.... olyan, hogy álmosan/másnaposan ülök egy random péntek délelőtt a gép előtt, de igazából nem rossz érzés, elképesztően nagy luxusnak tűnik egy spontán hétköznap esti kaland, rengeteg átszervezéssel, meglepetés-koncerttel és odafelé véletlenül útba ejtett Lágymányosi híddal ("B. tanul Pesten vezetni", második kör). Annak ellenére, hogy most csak epret akarok enni és félálomban hallgatni valami kellemes indie rockot, azért már szerveződik egy csomó minden más is júniusra- bár sajnos tesómban mély nyomokat hagyott, amikor egyszer interjút csinált Likó Marcival, úgyhogy a Vad Fruttiktól teljes mértékben elzárkózott (pedig már csak azért is mennék, hogy végre élőben is meglegyen az elmúlt egy év alatt rommá hallgatott Tudom milyen. Igen, most azért megnéztem, hogy vannak-e még jegyek. Sajnos vannak).
A Decathlon pedig visszaadta a belé vetett hitemet, végre befutottak azok a fürdőruháik, amikben nem csak a medenceparton heverhetek mozdulatlanul (ha egyáltalán létezik a méretemben, ami már önmagában is túl korlátozó, a múltkor a boltban konkrétan egy darab ilyen se volt, a H&M-nél is egyetlen bikinifelsőt láttam, szigorúan online rendelhetőben)- lehet, hogy lélekben 5 éves maradtam, de annyira szeretnék már újra egy rendes élményfürdőt, végtelen mennyiségű csúszdázással, és ehhez azért már nem mindegy, mit bír.
Próbálom magam lefoglalni ilyen, viszonylag felszínhez közeli dolgokkal, mert ami ezen kívül van... az egyrészt minden cseppnyi mostanában gyakorolt határhúzási és énvédelmi képességemet felemészti, másrészt szinte teljes tehetetlenséggel is jár (azon kívül, hogy én hogy reagálok rá és mennyire engedem be a gondolataim közé, nem túl sok mindenre marad ráhatásom). Nem tudom, a családterápia nélkül mi lenne velünk, mostanában minden alkalomra visszük az újabb történéseket, és akármennyire is megdöbbentő volt olvasni, hogy nem csak a mi családunk mintázata a "mindig van valami dráma", azért most mégis úgy tűnik, hogy nagyon nehéz ebből kilépni. Tanulom, hogy hogy ne érezzem felelősnek magam azért, amire nincs semmi ráhatásom, hogy ne akarjak másokat megmenteni, de ezek nagyon mélyről jövő, nagyon alapvetésnek tűnő gondolatok- és amikor működik, változik, könnyebb, akkor nehéz nem végtelenül önzőnek éreznem magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése