Összeszedett

 

Matt Briney, Unsplash

Ma olyasvalami történik, amit a karácsonynál is jobban vártunk már (és nem is volt biztos, hogy idén még sor kerül rá): végre lomtalanítás van! Már jó régóta tervezgettük, hogy mennyi mindentől meg tudnánk szabadulni, ha a 9.kerület is sorra kerülne (vannak dobozok, amik a 2019 decemberi költözés óta érintetlenül porosodnak), de mostanában annyira eltérített mindkettőnket az új munka-vadászat, hogy ma reggel kicsit tanácstalanul néztünk egymásra, hogy mi is volt pontosan az a rengeteg cucc... aztán B.-nek indulnia kellett az irodába (még mindig fura), nekem viszont sikerült belelendülni, a szennyestartó mélyéről olyan ruhák kerültek elő, amiket legalább fél éve nem láttam (főleg az egyetlen használható fehér pólómnak örültem, egészen addig, amíg eszembe nem jutott, hogy konkrétan azért volt ott, mert a rollerbalesetben sikerült Z-kategóriás horrorfilm-mellékszereplős mértékben összevérezni, tényleg szürreális volt, és bár az első mosásban kijött a nagy része, de azért bőven látszott még rajta, hogy valami szörnyű dolgon ment át. Mindegy, most kimostam másodjára is, hátha...), a fürdőszobaszekrényből olyan ősrégi, ajándékba kapott samponok és krémek, amikhez biztos, hogy hozzá se fogok nyúlni... már sokkal jobb érzés, és még csak két zacskónál tartok. 

Fejben pedig azért jobb, mert végre rendesen csinálom Catherine Price 30-napos telefon-detox programját, és bár most még az elszörnyedés a fő érzelem (hétfőn több, mint 6 órát használtam a mobilom, ami... elgondolkodtató, és lényegesen több, mint amennyit bármikor is tippeltem volna), azért az, hogy egyáltalán foglalkozok vele, ad valamennyi reményt, hogy javulhat a helyzet.