Coming soon

 

Tim Mossholder, Unsplash

Oké, most már hivatalos és elmondtam (szinte) mindenkinek, akinek kellett- hétfőn felmondtam, januártól új munkahelyem lesz. Így pont nem jön össze az öt év a mostani helyen, de ezzel együtt is minden porcikámban érzem, hogy ez a jó döntés (pontosabban hogy már hónapokkal ezelőtt meg kellett volna lépnem, főleg ha tudom, hogy ilyen lehetőségek vannak, és hogy ennyivel átlag alatti a fizetésem). Egyelőre még az tart mozgásban, hogy december közepétől már nem kell dolgoznom, talán lesz egy pici esélyem rápihenni az újra, vagy legalább kipihenni annyit ebből az évből, amennyit csak lehet.

A csapat egyébként kellően nagy csalódással/megdöbbenéssel fogadta a hírt (úgy tűnik, csak én éreztem magamon a végtelen demotiváltságot az elmúlt pár hétben, és kifelé nem annyira ment át), és ez az első olyan munkahelyem eddig, ahol érezhető, hogy szeretnének megoldást találni arra, hogy tudnék maradni - mindkettő jó érzés, bár elég biztos voltam benne, hogy nem gondolom meg magam, ami most az igazi problémám, az kellően magas szintű ahhoz, hogy tudjam, hogy nem fog megváltozni. 

A mostani álláskeresésben a pánikolás/menekülés és a "minél hamarabb legyen valami" volt a fő szempont, és tudom, hogy már előtte se voltam túl jó állapotban, az interjúzással járó stressz pedig extrán lemerített, ezért nem vagyok benne biztos, hogy mindent kihoztam most ebből, amit lehetett (vagy hogy a tökéletes új helyet választottam ki). Voltak folyamatok, amiket félbehagytam menet közben, csak mert azt éreztem, hogy végtelenül lemerültem, és nem bírom tovább csinálni, de igyekeztem nem felégetni a hidakat a szükségesnél jobban, és mostantól észben fogom tartani, hogy úgy tűnik, vannak lehetőségeim és tudok változtatni (B.-től megkaptam, hogy ő megmondta, és én aggódtam túl, de az ő 10+ éves tapasztalatához képest én most először kerestem IT-s munkát valamennyi meglevő szakmai tapasztalattal, és... wow, teljesen más, mint korábban bármikor.)

Ezt a bejegyzést meg jól megírtam januárban, aztán annyi minden egyéb történt, hogy nem nagyon jutottam el addig, hogy visszanézzek rá- de amúgy ha végigszaladok a szempontokon, elég sok "miért álommeló"-érvem rommá lett törve a mostani munkahelyi felállásban (a korábbi óriási szabadság helyett mikromenedzselés, a korábbi flow helyett lélekölő feladatok), szóval legalább következetes vagyok, és utólag is úgy érzem, hogy egészen addig, amíg volt értelme megoldást keresni, megtettem, most viszont már nem maradt más eszközöm, csak a váltás.