 |
| Sdf Rahbar, Unsplash |
A mai az a nap, amikor csak a kajafutár(ok) miatt öltöztem fel, előtte egy takaróba begubózva töltöttem a délelőttöt; szerencsére a mai az a nap is, amikor sem a másik fejlesztő, sem a projektmenedzser nem talált hibát a legutóbbi fejlesztésben, semmit nem kell javítanom asap (ha csak nem most kiabálom el), de délutántól bele kell vágnom egy újabb és nehéz fejlesztésbe, akármennyire is próbáltam megúszni (a munkatársam, aki eddig csinálta, jövő héten végig szabin lesz, csak egy kicsit irigykedek).
Egyébként tegnap hullafáradtan jöttem haza a varrótanfolyamról, majdnem három órán át levegővétel nélkül, mély koncentrációban szabtunk (a kék kockás anyag lett a befutó végül, és még jó, hogy rendeltem belőle, mert mostanra már nincs is a webshopban; szerencsére elég jól lehet vele dolgozni még úgy is, hogy a szabóollóval bénázok, nem a körvágóval), és legszívesebben ma reggel pont innen folytatnám, még ha a hátam kicsit tiltakozik is ellene (még nem jöttem rá, hogy kellene úgy varrni, hogy az idő nagy részében ne kicsavart pózban görnyedjek az anyag fölé, és közben nem veszem észre, de utólag elég fájdalmas tud lenni). Jövő héten már ténylegesen varrunk is, és most először fogok lockot használni- tartok tőle egy kicsit, de remélhetőleg gyorsan bele lehet rázódni (és nem akarok majd rögtön itthonra is egyet, mert elég húzós az áruk, és pont elég lesz a varrógépet vinnem magammal külföldre...)
Veszélyes kombináció, hogy a varrótanfolyam mennyire közel van az Úristen, festek!-bolthoz, tegnap meg is vettem az új art journal-füzetet, mert a kis feketében már csak 2 üres oldal maradt (pont ugyanilyet akartam, de egy ideje már nem lehet kapni, úgyhogy most fekete háttérről váltok a szürkére), egyébként a 44. nap van ma a 100-ból, és most érzem, hogy kicsit kapkodok, egyik napról a másikra épphogy összeáll egy-egy oldal, és szeretnék újra egy kényelmes tartalékot összehozni, de ehhez kellene egy-két estényi itthonlét meg ihlet, és ez leghamarabb szombaton várható, addig valahogy ki kell húznom.
A nem-hétköznapi-apróságok témában most egyvalamin rágódok (bár lényegesen kevesebbet, mint általában szoktam): volt valaki, akivel régesrég nagyon közel álltunk egymáshoz, aztán nem volt köztünk kapcsolat, amikor igen, akkor óriási robbanásokkal és sértettséggel, most pedig ezeken túllépve próbáljuk újraépíteni a dolgokat. A felszínen minden oké, csak valamiért nem tudom kikapcsolni a villogó piros "veszély!!!!"-gombot az agyamban, egyszerűen érzem, hogy valami nem stimmel, de nem tudom, hogy mi, úgyhogy most próbálgatom a tudatos megfogalmazással összeilleszteni azt, ami kavarog bennem ("csak annyira megszoktam a drámát, hogy most fura és idegen ez a nyugodt-békés légkör?","annyira sérültem régebben, hogy most emiatt bukkan fel ez az erős rossz érzés, és tulajdonképp semmi köze a jelenhez?", "attól félek, hogy visszacsúszunk a régi dinamikába?", "egyszer már véglegesen lezártam magamban ezt a történetet, hogy túl tudjak lépni rajta, emiatt nehéz most?", "csak több időt kellene adnom a folyamatnak?") de egylőre egyik se fedi le pontosan, egyik se oldja a görcsöt a gyomromban. Próbálom elengedni, hogy hogy kellene éreznem/ hol kellene már tartanom/ min kellene már túllépnem (az ilyen feszültségekben mindig annyira sok a "kellene"), csak elfogadni, hogy most éppen ez van, és lépésről lépésre haladni, de nehéz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése