Kérdőjelek & válaszok

stephen packwood, Unsplash

Ma van B. szülinapja, úgyhogy a tegnap estét a már hagyományossá váló közös tortasütéssel töltöttük, azt hiszem, egyre jobbak leszünk benne- a mostani egy igazi többrétegű, tejszínhabbal bevont szépség lett. Kicsit tartottam tőle, egyrészt mert főleg improvizáltuk/összelegóztuk a receptet (piskóta tejcsokis-pekándiós ropogós réteggel és tejszínes-mascarponés-vaníliás krémmel), másrészt mert a negyedannyi édesítőt használtuk, ami szuper hatékony, de kb. úgy kell adagolni, mint a keményebb drogokat (a teljes krémmennyiségbe tettünk 5 grammot, és annyi bőven elég is), harmadrészt azért, hogy a főleg tejszínből álló krém képes lesz-e megtartani a felső réteget, de néztem elég Bake Off-ot ahhoz, hogy tudjam, pár óra a hűtőben többnyire segít a stabilitásban, így este 10-re csúszott a végleges összeállítás, de megérte kivárni, szuper lett, kicsit se süllyedt le vagy folyt szét.

Egyedül a gyertya hiányzott, úgyhogy ma reggel leszaladtam érte- az első kínai boltban valamiért diszkriminálják a 3-ast és az 5-öst is, a második nem volt nyitva, a harmadikban viszont találtam a normál számok mellett kérdőjelet is- nem tudom, mi a rendeltetésszerű felhasználási módja, de B. elég nyűgös a 30+-as szülinapjai miatt, úgyhogy hoztam egyet, és ha szeretné, belekombinálhatjuk a tortára tett számba (vagy le is cserélhetjük rá).
Mindenesetre a mai nap jó lesz, ha B. felébred, tortával indítunk, utána délután megyünk Szentendrére a kedvenc hotelünkbe egy hosszú hétvégére. Munka szempontjából nyűgös és kapkodós volt a hét (csak a szokásos), de talán sikerült jó állapotban hagyni a dolgokat, és nagyon jó lesz pár napig kizárni az egészet.

... a szemed belül egy tengerpartra néz

Spencer Watson, Unsplash

Érdekes, hogy körbeérnek a dolgok, ma reggel az első munkahelyem környékén sétáltam, és jó volt kint lenni viszonylag korán az utcai nyüzsgésben, jólesett, de azért teljesen biztos vagyok benne, hogy ha rajtam múlik, többet nem megyek vissza heti 5 napi irodába járós munkahelyre (és soha többet multi). Ma van a munkahelyi évfordulóm, már két évet eltöltöttem itt (márciusig egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy össze fog jönni ez az évforduló, de azóta azért simultak egy kicsit a dolgok), és összesen több, mint 7 éve programozok főállásban, mégis kitörölhetetlenül ott van az imposztor-szindrómám, az "én még csak most kezdtem"-mentalitás (pedig ha a sok nehéz időszak és stressz és kiszámíthatatlanság mellett van előnye a mostani munkámnak, akkor az, hogy rengeteget tanulok+fejlődök). Ezzel együtt pár hete olyan feladatom van, ami miatt végigdolgozom a napokat, de cserébe látványos a haladás, és ha minden a tervek szerint alakul, akkor pénteken nap végén, az extra hosszú hétvége előtt szépen lekerekítve hagyom majd itt. 

Végtelen halogatás után *tényleg* befejeztem a zöld topot, rákerült a minta is, és egész korrekt lett (középen van, nem elmosódott), alig várom, hogy megszáradjon és hordhassam - utána pedig nehezítem majd a saját életem, és a Barcelonában vett anyagból mégiscsak egy ruhát fogok varrni, csak azért, mert ez is ott van a gondolatbeli bakancslistámon, egy Igazi Nyári Ruha, és elvileg csak használnom kell hozzá a kész Upton-szabásmintát, hát... majd kiderül. Most legalább még egyszer nekifuthatok a rejtett cipzárnak, amivel nagyon sokat szenvedtem korábban.

Redesign

 

B. szerzett magának egy extra-olcsó érintőceruzát az iPad-jéhez a Temuról, és azóta is lelkesen kísérletezik a Procreate-tel, én pedig kihasználtam a lehetőséget, és ma kapott egy kis ráncfelvarrást a blog-fejléc és a nyúl, akit még 2020-ban, a blog indulásakor rajzoltam... így, teljesen digitálisan azért könnyebben boldogultam vele (bár fogalmam sincs, mit csinálok, de a végeredmény tetszik, és nem is telt el vele *annyira* sok idő).
Szerettem volna saját kézírással beletenni a fejlécbe blog címét, de egyelőre még nem jöttem rá, hogy nézne ki igazán jól, és eredetileg egy bézs háttérre csináltam meg az egészet, ami összességében jobban tetszik, mint a fehér, de millió helyen át kellene írni a blog css-ében a háttérszínt, hogy passzoljon hozzá, és ehhez nincs vasárnap este elég lelkierőm, de majd ha lesz, akkor valószínűleg jön a 2.1-es verzió :)

"Live music, what the kids want"

 

Hector Bermudez, Unsplash

Úristen, mennyire jó volt a tegnapi grunge tribute koncert! (És lehet, hogy csak véletlen egybeesés, de most még a hajam is sokkal jobb volt, mint a múlt heti Tesco Discón.) Az Evermind-ot már láttam, és tudtam, hogy kb. mire számíthatok (a Linkin Parkkal holtversenyben a legjobb stresszkezelő módszer egy órán át Nirvana-dalokat ordítani), a Pearl Jam-tribute-együttest viszont most először, és kicsit tartottam is tőle (Eddie Vedder énekhangja azért nem tartozik a könnyen utánozhatók közé), de zseniálisak voltak, és egy csomó olyan dalt játszottak, amire mostanában csúsztam rá (az viszont durva, hogy azokat az albumokat, amiket tizenhat évesen hallgattam rommá, mint a Nirvana Bleach-e vagy a Nevermind, és a Pearl Jam-től a Ten, még most is kívülről tudom, az "új", pár éve hallgatott számaiknak sokkal, de sokkal kevésbé maradt meg a szövege). 

Nem tudom, miért, más hely, normálisabb hangosítás, de most a zajcsökkentő füldugó is sokkal kevesebbet rontott a hangminőségen (és hallottam egy lányt panaszkodni mellettem, hogy brutál hangos, szóval jó döntés volt használni). Egyedül azt sajnálom, hogy a Daria-mintás toppal nem lettem kész estére, tökéletesen hozta volna a 90-es évek-hangulatot (sokszor szoktam sajnálni, hogy nem születtem 10-15 évvel hamarabb, legutóbb akkor, amikor olvastam egy cikkben, hogy a Nirvana egyetlenegyszer, még viszonylag ismeretlenül fellépett Pesten, amikor kb. fél éves lehettem). Remélem, a nyár közeledtével több lesz a jó koncert is, szeretnék valami nem-feldolgozásra is eljutni mostanában (bár a Fran Palermo most tűnt el új albumot írni, a Carson Coma kerüli Pestet, Middlemist Red pedig soha többet nem lesz, lehet, hogy itt az ideje megint keresni pár új kedvencet).

Smelling like a bonfire, lost in a haze

 

Salah Ait Mokhtar, Unsplash

Hétfőn annyira tele voltam "végre megjött a puzzle"-endorfinnal, hogy elkezdtem intézni az évek óta tervezgetett második tetoválásomat (igazából már egy ideje megvan a pontos grafika, nagyjából az is, hogy melyik testrészre szeretném, és nemrég találtam valakit, akinek passzol hozzá a stílusa, csak halogattam a tényleges megvalósítást), és ma kaptam választ az e-mailre, úgy néz ki, történik a dolog :)) Az időpont amúgy egy elég nagy kérdés, mert a június eleji görög nyaralást szívás lenne friss tetoválást takargatva végigcsinálni, úgyhogy lehet, hogy június második felére halasztom az egészet - úgy néz ki, ez marad a sorminta, ötévente júniusban lesz egy új tetoválásom. (Lehet, hogy így korai volt elkezdeni a szervezkedést, de lehet, hogy a tetoválónak is kényelmesebb úgy, hogy nem sürgős és azonnal kell).
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mennyit fog változtatni a képen, amit küldtem neki, és hogy hogy fog kinézni a végeredmény- ez most egy kicsit nagyobb és összetettebb minta, mint az első, bár azért még mindig nem annyira húzós, de az előzőt is megérte többször is csiszolgatni, mert most, évekkel később is olyan, hogy mindig elkap egy kis boldogság-hullám, ha ránézek.

Tegnap este a varrásra is rávettem magam (mindig ezek az utolsó utáni módosítgatások a legnehezebbek, utálom a már késznek mondható részt visszabontani, még akkor is, ha elkerülhetetlen) -  ma már a tényleg-befejezett zöld topban jöttem a közösségi irodába, és nagyon élvezem, hogy saját készítésű ruha van rajtam (a hideg miatt elrejtve egy kabát, egy kardigán és egy sál alatt, de akkor is működik). Alig várom, hogy belekezdhessek egy második példányba is, elvileg már sokkal simábbnak és gyorsabbnak kellene lennie a folyamatnak (és használhatom hozzá a Barcelonából tavaly hazahozott anyagot!)

Tangle

 

Az első és legfontosabb dolog, hogy több, mint 2 hónapnyi várakozás után itt van, megszereztem: persze semmiféle értesítés nem volt, és a postán kicsit furán is néztek rám, hogy egy februári papírral próbálkozok, de aztán kiderült, hogy igen, ott van a puzzle náluk, és ide is adták (futottam egy extra kört az újraküldési díj kifizetésével, amiről én és az ügyintéző is megfeledkeztünk, de akkor már nem izgatott a várakozás, mert már karnyújtásnyi távolságra volt a csomag, és tudtam, hogy belátható időn belül elsétálok majd vele). Még nem kezdtem el kirakni, mert a puzzle-asztalomat egyenletesen borítják a stenciles és linós kellékek, de amint végeztem a sállal, már csinálom is (alig várom már, hogy felfedezhessem a kép részleteit, annyira szeretem az ilyen ezerszereplős, random dolgokkal telepakolt grafikákat :)

A textilminta-tervezésben is sikerült áttörést elérni, egy prémium Canva kellett hozzá csak, és digitalizáltam a mintákat, most végtelen verziót tudok belőlük összerakni, és rögtön nem érzem magam annyira elveszettnek így, hogy szabadon játszhatok az elrendezéssel. 

Hétvégén megint voltunk Tesco Discón, és bár most könnyebben össze tudtam kaparni magam az éjféli kezdésre (és B. is viszonylag lelkesen és önként jött), mégse sikerült igazán ráhangolódni (az se segített, hogy mióta hullámosan hordom a hajam, most először sikerült kifejezetten bénán megszárítani, bármit is csináltam, volt egy terület, ami egyenes maradt, fura). Oké, azért a Feldobom a követ jó volt együtt ordítani egy teremnyi emberrel, de ez csak megerősítette, hogy igazából Carson Coma-koncerten kellene lennem (legközelebb szeptemberben járnak majd Pesten, úgyhogy lehet, hogy az idei egy nap fesztiválozást köréjük próbálom majd szervezni, a tavalyi Bánkitónak is határozottan ők voltak a fénypontja). Ami kiborító, hogy egy pár órányi élő/hangos zenehallgatást se úszok meg fülzúgás nélkül, és az elsőre próbált zajcsökkentő füldugó (asszem, Alpine) hatásos, de elég durván rontja a hangminőséget- lehet, hogy rendelek majd egy Loop-ot, eddig arról hallottam a legjobbakat.

A másik hétvégi program, a Kertész, Moholy-Nagy, Capa-fotókiállítás a Szépművészetiben is alulmúlta az elvárásaimat (lehet, hogy igazából én vagyok a probléma), de még ezzel együtt is nagyon szeretem, hogy kezd rendszerré válni tenni a havi egy kiállítás, eddig idén 4/4, és az is jó, hogy B.-vel egy hullámhosszon vagyunk: a Technocool egyikünknek se volt annyira a szíve csücske, a Zohar-fotók igen, a márciusi Róma-Budapest nagyon (azóta is Aba-Novák-printet keresünk a nappaliba), és ez a mostani neki se jött be annyira. A következő célpont valószínűleg Szentendre és a Veszélyes csillagzat alatt, ha jól jön ki a lépés, össze is tudjuk majd kötni B. szülinapi hosszú hétvégéjével.

Should

 

Landon Parenteau, Unsplash

A szabadidőm nagy része továbbra is varrással és textilmintázással telik, és akármennyire is hiányzik az art journal, nem tudok váltani a kettő közt, egyszerűen teljesen más szemléletmód kell hozzájuk - és valószínűleg ez az oka annak, hogy bár haladok (a próbálgatás és kísérletezés miatt inkább cikcakkban, mint egyenes vonalban, de van egy terv, konkrét céllal, konkrét lépésekkel és nulla határidővel, amihez tartom is magam), folyamatosan tele vagyok feszültséggel.

Az art journalt több, mint 6 éve csinálom szinte napi szinten, rengeteg módszerrel és hangulattal kísérleteztem, csomó minden már benne van a kezemben, megvan a stílusom és a formavilág, amit használok; és egy nagyon megbocsátó műfaj, ha az eredeti háttér nem tetszik, tudom addig rétegezni, amíg jó nem lesz, és addig kombinálhatom a képeket, amíg tökéletesnek nem érzem az összhatást, csak utána kell véglegesítenem bármit is (és még így is az elkészült oldalakból mondjuk 10-ből 1 olyan, ahol érzem a végén, hogy igen, ebben megvan a szikra).
Ehhez képest a linóprint meg a textilfestés "one and done", igazából nem lehet elpróbálni, és egy-egy kísérlet millió előkészülettel meg utólagos takarítással jár együtt (nagyon sok munkám van benne, hogy ne ússzon fekete Speedball-ban a fürdőszobánk). Azt már kitapasztaltam, hogy lehet a sima textilfestékkel jó mintákat csinálni (de ehhez is kellett csomó tesztkör), a linófestékkel még csak pár napja kezdődött a folyamat, és itt azért még keresgélem a limiteket.

Most épp a lenvászon sálra szeretnék egy többszínű-több mintából álló kombinációt tervezni - az első ötletemet kénytelen voltam elengedni, nem működött, bárhogy is próbáltam (és volt legalább három verziója), a második alakul, csak nem az igazi még... de már nagyon-nagyon szeretnék ott tartani, hogy összeállt és elkészült a végleges. Valamiért egyre erősebben érzem azt, hogy mennie *kellene* elsőre is, és minden kudarc sikertelen próbálkozás csak azt jelenti, hogy feleslegesen vesztegetem az időmet - pedig a nagy kupacnyi már megfestett textil próbadarab is mutatja, hogy ez nem az a spontán, ihletből és flow-ból megvalósuló műfaj. Ha látom, tudom, hogy mi működik, de előre nem annyira lehet megmondani, hogy a lábnyomok csak balról jobbra lesznek jók, és a fehérhez kell egy leheletnyi barna, hogy ne világítson annyira a zöld háttéren... Persze akármennyit is tervezek, az is teljesen valós lehetőség, hogy a 10-20 linóprintből egy rossz lesz, és akkor kuka az egész, de ennyi kockázatot vállalok, csak a kísérletezésbe szeretnék jobban belelazulni - van időm, vannak anyagaim, van tetszőleges számú próbaköröm, és a végén lesz egy olyan végeredmény is, amivel elégedett lehetek, csak ki kell tartanom addig.

(A varrás is variáció ugyanerre a témára: mindig, amikor úgy érzem, elkészült a zöld top, találok valami alakítgatnivalót a szabásvonalon, olyasmit, amitől tényleg jobb lesz az összkép, de ami miatt sokadjára is bonthatom vissza a varrásokat, és már nagyon-nagyon nehezen veszem rá magam, akkor is, ha tudom, hogy megéri).

You've got (no) mail

 

Az első tizenhat lépés után elég nagy meglepetés volt ma a tizenhetedikre megnyitni a posta nyomkövető oldalát - persze a szövegben szereplő értesítő még sehol, de ha ma bedobják, akkor esetleg, talán hétfőn már itt lehet a puzzle, amiről már többször lemondtam (és amit elsőre én néztem be, ez tény, de március 22-én szóltam, hogy küldjék már vissza, ha lehet, hogy aztán hetekig pingpongozzanak vele Vecsés és Budaörs közt). Mindenesetre most egy ideig nem rendelek semmit... 

Tegnap egy mostanában szokásos nagyon fárasztó nap végén átszaladtam az utolsó KRESZ-órára Budára (csak mert ehhez az oktatóhoz szeretnék majd járni vezetni, de azért előtte találkozni akartam vele személyesen is - egyébként pedig annyira durva, hogy már vége is az óráknak), utána pedig sprinteltem vissza a Corvinba a Gyűrűk Ura első részére. Sajnáltam, hogy tesóm nem tudott rá jönni, de így is akkora élmény volt, még mindig emlékszem szinte minden sorra és minden arckifejezésre, és nagyon visszarántott a hangulata. 

Playing the long game

 

Tegnap egy lassan 4 éve tartó történet fő fordulópontja lett a fenti képen látható Daria-minta - még 2020 tavaszán, amikor elkezdtem tanulni a varrást és a linóprint-készítést, odáig szerettem volna eljutni, hogy sk. mintázatú anyagokból varrok s.k. ruhákat.
Ez elég sok ponton elakadt - az első vászonszatyrom egész korrekt lett, de semmilyen textilfestékkel nem tudtam rá vállalható mintát készíteni, foltos lett és egyenetlen, a mosástól pedig még inkább lekopott. Utána a ruhákkal is megküzdöttem, és egészen a mostani Cashmerette-szabásmintákig nem éreztem azt, hogy jól úton járok (bár a sok kísérletezés miatt legalább a szabásminta-másolást, kiszabást és géppel varrást egész tűrhetően begyakoroltam, csak a sikerélmény volt nulla). Most viszont (szinte) kész a zöld top, és úgy voltam vele, hogy adok még egy legeslegutolsó esélyt a textilre linóprintnek, azzal a festékkel, amivel amúgy kezdenem kellett volna, és amit szinte mindenki javasol, csak nem kapható itthon, és európai webshopokban se túl sok helyen: a Speedball Fabric Block Printing Ink-kel. 

A német puzzle még mindig valahol a Magyar Posta átláthatatlan útvesztőjében kering (február óta), úgyhogy most eléggé aggódva rendeltem egy spanyol webshopból, de nagyon kellemes csalódás volt: ők UPS-t használnak, már a rendelés leadásának másnapján megvolt a követési szám és a becsült szállítási időpont, amit tűpontosan be is tartottak, tegnap befutott a csomag (persze pont akkor hívott a futár, amikor az egész napos itthonülés után leszaladtam a közeli boltba, de így legalább nem kellett az utcánkban parkolót vadásznia), és tegnap este az online KRESZ-óra szünetében lélegzet-visszafojtva teszteltem a fekete festéket a lenvásznon (elég húzós az ára, úgyhogy most csak feketét és fehéret vettem, ha hosszabb távon is beválik, akkor majd jönnek a színek). Elsőre nem lett tökéletes (csak akkor az igazi, ha az anyagot nyomom a linóra, nem a linót az anyagra), de a második próbálkozás, ami a képen van, már nagyon tetszik, sokkal, de sokkal jobb, mint amit valaha is csináltam.
A mosás-teszt mondjuk még hátravan, és utána is ki kell kísérleteznem, hogy tudom megtalálni a minta tökéletes helyét a felsőn, de kiderült, hogy mégiscsak lehetséges a linóprint textilanyagokra (és ha ezt előre tudom, már 2020-ban szerzek valahogy Speedball-t, mert nagyon sok felesleges körtől megkímélt volna). 

Extra nosztalgia

 

clement proust, Unsplash

Annyira szétforgácsolódtam mostanában a varrós-festős projektekben, hogy vasárnap eldöntöttem, hogy visszaállok az eredeti, kiindulási pontként készíteni kezdett zöld lenvászon topra, és addig nem csinálok mást, amíg meg nem varrtam, mert így megint az lesz a vége, hogy nem készül el semmi teljesen... (közben az edzőcipők csendben száradnak, és még mindig a döntésre várnak, hogy kell-e második réteg festék, mert kb. egy méteres távolságról már teljesen egyenletes a sárga folt rajta, közvetlen közelről viszont nem tökéketes.)

Egész jól ment is a szabás+varrás (így azért sokkal, de sokkal egyszerűbb haladni vele, hogy van egy tényleg magamhoz igazított szabásmintám), még a ferdepántokat is megcsináltam, és némi küzdelemmel be is szegtem a kar- és nyakkivágásokat (kevésbé volt fájdalmas, mint amire emlékeztem, de nyilván volt egy pont, ami újra és újra kicsúszott a pántból, bárhogy is próbálkoztam a helyén tartani). Tegnap estére eljutottam odáig, hogy már az alját hajtottam fel... aminek a közepén elfogyott a zöld cérnám (konkrétan 20 centi varrás hiányzik ahhoz, hogy teljesen késznek mondhassam), és ma ráadásul még utánpótlásért se tudok elmenni, mert egy külföldről érkező csomagot várok, és mindennél fontosabb, hogy át is tudjam venni - de holnap megveszem az új cérnát, végigvarrom a topot, és remélhetőleg ténylegesen hordani is fogom (most úgy tűnik). 

Nektek volt olyan social media felület, ami igazi, tényleges közösségi élményt jelentett? Nekem egyetlenegy, egy Twitterhez hasonló (csak sokkal jobb) oldal, amit még egyetemistaként használtam, mint ahogy az akkori baráti körből mindenki, és tömény időutazás végignézni az idővonalamat. Persze már évek óta szellemváros, de tegnap kaptam egy emailt tőlük, hogy frissítik a felhasználási feltételeiket, szóval ezek szerint még létezik... 

Some doubt

Steve Johnson, Unsplash

Azért valahol jellemző, hogy életem első többtízezres/túlárazott edzőcipője ugyanaz, mint életem első sajátkezűleg átfestett cipője... és most azért lélegzet-visszafojtva nézem, hogy szárad rajta az az extra sárga folt (és pánikolok, hogy még nem egyenletes).

Nagyon, nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy melyik Hoff-cipőt rendeljem meg - pont az tetszett meg bennük, hogy színesek és szabálytalanok, és már hetek óta próbálom megtalálni a tökéletes színkombinációt, ami passzol a ruháimhoz, és jól is néz ki (és van 37-esben). Megszületett a döntés, villámgyorsan ide is ért az online rendelt csomag... hogy aztán kicsit csalódás legyen, hogy a fotóhoz képest mennyivel semlegesebbek a színei, gyakorlatilag fehér egy minimális barnával. Visszaküldhetném, persze (vagyis most már nem, de visszaküldhettem volna), csak nem láttam semmi jó alternatívát, és egyébként is, tudtam, hogy nem áll annyira távol a fejemben élő képtől, hogy talán egy kis rásegítéssel ne legyen menthető - csak valamelyik foltot át kell színeznem okkersárgára, és jó is lesz.

Most amúgy is textilfestékekkel kísérletezek, úgyhogy tudtam, hogy viszonylag könnyen vehetek  bőrre használható verziót, és pont volt itthon egy nem hordott cipőm egy ugyanolyan anyagú velúr folttal, mint amit át akartam festeni a Hoffon, úgyhogy tudtam vele egy tesztkört futni. Sajnos a sárgát keverni kellett citromból és barnából, de egyébként meglepően könnyen sikerült a tesztcipő átfestése, teljesen korrekten befogta a foltot a festék, nem lett furán műanyagszerű vagy egyenetlen a felülete (és az a szivacsos applikátor, ami egyébként szuper a stencilekhez, itt egyenetlenebb és kevésbé precíz eredményhez vezet, úgyhogy marad az ecset).

Eddig jutottam tegnap, ma reggel pedig élesben is megcsináltam- látszólag egyszerű volt, gyorsan és viszonylag precízen sikerült lefesteni minden kis sarkot, már csak hagynom kell megszáradni, hogy kiderüljön, esetleg kell-e második réteg.
Közben közeledik a célvonal a lenvászon toppal is, már csak konkrétan ki kell szabnom és össze kell varrnom a végleges verzió első és hátsó darabját (meg beszegni a nyakvonalat és a kart, amire nem is akarok gondolni), és ott is kiderül, hogy tudtam-e valami mindennapokban hordhatót alkotni.

Magam elől rohanok egy akadálypályán

 

Soheb Zaidi, Unsplash

Hiába csak négynapos, ez a hét elég fájdalmas volt és lesz- teljesen okés volt a húsvéti hosszú hétvége amúgy, csak szuper fáradtan jöttünk haza, kicsit már elszoktunk attól a zajmennyiségtől, amit tíz felnőtt és egy kétéves össze tud hozni, az óraállítás már csak a cseresznye volt az 5:30-tól félóránként ébredős reggelek tetején. Azért egyszer túráztunk, egyszer tesómmal ebédeltünk (ez volt az egyetlen Bence családjától külön töltött program, de azért sikerült a végén ugyannanak az étteremnek a teraszán kikötnünk, ahová ők is beültek), esténként ittunk és Tabut játszottunk, nap közben meg szaladgáltunk a keresztlányunk után, aki egyébként egyre cukibb és okosabb (és B. szülei is sokkal aktívabban beleléptek a nagyszülő-szerepkörbe, amivel egyszerre lenullázódott a "nektek mikor lesz máár"-nyaggatások száma, úgyhogy nagyon tetszik az irány). 

Most pedig legszívesebben csak varrnék és textilfestenék, de a héten 4 KRESZ-órám is lesz, ebből egy péntek délelőtt, és kedden már az is kiderült, hogy lehet itthonról, online becsatlakozni, de az oktatók nem nézik különösebben jó szemmel (oké, tény, hogy nem is nagyon figyeltem oda). Ma pedig még túl kell esnem egy teljesítményértékelésen is, amihez semmi, de semmi kedvem, meg valamikor haladni a tényleges feladataimmal is...