 |
| 30daysreply, Unsplash |
Ki hitte volna, megint kiderült, hogy felesleges előre kiakadnom, a dolgok néha azért jobban alakulnak a vártnál- így még a reggel 8-kor kezdődő meetinget is jobban ki lehetett bírni (azt hittem, egy kellemetlen, bonyolult és határidős feladatot kapunk a nyakunkba, de csak nagyon lelkes volt az egyik munkatársam azzal kapcsolatban, amit talált, és meg akarta mutatni), bár így már dél körül el tudtam volna aludni, és hetek óta először ittam egy kávét, ami persze semmit nem használt.
Ha lesöpröm a koronavírus miatti bezártság rétegeit, meg egy csomó random negatív eseményt, ami befutott mostanában, akkor is azt érzem, hogy az alapok se stimmelnek igazán - lehet, hogy így 3 év után itt lenne az ideje az új munkahelynek. Kifejezetten érzem, hogy a mostaniba kezdek beleragadni, és ha végignézem, hogy az elmúlt egy évben, az elkerülhetetlen lépéseken kívül miben változtak a munkakörülmények, azért elég durva a helyzet. Plusz, ha őszinte vagyok magamhoz, a szükségesnél sokkal jobban lehúzza a mindennapjaimat, hogy a közvetlen munkatársam olyasvalaki, akivel nagyon nehezen tudok dolgozni. Igen, együtt lehet élni vele, igen, tudom minimalizálni a negatív hatásokat, igen, meg lehet tanulni kezelni, de akkor is, nonstop jelen levő nehézség, ami várhatóan a jövőben se fog változni.
Azt hiszem, a lelkem mélyén biztos vagyok benne, hogy soha nem találnék másik programozói állást, valószínűleg ezért kellene legalább megpróbálnom (és a tapasztalatoknak megfelelően igazítani az elvárásaimat). Lehet, hogy könnyű lesz, lehet, hogy fejlődnöm kell még dolgokban, de mindenképp pontosabb képet kapnék a lehetőségeről, mint ami most van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése