 |
| Sophia Müller, Unsplash |
Múlt héten nem kifejezetten tudtam kilépni a fogfájás-megpróbálom kibírni-feladom és veszek be egy Cataflamot-körből, félelmetes, hogy mennyire felülírja a motivációt és a kreativitást, ha szinte mindig körülvesz a fizikai fájdalom, vagy legalábbis számthatok rá, hogy lecsap a következő sarkon. Így mostanra eléggé lemerültek a boldogság-tartalékaim, unok a saját fejemben lenni, és még jól is jött, hogy teljesen egysíkúan csak a kódolós projekttel kellett foglalkoznom a hosszú hétvége mindhárom napján.
Beosztottam a napokat 2*3 órányi melózós időszakokra, időben keltem, 9 előtt nekiugrottam az első szakasznak, ebéd után a másodiknak (szerencsére B. átvette a háztartást, többek közt az ebédfőzést is, így nyugodtan belemerülhettem), és a tervezett 18 órából 15-öt tudtam is hozni, vasárnap délutánra fogyott el a lendületem (a feladatok kicsivel korábban, úgyhogy kreatívnak kellett lennem, de szerintem sikerült olyasmit csinálnom, ami fontos a projekthez... majd kiderül, ha egyeztetek a többiekkel).
Összességében nem érzem, hogy olyan zseniálisan haladtam volna, de azért büszke vagyok magamra, sikerült áttörnöm a "fogalmam sincs, mit csinálok, bele se kellene kezdenem"-blokkot, most már könnyebb lesz visszatérni hozzá ezen a héten is, és minimális tapasztalattal is jobban haladok, mint nulla tapasztalattal. Azért sikerült nem működő formokkal álmodni és hajnalban a benti melón stresszelni, amire már régesrég nem volt példa, szóval a mai délután/este a lazításé, leghamarabb holnap kezdhetem újra.
Kis darabokat kezdek visszaépíteni a normálisból, egy rövid rajzolás, egy kollázs az elmúlt hetemről (sok teával), egy rövid zumba, és máris lényegesen szerethetőbb helynek tűnik a világ.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése