Social

 

Kivételesen ma végeztem volna hat előtt, de ki szeretném várni, hogy lefussanak a tesztek (egész délelőtt próbáltam megjavítani az egyiket, de még mindig 50/50, hogy eltörik-e), és az még legalább annyi idő, amíg megírom ezt a bejegyzést... 

Még mindig rommá aggódom magam, ha egy "beszélgetős" meetingem van az új munkatársakkal, pedig 1. szükség van rá (amiatt is, hogy kicsit átmozgassam a teljesen berozsdásodott small talk-skilljeimet, és amiatt is, hogy egyszerre egy-két mondatnál többet tudjak beszélni angolul) 2. eddig még mindegyik jól alakult: a csapaton kívüliek (kettő inkább cégbemutatás volt, még az első hetekben, egy pedig félig-szakmai-félig-személyes) és a csapaton belüliek is, amik kicsit erőltetettnek tűnhetnek, mert az "ismerjétek meg jobban a munkatársaitokat" app sorsolt össze mindkettőjükkel, de ezen kívül egyébként viszonylag kevés a lehetőség a spontán 1v1 beszélgetésekre, a közös meetingeken pedig azért nagyrészt maradunk a munkához szorosabban kapcsolódó témáknál. Szóval, tartottam a kínos csendtől, de a vezető fejlesztővel és a backendes sráccal is villámgyorsan eltelt a fél óra, és voltak közös pontok (egy látogatás Budapesten, saját együttes tizenévesen, meg amúgy mint kiderült, programozónak lenni Brazíliában nem sokkal más, mint Magyarországon). 

Azért még mindig hiányzik egy kicsit az, amilyen az előző munkahely a legjobb időszakban volt (meg az is, hogy legalább egy másik lány legyen a csapatban), ha nem is a mindennapi közös ebéd, de mondjuk heti egyszer nem bánnék egy közös sörözést (főleg ha variálnánk a helyszíneket, és néha Leuven-be ugranánk el, néha Spanyolországba, néha Brazíliába...)

Most már egyre inkább érzem, hogy sok volt ez a két év a hálószobánkba zárva, körül akarok nézni a környéken, és keresni egy szimpatikus közösségi irodát (heti egy-két alkalom nem annyira drága, bár az itthoni szuper monitor hiányozni fog, de összességében jót tenne már egy kicsit máshol tölteni a nap nagy részét).

Túlsó part

 

Nem tudom, mi történt, elfelejtettem, hogy kell körömlakkot venni – nem voltak nagy elvárásaim, csak egy olyan fehéret szerettem volna, ami kicsit tört színű (hogy ne nézzen úgy ki, mintha hibajavítóval lakkoztam volna), és jó a fedése... ehhez képest elsőre sikerült egy UV/gél-lakkot hazahoznom (a színe ennek a legjobb egyébként, de minek, ha lámpa nélkül sose fog megszáradni…?), másodjára egy körömerősítő lakkot, amiről meggyőztem magam, hogy úgy fog kinézni, mint egy normál, de sokszorosan felkenve is áttetsző maradt valamennyire; és csak harmadjára sikerült egy átlagos, normális lakkot szereznem (mondjuk ez még nem is annyira extrém, volt egy munkatársam, aki abban a másfél évben, amíg egy helyen dolgoztunk, végig A Tökéletes Piros Lakkot kereste, nagyon sokfélét megvett és kipróbált, de valamiért egyik se ütötte meg a mércét… mondjuk egy szavam se lehet, mert így kaptam tőle két olyan OPI-lakkot is, ami neki nem jött be, én pedig imádtam őket).

Ezt leszámítva jó volt a hétvége, hetek óta franciakrémest akarok enni, és vasárnap a FitCandy-ben sikerült kifognom egy tökéleteset (oké, 99%-ban tökéleteset, mert gesztenyemassza volt az alapja, és hiányzott a tetejéről a karamellás fondant-réteg, de a krémek zseniálisak voltak, amennyire csak cukormentesen ez lehetséges),plusz anyával is volt egy klassz beszélgetésünk, pedig azt hittem, hogy az Emotionally Immature Parents-jegyzetelés felkavar majd dolgokat, de talán már használt egy kicsit az ott leírt technika, vagy csak jól jött ki a lépés ettől függetlenül...

B.-vel végre megterveztük a nyarat, három fix programmal (egy tengerpart, egy fesztivál, egy családi hétvége) és egy szép hosszú "ha éppen kedvünk lesz hozzá"-listával, mert akármilyen katasztrófa is volt a tavalyi nyár, a spontán kaladokat nagyon szerettem benne. Nagyon kevés szabadnapom van, úgyhogy biztos lesz majd olyan is, hogy dolgozunk ugyan, csak máshonnan (ha elkészül B.-ék családi nyaralója Mádon, szuper lenne így ott tölteni egy hetet), és pár dolgot, például az egy hét Leuven-t hátrébb kellett sorolni (de ki tudja, még talán beleférhet, vagy ha nem, a céges csapatépítő végén úgyis lesz egy napom ott körülnézni), de még így is elég mozgalmas lett a következő időszak, nagyon várom már.

...and a subterranean marching band

Igazán nem tudom, miért gondoltam, hogy blogbejegyzést fogok tudni írni, ha még gondolkodni is csak alig... amilyen motiváltan indult a hét, annyira kifacsart vagyok mostanra, összeadódnak a több órás meetingek délutánonként (persze még mára is került egy az utolsó pillanatban...), a feszültség, mert nem haladok úgy, ahogy szerettem volna, és a nemalvás (nagyon tetszik a Severance, beszippantott a hangulata, de mióta elkezdtük nézni, 2/2 éjszaka voltak rémálmaim, talán nem most van itt az ideje).

Szerdán még azt hittem, hogy megtaláltam a megfelelő lifehack-et ahhoz, hogy tudjak koncentrálni, akkor is, ha angolul beszélünk olyan kódról, amit még nem nagyon ismerek, és nem elég csak okosan bólogatni, jó kérdéseket is kellene feltenni: egyrészt ebéd után lementem futni (nagyon büszke vagyok a 2*5 percre is, mert tavaly összesen kétszer futottam odakint, idén pedig még csak ez volt az első... viszont a teljesen üres futópályát abban a pillanatban elözönlötték az általános iskolások, ahogy elkezdtem bemelegíteni, és elég demotiváló, ha folyton tízévesek körözik le az embert), másrészt délután inni akartam egy turmixot, és valamiért jó ötletnek tűnt a reggel elkészült cold brew-ba keverni a fehérjeport (finomnak nagyon finom volt, vaníliás jegeskávé, csak kicsit túlpörögtem a rengeteg koffeintől). Ezzel együtt is sokkal elviselhetőbb meeting volt, mint előtte vagy utána bármelyik, de nem hiszem, hogy ma rá tudnám venni magam ugyanerre.

Végre visszatértem a hónapok óta hanyagolt junk journal-hoz, és most már kezdek rájönni, hogy lehet értelmesen befotózni belőle az oldalakat- jó lenne ezt befejezni, mielőtt/miközben haladok a másik kettővel tovább (úgy tűnik, kettő a felső határ, amennyire tudok koncentrálni egyszerre, de jobban szeretem, ha csak egy van éppen, egységesebb lesz az egymás után következő lapok stílusa).

Steps forward

Egyelőre úgy néz ki, tényleg hatékonyabbak/összeszedettebbek lettek a hétköznapok, szép lassan, de haladok a kitűzött célokkal- az Emotionally Immature Parents-ből már kevesebb, mint egy óra van hátra, és most már van egy szép kis listám gyakorlati tippekből is (az ezzel kapcsolatos egyetlen probléma egyelőre annyi volt, hogy B. fejében az, ha ilyen érzelmileg megterhelőbb témákkal foglalkozok, az úgy csapódik le, hogy már megint feleslegesen kikészítem/bántom magam, és ezért elég furán reagál, ha szóba hozom, de szerencsére meg tudtuk beszélni); és tegnap a varrásnak is újra nekiugrottam, bár nem nulláról, hanem a B. anyukájától kapott fekete ruhát kezdtem átalakítani (eredetileg a temetésre adta kölcsön, és nagyon sokszor megkérdeztem, biztosan nem kéri vissza, úgyhogy most elkezdtem átvariálni, mert egyébként tetszik, csak az ujja és a szoknya is lehetne rövidebb), ami gyorsabb és több benne a sikerélmény. Szeretnék egy hasonló, A-vonalú ruhát nulláról megvarrni, és Youtube-on láttam pár szabásminta nélküli megoldást, valamelyiket majd kipróbálom (csak egy aranyszínű anyag van itthon, ami elméletileg elég hosszú hozzá, mondjuk nem tudom, hova és miért veszek majd fel egy arany ruhát... de gyakorlásnak jó :)

Pont egy hónapja vagyok az új mukahelyen- félelmetes, hogy mennyivel simábban ment eddig, mint a legutóbbi, és hogy mennyivel segítőkészebb mindenki (hátha nem most kiabálom el- az első pár héten még gyanakodva figyeltem, mikor lesz már valami problémás, amiből kiderül, hogy mégse olyan jó hely ez, amilyennek látszik, de egyelőre nem találtam semmit). Lassan az első számlát is küldhetem nekik, ami miatt eléggé aggódok, de remélhetőleg a könyvelő tudja, mit csinál, és nekem csak az adatokat kell továbbadni... és ha befut az első fizetés, akkor egy nagyon durva steak-vacsival fogjuk megünnepelni.

Start the week the right way

 

A múlt hét nagyrészt még mindig a túlélésről szólt, a mostanit viszont már szeretném egy kicsit jobban megtervezni, és tudatosabban végigcsinálni- a munka is hangsúlyosabb lesz, most már megkaptam az első "igazi" feladatomat, és vannak olyan dolgok, amiknek szeretnék újra helyet találni a szabadidőmben (és nem csak hétvégén), mint például a varrás vagy a haladás a self-help könyvekkel.

Amit jól csináltam múlt héten:
- napi frontend-tanulás (a heti munkanapokon 3/3-szor)
- hétfő-kedd: Kalóriabázis, szombat-vasárnap rengeteg zöldség ebédre-vacsorára
- sport: 2 fitness boxing, 2 hosszabb biciklizés (mennyiségre ez teljesen jó, csak futásból szeretnék többet)

Amit ezen a héten szeretnék:
munka:
- folytatni, hogy legalább egy pomodoro-nyi időszakot valami új megtanulásával töltök a munkanapokból (és egy online képzést is jó lenne kiválasztani)
- erősíteni a kialakított rendszert

életmód:
- Kalóriabázis
- elmozdulni egy kicsit az intermittent fasting felé (elsőre már egy "8-tól 8-ig eszek" is jó lenne, aztán majd finomítok rajta)
- több zöldség-gyümölcs, legalább egyszer eljutni a piacra
- 2* futás, ebből 1*odakint (és 1 vagy 2 fitness boxing)

szabadidő:
- belekezdeni egy új varróprojektbe
- folytatni a junk journal-t

önfejlesztés/pszich.:
- gondolatnaplózás- legalább 1 sor mindennap
- délután/munka után netezés helyett haladni egy kicsit valamelyik elkezdett könyvvel (Adult Children..., Awakened Introvert)

Rendrakás

 

Nehéz volt az elmúlt pár nap, és nagyon örülök, hogy túl vagyok rajta- fizikailag és lelkileg is tompának érzem magam, de próbálom elfogadni, hogy ez most ilyen, szeretnék időt hagyni rá, és nem megszabadulni tőle a lehető leghamarabb.

Ezzel együtt a héten történtek más dolgok is, és már annyi pármondatos blogbejegyzés-kezdemény raktározódik vázlatként, hogy itt az ideje leporolni őket, még ha nem is lesz szuper egységes a végeredmény. 

"I don't live here anymore"
A múlt hét közepén találkoztam végre az ex-munkatársakkal, amire már nagyon készültem, és reménykedtem benne, hogy ugyanolyan jó lehet, mint tavaly decemberben az utolsó együtt sörözős alkalom (nagyon durva, hogy már 5 hónapja jöttem el onnan, néha pár hétnek tűnik, néha évekkel ezelőttnek). Persze volt utolsó pillanatban lemondás, de a többség azért jött, és mégis... valahogy nem stimmelt a hangulat, éreztem valami furát a levegőben, ami miatt én is kicsit feszélyezettebben meséltem, és úgy éreztem, mintha ők is visszafognák magukat, így maradtak a kényelmes-semleges sorozattémák, szóval nem ez volt életem beszélgetése. A munkahellyel kapcsolatban azt mondták, hogy nem változott semmi, szóval valahol örülök, hogy már nem vagyok ott- és valahol nem értem, hogy ők hogy húzzák még mindig.

Sweet tooth
A céges Slacken egy app párnaponta bedob egy beszélgetős témát- sokszor nem annyira izgalmas dolgot, de a múltkor a "Mi volt a kedvenc gyerekkori édességed" bedobott egy 90-es évek édességei-fekete lyukba (plusz azóta már Debrecenben sikerült pont záráskor, de még beosonni a Mandula cukrászdába, ami "a" cukrászda gyerekkoromból, bár most nem tudtam habrolót vagy francia krémest enni, de a cukormentes választék is meglepően korrekt). Oké, brutál édesszájú voltam, ahogy a családban mindenki, szóval még egy top 10-es listára is nehezen szűkíteném le a kínálatot, de vannak olyan csokik is, amikről már teljesen elfeledkeztem, mint pl. a karamellás Lila Pause, vagy a Chokito, pedig végtelen mennyiséget ettem belőlük. És akkor bele se kezdjünk a jégkrémekbe- ez még az az időszak volt, amikor Magnumot/Cornettót csak nagyon ritkán kaptunk, a szinte mindennapos strandolás végén viszont választhattunk valami kisebbet (<3 Romero régebbről, Big Trio később, és itt is rémlik egy mogyorós-karamellás cucc, amit talán Winnernek hívtak, de már elég homályos az emlékkép).

Be brave
Ez a pár sor porosodik a vázlatok közt a legrégebb óta... még pitykegomba 10 bátor dolog-bejegyzése után gondolkodtam el, hogy mikor és mit csináltam, ami felkerülhetne a saját listámra:

1. zipline a Zempléni Kalandparkban (ha B. nem beszél rá, biztos, hogy nem próbálom ki, pedig csak addig félelmetes, amíg meg nem kezdődik a csúszás, bár addig nagyon, onnantól zseniális)
2. együttesben gitározni, és fellépni koncerteken (sőt, egyszer egy saját dalunkat is eljátszhattuk a Rocksuli-születésnapon egy viszonylag nagy közönségnek) - amennyire szerettem zenélni, annyira nem éreztem magam jól sosem a színpadon (bár volt egy-két olyan teljes saját koncertünk, amiről úgy érzem, jól sikerült, de ez a része annyira azóta se hiányzik)
3. éjszakai fürdés a Balatonban (csak egy kicsit kellett lopakodni, de egyébként rajtunk kívül páran csobbantak még ugyanakkor, elszórva a part mentén)
4. ruhástul ugrás egy medencébe (oké, nem tudom, ez mennyire bátor, de mindig is szerettem volna kipróbálni, és egy céges csapatépítőn sikerült is- mondjuk a száradási idő még a nyári kánikula közepén is húzós, de megérte)
5. belevágni a családterápiába (egy olyan családtaggal együtt, akiről tudtam, hogy nagyon sok mindenért engem (is) okol - kívülről valószínűleg ez tűnik a legkevésbé látványosnak, de ezt volt a legnehezebb megtenni)
6. felmondani négy év HR után, és fél évig itthon maradva önállóan megtanulni a frontendet
7. felmondani próbaidő alatt, feladni az alkalmazotti létet, és miután ~3-4 éve meg se szólaltam angolul, külföldi munkát keresni, egyéni vállalkozóként

... egyelőre ennyi, de nagyon szeretném még bővíteni, leginkább külföldi kalandozással, ami remélhetőleg idén nyáron már tud folytatódni.

randomNameGenerator( )

Daniel Apodaca, Unsplash

Sose gondoltam volna, hogy fejlesztőként a "minek nevezzem el ezt a kódban"-játék fogja kitenni a napjaim nagy részét (még szerencse, hogy B.-t kölcsön tudom venni az ötleteléshez, ha éppen úgy érzem, kritikus a helyzet, és szeretnék okosnak látszani a csapat többi tagja előtt...), mindenesetre nem volt rossz ötlet pénteken még nem megosztani a változtatásokat, ma reggel azért elég sok ponton hozzá tudtam nyúlni, éljen a hétfő reggel! (hétvégén nyilván a frontend közelében se jártam, pedig megígértem magamnak, hogy nem fogom félbehagyni a tanulást+saját projekteket, amiket az álláskeresés miatt kezdtem, de egyelőre még túl fáradt vagyok hét közben értelmes dolgokat csinálni munka után, úgyhogy annyi minden összegyűlik hétvégére, hogy nem fér bele a kódolás is). Mindenesetre most feladat pipa, sőt, egy pulled pork is sül éppen (szuper alacsony hőfokon órákon át, muszáj volt reggel minél hamarabb elkezdeni, ha ma nem a délután közepén akarok ebédelni), kellemes barbecue-illat lett az egész lakásban, és végtelenül hatékonynak érzem magam. 

Most pedig megyek, és elolvasok minden létező kritikát a Russian Doll 2. évadáról, hogy én néztem be valamit, vagy ez tényleg nem volt jó (a zene viszont... <3 minden sorozatba minimum ennyi Pink Floyd kellene).

Snapshots

Oké, mostantól kölcsön fogom venni B. iphone-ját a portrék befotózásához, ez eddig sokkal használhatóbb lett, mint bármi, amit a saját telefonommal próbáltam összehozni... és az is klassz, hogy négy vagy öt részletben, de a héten ezt az egy arcot be tudtam fejezni. 

Tegnap pedig egy olyan hétvégi napom volt, ami tökéletesen visszateleportált a pár évvel ezelőtti időszakba, amikor éppen semmilyen óriási rettegési faktor nem lebegett a fejemb felett (se privát/családi, se globális), csak együtt lógtunk barátokkal, beszélgettünk, kiszabadultunk (végül is jó döntés volt a western, nagyon hangulatos volt az egész pálya, teljesen profi díszletekkel és viszonylag egyedi rejtvényekkel a standard számzáras lakatok mellett, bár pont az első szakaszon sikerült nagyon sokáig ott ragadnunk, de amint azt összehoztuk, már ment simán), utána még az Ikeába is eljutottunk, és felvásároltuk a knäckerbröd-készletet (ez viszont 2020-as flashback, az első karantén idején volt ezzel tele a kamra), hogy legyen valami vércukorszint-kompatibilis a vacsorához, mert a normál, és a teljes kiőrlésű kenyerek se voltak mostanában az igaziak. 

Jövő hétre még összedobok egy pulled pork-ot, és szerencsére csak az első három nap lesz munkanap (mondjuk utána Debrecen meg temetés, nem kimondottan kikapcsolódás, de legalább a jövő péntek valamilyen szinten lezár egy brutálisan nehéz szakaszt).

Witchy

 

Anton Ponomarenko, Unsplash

Végül úgy döntöttem, hogy ha véletlenül felébrednék 4:30 körül, akkor belehallgatok a koncertbe, ha végigalszom az éjszakát, ez van. Annyira nem voltam meglepődve, amikor 4:26-kor keltem (korábban is volt már ilyen, ha valami fontos fog történni, akkor fura korai időpontokban is az ébresztő előtt kicsivel szoktam ébredni), mondjuk ébren maradni már lényegesen nehezebb volt, de azért odakuporodtam a kanapéra a telefonnal meg fülhallgatóval- és bárki bármit is mond, egy éppen történő koncert követése online a második legjobb dolog ahhoz képest, ha élőben is ott lehetnék az első sorban (igen, jó fej a többi rajongó, és valaki úgyis felveszi+feltölti később valahová, de akkor is, amikor éppen történik, teljesen más az energiája). 5 körül már feküdtem is vissza aludni, akármennyire is szürreális volt az egyre világosodó ég és a teli torokból ordító madarak mellett, és amikor végre sikerült visszaaludni, azt álmodtam, hogy egy sorozat-forgatáson vagyok, amiben Róka és Aly is szerepelnek (és Róka úgy néz ki, mint Devi a Never Have I Ever-ből). Túlzásba vittem mostanában a blogolvasást...? Mindenesetre reggel sokkal jobb kedvvel (bár eggyel több szundival) keltem, mint a normális éjszakák után. Még a munkanapot is várom (nagyon sokat javít a helyzeten, hogy most van egy tényleges feladatom), de azt sokkal inkább, hogy végre este legyen, és kint üldögélve koccintsunk egy mentás limonádéval. Aztán, ha minden jól alakul, végre fellendül kicsit a szociális életem, szombaton szabadulunk (az azték szoba volt az eredeti célpont, de nyilván már teljesen megtelt, és a "Skizofrén sorozatgyilkos"-t meg a "Zárt osztály"-t inkább kihagynám, maradt a Vadnyugat), jövő héten pedig megtörténik a régóta esedékes sörözés az ex-munkatársaimmal (és most fogom duplán elkiabálni, de péntek 13. van, hátha belefér, de eddig meglepően kevés variálás volt az időpontokkal, és a többség-még- nem is mondta le).

Spice it up

 

Shihab Chowdhury, Unsplash

Próbálok kevésbé belecsúszni a "munka-alvás-újra munka"-spirálba, és ezen a héten eddig többet voltam kint, mint az elmúlt kettőben összesen.
Kedden megnyitottuk a szezont a Rómain (... mondjuk, hogy a nyarat, a tavaszt sikerült megint alig észrevennem, és lassan már vége is), most először sikerült simán bejutni a Fellinibe vacsizni (utólagos tanulság, mostanában lehet, hogy kevésbé kajacentrikus programokat kellene szerveznünk, mert B. a cukrát próbálja rendbehozni, én éppen újrakezdem a kalóriaszámolást, úgyhogy mindketten eléggé korlátozott listáról tudunk válogatni), utána sétáltunk egy óriásit, barátkoztunk a rengeteg kutyával, és autóztunk egy extra kört a Megyeri hídon (teljesen random kinéztünk a Tungsram-gyárépületekhez, amiről pont a múltkor láttam egy Youtube-videót, és elkapott a nosztalgia, anno épp GE Lighting volt, de dolgoztam ott teljes fél évet tréning-koordinátorként). Nagyon menőn nézett ki még éjszaka is, bár B. vezetés közben nem sokat látott belőle, csak az én lelkendezésemet hallgathatta, viszont emiatt a haza-autóúton sikerült tavaly augusztus óta először visszatérni a rollerbalesetem helyszínére, és hát... így se volt kellemes, hogy csak pillanatokra suhantunk el mellette.

Ma pedig sikerült egy utolsó utáni pillanatba besűríteni a piackört- nem voltam biztos benne, hogy 5 körül még lesz bármi a Vásárcsarnokban, de elvileg 6-ig tart a munkaidőm, szóval ennél hamarabb nem tudtam elszabadulni. Végül volt értelme, eperből az utolsó dobozt hoztam el, és találtunk itt is egész korrekt salátát, hazafelé sétálva végre úgy nézett ki a Glasgow-vászonszatyrom, ahogy a fejemben mindig is kellene, tele friss zöldséggel és egy kikandikáló bagettel (amit ajándékba kaptunk a pékségben...) Így talán van esélyem benne maradni a kalóriakeretben (próbálkoztam már párszor az elmúlt pár héten, nem sok sikerrel, de ez is olyasmi, amiről tudom, hogy csak akkor működik, ha tényleg ez a prioritás), eddig kemény 2 napja már tartom magam hozzá, talán most meglesz a lendület. Már csak az a kérdés, hogy megéri-e hajnali 4-kor kelni egy koncert insta live-ja miatt, vagy csak nyűgös leszek miatta egész hétvégén.

Crashed

 

Michael Dziedzic, Unsplash

Tegnap, a mindenféle egyéb tudatossággal és odafigyeléssel együtt nagyon próbáltam annál maradni, hogy amíg tart a munkanap és az egy-egy pomodoro, addig tényleg csak egy adott feladatra koncentrálok - nincs közben "csak ebbe a blogba beleolvasok" meg "csak ezt az extra teendőt gyorsan belezsúfolom, mert épp most jutott eszembe"... és már csak annyival, hogy észrevettem, mennyire rengeteg ilyen elkalandozásom is van, érthetővé vált, hogy miért fárasztanak le azok a napok is, amikor látszólag alig történik valami. Próbálok nem az a típus lenni, akinek egy böngészőablakban 100+ tabja van nyitva (nem tudom eldönteni, hogy irigykedek rájuk, vagy nem hiszem el, hogy az első páron kívül bármelyikhez is vissza fognak térni valaha, mindenesetre tudom, hogy én képtelen lennék követni), fejben viszont mégiscsak ez történik, cikcakkban haladok a rengeteg kategóriába tartozó, változó fontosságú és időtartamú to-do közt, pedig biztos, hogy ennél lehet hatékonyabban is... A múltkori digitális detoxnál már próbáltam minden értesítést és figyelemelterelést megszüntetni, de most a munka miatt kell a Slack, és nem is tudom, hányszor szakadok ki a kódolásból csak azért, hogy ránézzek, mi történik, pedig általában semmi különös és/vagy nem rám vonatkozik, de ha látom a kis kék pöttyöt, nehéz nem automatikusan kattintani.

Nagyon szeretem a papíralapú határidőnaplómat, de ott biztos, hogy nincs elég hely arra, hogy beleöntsek minden random teendőt, úgyhogy most 1.0-s verziónak kipróbálom a Trellót- lesz egy munkahelyi meg egy privát, minden felmerülő "el kellene már intézni" megy bele, reggelente összeszedem, hogy a mai napon bele fog-e férni, és ha nem, akkor próbálom addig elengedni, amíg előre nem kerül a fontossági sorrendben. Nem tudom, mennyire lesz könnyű átállni egy tudatosabb, fókuszáltabb gondolkodásra+munkavégzésre, de muszáj megpróbálnom legalább közelíteni felé.

Swirl

 

Tyler Nix, Unsplash

Igyekszem kihozni ebből a hétfőből, amit csak lehet- múlt héten is elég lassú maradt a munkatempó, nincsenek még igazi feladataim, ami azzal jár, hogy valahogy átlátható lépésekre kell bontanom az "ismerd meg a kódot" és "tanulj"-témaköröket, és voltak olyan napok, amikor túl sok volt az egész. A pszichológusom büszke lenne rám, szépen visszaállok a gondolatnaplózásra, mert meglepően sok negatív felbukkant így, hogy újra dolgozok ("sose leszek elég jó", "már ott kellene tartanom, ahol a többieknek", "lusta vagyok, és ezért nem haladok", és ezeknek különböző variációi), és pont emiatt eléggé tartottam is a pénteki megbeszéléstől a team leaddel, mert... nem csináltam eddig semmit? De szerencsére teljesen normálisan ment a beszélgetés, tűztünk ki célokat, és nem mondott semmilyen kritikát (...még). Valószínűleg minden kisimul majd egy kicsit, amint több normális-napi feladatom lesz majd, de addig is, hogy megőrizzem a józan eszem, szedtem össze egy csomó területet, aminek utánanézhetek vagy kipróbálhatok vagy gyakorolhatok, és amikben tehetek kis lépéseket azért, hogy összességében jobb legyek.

Ennek a végiggondolásán/megtervezésén kívül a hétvége egyrészt arról szólt, hogy rendbehozzuk B.-t valahogy (néha elszáll a cukra, és most nem is nagyon akart javulni, úgyhogy felvásároltuk a Lehel piacot, és grillcsirkét eszünk salátával meg húslevest párolt zöldségekkel a belátható jövőn belül), másrészt az egyik kedvenc zenészem bedobott egy plakáttervező versenyt, úgyhogy valahogy ki kellett találom a kiindulási pontnak szánt kollázs digitalizálását (miután a fél estémet a háttér fehér pixeleinek eltüntetésével töltöttem, kiderült, hogy a Canva amúgy ezt tudja, onnantól már csak a betűtípusokkal meg a háttér-dekorációval kellett játszani egy kicsit, és össze is állt két olyan plakát is, amire egész büszke vagyok); lezárásképp pedig újranéztük végre a Russian Doll első évadát, az első öt rész sikerült így lendületből, de nem mondom, hogy rengeteg életkedvem maradt utána (pedig nagyon szeretem a történetet/stílust/színészeket, csak mostanában odavágnak a halálközelibb témák).

Pieces of a puzzle

 

Patrick Federi, Unsplash

Úgy érzem, hogy végtelen a to do-listám, és hiába pipálok ki minden egyes nap millió dolgot, csak gyűlik rá egy csomó újabb... Ezzel együtt haladnak is az események, a könyvelő eddig rengeteget segített, és most már hivatalosan is egyéni vállalkozó vagyok, plusz a munkahelyen megkaptam az első Igazi Kódolós Feladatomat (amit persze többszörösen túlgondolkodtam, de azért sikerült tegnap befejezni vele), és tegnap a pszichológussal sikerült a legfájdalmasabb családi témák egyikét érinteni úgy, hogy már közel se borultam ki annyira, mint korábban (ilyen helyzetekben annyira próbálok objektíven és tárgyilagosan mesélni az eseményekről, és még így is folyamatosan hallom a narrációt a fejemben, hogy "ennyire biztos nem lehetett rossz", "semmi nem ennyire fekete-fehér, biztosan én is tehetek róla, hogy így történtek dolgok", nagyon nehéz elengedni az örökös egyensúlyozást és maradni a saját nézőpontomban mindenki másénak az összehangolása helyett).

Mióta B.-vel végleg laptopot cseréltünk a hétvégén, nem találom a helyem, most egy gépen kellene valahogy léteznie a céges és a privát dolgaimnak, és nem tetszik, hogy mennyire egybefolynak (valószínűleg úgyis az lesz a vége, hogy veszek egy munkalapotopot, csak előtte jó lenne egy pár hónapig a félretett pénz egyensúlyba hozására költeni a fizetést). Az első munkahelyem szinte egyetlen pozitív hozadéka, hogy szemrebbenés nélkül fel tudok állni a gép elől pont 17:00-kor, és utána felé se nézni másnap reggelig, home office-ban is, de most egy kicsit nehezebb úgy, hogy csak a Slacket zárom be, és amúgy maradok ugyanott...
Viszont tegnap NoFluffJobs-on találtam egy érdekes kutatást a nőkről az IT területén- még nem olvastam teljesen végig, de érdekes látni pl. a Lengyelország és Magyarország közti különbségeket, és jó lenne tudni ugyanezeket más országokról is... vajon létezik olyan, ahol a női programozó nem ennyire unikornis?