Blogvember - 28 (és zene)

Van egy céges Slack-csatorna arról is, hogy ki milyen zenére van rákattanva éppen, de csak nagyon ritkán küld bele bárki bármit, és még ritkábban reagál valaki rá, szóval viszonylag gyorsan elcsendesedett, de tegnap meghallgattam a  dalt, amit a projektmenedzser dobott be (neki egyébként már bizonyítottan jó az ízlése, ha egyszer nem linkelte volna, akkor most nem ismerném az egyik kedvenc filmzene-albumomat) és nem csak hogy szinte az egész album tetszik, de a Spotify szuper asszociációkat mutatott ma reggel ebből kiindulva, végre kicsit frissülnek a szokásos köreim!

Tegnap egyébként kijött a Spotify wrapped, és most még kicsit meglepőbb volt, mint általában szokott lenni - igen, nyáron volt egy Foo Fighters-centrikus időszakom az új albumuk miatt, de nem gondoltam volna, hogy ez annyira sokat jelentett, hogy ők az idei top együttesem, arra pedig nem is nagyon emlékszem, hogy a második helyezett Linkin Parkot futáson kívül egyáltalán mikor vettem elő (oké, amúgy lehetnék hipszter és mondhatnám, hogy a bakelitlemezeimet nem számolja, és ez torzítja a végeredményt... mostanában annyira sokat nem hallgattam őket, de az simán lehet, hogy a Platon és a Carson Coma is emiatt maradt ki/csúszott lejjebb). A három legtöbbet hallgatott dal viszont elég jól leírja a mostani időszakot:

Blogvember - 27

Akármilyen klassz is a blogvember, azért már várom a végét... másrészt viszont jó lenne idén megint belevágni a December Daily-be, ami azt jelentené, hogy art journal-szempontból nem túl sok minden változna (... és lenne egy jó indokom megvenni a zöld füzetet). Minimalistára tervezzük a karácsonyt, és a csillogó ünnepi időszaknál most kicsit jobban várom az azt megelőző nyugis, rutinszerű hétköznapokat, de ezzel együtt is biztos lenne mit megörökíteni (a korábbi években is azt hittem, hogy  a decemberi napok többsége semmi különös, de ettől még nagyon jó pár évvel később visszanézni rá). 

Kezd kicsit kezelhetetlenné válni a reggeli rutinom, de tegnap sikerült majdnem tökéletesen reprodukálni az egyik kedvenc BBQ-éttermünk legjobb fogásait (pulled pork, mustáros krumplisaláta, amit most először csináltam, és ráfér némi finomhangolás, de mint kiderült, a hűtőben töltött éjszaka a recept legfontosabb hozzávalója; és frissen sült kovászos-teljes kiőrlésű pita). Az elmúlt hónap(ok) káoszában elengedtük az ebédfőzést, és vagy mirelitet ettünk, vagy rendeltünk valamit (szerencse, hogy B. kap egy komolyabb összeget a SZÉP-kártyájára, de mostanában egyre gyorsabban és gyorsabban elfogy), és ehhez képest most az extra munkával együtt is jól esik valami finomat megtervezni és el is készíteni. 

Blogvember - 26

 

Ezt az oldalt nagyon szerettem összerakni (a központi képek még egy finn napilapból vannak). 

Tegnap végre legyőztem a kovászos sütéstől való félelmem, és megcsináltam nagyjából ezt a zsömlét- nem lett tökéletes, de így is nagyon finom, és csak közepesen volt sok munka vele. 

B. ma hivatalosan is visszamondta Bécset (és igazából fogalmam sincs, hogy ez most egy jó döntés volt-e, majd hosszabb távon kiderül).

I whisper through the screen

 

Jay Mantri, Unsplash

Ha valakinek egy olyan együttest kellene mutatnom, aminek a zenéje a leginkább jellemző rám (nem az ízlésemre vagy a zenei irányzatra, amit amúgy szeretek, hanem egyszerűen a lényege valahogy olyan, mint amilyennek magam gondolom), akkor az egyértelműen a War on Drugs lenne.

Még mindig nulla karácsonyi hangulatotom van (és semmit nem készültünk rá, egyedül a 24-25-26 programja állt össze, és szerencsére az én oldalamon nem nagyon kell ajándékot venni, mert egy közös nyaralást adunk egymásnak), de arra már rájöttem, hogy a színtiszta fenyőtűillat az, amitől a leginkább felidéződik a gyerekkori varázslat. Mióta Pestre költöztünk, műfenyőnk van, és általában nem sikerül olyan fenyőgallyat venni, aminek tényleg erős illata lenne, de most ez az illatgyertya sokat segít.

Úgy néz ki, mostanra nem csak tudatosan, de érzelmileg is sikerült meghoznunk a döntést Béccsel kapcsolatban- az már a nulladik pillanattól egyértelmű volt, hogy ez egy kompromisszum lenne, csak mostanra tisztult le az, hogy milyen pontokon férne vagy nem fér bele. Nehezíti a helyzetet, hogy mostanra mindkettőnkben nagyon erős a "végre lépjünk már" érzése, de a fizetésünk kevesebb lenne, mint ami kényelmesen elég (pontosabban összesen kicsit többet keresnénk, és sokkal többet adóznánk), B.-nek még több energiáját vinné el az ügyelés, pedig már így is nagyon le van merülve, és ami a legfontosabb, nem lenne túl könnyű ott másik állást találni, ha ezek nem válnak be hosszabb távon, a mostanihoz képest 3-4-szeres árú albérletet viszont egy évre kellene kivenni.

Az egyértelmű, hogy most, miután kifújtuk és leporoltuk magunkat, kicsit tudatosabban meg kell terveznünk a következő lépéseket, de most hiába ástam elő ezeket az egyébként klassznak tűnő táblázatokat és módszereket, belekezdeni se bírtam. Szeretnék az lenni, aki logikusan összeszedett pro/kontra listák alapján tervezi az életét, de eddig még csak fordítva működött: ha igazán tudom, hogy mit szeretnék, akkor el tudom érni, úgy is, ha elsőre egyáltalán nem hangzik könnyűnek vagy megvalósíthatónak.

Blogvember - 25

Nem mintha mostanra minden kisimult volna, de azt hiszem, egy nagy lépéssel már közelebb vagyunk hozzá.

Blogvember - 24 (Zebegény)

 

 

Blogvember - 23 (too much too fast)

 

... és a háttérzene hozzá.

Szóval, mostanában éppen három elég nagy horderejű esemény történik/történt egyszerre: 

- nem tudom már, hogy mennyit és mennyire konkrétan írtam erről, de még október legvégén volt egy elég nyomasztó és drámai "teljesítsetek jobban, ha a cég nem húzza be a nagy ügyfeleit, és lehetőleg minél hamarabb, az a ti hibátok"-meeting (és ráaádásul ez az üzenet nem is legfelülről jött, hanem a közvetlen felettesektől... oké, startup, szóval ez konkrétan két szintet jelent, ennél több nincs is, de akkor se mindegy), ami után irracionálisan szorongani kezdtem, sokkal durvábban, mint ami amúgy a szintén elég rossz helyzet alapján indokolt lett volna. Másfél héttel ez után volt egy közvetlen beszélgetésem a főnökömmel, ami után egy kicsit jobban kaptam levegőt (plusz úgy nézett ki, tőlünk függetlenül is jól alakul a nagy ügyfél-történet)

- múlt szerdán nagy nehezen eljutottam egy szűrővizsgálatra, amit amúgy úgy kellett kikönyörögni, mert 35 éves kor alatt nem annyira indokolt/ajánlott ... és múlt csütörtökön jött az e-mail, hogy találtak valamit, kell egy második kör

- és közben B. a próbahetét töltötte a munkahelye bécsi irodájának a csapatában, és pénteken azt mondták neki, hogy várják a fizuigényét, és utána tulajdonképpen mehet is át

Blogvember - 22 (megkönnyebbülés)

 Néha az "Én nem látok itt semmit" a világ legszebb mondata.

Blogvember - 21 (meditáció)

 

Ma pont nem meditáltam (mert B. figyelemterelésképpen elvitt a Vaj-ba reggelizni), de egyébként 10-ből 9-szer része a reggelemnek, és ebben óriási szerepe van Chel Hamiltonnak és a Meditation Minis-nek, általában tőle választok valamit attól függően, mennyire tudok koncentrálni. Régebben próbáltam csak lenni magammal meg a gondolataimmal abban a 8 percben, amit erre szántam, de ezek a vezetett meditációk sokkal jobban működnek, csak azt sajnálom, hogy a hetente felkerülő új részeknek az az ára, hogy régebbiek viszont törölve vannak - egy-két régi kedvencemet mondjuk annyiszor végighallgattam, hogy szinte szóról szóra fel tudom idézni, de úgy mégse ugyanaz. (Alex Elle meditációival ugyanez a probléma, csak őt viszonylag nehezebb is megtalálni szétszórva youtube-on meg az Apple podcast appjában, és tőle is eltünedeznek azok, amiket nagyon szerettem).

Blogvember - 20

 

Kicsit megcsúsztam, mert a tegnapi nap nagy részét a kanapén töltöttem, egy puha takaróba burkolva, Slime Rancher-t játszva (végre sikerült B. évek óta tartó küldetése, és rá tudott venni, hogy kipróbáljam egy PS-játékát). Nagyon durva, hogy néha milyen egyszerűen tudnak működni dolgok, amiket amúgy fejben szeretek túlbonyolítani (szükségem volt segítségre-kértem segítséget-kaptam segítséget). 

Mára azért van pár izgalmas küldetésem (azon kívül, hogy ne szedjem szét a fejem belülről a szorongással), írnom kell egy osztrák könyvelőnek, hogy legalább egy nagyjábóli képünk legyen arról, mennyi maradna a fizumból a Bécsbe költözés után (meg hogy egyáltalán működik-e ott az az egyéni vállalkozói verzió, amit én csinálok), és a kovász is szépnek és késznek tűnik, úgyhogy 1hét+ etetés után itt az ideje, hogy megpróbáljak sütni vele valamit.

Blogvember - 19

 

Ma szerettem volna valami belemerülősebb, háttérfestegetős-cetliragasztgatós art journal-oldalt csinálni, aztán megtaláltam ezt a képet, és elkapott a hangulata (azt hiszem, az egyik Flow Paper Lover-hez járt, már gyárilag ki volt lyuggatva, a szemeket már én ragasztottam rá, maradt egy kupac még Halloweenról)

Háttérzene hozzá, csak mert ma ezzel a fejemben ébredtem (a múltkor, amikor az afantáziáról olvastam, az volt az egyik legmeglepőbb része, hogy ők dalokat se tudnak "meghallgatni", nekem szinte állandóan szól a fejemben valamilyen daltöredék akkor is, ha éppen nem hallgatok semmit).

Blogvember - 18

Nem különösebben jó most a fejemben (persze, mindfulness meg meditáció meg önegyüttérzés, próbálkozok, tényleg, de akkor is a mélypont alatt vagyok kettővel).

Blogvember - 17

 

Most csak ennyi.

Blogvember - 16 (önveszélyes)

 

Büszke vagyok magamra, mert részt vettem életem első emlő tomoszintézisén (és csak kicsit kellett magyarázkodnom, hogy miért csinálom), viszont ma majdnem mehettem is vissza az orvoshoz, mert tegnap este sikerült beleszúrni/ráejteni a szuperéles új kést a bal kezembe (csak egy pici seb lett rajta, cserébe eléggé fáj, ha mozgatom a kisujjam). Nem is maga a sérülés a probléma (bár azért kifaggattam a medicoveres telefonos segítséget, szerinte is határeset), hanem az, hogy nem tudom rendesen használni a bal kezem, nagyon durva töröttkéz-flashback-kel jár, naponta többször kell tudatosan megnyugtatni magam, hogy amúgy minden oké, nincs vészhelyzet, nem kell ennyire befeszülnöm rajta.

A munka még továbbra is stresszes és kapkodós, szóval nem a tegnapi volt életem legjobb napja, de azért vannak benne kisebb fénypontok, például ez a mogyorókrém, vagy hogy a főnököm a múlt heti meetingünk után rákérdezett, hogy hogy vagyok azóta, javult-e valamit a helyzet. 

Blogvember - 15 (figyelemterel)

 

Vannak még napok, amikor indokolatlanul erős a szorongás, és az egyik kedvenc figyelemelterelésem lett mostanában, hogy őszi pillanatképeket gyűjtök, amíg még nem szürkül el minden - ennek a nagy része tegnapi szerzemény, de van közte egy-két múlt heti is. Teljesen más volt így még a közvetlen környékünkön is sétálni, és észrevenni a részleteket (meg hogy pár percen belül válthat a hangulat apokaliptikusból derűsbe, mint a középső két faleveles képdarabkán). 

Blogvember - 14 (és macskák)

 

A mai nap témája már korán körvonalazódni látszik, B. elmesélte az álmát, amiben szuper okos kötött cicák szaladgáltak körülöttünk, utána tesómtól várt egy üzenet Instán ezzel a trailerrel (rajzfilm az Exploding Kittens alapján, Tom Ellis lesz benne Godcat szinkronhangja).
Nekem nem szürreális macskás élményem volt, csak kicsit szomorú, láttam egy ex-munkatársam posztját, amiben új otthont keres a gyönyörű cicájának, mert "nem fun" vele foglalkozni (nem is kimondottan ezzel a részével van problémám, biztos jobb a cicának egy olyan helyen, ahol kellően körberajongják, inkább csak annyira szívesen lennék a helyében, amikor minden adott a macskatartáshoz, csak a motivációból nincs elég...)

Blogvember - 13

 

Ez egy extrán fárasztó& viszonylag eredményes nap volt, ami viszont ennél sokkal fontosabb, hogy B.-nek elkezdődött a kölcsönhete a bécsi csapattal, ha ez most jól alakul, akkor egy óriási lépéssel közelebb kerülhetünk a külföldre költözéshez (ettől függetlenül nem tudok őszintén szurkolni, mert az egyhetes éjszakai ügyelések brutálisan hangzanak, még a mostani heti 1 napja is durva).

Blogvember - 12

 

Ma a végtelen to do-listám egyik pontjaként megvettem ezt a könyvet- eredetileg az Együttérzés önmagunkkal-t akartam újraolvasni, mert amikor először találkoztam vele (hangoskönyvként a Scribd-on), nagyon hatásos és hasznos volt, de nem vittem át eleget a gyakorlatok közül a mindennapokba, és mostanra már nem is nagyon emlékszem rájuk, és így sokkal egyszerűbb lesz gyakorolni, hogy megvan visszaolvashatóan és követhetőbben a munkafüzet. Ami problémás lesz, az a már bevezetőben is megjelenő "Az önegyüttérzés gyakorlása kapcsán a leglényegesebb kérdés a következő: 'Mire van most szükségem?'. Ez a motívum végigfut az egész könyvön".
Pont a ma délelőtti meditáció közben/után jöttem rá, hogy amikor egyáltalán eljutok odáig, hogy feltegyem magamnak ezt a kérdést, is csak egy nagy kupac kérdőjel a válasz (oké, érthető, nagyon sok éven át teljesen le voltam kapcsolódva a saját szükségleteimről, persze, hogy nem találok vissza instant hozzájuk). A türelem valószínűleg segít, most azt próbálgatom, hogy felteszem magamnak a kérdést, és hagyok rá időt, hogy bármikor később is felbukkanhasson a válasz, hátha (egyelőre nem sok sikerrel), plusz nap közben próbálom kicsit tudatosabban végezni a teendőimet, figyelni, van-e valamire belső lelkesedés vagy tiltakozás, hátha így konkrétumokkal könnyebb. 

Már kezdtem aggódni a kovászkezdeményekért, de délután megjelent mindkettőben pár tétova buborék- valószínűleg jó úton járnak, de lehet, hogy a 20 fokos lakás túl hideg nekik, ezért az eddigi pulcsi és takaró mellett most megkapják majd az elektromos lábmelegítőt is, és remélhetőleg holnapra aktivizálódnak.

Don't fall away

 

Jason Leung, Unsplash

Még mindig elég nehezen találom a szavakat itt a blog felületén, de cserébe visszakaptam az offline naplózást - talán kedden volt a szorongás mélypontja, de keddtől végre tudtam újra úgy írni, hogy van súlya és hatása a szavaimnak, hogy segít átlátni a helyzetet, és megküzdeni vele (vagy legalább átmenetileg jobban kapok levegőt, egy kicsit jobban meg tudom tartani az érzéseket, és nem csak elmerülök bennük). Szerencse, hogy csütörtökön mintha véget ért volna a legdurvább szakasz, mert pénteken a kineziológusnál rétegződött még rá egy csomó gyerekkori nehéz érzés is, úgyhogy most egyszerre próbálok mindkettővel kezdeni valamit úgy, hogy azért ne ez határozza meg minden percemet.

Mostanában meglepő helyeken látom visszatükröződni magam, az egyik ilyen az Everything Now főszereplője volt, egészen pontosan ez a belső monológ mintha az én fejemből jött volna (csak az anorexia nélkül), tegnap pedig urban:eve-Via új weboldalának blogbejegyzésében olvastam arról, hogy milyen érzés 30+ évesen egy friss ADHD-diagnózis tükrében látni, hogy egy csomó korábbi tulajdonság és tapasztalat hogy kerül a helyére és lesz értelme ilyen keretben - a "three raccoons in a trenchcoat"-nál jobban kevés metafora foglalta össze, hogy hogy érzem magam a bőrömben (csak sosem voltam különösebben jó a maszkolásban, szóval én inkább a láthatatlanná válást választom, ha valahol nem tudom felvállalni önmagam a fura részekkel együtt).

Blogvember - 11

 

Ez a fenti a szürke füzetem legutolsó oldala, de ma eljutottam az új helyre költözött Úristen, festek!-be (szerencsére maradtak a lakástól sétatávra is elérhető távolságban, de azért eléggé meglepődtem, amikor az eladó azt mondta, hogy már augusztus eleje óta itt vannak, azt hittem, pár hete jártam ott utoljára, és nem 3 hónapja...), és megvan az utánpótlás, sőt, a füzet világosbarna és a zöld verzióját is megtaláltam- komoly önuralommal csak a barnát hoztam el (de azóta is gondolkodok rajta, hogy hétfőn visszamegyek a zöldért is). 

A délelőtt hátralevő része a továbbra is teljesen sikertelen bakancsvadászattal telt, csak most a Premier Outletben (mindegy, most már tudom, hogy Timberlandből is 38-as kell, és megrendelhetem online), meg a Benettonban próbálgattam fel különböző sütőtökszínű ruhadarabokat, egy pulcsi végül jött haza velem, úgyhogy hátha megtört a "sehol nem tudok ruhát venni"-átok (most már csak vigyáznom kell rá, sose volt még csak kézzel mosható gyapjúpulcsim). És egy extra sikerélmény: mióta csak a 75+-os étcsokikat ehetem, hiányzott a narancsos Lindt, most viszont végre lehet kapni egy olyan verzióját, ami, ha nem is teljesen cukormentes, de belefér, és nagyon finom is.

A hétvége hátralevő részében jó lenne már tényleg pihenni is, de nagy terveim vannak: életre akarok kelteni egy kovászt (2020 környékén volt egy kovászos kenyér-sütő időszakom, de akkor nem a nulláról kezdtem), és valahogy beilleszteni a mindennapokba az életben tartását, hogy megúszhassuk a napi teljes kiőrlésű péksüti-vadászatot.

Blogvember - 10

 

Tudom, az írást nem vittem túlzásba, de legalább eddig minden napra volt egy art journal-oldal... most viszont betelt a szürke füzetem, úgyhogy valahonnan utánpótlást kell szereznem holnap, különben ezzel is el fogok csúszni. 

Nem sűrűn, de néha azért szívesen lennék pici fogaskerék egy nagy multiban, B. délutánja úgy telt, hogy Ultimate Chicken Horse-oztak a munkatársaival, utána meg aludt egy órát, az enyém meg úgy, hogy kitalált problémákat kergettem, és csak most tudok elosonni (mondjuk másrészt meg amikor ma délelőtt érzelmileg kifacsarva jöttem el a kineziológustól, akkor legalább tudtam azt mondani, hogy dél-amerikai napot tartok, és 1 előtt ne nagyon számítsanak rám).

Blogvember - 09

 

Ki hitte volna, ha emberekkel beszélgetek, és nem csak egyedül agyalok, javul a helyzet (meg attól is, hogy elkezdtem gondolkodni a terápia folytatásán / pszichológust keresni). 

Blogvember - 08

 Tegnap
- futottam
- jógáztam
- meditáltam
- teát ittam
- lassítottam, amennyire tudtam
- szépen, lépésről lépésre haladtam a munkahelyi feladatokkal, és befejeztem nap végére azt, amit szerettem volna

... és mégis brutál szívdobogással ébredtem éjszaka legalább háromszor. Ez az a pont, ahol már elég eszköztelennek érzem magam (meg nagyon fáradtnak). 

Blogvember - 07

 Még szerencse, hogy az igazán szörnyű napok is legalább 10%-al jobbak lesznek egy kis War on Drugs-tól. 

Blogvember - 06

Ez szinte az egyetlen prospektus, amit az októberi barcelonai útról hazahoztam, és mindenképp fel akartam használni, mert nagyon egyetértek az üzenetével, még ha a Moco nem is volt akkora wow-élmény, mint Miró májusban (mondjuk eddig még soha, semmilyen múzeumban nem éreztem, hogy úgy igazán bele tudok olvadni a képekbe és a légkörbe, Miró volt az első és az egyetlen - vegytiszta boldogság volt látni azokat a színeket és alakokat élőben és közvetlen közelről), így, hogy egy festőtől csak egy-két kép volt kiállítva, sokkal nehezebb volt rájuk hangolódni, pedig az előzetes tudásom alapján Basquiat-ot pl. nagyon szerettem volna szeretni, de valami hiányzott. 

Azért kicsit csalódott voltam, hogy most elmarad az a mély kapcsolódás, amire számítottam (pedig a koncertekről már tudhatnám, hogy az ilyen flow-pillanatokat sose lehet se erőltetni, se bármilyen logika alapján elvárni, néha megtörténik a csoda, néha nem), de aztán az utolsó mászkálós napunkon még felmentünk a Montjuic-erődbe, és ott, egy ideiglenes kiállításon végül megtalált az, amit annyira szerettem volna: Cecilia Zabaleta kollázsai. Valószínűleg jobban már nem is különbözhetnének Miró festményeitől a finom-csendes-pasztell-fakó, mégis rengeteg érzelmet kifejező képei, de valamiért ő az, akit viszek tovább magammal (és akitől egy-két eszközt kölcsön is veszek a saját art journal-oldalaimhoz). 

Blogvember - 05

 

Alszok, meditálok, futok és figyelem-terelek, mikor mihez van éppen energiám, meg persze azért továbbra is szorongok, ma egy extra adag sunday scaries-sel leöntve. Sokat segített volna, ha legalább a bakancsvásárlással lett volna egy kis sikerélményem, de sehol semmi, kénytelen leszek online rendelni, és nagyon reménykedni, hogy nem egy ugyanolyan rommá karcolt/karcolódó példányt sikerül kifognom, mint amit otthagytam az Office Shoes-ban (egyébként egyre nagyobb a kísértés, hogy 16 évesre visszahangolódva vegyek egy Martens-t, főleg, mióta láttam, hogy van ugyanolyan dínós-Basquiat-os, mint amilyen kitűzőt is vettem Barcelonában. Oké, gyerekcipő, de 37-es is kapható belőle, ami biztos, hogy gond nélkül feljönne a lábamra). 

A bakancsomon kívül még a tökéletes fehér körömlakkom is a portugál csapatépítő áldozatául esett (ez volt az egyetlen dolog, amit valószínűleg otthagytam a hotelszobában, amikor hajnali 5-kor kilopakodtam úgy, hogy lehetőleg ne ébresszem fel a szobatársamat), de legalább ezt könnyen sikerült pótolni, szerencsére a Catrice kínálatában felbukkant egy másik "nagyon világos, de nem hibajavító-jellegű"-árnyalat, ezt legalább hazahoztam, hogy ne legyen teljesen értelmetlen a plázában töltött délután.  

Teljesen kiakaszt minden utalás a közelgő karácsonyra, az egyetlen, aminek örültem ezzel kapcsolatban, hogy megjelent az Allee-ban a Stühmer szaloncukros pultja, sőt, egy új cukormentes íz is (fehércsokis-pisztáciás), amit nyilván le kellett tesztelnünk (finom, de meg se közelíti a legendás pekándiósat, amit azóta se lehet kapni).

Blogvember - 04

 

Ha nem lenne a kihívás, akkor a mai biztosan olyan nap lenne, amikor a blog közelébe se jövök, pont elég most a saját fejemben létezni kihangosítás nélkül (ugyanaz a szorongás-spirál mélyül tovább, amiről már tegnap is írtam), de csak hogy erőltessem kicsit a pozitivitást:

- B. főzött nekem húslevest
- a Halloween-dekor egész jól tartja magát (kivéve a töklámpásokat)
- tegnap minden mélypont ellenére szuper volt összefutni az ex-munkatársaimmal
- a mogyoróvajas hambi nem lesz a kedvencem, de legalább végre kipróbáltam

Most pedig megyek vissza a kanapéra, és próbálok valahogy rágódás helyett csak lenni egy kicsit. 

Blogvember - 03

 

Félelmetes, hogy mennyire gyorsan vissza tudok csúszni a biztonságosnak, kiszámíthatónak és nyugodtnak megélt munkahelyi helyzetből a kaotikus-kapkodós-kiborulósba (és hogy mennyire kevés is elég ahhoz, hogy úgy érezzem, az én hibám, én nem vagyok elég jó, és most már *tényleg* nyilvánvalóvá fog válni másoknak is). Remélem, hogy ha a hétvégén töltődök kicsit, akkor már kevésbé lesz fojtogató, és el tudom engedni azt a részét, amire semmi ráhatásom nincs (végezhetem én bármilyen zseniálisan a munkámat, attól még egyáltalán nem biztos, hogy a Nagy Ügyfél, Akit Nagyon Akarunk, alá fog írni), meg az is érdekes lesz, hogy a hétfői retrón vajon folytatjuk a héten megkezdett szemrehányó-hibáztatós stílust, vagy marad a megszokott normálisabb... 

Legalább a héten már visszaálltam a rendszeres reggeli meditációra, akármilyen nehéz is csendet teremteni egy kicsit a fejemben; és tegnap elvonszoltam magam jógára is (fura volt megélni, hogy nem is a mély lélegzetek és a kisimulás volt, ami a legjobban esett, hanem az, hogy még mindig mennek a gyakorlatok, hogy legalább így meg tudom élni kicsit a saját erőmet, és hogy nem csak tehetetlenül figyelem, mi történik körülöttem). Sajnos az esküvő előtti rendrakáskor összehajtottuk a futópadot, és tény, hogy szellősebb így a nappali, de a napi lépésszámomon nagyon meglátszik a hiánya... (hiába reklámozták úgy, hogy könnyen nyitható/csukható, az eddigi tapasztalatból nyilvánvaló, hogy ha egyszer össze lesz hajtogatva, akkor egy jó ideig úgy is marad, ha viszont nyitva, használatra készen hagyjuk a sarokban, akkor sokkal könnyebben rászánom magam egy 10 perces gyaloglásra). Nagyon nagy szükségem lenne rá, hogy az eddigi pörgésből visszalassulva végre elkezdhessem feldolgozni az elmúlt időszak eseményeit, de még mindig nem érzem, hogy igazán megérkeztem volna.

Blogvember - 02

 

... egyébként pont tegnap délután éreztem, hogy mintha végre kezdene oszlani az állandó kimerültség, de még egy ilyen lyukas közepű héttel se annyira egyszerű összeszedni magam. Szerencsére az egyik reptér-túlélési technikám az volt, hogy magazinokat vásároltam, úgyhogy legalább most egy időre el vagyok látva spanyol/portugál/német art journal-alapanyagokkal (vettem egy német nyelvű Flow-t is, aminél végre van esélyem megérteni a cikkeket, úgyhogy azt egyelőre nem szétvágni, hanem elolvasni akarom, de azért így is bőven van miből válogatni), és az ihlet is kezd visszatérni, már csak azt kellene eldöntenem, hogy szeretnék-e ugyanolyan útinapló-szerű oldalakat gyártani Barcelonához és Portugáliához, mint amilyeneket nyáron is csináltam (megörökítendő eseményekből/programokból/helyekből lenne bőven, csak most valamiért mindkét úton sokkal kevesebb prospektust, jegyet és csak a helyre jellemző egyéb papírt szedtem össze, és így kicsit nehezebb elkapni a hangulatot). 

Amihez még mindig szét vagyok esve, az a hónapértékelés, és főleg a következő megtervezése, de nagy vonalakban:

Október

Dolgok, amiket most csináltam először:
- férjhez mentem :) 
- vezetéknevet változtattam (... egészítettem ki B.-ével)
- laktam olyan hotelszobában, aminek a teraszáról rá lehetett látni a Sagrada Familiára
- repültem átszállással (... soha többet)
- voltam Portugáliában
- láttam az Atlanti-óceánt
- ettem wagyu burgert
- ettem csigát (... soha többet vol.2)

Amiket szerettem:
- B. (egyszerre szokatlan és klassz érzés a férjemként hivatkozni rá)
- Barcelona még mindig <3
- Parking Sótano - megint sok szuper étterem-élményünk volt Barcelonában, de ez még azok közül is kiemelkedett
- Light From Uncommon Stars
- fürdeni az óceánban

Tervek novemberre:
- visszatérni a rendszeres jógához
- visszatérni a rendszeres közösségi irodába járáshoz
- túlesni életem első mell-szűrővizsgálatán (már az időpont is lefoglalva)
- Middlemist Red-búcsúkoncert

Blogvember - 01

 

A körülményekhez képest egész jól sikerült a tegnap esti Halloween - azért mielőtt lecsukhattam volna a laptopot, még volt egy nagyon fura csapatmeetingünk, talán most először akasztott ki komolyan a mostani munkahelyem (van pár korábban felmerült probéma a teljesítménnyel/sebességgel kapcsolatban, de dolgozunk rajta, és egy ideje javuló tendenciát is mutat- ehhez képest, ha jól értettem, most azért van világvége-hangulat, mert a cég többi része úgy érzi, hogy mi vagyunk a probléma, de nem teljesen értem, hogy ezen hogyan akarunk vagy tudunk változtatni... kivételesen ez most inkább tűnik politikai helyezkedésnek, hogy bizonyos eredményekért, vagy a hiányukért ne más területek legyenek hibáztatva).

Végül minden frusztrációmat beleadtam a tökfaragásba, szerintem kivételesen jók lettek idén (a jobb oldali az enyém, eredetileg nagyon szerettem volna olyan laposabb és kicsit formásabb verziót, mint B.-é, de aztán faragáskor kiderült, hogy ilyen kis felületre nehéz jó mintát találni, úgyhogy már nem bánom, hogy maradtam a hokkaidónál).

A sütőtökös pite kevésbé lett nyerő, de ez volt az első próbálkozásom vele, és vannak ötleteim, hogy tudnám finomítani (vagy lehet, hogy egyszerűen csak finomabb sült tököt kell használni kiindulási alapnak, mert a mostani elég ízetlen volt, és emiatt a töltelék is jellegtelen lett) - ezt a receptet használtam kiindulási alapnak, az édesítőt kihagyva, és egy kis extra darált pekándióval a tésztában.

Ma eredetileg családi program lett volna, de végigadogattak egymásnak egy betegséget, amiből jó lenne kimaradni, úgyhogy valószínűleg ez jövő hétre marad, ma pedig, miután befejeztem ezt a bejegyzést, és elolvastam a többiekét, elszakítom magam az internettől, és kimegyek valahová színes őszi faleveleket nézni, meg befejezni a hangoskönyvet, ami megmentett a 3 órás hazafelé repülőúton a teljes unalomtól.