Wish

View this post on Instagram

A post shared by Gemma Correll (@gemmacorrell)

Like a spider on an icicle

 

Mióta ittam egy pálinkát a torokfájásomra, nem megy ki a fejemből Miles Kane hangja (mi az összefüggés? nagyon jó kérdés), úgyhogy lehet, hogy ez az este a TLSP-koncertekkel fog eltelni, mert ha egyszer már elkezdtem, nehéz abbahagyni (Olso, Rock en Seine, egy kis Bowie, Cactus, plusz nem kiborulni, hogy Szigeten legalább egyszer én is ott lehettem volna...)

Egyébként ez volt a túlélési módszerem ma délelőttre is, amíg itt voltak B. szülei: irány a konyha, EYCTE max hangerőn, és egy bonyolult süti, amivel eltelik az ebédig hátralevő idő, és minimumra korlátozódik a beszélgetés, főleg a "valaki nagyon ki fog akadni"-témák lehetséges száma (bár gonosz vagyok, és Bill Gates-t én hoztam szóba, onnantól már csak hátra kellett dőlnöm, és elővenni a metaforikus popcornt). Úgy érzem, lassan készen állok egy kanapéra korlátozódó exkluzív szilveszteri builra- tavaly pont ugyanezt csináltuk, csak kicsit rosszabbul éreztem magam miatta (és lényegesen fáradtabb voltam), idén nem is kérdés, hogy lehet így is, sokkal alacsonyabbak az elvárásaink, és kisebb a kimozdulási kényszer.

És oké, szörnyű minőségben (azóta megtaláltam 720p-ben is), de már fent van Youtube-on a teljes 2016-os Sziget-fellépés is, még átgondolom egy kicsit ezt az "5 évet visszautazni a múltba"-kérdéskört, mert azt nem vettem eléggé számításba, hogy 2016-17 környékén hány bakancslistás koncertet pótolhatnék be... Nem lehetne úgy, hogy választok mondjuk 5 konkrét időpontot, amikorra visszalépek? (Persze ilyenkor kezdődnek a "ne találkozz önmagaddal, ne változtasd meg a múltad"-jellegű gondok, de talán megérné a kockázatot.)

Not the planet/ not spinning

 

Random kérdések, vol2:

Not the fire lapping up the creek

 

Még 3 oldalnyi van hátra abból az 50-ből, amit valamikor nyár elején kezdtem el az art journalhoz használni, és klassz lenne még idén befejezni... de nem akarom erőltetni, élvezem ezeket a lusta, délig-köntösben-üldögélős köztes napokat, és csak most érzem igazán, hogy mennyire kimaradt idén a hosszabb szünet (nem tudom, hogy csináltam, de a szokásosnál is jobban elpárologtak a szabadnapjaim, valószínűleg "elegem van mindenből"-péntekekre, amik nem sokban különböztek a sima péntekektől).

Ezen kívül olyan nagyra törő terveim vannak még szilveszterig, mint egy utolsó kör kenyérlángosos-forralt boros szombat este, pár kör online társas, mielőtt megszületik a kvízcsapat másik felének a babája, végre elverni B.-t Robbanó cicákban, és túladagolni magam Josh Klinghoffer karanténvideóiból; ha közben esetleg egy Éviránytű is belefér, annál jobb. Addig is, Tumblr-en találtam ezt a kérdéssort, ami kevésbé jelentőségteljes, de nagyon aranyos és random kérdések vannak benne (valószínűleg nem végzek most mind a százzal, de mondjuk legyen az első fele) :

Memories

 

Két éve ilyenkor... még nem csak hogy ki lehetett menni a lakásból, de éppen a vonatról néztük az elsuhanó birkákat úton Glasgow-ból Edinburgh-ba, az egyhetes skót karácsonyi utunk közepén. Akkorra már rengeteget sétáltunk a környéken, de kipróbáltuk a cuki pici narancssárga metrót és az emeletes buszt is Glasgow-ban, vettünk a Waitrose-ból hozzávalókat egy hagyományos angol karácsonyi vacsihoz, rájöttünk, hogy december 25-én rajtunk kívül esetleg csak a többi turista merészkedik ki otthonról, B. kicsit ráfüggött az Irn Bru-ra, volt köd és szitáló eső és még egy kis napsütés is, rengeteg hangulatos téglaház és ecetes-sós chips, és csak biztosabb lettem benne, hogy igen, tudnék ezen a helyen élni. 

Ez volt az egyetlen év, amikor belevágtam a December Daily-be (bár nem a "hivatalos" alapanyagokkal, hanem a saját stílusomban), minden egyes napról van egy olyan oldal, mint azok ott fent, fotókkal, belépőjegy-térkép-újság kollázsokkal, és bár emlékszem, mennyi meló volt főleg a skót időszakot rendesen dokumentálni utólag, most annyira szuper átlapozgatni (nemcsak a külföldi-kalandos része miatt, ugyanúgy irigykedek az akkori önmagamra a koripályán töltött délután vagy az irodai nagy tárgyalóban falra vetítve csapatostul végignézett Igazából szerelem miatt). Idén egy kicsit gondolkodtam rajta, hogy újra megcsinálom- idő lett volna rá, csak megörökítendő esemény nem annyira, és bár ez az év elég egyedi volt, nem biztos, hogy minden apró részletre szeretnék majd később visszaemlékezni. Annyi jó azért van benne, hogy végre (a Pestre költözés óta először) karácsony mindhárom napját itthon tölthetjük, és tegnapra már kezdett átjárni az a hangulat, mint régen, tizenévesen, amikor végtelennek tűnt a két ünnep közti időszak, és amikor csak összegömbölyödtem a legújabb Harry Potterrel és egy nagy kupac szaloncukorral a kanapén. 

Egyetlen dologba kezdtem csak bele, de csak azért, mert reggel elkapott a hangulat: meg akarom keresni a 2021-es év szavát. Évek óta csinálom már végig az ötnapos szókereső időszakot december végén, több-kevesebb sikerrel: 2019-re a "shine" tökéletes volt, sokszor járt a fejemben, segített döntésekben; 2020-ra viszont a "movement"-et választottam, de nam voltam teljesen biztos benne, és nagyjából januárban teljesen meg is feledkeztem róla. Mostanra van egy-két ígéretes jelöltem, folytatom tovább a második napi feladattal, és ha jól csinálom, már szilveszter előttre meg is lehet a végleges (még mindig nem merek 2021-re igazán tervezni, de a szó és egy kis iránymutatás jól jöhet, bárhogy is alakul az év). 

Karácsonyi...

 

Prachi Palwe, Unsplash

... kacsamáj és kajakóma (életem steakjét sütöttem tegnap, örök hála, SortedFood, és a kicsit módosított steakszószért is, az eddig még soha nem sikerült, most egész közel járt az éttermihez; azóta se vagyok éhes, és soha többet nem is leszek)
... küzdelem (csak összehoztuk a családi-hagyomány Scrabble-t, online, mobilappból és nem magyarul, de ez nem állíthatott meg; és tesóm nyert, de egy nagyon NSFW utolsó pillanatbeli megoldással- szerencsére a C-t sok izgalmas angol szóban fel lehet használni)
.... különkiadások (imádom a brit tv-műsorokat, amikor két éve kijutottunk Glasgow-ba karácsonykor, az út sok fénypontja közül az egyik az volt, hogy a sima, hétköznapi tv-ben nézhettem Bake Off-ot, Would I Lie to You-t és Big Fat Quiz-t, amit itthonról csak külön küzdelmek árán lehet elérni; és most újra van mindegyikből karácsonyi rész, és zseniálisak, és hát ez... a kedvenc podcastem egyik kedvenc részének a karácsonyi továbbkövetése, tökéletes)
... kiakadás (tudom, tudom, ki akar futni karácsonykor... ha békén hagytam volna a futópadot jövő hétfőig, csak akkor jöttem volna rá, hogy nem működik, és akkor tudtam volna mit kezdeni vele, most csak várhatom, hogy mikor juttathatom vissza a harminckilós, óriási dobozt az alzának, hogy hozzák rendbe)

Boldog karácsonyt!

 

Getting there

 

Racim Amr, Unsplash

Akármennyire is erőltetem, nem tudok egyszerre hatékony lenni és karácsonyra hangolódva kisimulni; így, hogy még a mai is munkanap, kénytelen vagyok holnapra halasztani az igazi rákészülést, mert most nem működik, akármilyen szögből is nyúlok utána. Legyen akkor a mai egy sima kedd, esetleg egy kis extra csillámos bronzszínű festékkel és egy-két lopva megevett szaloncukorral, így a szürkeség is elviselhetőbb, és a teendőlista is lényegesen rövidebb. 

Hosszú kihagyás után újra előkerült a linómetszés- valamiért elkapott, hogy karácsonyra szeretnék egy pár képet csinálni így, lehetőleg valamilyen fémszínű-csillámos festékkel. Előástam a cuccokat hozzá (és közben lomtalanítottam a már két fiókot elfoglaló kreatív raktárkészletem, megnyugtató, hogy évekre elég kenős ragasztóm van, meg vagy kétféle olyan ceruzakészletem, amivel végre meg kellene tanulnom bánni), és gyorsan kiderült, hogy a vágás még mindig elég jól megy, nem felejtettem el az egészet (és a vastag munkáskesztyű miatt a sérülések nagy részét is megúsztam), de a nyomdázás része továbbra is problémás, a bronzszínű festék, amihez nagy reményeket fűztem, használhatatlanul sűrű, és egyébként is, soha nem lesz tökéletes a lenyomat... Tegnap valószínűleg kicsit sokat lógtam instagramon, de legalább megvilágosodtam, hogy mit csináltam rosszul, ráadásul már jó hosszú ideje- és ki hitte volna, így már jó a festék, és majdnem tökéletes a végeredmény. 

Ma még próbálgatom egy kicsit (csak érjen már véget a munkaidő), és ha minden jól megy, holnapra fülbevalós szarvasok lesznek kiaggatva a lakásban mindenfelé:

Checking it twice

 

David Wright, Unsplash

Akármennyire is szerettem volna elkerülni, hogy a karácsonyi készülődésből egy végtelen to do-lista legyen, csak sikerült belecsúsznom, és ha már ez a része elkerülhetetlen, próbáltam legalább jól csinálni: pénteken váratlanul stresszmentesen tudtam venni csomagolópapírt, szombaton tartottam egy net-és-édesítő-detoxot (a cukormentes szaloncukor-kóstolást is sikerült mostanában túlzásba vinni, nem csak az online töltött időt, és mindkettőtől jó volt ellépni egy kicsit), így maradt egy csomó időm befejezni az egyetlen s.k. karácsonyi ajándékot, tegnap délután be is csomagoltam mindent, miközben szólt a Fran Palermo a bauxitbányából (ugyanúgy, ahogy a Platon Karataev új számai, a Crocodile Juice Bar is rákerült nálam az idei évet legjobban felidéző és legtöbbször újrahallgatott dalainak a listájára, és nagyon fura volt élőben hallani- annyira remélem, hogy már csak pár hónap választ el egy-két igazán szuper koncerttől). 

Ma reggel nem tudtam visszaaludni, inkább átugrottam a postára a saját karácsonyi ajándékomért- jellemző, hogy ha teljesen lazán veszem, és az se okozott volna különösebb drámát, ha csak valamikor januárban esik be, 3 nap alatt ideért a könyv Angliából (bár a postás meg se próbálta ideadni, pedig tényleg *mindig* itthon vagyunk, csak a cetlit hagyta itt róla), és még a kettőnktől közösen egymásnak adott társast is sikerült elhozni hétvégén (már csak a neve miatt is ki akarom próbálni ezer éve, ki ne szeretne karácsonyra robbanó cicákat...?), úgyhogy a Karácsony- Ajándékok szakasz pipa, most jön a Karácsony- Kaja. 

Nálunk nem az általában megszokott volt az ünnepi menü, anya csak ritkán engedett be halat a háztartásba, és csak akkor, ha ő előtte messzire menekülhetett a konyhától; egyikünk se volt odáig se a mákos, se a diós sütikért (nagymamám kakaós bejglije viszont azóta is hiányzik) vagy a töltött káposztáért, B. családjában viszont kihagyhatatlan a halászlé, és mindkét féle bejgliből van egy csomó.
Azóta már kialakult, hogy a kettesben töltött 24.-i vacsin tatár beefsteak az előétel (szigorúan étteremből), steak és B. apukájának a titkos receptje alapján készült fűszervaj a főétel, a tökéletes desszertet pedig csak tavaly találtuk meg: mindig is a kedvenc édességeim közé tartozott a profiterole, de korábban sose mertem vele itthon kísérletezni, pedig nem olyan nehéz, nagyon látványos lesz a végeredmény, és szuperül cukormentesíthető.  
Így, hogy nem utazunk sehová 25-én se, lesz egy online ebéd (és remélhetőleg a szokásos Scrabble is valamilyen netes formában) az én családommal, utána egy vacsi B. családjával (nagyon cuki, a nagymamája kapott egy tabletet, úgyhogy őt is próbáljuk rávenni, hogy csatlakozzon). 
Erre a két napra már jóval korábban írtunk egy bevásárlólistát, és szerencsére sikerült online megrendelni az alapanyagokat, 23-i kiszállítással a cukormentes bejgliket, 24.-én délelőtt pedig az étteremből előrendelt halászlé és tatár beefsteak is érkezik. Persze már gyűlik a lista, hogy mit hagytunk ki eredetileg, de remélhetőleg még bele fog férni egy kör bevásárlás, utána pedig már csak a lakásdíszítés és a karácsonyfa marad.

Az egyetlen aprócska problémám a karácsonyi hangolódással, hogy ma és holnap még dolgoznom kell, bár home office-ból, és a csapat nagy része már szabin van... nem hiszem, hogy extra hatékony leszek, de azért csak nem engedhetem még el teljesen. Az évtervezés következő felvonását így halasztottam a két ünnep közöttre, akkor már talán tisztábban fogok látni (bár mióta kijelentettem, hogy fogalmam sincs, milyennek szeretném 2021-et, azért pár óvatos terv már felbukkant, és egy január 4-én kezdődő tanfolyamra is jelentkeztem, úgyhogy végül is máris van mit várni, ami meglepő fordulat). 

Grr

 

Deva Williamson, Unsplash

A tegnapi volt az a nap, amikor a hosszas vadászat után végre a Tescónál megtalált háromféle cukormentes szaloncukor közül egyet nem hoztak ki, kettőt lecseréltek (soha többet Tesco házhozszállítás); amikor hibát hibára dobott a kód, és az egész délutánom szétesett; amikor hívott az egyetlen olyan ember, akinek blokkolva van a száma; és miközben én a korábbiakat valamennyire kiegyensúlyozó spontán megszerveződött társasozásba merültem este, B. mosogatása közben eldugult a lefolyó először a konyhában, utána a fürdőszobában is, elöntött mindent a visszafolyt víz, és hivatalosan is elértük a mélypontot. Az csak hab volt a tortán, hogy nagyon régóta először képtelen voltam elaludni, csak forgolódtam és gondolkodtam és forgolódtam tovább... csendben reménykedek, hogy a mai ennél csak jobb lehet, de még nem vagyok biztos benne. 

2020 eddig

 

Elena Mozhvilo, Unsplash

Róka-féle Évösszegző egy nagyon-nagyon hosszú bejegyzésben

just... stuff

 

Tegnap sikerült egy egész jó kenyérlángos mellé életünk forralt borát főzni (száraz vörösborból! cukor nélkül!), egész este elképesztő illata volt a konyhának, és ma reggel borban párolt alma volt a feltét a zabkásához, meg tudnám szokni- jövő hétvégén még pont belefér egy ismétlés, de nagyon fura belegondolni, hogy 11 nap múlva már karácsony.

Végigszenvedtem az első futásomat (utoljára valamikor... augusztusban voltam? az év második felében  sikerült elég durván elhanyagolnom), és egyelőre nem jöttek fel panaszkodni az alattunk lakók, hogy az agyukra megy a zaj, remélem, nem vészes, amennyi lehallatszik belőle (akárhogy is kerestem előtte, nem volt olyan tesztvideó online, ahol a hangja is hallatszott volna, azt mondták róla, hogy egy jógaszőnyeget érdemes aláteríteni, de mindenki állította, hogy szuper csendes, lakásba okés). Mindig egy kicsit rosszul érzem magam, amikor valamilyen műszaki cuccot veszek, B. szuper alapos és minden részletre kiterjedő elemzéséhez képest nekem csak pár alapkritériumom szokott lenni, és ha valami megfelel annak, és belefér árban, jöhet is (és próbálom a minimumon tartani őket, bár idén a lakást egyben irodának, konditeremnek, kávézónak és cukrászdának is használtuk, ami azért kicsit megdobta a cuccok számát). 

Év közben próbáltunk alkalmazkodni, de azért átmenetire beredezkedni, mert nem annyira lehetett látni, meddig kell mindkettőnknek itthonról dolgoznia - ahogy most áll a helyzet, valószínűleg mindkettőnk munkahelye megszünteti az irodába bejárást, úgyhogy lassan itt az ideje végiggondolni, mi kell majd ahhoz, hogy kényelmes is legyen, ne csak kibírható (és hogy szegény másfél szobás albérlet ne nézzen úgy ki, mint egy bútorraktár). Szerencsére kávéfőzőben már szintet léptünk, szóval a legfontosabb adott, de valószínűleg vannak még pontok, ahol javíthatunk rajta, az igazi megoldás hosszabb távon pedig úgyis egy eggyel nagyobb lakás lesz. 

Cheers

 

Aaron Burden, Unsplash

Nagyjából már el is felejtettem, milyen az, amikor begyorsulnak az események, és nincs időm gondolkodni-  de ma nagyon élvezem, hogy végre *történik valami*, haladunk a karácsonyi menü-előkészületekkel, reggel félálomban beugrott az első használható ajándékötletem (nagyon korlátozott a lista, hogy kiknek kell egyáltalán, és semmi kötelező, inkább csak gesztusértékű apróságok, amiket itthonról is meg tudok oldani, komolyabb bevásárlókörút kizárva), és ott vár a friss, ropogós futópad a nappaliban (összehajtható, most a kanapé mögött bujkál, de elég stabil, és nem nagyon hangos, le is gyalogoltam az első 40 perces adagomat, elképesztően elszoktam a mozgás minden formájától, mi lesz itt, ha visszaállok a futásra...?).

Tegnap este koccintottunk egy csomó mindenre, és mint kiderült, B.-vel elképesztően kijöttünk a gyakorlatból, másfél pohár pezsgővel sikerült magunkat bölcsészre inni; és így valamiért jobb vagyok a társasjátékokban (ahol teljesen érthetetlenek voltak a szabályok, ott a többieknek is, pedig amennyire tudom, ők lényegesen józanabbak voltak nálam). Egy kicsit szenvedett az online felület, de még mindig a társasozáy az egyik kedvenc közösségi karantén-tevékenységem, kb. 90%-ban hozza azt, amit egy élőben végigjátszott este. Ma este forralt borral és online Tesco Discóval folytatom, és közben arról álmodozok, hogy ezt az első sorból, nem egy képernyőn át hallgatom (hátha majd jövőre...)

The road ahead

 

About Maps, Unsplash

Az elmúlt két napban blogbejegyzés-írás helyett Róka évértékelőjét töltöttem. Próbálom nem túlgondolkodni, és elég jól haladok vele (lassan eljutok a feléig), de nehéz belátni az elmúlt időszakot- biztos nem én vagyok az egyetlen, akinek szürreális volt, egyszerre sűrűbb és légüresebb, mint korábban. Kevesebb volt a zaj és a nyüzsgés, jobban oda tudtam figyelni arra, ami tényleg fontos; de kiesett csomó olyan dolog is, amit magamtól biztos nem akartam volna elengedni, és zavar, hogy nem volt választási lehetőségem. 

Elég sok olyan időszak volt, amikor csak a túlélésre játszottam, csak a következő nap legyen meg, aztán az azutáni, és az onnan kizárt érzések most kezdenek szép lassan utolérni így, hogy lazíthatok végre. Nehéz szétszedni, hogy mit aggódtam túl feleslegesen, és mit kezeltem jól, mert volt rengeteg olyan helyzet, ami tényleg, objektíven is rohadt nehéz volt, olyan is, ami nehéz volt, de nem érintett személyesen is, és olyan is, amikor én voltam rossz állapotban, és kiakadtam olyasmin, ami egy normálisabb időszakban nem lett volna nagy szám. 

Szükség van rá, hogy végiggondoljam, feldolgozzam, ami történt; és főleg arra, hogy amennyire lehet, megtervezhessem a következő időszakot, leszűrve a tanulságokat, és megtalálva azt, ami működött, jobb lett, meg akarom tartani. Jó lenne, ha ilyenkor bezárhatnám magam egy toronyba vagy kellemes kis kávézóba, amíg nem végzek vele, de lehet, hogy az se árt, ha elhúzódik, néha szünetet tartok, forraltborozós-kenyérlángosos itthoni karácsonyi vásár-estét tervezünk az erkélyre, vagy belehallgatok az új, közösségi támogatással elkészült Middlemist Red-lemezbe, vagy bármi más apróságot találok, ami minden nehezítő körülmény ellenére feldobja a napom. 

plan plan plan

 

Alexander Schimmeck, Unsplash

Közeledik az év vége, lassan kezdenek befutni az évtervezők- mindkettőt nagyon szeretem, de... amikor jobban belegondolok, már az idei év megtervezése is borult tavaly decemberben, a költözés miatt túlságosan kifacsart voltam ahhoz, hogy egyáltalán belevágjak, és először csak januárra söpörtem át minden ilyesmit, aztán szépen ki is maradt az egész.
Lehet, hogy nem is baj, így is fel-felbukkannak nem felhasznált koncertjegyek, nem véglegesített évforduló-ünneplő-külföldi-utak, üresen hagyott határidőnapló-oldalak, egy csomó minden emlékeztet arra, hogy mi nem tudott megtörténni- és legalább ennyi olyan dolog van, amire sose számítottam volna, és mégis belefért az idei évbe, új hobbik, nagy önismereti kanyarok, rendberakott területek... szóval idén összességében mégse lenne olyan rossz valamilyen módon végiggondolni, mit sikerült mégiscsak elérni, és főleg azt, hogy merre tovább.

Az elmúlt pár héten nagyon allergiás lettem minden önismereti témára, cikkre és feladatra, de szerencsére ahogy múlik a túlterheltség, úgy jön vissza a motivációm, és bár a bekuckózás és gondolataimba mélyedés max. úgy tud megtörténni, ha átülök az egyik kanapéról a másikra, azért szeretnék belekezdeni valamilyen összegzésbe. Már csak amiatt is, hogy ne csak túlélés lehessen ez a tél, ne csak kibírni próbáljam azt, ami nagyon korlátozott, és már az újdonság varázsát is elvesztette, és ne csak ismételni próbáljam azt, ami tavasszal bevált, de lehet, hogy most nem a legideálisabb.
Ha legalább odáig eljutnék gondolatban, hogy mit szeretnék (azon kívül, hogy kimenni a lakásból...), mi fontos annyira, hogy a nehezített pálya ellenére is megpróbálkozok vele, és mi az, amihez pont most lettek ideálisak a körülmények és szűnt meg a figyelmemet elterelő háttérzaj, ha legalább körvonalaiban el tudnám képzelni az időszakot, ami következik... talán úgy jobban élvezném a belassult decembert és a karácsonyi pihit is.

Potato

 

Matthew Henry, Unsplash

Ahhoz képest, hogy mennyire tartottam a csütörtöki egész napos tervezéstől és a pénteki feladataimtól, már kellemes év vége-hangulat lengi be a csapatot és a munkatempót (vagy csak én tartok itt fejben, és azért vagyok kisimultabb), de egész kibírható volt, ha nem is szuper inspiráló.

Munkán kívül pedig az az egyetlen felmutatható eredményem, hogy lassan kezdek telítődni a kanapén-ülve-netezés műfajjal, de végre volt elég időm ráhangolódni az Anne with an E-re, az első évadot be is fejeztem tegnap (imádtam a könyveket- a legelsőt valamilyen általános iskolai versenyen nyert könyvutalványból vettem meg, és rettenetesen büszke voltam magamra; rengetegszer újraolvastam, nem is értem, miért csak most jutottam el a sorozatig), és az új Taskmaster-társaságot is egyre jobban megszerettem (kár, hogy már csak két rész, és vége is az évadnak). 

Hétvégén nagyjából ugyanezen a fordulatszámon akarom folytatni, esetleg egy újabb kör a zselés-szaloncukor-kísérletezésből (keményítővel és pektinnel próbáltam, de zselatinnal is szeretném megnézni), és vasárnapra egy régóta tervezgetett sörös-mustáros-húsos pite, de egyébként nem akarok kifejezetten hasznos lenni, és messziről se akarok to do-listát látni legalább hétfőig. 

Online Mikulás

 

Pierre Bamin, Unsplash

Az elmúlt években mindig készítettünk B.-vel egymásnak Mikulás-csomagot, és bár azt hittük, hogy a cukormentesség a fő nehezítés benne, idén ráadásul még csak személyesen se lehet nézelődni, és a meglepetés se az igazi úgy, ha futárok hozzák. Inkább műfajt váltottunk, és közösen választottuk volna ki, hogy mit szeretnénk... ha nem feledkeztünk volna meg az egészről tegnap estig, esélytelenné téve, hogy bármi is ideérjen hatodikáig. Mindegy, ez egy ilyen év, nincsenek túl magas elvárásaink. 

Tegnap azért annyit még sikerült leszervezni, hogy a Sovány Vigaszból hozzanak sütit a hétvégére- mindkettőnk kedvenc cukormentes cukrászdája, ötletem sincs, hogy csinálják, de szuperek az ízek, a kínálat nagy része mindenmentes, és végre, végre valahol van a diós-mákos bejglin túllépve gesztenyés és nutellás is. És még szerencse, hogy Aly kommentje eszembe juttatta az Endorfine-t, mert nem tudom, eddig hogy nem vettem észre, de van webshopjuk, amin valószínűleg ott fogok lógni december végéig, és végigtesztelem az étcsoki-kínálatukat meg a szaloncukrokat. 

Egyébként a karácsony is valami hasonló lesz az ajándékok tekintetében- megbeszéltük, hogy egymásnak most nem adunk se apróságokat, se nagyobb dolgot, mert pont az izgalmas, nézelődős, ráhangolódós, vadászós, meglepetés-találós része vész el azzal, hogy nem nagyon mehetünk ki a lakásból; veszünk egy társast, meg összerakunk egy szuper karácsonyi vacsorát, ha sikerül, és majd jövőre folyt.köv. Családtagok már kérdezték, hogy mit szeretnék kapni, de őszintén, fogalmam sincs- eljött az a pont, amikor már annyira szeretnék kiszabadulni itthonról, és csinálni dolgokat, hogy a tárgyak nagyrészt elveszítették a varázsukat.  

Wandering

Múlt héten, amikor még nagyon read only-üzemmódban léteztem, de azért már próbáltam magam kirángatni a mélypontról, kétszer is átsétáltam az Orczy-kertbe, ami a természet+kevés ember legjobb kombinációja a környékünkön (és pont olyan messze van, hogy érezhető a kiszakadás a szokásos kis karantén-körből). 

Elsőre még inkább stresszes volt az egész, kellett hozzá a második próbálkozás és a váratlan kora délutáni napsütés, meg az, hogy kikísérletezzem a tökéletes párásodásmentes maszk-elhelyezkedést (régi hiányzott ennyire a kontaklencsém...), és megtaláljam a leginkább pillanathoz illő zenét (azért a maszk mögött nagyon nevettem, amikor Alex azt énekelte, hogy "No one's on the streets/We moved it all online... as of March"), de másodjára már voltak jobb pillanatok, észrevettem az ősz végi színeket, az épületablakban tükröződő felhőket, és a szélben kavargó leveleket (fura, hogy amennyire nehezíti a mindfulnesst a telefonom általában, annyit segít ilyenkor a városban mászkálás közben észrevenni, hogy mi van körülöttem, ha csinálok róla pár képet). 

Floating

 

Bram, Unsplash

Tegnap megkaptam azt a Slack-üzenetet, amire hetek óta várok: kész a projekt (legalábbis nekem nincs több feladatom vele), hátradőlhetek, kifújhatom magam, levonhatom a tanulságokat (és kezdhetem kiválasztani a futópadot). Valószínűleg lesz még ilyen jövőre is, és szeretnének még dolgozni velem, ami szuper hír, de ami még jobb, hogy addig biztos van pár hét szünet. 

Hirtelen nem is tudtam, mit kezdjek a rám szakadt szabadsággal, nem számítottam arra, hogy ekkora eufóriával jár a tudat, hogy
- újra szabadok a hétvégék és nyugisak az esték,
- nem motoszkál ott mindig a fejemben egy vagy több megoldhatatlannak tűnő probléma, amit kerülgetek egy ideje,
- nem kell folyamatosan időbeosztást terveznem és újraterveznem,
- és nem kell ehhez képest hátrébbsorolnom minden mást.
Csak eldőltem az ágyon, néztem, hogy lesz egyre sötétebb a délutáni ég, élveztem azt, hogy a következő pár órát olyan értelmetlenül tölthetem, amennyire akarom, és nem kell előre tudnom, mit fogok csinálni egy óra vagy két nap múlva. 

És a tanulságok, gyorsan és vázlatosan:
- bölcsességfog-műtét után hagynom kellett volna legalább plusz egy hét pihenést, nem rögtön belevetni magam, akkor most kevésbé lennék szétesve és lemerülve
- nagyon fárasztó - és nagyon hatékony-, ha egy konkrét feladat miatt, határidőhöz kötve kell teljesen kezdő szintről megtanulnom egy új programnyelvet
- hiába jön ki a matek, a vártnál sokkal nehezebb ezt a heti 20 órát beépíteni minden más mellé: nagyon kemény mindkét hétvégi napot munkával indítani, és még keményebb egy munkanap végén, 7-8 körül koncentrálni
- a szakmai önbizalmamat rendesen megdobta, hogy sikerült ezen a területen is fejlődnöm, de még mindig túl magasak az elvárásaim magammal szemben, és nagyon nehezen veszem rá magam arra, hogy segítséget kérjek

Hangolódás

 

Liviu C., Unsplash

Nektek mi a kedvenc, nem kimondottan vagy csak majdnem karácsonyi, de ráhangolódó zenétek? Én rettenetesen kiszámíthatóan még mindig az Igazából szerelem dalait kezdem el hallgatni így december elején, és még mindig működnek (akkor is, ha a film varázsa már eléggé megkopott). 

Szerencsére amíg teljesen elmerültem a munkában és még több munkában, B. mindent megtett azért, hogy a lakást átjárja az ünnepi hangulat, fényfüzér került a legtöbb ablakba, koszorú a tévé felé, hoztunk két minituját, és leporoltuk az adventi koszorút is - viszont a cukormentes adventi naptárakra nekem sikerült lecsapnom (az előző években sk. adventi naptár volt, mert még mindig egyszerűbb 24 diab. édességet becsomagolni, mint olyat találni készen, amit mi is ehetünk, de most szerencsénk volt), és ma reggel már ezzel indítottuk a napot - hiába cukormentes, hiába étcsoki, pontosan olyan íze van, mint gyerekkoromban :) 

A cukormentes szaloncukor-kínálatot már alaposan feltérképeztük, a Stühmer és a Szamos is elég jó dolgokat csinál, de iszonyúan drágán, és egyébként is, nekem *a* szaloncukor zselés, ezért hétvégén elkészült az 1.0-s narancsos-mangós házi szaloncukorból az első adag (szigorúan édesítő nélkül, 85%-os étcsokival bevonva), aminek az íze szuper, de a külseje még nem volt túlságosan rendezett (ettől függetlenül másnap reggelre már nem sok maradt belőle).
Most már a hűtőben vár a következő adag, ez már nem egy tömbben, hanem jégkockatartókba adagolva, és keményítő helyett pektinnel sűrítve, hogy kevésbé puding, és inkább zselé legyen az összhatás- karácsonyig még lesz időm kikísérletezni a tökéletes verziót belőle.

Még a Netflixnek is sikerült hozzájárulnia a maga módján a hangolódáshoz- eddig még nem tudtam jó saját gyártású karácsonyi filmet elcsípni náluk, idén már nem is keresgéltem, de feldobott egy nagyon cuki norvég sorozatot, amit tegnap be is fejeztem, és van egy másik is, ami egész ígéretesnek tűnik. 
Nem pótolja a városligeti koripályát vagy a Bazilika előtti forralt bort és az ajándékvadászat izgalmát, de egy kicsit azért segít.