 |
| Bram, Unsplash |
Tegnap megkaptam azt a Slack-üzenetet, amire hetek óta várok: kész a projekt (legalábbis nekem nincs több feladatom vele), hátradőlhetek, kifújhatom magam, levonhatom a tanulságokat (és kezdhetem kiválasztani a futópadot). Valószínűleg lesz még ilyen jövőre is, és szeretnének még dolgozni velem, ami szuper hír, de ami még jobb, hogy addig biztos van pár hét szünet.
Hirtelen nem is tudtam, mit kezdjek a rám szakadt szabadsággal, nem számítottam arra, hogy ekkora eufóriával jár a tudat, hogy
- újra szabadok a hétvégék és nyugisak az esték,
- nem motoszkál ott mindig a fejemben egy vagy több megoldhatatlannak tűnő probléma, amit kerülgetek egy ideje,
- nem kell folyamatosan időbeosztást terveznem és újraterveznem,
- és nem kell ehhez képest hátrébbsorolnom minden mást.
Csak eldőltem az ágyon, néztem, hogy lesz egyre sötétebb a délutáni ég, élveztem azt, hogy a következő pár órát olyan értelmetlenül tölthetem, amennyire akarom, és nem kell előre tudnom, mit fogok csinálni egy óra vagy két nap múlva.
És a tanulságok, gyorsan és vázlatosan:
- bölcsességfog-műtét után hagynom kellett volna legalább plusz egy hét pihenést, nem rögtön belevetni magam, akkor most kevésbé lennék szétesve és lemerülve
- nagyon fárasztó - és nagyon hatékony-, ha egy konkrét feladat miatt, határidőhöz kötve kell teljesen kezdő szintről megtanulnom egy új programnyelvet
- hiába jön ki a matek, a vártnál sokkal nehezebb ezt a heti 20 órát beépíteni minden más mellé: nagyon kemény mindkét hétvégi napot munkával indítani, és még keményebb egy munkanap végén, 7-8 körül koncentrálni
- a szakmai önbizalmamat rendesen megdobta, hogy sikerült ezen a területen is fejlődnöm, de még mindig túl magasak az elvárásaim magammal szemben, és nagyon nehezen veszem rá magam arra, hogy segítséget kérjek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése