 |
| Jose Antonio Gallego Vázquez, Unsplash |
Tegnap meg kellett hoznom egy döntést, hogy belemegyek-e egy helyzetbe, amiben sok fájdalmas dologgal kell szembenéznem (olyasmivel is, ami miatt magamban csalódtam, olyasmiben is, ami másik féltől kapott), de lehet, hogy segít másoknak (és talán nekem is). Biztos voltam benne, hogy nem fog működni, de meggyőztem magam róla, hogy az a jó választás, ha belevetem magam- és végül jobban alakult, mint hittem volna.
Még mindig meg tudok lepődni rajta, hogy a pszichológia mennyire szép és hatékony tud lenni, és mennyire más úgy ülni egy családi konfliktusban, hogy nem érzem a saját felelősségemnek az irányítását, azt, hogy a résztvevők megtalálják a közös hangot, és segítsek a feloldásban- csak egy vagyok a résztvevők közül. Lehet, hogy ez csak az első alkalom miatti eufória, de pont ez az érzés hiányzott korábban a saját terápiámról, ami miatt nem voltam biztos benne, hogy a megfelelő emberrel, a megfelelő módszerrel vagy a megfelelő hozzáállással próbálom kibogozni, ami a fejemben van. Itt most egy bevezető alkalom után is azt érzem, hogy IGEN, ez az, már óriásit léptem előre valami olyanban, amiben biztos voltam, hogy nem tudok.
Sokszor utólag jövök én is csak rá, hogy megérte a nehezebbik utat választani. Persze a döntés pillanatában nem így érzi az ember.
VálaszTörlésIgen, döntéskor könnyebb (legalábbis nekem) felnagyítani a lehetséges negatí következményeket... plusz tudom azt is, hogy rosszul mérem fel a saját határaimat, és nem mindig vigyázok magamra annyira, mint kéne.
Törlés