Lombkoronaszint

 

Dorien Monnens, Unsplash

Nem tudom, mi történt, reggel a munkanapokon nehezen megszokott viszonylag korai időpontban ébredtem, ráadásul úgy, hogy azóta is tele vagyok energiával (meg koffeinnel), mosogattam, mostam, rendet raktam, kick-boxoltam, találtam holnapra egy ruhacserét, amire jó lenne elnézni (de amúgy büszke vagyok magamra, mert gyorsan elkezdtem összeszedni, mit szeretnék lepasszolni a saját ruháim közül, és csak nagy nehezen tudtam hat darabot összeszedni), befizettünk meg megrendeltünk mindent, amire hét közben nem volt idő, és még a junk journallal is léptem előre (most kicsit könnyebb dolgom van a rengeteg új zenével, amihez szeretnék kollázst gyártani). 

Közben beszéltem kicsit az egyik ex-munkatárssal (megláttam, hogy most került fel az álláshirdetés arra a pozícióra, amiből eljöttem, hát... nagyon kíváncsi leszek, mikor és kit találnak, mindenesetre a felsorolt feladatok/elvárások alapján is jó, hogy már nem vagyok ott), és azért egy kicsit elgondolkodtam rajta, mennyire volt jó döntés lelépni így, hogy sok szempontból nem oldódott meg a probléma, és nem lett kevésbé stresszes a helyzet. Túl könnyű visszacsúszni abban a pocsolya-centrikus gondolkodásmódba, amire egyébként az új hely is intenzíven ráerősít ("úgyis mindenhol van valami rossz, minek váltani?", "mi lesz, ha a következő hely se fog passzolni? biztos az én hibám, én nem vagyok elég jó"), és ilyenkor nem árt az emlékeztető- amennyit én tudok tenni, az az, hogy dolgozok a helyzet javításán, ameddig van értelme, és kilépek belőle, ha már nincs. 

Az előző munkahelyem se javult volna meg varázslatosan, és valószínűleg a mostani se lesz olyan, amilyenre szükségem lenne- akkor viszont meg kell találnom azt, ami jó. Most bővült pár fontos elemmel a szempontlistám, legalább következő alkalommal már talán jobban fogok tudni választani (nem mintha a problémás dolgok többsége előre kiderülne, de hát... ezért van a próbaidő, magyarázkodás nélkül mondhatom azt, hogy köszi, ennyi volt, még akkor is, ha ettől már előre és gondolatban is pocsékul érzem magam).