Multitasking

 

Eric Tompkins, Unsplash

A héten belevághattam végre egy olyan munkahelyi projektbe, amivel lassan, de azért tudok haladni, és van is vele rengeteg sikerélményem (meg hajtépés is), mindenesetre most olyasmi a helyzet, amilyennek kezdéskor egy viszonylag optimistább forgatókönyvet képzeltem- csak ezzel együtt nagyon sok energiát is visz az újdonság és a koncentráció, úgyhogy nap végére fáradtabb vagyok, és szörnyen nehezen veszem rá magam bármi értelmesre.

Pedig közben nagyratörő terveim vannak a junk journallal is- erről szerintem írok majd egy külön posztban, ha végre feltöltöm és megszerkesztem a képeket, mindenesetre nap közben, a 25 perces pomodoro-k szüneteiben többet tudtam foglalkozni vele, mint esténként. Ez az, amiért imádom a home office-t: könnyebb a váltás, és senkit nem zavar, ha az íróasztalomon a laptopon kívül mindenhol papírcetlik, olajpasztellek és ragasztó van. És amiért nem: pénteken nyilván pont ugyanakkor kezdett szakadozni a net a kisszobában, amikortól fúrni kezdett a kettővel arrébbi szomszéd (és amikor folyamatosan meetingjeim voltak 9-től délig), úgyhogy hiába próbáltam telefonon becsatlakozni, se engem nem hallottak, se én őket. Erre azt a nagyon kreatív megoldást találtam, hogy 10-től már az előszobában kuporogtam, viszonylag zajszűrő fejhallgatóval, laptoppal a cipősszekrényen (ott volt egyedül használható a net a nappalin kívül, ahol B. dolgozott), még szerencse, hogy nem volt kötelező kamerát kapcsolni... 

Nem tudom, más is csinálja-e ezt, de amikor bekerülök egy új (főleg munkahelyi) közegbe, a munkatársaimról/vezetőkről fut a fejemben egy plusz-mínusz lista, ami árnyalja az első benyomást, és ami alapján egy idő után el tudom dönteni, mennyire szimpi az illető- plusz, ha kiáll a csapatért, türelmesen és jó magyaráz, ha nem veszi magát túl komolyan, vagy nem borul ki krízishelyzetben (volt egy régebbi menedzserem, aki kimondottan *élvezte* a krízishelyzeteket, lelkes volt és kedves és megoldásközpontú, klassz volt vele együtt dolgozni, főleg mert abban a munkakörben voltak is krízishelyzetek rendesen), mínusz, ha nem hagy másokat szóhoz jutni, folyamatosan elkésik, személyes ügyet csinál mindenből (vagy, friss példa, ha szóba kerül Frankenstein, kijavítja az illetőt, hogy biztosan Frankenstein szörnyére gondolt, nem...?) Mindenesetre amíg tart ez a tapogatózás, addig nagyon nehezen tudok megbízni valakiben, ami itt most kifejezetten hátrány, mert pl. a főnökömnek nem tudtam rendesen elmondani, mennyire frusztráló volt az első két heti helyzet- de dolgozok rajta.

Ma reggel pedig összeraktam egy "frontend level-up"-tervet, amivel szeretnék foglalkozni a hétvégéken mindenképp, de hétköznap is, ha belefér valahogy, és amivel pár hónap/fél év múlva mondjuk ott tartanék, hogy vannak menő pet projektjeim, erősebb szakmai tudásom, és amivel tudnék lépni a hosszabb távú terveim felé. Most még nagyon motivált vagyok, remélhetőleg ha ténylegesen le kell ülnöm a kód elé, akkor is megmarad majd...