Átmeneti

Patrick Hendry, Unsplash

Valószínűleg már nagyon fesztivál-elvonási tüneteim lehetnek, mert tegnap este az esőt hallgatva szinte nosztalgiával gondoltam vissza arra, amikor rommá áztunk Azfeszten, és minden ruhánk, meg a sátor is napokig vizes volt... Az élő zene jobban hiányzik most, mint bármi más, de az utazás a második helyezett, nagyon mehetnékem van már, és nem túl sok ötletem a gyakorlati megvalósításra.

Ma pedig sikerült úgy felöltöznöm, aminek határozottan fesztivál-hangulata van (fekete rövidnadrág, tatus pulcsi), legalább ezzel ellensúlyozom azt, hogy be kell jönnöm az irodába, és felnőttnek álcázni magam egy napig. 

Emiatt a vágyakozó-sodródó-elveszett hangulat miatt nem érzem úgy, hogy most éppen bármi használhatót csinálnék, de tegnap eszembe jutott egy rajz koncepciója, és a vázlatot meg is csináltam, mielőtt elfogyott volna a lendület (ez a kép Ingrid Silváról az egyik kedvenc fotóm valaha, ezer éve meg akartam rajzolni, és most találtam hozzá két hasonlót: ez az egyik, a másikon én és B. vagyunk, meg plüssbárányok). Este viszont, amikor B. a munkatársaival találkozott, csak feküdtem a kanapén a félhomályban, áradt be az esőillat, felhangosítottam a Jurijt, és nem tudtam eldönteni, hogy jó-e itt most nekem (egyébként igen, de könnyebb lenne tartanom magamban a lelket, ha nem lenne ilyen bizonytalan bármilyen motiváló programot betervezni).