Mozaik

 

Patrick Hendry, Unsplash

Nagyon rám fért már a szabadság, ami hivatalosan tegnapelőtt este kezdődött meg, csak akkor éreztem, hogy mennyire, amikor hiába lett péntek este, nem jött a felszabadultság, nem jött az izgalom a ( csak pár napos, csak közeli, de akkor is) nyaralás miatt, semmi, csak ugyanaz a szürke-szomorú-átláthatatlan érzés, ami velem volt az elmúlt hónapban, talán már nyár eleje óta. 

Hagytam magam szétesni, nem sportoltam semmit egy hete (mindig csak utólag lepődök meg, hogy mekkora a különbség, mennyire oldja a két-három alkalom intenzív mozgás azt a szorongást és feszültséget, ami egyébként állandó háttérzajként beköltözik a fejembe), túlzásba vittem a jó és rossz dolgokat egyformán, és aztán csodálkoztam, hogy nem találom az egyensúlyt... sőt, azt se igazán, hogy mászhatnék ki innen. 

Az egész nyarat áthatotta eddig a FOMO, ezerszer jobban, mint máskor- kimaradok a külföldi utazásból, a tengerpartból, az új helyek felfedezéséből, a koncertekből, a fesztiválokból, a strandolásból, abból, hogy elég időt töltsek odakint. Eredetileg úgy futottam neki a júniusnak, hogy ez egy minimalista, de szuper nyár lehet, sokkal több szabadidővel, sokkal kevesebb háttérzajjal, végre kicsit kiszabadulunk a lakásból a tavaszi extraszigorú karantén után... de aztán ahogy teltek a hetek, egyre inkább az került fókuszba, hogy mi minden *nem* történik, egyre nyugtalanabb lettem, és erre rétegződött rá egy csomó egyéb negatív történés, amire nem sok befolyásom volt, csak próbáltam csökkenteni azt, amennyire hatással van rám. Így ahelyett, hogy megélném ezeket a heteket- a stresszel és drámával és napsütéssel és kalandokkal együtt-, egyre jobban bezárkózok a szombámba, egyre nagyobb a különbség aközött, ami van, és amit terveztem, hogy lehetne, és emiatt egyre tehetetlenebbnek érzem magam. 

Minden pillanatban ott mocorog a gondolataim közt, hogy "ennek nem ilyennek kellene lennie"- és ez ad egy akkora plusz nyomást szegény kis két éjszakás szentendrei útra, "a" nyaralásunkra, ami egyébként nagyjából csoda, hogy összejött az aug.20-i héten, hogy már előre ki vagyok akadva miatta, mert úgyse fogom tudni *annyira* élvezni, ekkora elvárásoknak semmi nem tud megfelelni. 

Tudtam, hogy valahogy meg kell javítanom magam, de tegnap csak próbáltam nem teljesen elveszni az önsajnálatban, és adni magamnak egy kis időt arra, hogy egyáltalán kibogozzam, miért érzem magam ennyire rosszul. Ma már kezd tisztulni a kép, egy kicsit motiváltabban ébredtem, és nagy terveim vannak a nyaralás előtti utolsó pihinapra: 
- kicsit jobban beleásni magam a Myers-Briggs-személyiségtípusok működésébe, mert tegnap nagyon érdekes cikkeket találtam 
- végre beszállni az új Middlemist Red-album támogatásába (olyan jó lenne, ha ebben a nehéz időszakban is születhetne új zene, remélem, sikeres lesz a kezdeményezés)
- átnézni az eddigi heteken készült fotókat, végiggondolni, milyen is volt eddig ez a nyár igazából
- online detoxot tartani, legalább a social media-vonalon

... utána pedig irány Szentendre, és próbálom megélni, amennyire csak tudom.