Gyorsan gépelek

Kristian Egelund, Unsplash

A laza 4 évnyi kitérőnek, amit az előtt tettem, hogy megtalált volna, pontosan mi is akarok lenni, vannak előnyei is- az első "itt se vagyok, ne törődjetek velem"-időszakból a hajamnál fogva rángattak ki a feladataim meg a felettesem, és bár tudom, hogy nem akarnék visszamenni, azt is tudom, hogy képes vagyok jól csinálni, a pörgést, multitaskingot, rávenni másokat, hogy intézzék el, ami csak nekem fontos, nekik nem kifejezetten... és valahogy menet közben, a mostani helyen már sikerült sokkal vastagabb védőpáncélt növesztenem, nem aggódom túl azt, amit nem muszáj, nem húzom fel magam, és nem fogok túlórázva teperni, csak nagyon-nagyon kivételes esetekben, amikor tényleg van tétje. 

Most éppen ez a kivételes eset van, ezért nem töltöm vízfestéssel vagy portrérajz-kísérletezéssel az extra hosszú ebédszünetem, hanem reggel 8-kor már a laptop előtt ülök, koncentrálok, és sokkal, de sokkal gyorsabban haladok, mint máskor. Biztos, hogy nem tudnám rendszeresen hozni ugyanezt a munkatempót, ez nem fenntartható, de egy nagyon határidős projekt elején meg tudja dobni az egész folyamatot, ha most belehúzok. Alapvetően még élvezem is egy kicsit, hogy Spotify-on mennek a kiabálósabb Foo Fighters-ek, meg a legújabb kedvenc Raconteurs, és órákon át fel se nézek (oké, de, mert a 25 percnyi koncentráció+5 percnyi pihi Pomodoro-módszertan válik be akkor, ha napokig tartani akarom a sebességet), nem kell zsonglőrködni a feladatokkal meg egyeztetni, csak minél előrébb jutni holnapig.