Összeér

 

Hétfőn a "Gratitude as an Attitude"-tréning utolsó feladata az volt, hogy párokba osztva találjunk ki egy "hálatervet", valami olyan új rutint, amivel a hálát be tudjuk építeni a hétköznapjainkba (és egy hét múlva kell majd egy beszámolót küldeni a pár másik felének, szóval ha valakit motivál, hogy van külső ellenőrzési pont is, akkor ez is segít). Három dolgot szerettem volna: a reggeli meditációm alatt végiggondolni, hogy előző nap miért voltam hálás, valahová feljegyezni azt,ami eszembe jutott, és valamilyen emlékeztetőt a nap többi részére. Még a tréning közben dobta be valaki a "gratitude jar"-kifejezést, ami annyival jobban tetszett, mint egy sima napló vagy lista, hogy még aznap este végig is néztem a konyhát, nincs-e valamilyen kiürült befőttesüveg, amit tudok használni, és amikor lett, ki is dekoráltam (...elengedhetetlen lépés), és ment is az íróasztalomra. 

Szépen gyűlnek benne a cetlik, jó ránézni, és egy kicsit a reggeli rendszeres meditációban is segít, hogy most egy plusz célt is kapott- viszont amikor kedd vagy szerda reggel elkezdtem a listázást meditáció közben, nem tudtam nem észrevenni, hogy megint ott van az a feszültség, rossz érzés, ami mindig felbukkan, ha változtatok valamin. Nem volt könnyű foglalkozni vele, és nem csak lesöpörni egy "ez egy hasznos dolog, pontosan tudod, hogy jót tesz, miért kell mindennel ellenkezned és túlaggódnod, miért bonyolítod már megint...?"-reakcióval, de próbáltam meghallgatni és megérteni, hogy mi a célja, és óvatosan, innen továbblépni.
(A tréningen egyébként volt szó a hála "sötét oldaláról": előfordulhat, hogy valaki nem néz szembe egy megoldandó problémával, vagy nem lép ki egy rossz kapcsolatból, csak azért, mert megtalálja, hogy egy rossz helyzetben amúgy miért lehet hálás, és elhiteti magával, hogy amúgy minden rendben; vagy erőltetni/túlzásba vinni is lehet, főleg a kifejezését mások felé, amitől nem lesz hiteles és őszinte. Klassz volt, hogy ezekről is beszéltünk, és nem csak az előnyeiről.) 

Hét közben olvastam Brené Brown "Gifts of Imperfection"-jét, és ma reggelre jutottam el addig a fejezetig, ami a hálával foglalkozik. Két dolog is volt, amire felkaptam a fejem: egyrészt hogy a hálával kapcsolatban a tényleges, rendszeres gyakorlása volt a legfontosabb faktor, ami miatt működhet (köszi, tréning), másrészt amikor hálát érez valaki, akkor az egy olyan intenzív és sebezhető élmény, hogy ez okozhat szorongást, és ha valaki nem tudja jól kezelni az ilyen típusú érzéseket, akkor simán lehet, hogy negatív reakciót vált ki (az egyik konkrét példamondat szinte szó szerint az volt, amit én is gondoltam akkor meditáció közben: "acknowledging how  grateful I am is an invitation for disaster" - ha elismerem, hogy valami klassz történt, és hálás vagyok érte, azzal borítom a rendszert, és ki tudja, meg fog-e történni újra; ha elismerem, hogy ez fontos, és hálás vagyok érte, akkor nagyon fájdalmas lesz, ha a jövőben nem lesz ilyesmi - és semmi nem garantálja, hogy lesz, nem rajtam múlik). 

Most még csak itt tartok, de olvasom tovább, hogy lehet az ilyen gondolatokkal dolgozni, mindenestre zseniális érzés, hogy nem csak én vagyok ilyen fura és kicsavarodott, megvan az oka annak, hogy így gondolkodok, és nem én vagyok az egyetlen. Ami még nagyon tetszik a könyvben, hogy bizonyos pozitív dolgokat (remény, hála, öröm) nem, vagy nem csak érzelemként kezel, hanem cselekvésként, megküzdési módszerként; ezek olyasmik, amiket megtehetsz, nem pedig csak megtörténik veled, ha jók a körülmények.