Not that Monday

freestocks, Unsplash

Nem is tudom, miért várom újra és újra, hogy ezek a januári hétfők olyanok legyenek, mint a fejemben (napfényben szikrázó hó, az új kezdet lendülete, friss füzet tele ötletekkel, kávé és lelkesedés és megújulás), már tavaly, sőt, valószínűleg azelőtt és azelőtt is csak végigvonszoltam magam rajtuk (főleg miután elmúlik a szülinapom, és tudatosul, hogy vége az ünneplésnek decemberig).
Lehet, hogy csak azért vagyok nyűgös, mert még mindig nem múlik a betegség, hiába élek kamillateán és húslevesen (már megint), és ha október óta a lakásba zárva lenni uncsi, betegen a lakásba zárva lenni nagyjából elviselhetetlen. Annyi jó azért volt a tegnapi napban, hogy megtaláltam az Eleanor Oliphant-ot Scribd-on, bár nem hangos-, hanem sima könyvben, úgyhogy be kell osztanom, mennyit olvasok belőle, hogy utána azért bírja a szemem a monitort; és az új kedvenc podcastemnek van egy HBO-s élő előadása is, magyarul feliratozva, úgyhogy végre meg tudtam mutatni B.-nek, most már érti, hogy ha ülök fülhallgatóval a fülemben, és rázkódok a nevetéstől, mi miatt van.

Már ezer éve halogatom, úgyhogy akármennyire is hiányzott a belső motiváció, a hétvégén leültem, és végre befejeztem a YearCompass 2021-re vonatkozó részét (csak nagyon óvatos terveim vannak, de legalább már előkerült egy-kettő), meg a tréning első hetét is, itt szintén nem volt Nagy Megvilágosodás, de egy kicsi azért igen, érzem, hogy haladok. 
Ma legalább a munkanap nem lesz átlagos, kimerészkedek a vadonba, ráadásul rollerrel, amiről már vannak sejtéseim, mennyire rossz ötlet (már novemberben is lefagyott az arcom), de nagyon kiakadnék, ha az összes 2020-as itthonülős óvatoskodásnak az lenne a vége, hogy most elkapom a vírust a BKV-n.