Papírkupac

Sokáig az volt a problémám, hogy megvettem minden nekem tetsző füzetet és noteszt, utána pedig nem volt szívem használni is őket- mostanra ez változott kicsit, most már szinte mindegyiknek van valamilyen célja (néha teljesen más, mint amiért eredetileg vettem, de kialakul), és ha újakat szerzek, akkor többé-kevésbé próbálok tudatosan olyat, amilyenre tényleg szükségem is van, legyen az akár határidőnapló, akár a kedvenc spirálos-bőrkötéses album az igazán vastag papírral, ami jól bírja a vízfestéket, ragasztót és az alkoholos filceket is. 

Tegnap március óta először bemerészkedtünk egy plázába, és így, hogy végre visszajutottam a kedvenc papírboltomba, feltöltöttem a készleteket, vettem fekete tűfilcet (a tervek szerint holnap jön a kézzel írt verses feladat, és valamiért a fekete filccel jobban néz ki a kézírásom, mint bármi mással- bár olvasható úgy se lesz), normális ragasztót a kollázsokhoz, és külön pici füzetet a portréknak (úgy tűnik, minél kisebb a füzet, annál kevésbé tűnik fenyegetőnek arcot rajzolni). 

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én a blog mellett szeretek "klasszikus" naplót is írni, bár vannak átfedések a témák között, de azt tényleg  tudom struktúra és filter nélküli gondolatfolyamokhoz használni, amikből néha utólag összeáll valami mélyebb értelmű, de sokszor csak megkönnyebbülés, ha kikerülnek a fejemből, át a papírra. A határidőnapló pedig azért kell, hogy úgy tűnjön, vannak programjaim, ne felejtsem el azt a pár dolgot, ami tényleg határidős, mint a számlák befizetése, és ott szoktam vezetni azt is, mennyit futok (meglepően motiváló, ahogy hétről hétre nő a lefutott körök száma).