sweater weather

Az elég gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy idén télen még nem lesznek s.k. kötött pulcsijaim (a sálban azért még hiszek), ezért beidomítottam a Vinted-algoritmust, és mostanra az igazán fura mintásakat is kezdi megtalálni, de a sárgás-vöröses-barnás alapdarabokkal már tele van az ajánló. Kettő már úton is van felém - ebből eldől majd, hogy színben és fazonban mennyire tudok jól választani, és hogy mennyire megviseltek, de ha beválnak, egy ideig most megint nem kell majd ruhát vennem (csak ha felbukkan valami kihagyhatatlan). 

Nyilvánvaló dolog vol.2.: ha valamit kint hagyok egy széken vagy kanapén, az már nem az én pulcsim, hanem a *mi pulcsink*, így extra óvatosnak kell lennem (és van egy, amit éjszakára mindig odakészítek összetekerve B. székére, így az gyakorlatilag már inkább Fiona kispárnája).

fuss, fuss, fuss, fuss

 

Jari Hytönen, Unsplash

(...csak mert halványan emlékeztem, hogy a "magam elől rohanok egy akadálypályán-részt a dalszövegből már felhasználtam)

A kellemes várakozást átugorva sikerült nulláról százra gyorsulnom a decemberi/karácsonyi készülődésben, és már űzött vadnak érzem magam, pedig még igazán bele se kezdtem - mondjuk B.-vel annyira a saját projektre koncentrálunk ezekben a hetekben, hogy minden más szétcsúszott, nincs adventi naptárunk vagy koszorúnk, és a Mikulás-ajándékokat is csak nehezen tudjuk beidőzíteni (igen, kisgyerek nélkül is tartunk egy csomó hagyományt és apróságot, és igen, mindkettőnknek így működik jól a hangolódás, ami általában egy szuper karácsonyestében végződik, szeretem a szokásainkat és az ünnepeinket). 
Holnap viszont tesómmal megyünk Pécsre Platon Karataev-re, amit már nagyon várok, klassz lezárása lesz egy koncertek szempontjából kiemelkedően jó évnek.

A Spotify Wrapped idén is meglepett, bár az talán kevésbé, hogy minden toplistámon tarolt a Belle Époque, tényleg ez volt 2025 albuma (és még offline, bakeliten is hallgattam egy csomót), de annyi minden van, amit vagy mostanában kezdtem megszeretni (Everybody Scream), vagy nem hallgattam annyit, amennyit megérdemelt volna (Napkötöző, Futique, SHISH, West End Girl), nehéz mindenre elég időt szakítani. 

end of

 

Tadd Sipes, Unsplash

Annyira jól jön ki, hogy pont vasárnap a hónap utolsó napja, szuper lenne valami összefoglalót írni, de ugyanúgy, ahogy a blogvembert is elég döcögve vittem végig, most sem tudok igazán elmélyülni a saját fejemben-  akusztikus Florence-et hallgatok, szaloncukrot gyártok, és talán megjelent bennem a karácsonyi várakozás első kis szikrája.

Az Örökséget kicsit több, mint egy nap alatt befejeztem, és most kölcsönadtam anyumnak, nagyon kíváncsi vagyok, neki mennyire tetszik majd (és mennyire érzi majd a családi hasonlóságokat) - tegnap átjött, hogy megtanítson kötni, de kiderült, hogy vannak dolgok, amik mégiscsak jobban működnek youtube videókból, mint a tradicionális módon. Ma pedig tesómmal tartunk majd KFC&Stranger Things-maratont, mielőtt belevágnánk az ötödik évadba.

Sok kicsi

 

Susan Holt Simpson, Unsplash

- Örökség: szerencsére szupergyorsan olvas a könyvtár többi látogatója, és a kezdetben reménytelennek tűnő Moa Herngren-előjegyzésem tegnap teljesült, lecsaphatok a trilógia harmadik tagjára (kíváncsi leszek, egyelőre A válás sokkal jobban tetszett a kettőből, amit már olvastam)

- Vinted: a Google Maps-nek (és a saját elővigyázatlanságomnak) köszönhetően 50 perc alatt tettem meg az utat a lakástól 10 percre levő csomagautomatáig (meglepően sok a környékünkön a Vágóhíd utca, ki hitte volna?), de megvan a Cardamom Coffee és a Cat-bakancsom klónja is. Mindkettő nagyjából 70.000 lett volna bolti áron, az 5ml-s parfümért kb. 2000 Ft-ot fizettem, a bakancs 7 volt. A parfümben még nem vagyok biztos (karácsony környékén valószínűleg jobban be fog jönni ez a tömény mézeskalács-illat, most kicsit sok), a bakancs viszont telitalálat, a címke és a talpa más színű, amúgy egy az egyben ugyanolyan, mint az enyém. 

- őrült macska: Fiona meglepően fegyelmezett, eddig még csak nagyon ritkán mászott fel úgy az étkezőasztalra, hogy kaja volt rajta (egyszer egy grillcsirkét, egyszer egy zsacskó kiflit akart mindenáron megszagolni), pár napja viszont arra jöttem be, hogy a vacsorához használt, addigra már teljesen üres tányéromat nyalogatja megszállottan. Azt hittem, hogy a fekete-erdei sonka illata tetszett meg neki, de tegnap vacsinál is meg volt őrülve, akkor a kezemet akarta megenni, és a ma reggeli tesztelés után kiderült, hogy a Lidl deluxe citromverbénás olívabogyója, pontosabban a páclé a megszállottság tárgya- sose gondoltam volna, és azóta se igazán értem, mi van benne. A sima olívaolajtól nincs elájulva, a citromverbéna nagy mennyiségben még mérgező is rá, mégis úgy vadászta, mint eddig csak a macskamentát, és azóta is óriásira nőtt pupillával rohangál fel-alá, meg az ablakot nyalogatja... 

- Plur1bus: kifogytunk a nézhető sorozatokból, és az Apple sci-fijeivel eddig jók a tapasztalataink, úgyhogy pár napja belevágtunk a Plur1bus-ba (nekem kimaradt a Breaking Bad és a Better Call Saul is, de ugyanaz a rendező). Nem szerettük meg annyira, mint mondjuk a Severance-t (egy kicsit emlékeztet rá amúgy), de egyre jobban berántott a koncepció, ötleteltünk rajta egy csomót, miért olyan a világ benne, amilyen- és abban a tudatban daráltuk a részeket, hogy hat epizód már elérhető benne, a következő pedig valószínűleg most pénteken jön, nem kell beosztani. Ehhez képest az ötödik rész egy óriási cliffhangerrel zárul, a hatodik pedig majd csak jövő pénteken jön, kiakasztó. 

- szaloncukor: pár napja megvilágosodtam, hogy ha a gyerekkoraim házi Raffaello-ját megidéző kókuszos szaloncukrot szeretnék csinálni (van még valaki, akinek ez óriási kedvenc gyerekkori süti volt? Anno az általános iskolám karácsonyi vásárjainak ez volt a sztárja, és az anyukák hétpecsétes titokként őrizték a recepteket, évekbe telt, mire otthon is meg tudtuk csinálni), akkor ahhoz tejpor kellene, vagy az ahhoz leginkább hasonló tejmentes alternatíva, de megtaláltam, hogy kókusztejport is lehet kapni, úgyhogy ezzel meg kókuszkrémmel fogok próbálkozni.

gyapjas mamut

 

Oksana Maselko, Unsplash

Kicsit talajt vesztettem most megint, a hétfő elég intenzívre sikerült- most először találkoztam más bloggerekkel élőben, ami szuper volt, csak aztán gyorsan beárnyékolta az üzenet, hogy az egyetlen reális álláskeresős lehetőség a földbe állt, és ez jobban odacsapott, mint számítottam rá, most már tényleg nehéz nem kétségbeesni emiatt. Szerencsére kedden pont volt terápiám, úgyhogy előtte és közben is boncolgathattam, hogy milyen érzéseket hoz elő a helyzet, a gondolkodást/rágódást pedig próbálom minimumra szorítani (persze nem könnyű újra és újra átfutni fejben, mit csinálhattam volna másképp, talán nem voltam elég felkészült az AI-ból, talán túl sokat kérdeztem, talán nem tűntem elég lelkesnek vagy nyitottnak, talán sminkelhettem volna és megígérhettem volna, hogy nem megyek el 1 éven belül szülni), igazából elmondhatom, hogy megtettem, ami rajtam múlt, és igyekszem elfogadni, hogy a folyamat nagy része felett nincs semmilyen kontrollom (a kód, amit írtam, tetszett nekik, szóval ezt mindenképp elteszem, mint pozitívumot). 

Hirtelen felindulásból megvettem életem első fonalát és kötőtűjét (persze azóta már rájöttem, hogy mindkettőből választhattam volna jobban, de az első tétova próbálozásokhoz azért oké lesz), és kiderült, hogy nagyon ráéreztem a korszellemre, azóta már ajánlotta a Youtube a Bake Off kötős verzióját (meg a kritikát is), úgyhogy most ez megy a háttérben, amíg tanulom az alaptechnikákat. Egyelőre tetszik, pont azt az agyterületet éri el, mint a puzzle vagy a számfestés, elég gyorsan elég meditatívvá tud válni, azt hiszem, a hosszú, macska mellé kucorodó téli estékre pont jó lesz. 

get dressed

c&a webshop

Mióta újra hideg lett, nagyon nyűgösen öltözködök, főleg azért, mert már megint összesen 1 farmert hordok, és az se az igazi, csak nagy kompromisszumként vettem tavaly ősszel (az eggyel kisebb méret már kényelmetlen volt, ez viszont mostanra konkrétan lóg rajtam, és ráadásul szürke, ami szinte semmilyen felsőmhöz nem passzol igazán... és amennyire megszoktam és élveztem nyáron, hogy szuper színeket használhatok, őszre/télre egyelőre egyáltalán nem sikerült ugyanezt átültetni). Nem fűztem hozzá túl sok reményt, de bementem a C&A-ba körülnézni, és nagyjából 20 perccel később két tökéletesen sötét-ősz palettájú nadrággal sétáltam ki (ráadásul az egyik 36-os, amit azóta se akarok elhinni, csak csendben reménykedek, hogy mosás után is feljön majd rám). Külön tetszik a trend, hogy most minden nadrág boka felett ér véget, így nem kell majd (annyit) felhajtanom belőlük...

Két dologra lenne még szükség a mostani ruhatáram szintlépéséhez: az egyik egy nyúzható, kicsit nagyobb táska, ami nem hátizsák- azon gondolkodok, hogy egy érdekesebb színű kord-anyagból varrok majd valami ilyet; a másik pedig, ami jóval nagyobb falat, megtanulni kötni, és összerakni pár pulcsit vagy kardigánt (sokkal szebb színű fonalakat látok, mint kész ruhadarabokat, de nem tudom, mennyire lennék jó benne). Legmerészebb álmaimban már ilyeneket csinálok, de egyelőre egy sima egyszínűben is kiegyeznék.

Tell me where's your hiding place

Jade Aucamp, Unsplash

A tökéletes novemberi öngondoskodás, hogy amikor hazaestem átfagyva és kicsit megázva az állatmenhelyről, már várt a hűtőben a több napra elég zöldségleves-alap, csak össze kellett kevernem és fel kellett melegítenem, meg sütni hozzá egy kis füstölt sonkát és pirítani két szelet rozskenyeret, és nagyjából 10 perc alatt kész is volt az ebéd.

Öngondoskodás #2: olvasni netezés helyett - már nem emlékszem, hogy kinek a blogján láttam az Egy modern család-ot, de még akkor előjegyeztem a könyvtárban (és nagyjából meg is feledkeztem róla), a héten be is futott, és egyelőre nagyon tetszik

Öngondoskodás #3: minden nyűglődés, fáradtság és csöpögő eső ellenére este átvonszoltam magam Balthvs-koncertre a Turbinába, és nagyon feltöltött, annyira szuper, hogy újra erre jártak (egy ideje már szokásom, hogy belehallgatok az itt fellépő teljesen ismeretlen külföldi együttesekbe, de eddig még senkire nem kattantam rá úgy, mint a Balthvs-ra)

Trust issues

azóta már takarítottam egy kicsit, de mostanában így néz ki a Fotók mappa a telefonomon

Azt hittem, Fiona csak azért volt visszafogottabb anyummal, mert akkor még nagyon frissen került le róla a gallér, és utálta az egész világot; azt is gondoltam, hogy miután ennyire rákattant a játékra (idekerülése után szinte azonnal elkezdte, és érzésre napról napra nő az ezzel töltött idő), bárkivel és bármi után hajlandó lesz szaladgálni, ha éppen olyan a hangulata- de ma tegnap itt volt tesóm és unokahúgom, és kiderült, hogy szigorúan csak akkor játszik, ha az én kezem mozgatja neki a pálcát (konkrétan abban a pillanatban, ahogy odaadtam tesómnak, leállt és mosakodni kezdett). Ő az első menhely-cicánk, és könnyű elbizonytalanodni abba, hogy jól csináljuk vele a dolgokat, mert csak ritkán és nagyon specifikus szabályok szerint bújik és/vagy dorombol, de ezek szerint kötődik hozzánk, csak más módokon mutatja ki. 
(Az pedig vicces, hogy mennyire hasonló a személyiségük az unokahúgommal, a látogatás első szakaszában változott, hogy épp unokahúgom bujkált tesóm lába mögött, vagy Fiona az asztal alatt... mindketten bizalmatlanok idegenekkel, de aztán előbb-utóbb győz a kíváncsiság :)

Ami igen/ami nem

 

Aaron Burden, Unsplash

Nem szoktam hálaadást ünnepelni, de ha meg kellene fogalmaznom, hogy 2025-nek miért vagyok hálás, akkor az az lenne, hogy a terápia segítségével idén sikerült leásnom egészen az alapokig, és olyasmiket megváltoztatni, kibogozni, amiben biztos voltam, hogy megváltoztathatatlanul belémbetonozódott. (És hogy emiatt egy olyan év, aminek az objektív történéseit akár teljes talajvesztésként is meg lehetne élni, igazából a saját szempontjaim szerint életem egyik legeredményesebb éve lett).
Ezzel együtt persze egy csomó limitet is megtaláltam, mert érthető módon nincs "csettintésre minden tökéletes lett" (és ez is olyasmi, amiről újra és újra meg kell győznöm magam).

Autumn all around

Még mindig gyönyörűek az őszi színek körülöttem, és bár a mai nap nem pont úgy alakult, mint szerettem volna, 

- elkészült a szaloncukor-zselé 1.0-s változata, teljesen jó lesz az új szilikonforma
- sikerült lecsapnom a fodrászom legeslegutolsó szabad 2025-ös időpontjára 
- újra meg tudtam hallgatni a Neon Pill-t anélkül, hogy rosszul esett volna a februári nem-koncert

Bónusz (szintén őszi színösszeállításban) egy csalódott Fiona, akivel soha senki nem játszik:

Q&A

 

Nastuh Abootalebi, Unsplash

Azt hittem, már nagyon berozsdásodtak az interjúzási képességeim, de a mai nem volt olyan fájdalmas (sőt, tök jó kérdéseket szedtem össze, így egy kicsit kiegyensúlyozottabb lett a dolog). Azért nem bánom, hogy a nap hátralevő részében visszatérhetek a betű-rajzolgatáshoz, tegnap már sikerült haladnom vele egy csomót, lassan barátkozunk a Procreate-tel. 

Nyilván miközben délelőtt még az interjú miatt idegeskedtem, befutott az összes csomagunk, többek közt egy mosógép is- szerencsére elvitték a régit, és délután a tulaj jön majd segíteni bekötni az újat (hogy ne csak a mi felelősségünk legyen, ha az első mosásnál leázik az alsó szomszéd), de megjött a szilikonforma is a szaloncukorhoz (elég picikék benne a mélyedések, inkább egy nagyobb keménycukor, mint valódi szaloncukor, de az alakja jónak tűnik, holnap vagy holnapután futok majd vele egy próbakört, egyelőre csak zselével, csokibevonat nélkül). 

bits&bobs

 

Ihor Malytskyi, Unsplash

- tegnap véget ért a Taskmaster 20.évada (sajnos már nagyon lehet érezni rajta, hogy ez a huszadik és fogynak az ötletek, de a résztvevők továbbra is szerethetőek, Ania Magliano az új girl crush-om, és Sanjeev Bhaskar is szuper volt benne)... és nem is ebből várom a következőt, hanem az ausztrál meg az új-zélandi verzióból

- a karácsonyunk nem pont olyan lesz, amilyennek szerettük volna (B. családjával fogunk hotelezni), de legalább a szilveszterünket visszakaptuk, B.-nek mégse kell ügyelnie, úgyhogy megvalósíthatóak lesznek a minimalista, de tökéletes terveink (a kedvenc spanyol helyünk, cava és olívabogyó végtelen mennyiségben - egyszer nagyon szeretném majd Barcelona tengerpartján csinálni ugyanezt, de biztos, hogy ez idén nem férne bele)

- tavaly ősszel-télen rengeteg időt és energiát öltem abba, hogy találjak egy vállalható barna bakancsot, és végül miután több, már eleve összekarmolódva érkező online rendelést is visszaküldtem, egy Birkenstock végül elég jó kompromisszumos megoldásnak bizonyult, de nem szerettem meg annyira, mint az eredeti Cat-et (igazából csak egy pont ugyanolyan fazont és színt szerettem volna, de teljesen felszívódott). 
Pár napja a Vinted teljesen véletlenül feldobott egy hasonlót, és kis kutatással kiderült, hogy ez egy klassz forrása a szinte-teljesen-új, de még régebbi fazonú bakancsoknak, úgyhogy rendeltem is egyet Lengyelországból, már úton is van (oké, itt is van rá esély, hogy kicsit megviseltebb lesz, de mert tizedannyiba kerül, mint egy új, asszem, együtt tudok majd élni vele - a többszörösen szétkarmolt és Portugáliában konkrétan rommá ázott sajátomnál valószínűleg jobb lesz). Csak mert szeretem nehezíteni a saját életemet, belegondoltam, hogy milyen szuper lenne mondjuk mohazöldre festve, de még nem vagyok benne biztos, hogy szeretnék belevágni.
Ha pedig végtelen keretem lenne, akkor egy ilyen Martenst is vennék:

Dr. Martens Kaboom

- ahogy a pasimat, úgy a kisállatomat se használnám a mobilomon háttérképnek (szia, Dolly!), de ha esetleg egyszer mégis megváltozna a véleményem, akkor megvan hozzá a tökéletes fotó:

haunt you via the rearview mirror

 

Carlos Nunez, Unsplash

Úgy tűnik, most fél-blogvembert tudok tartani, legalábbis a kétnaponta írás kezd beállni, mint természetes ritmus. 

A tegnapról azért is lett volna nehéz blogbejegyzést összehozni, mert nagyjából egész nap a tablet fölött görnyedve betűket rajzoltam a leendő logónkhoz, de ahhoz képest, mennyire nem értek a Procreate-hez, 1.0-s verziónak teljesen jó lett. Messze nem tökéletes, és biztos millió kis részlettel tudnám profibbá tenni, de látványra és hangulatra hozza azt, amit szerettem volna, sőt, a világos és sötét módhoz is kész belőle a színes változat (most pedig kezdhetnék tutorialokat nézni, de sajnos vissza kell kanyarodnom a kódoláshoz, mert most azzal vagyok lemaradva B.-hez képest).

Még mindig meg tud lepni az, ha a valóságba tudom valahogy rángatni azt a képet, ami a fejemben élt- gyerekkoromban és tizenévesen nagyon szerettem volna alkotni, de akkor még soha nem sikerült a megvalósítás, és ez nagyon frusztráló volt (és most ezért kérdezem meg B.-t millióegyszer, hogy ugye tényleg használható, amit csináltam, mert egy részem biztos benne, hogy béna, gyerekes, és sose lesz elég jó).

A tavalyi óvatos próbálkozások után idén teljes gőzzel akarom működtetni az itthoni szaloncukor-gyárat, mert a Stühmer a rövid életű pekándiós után idén a kókuszos cukormentes szaloncukrát is megszüntette (pedig mindkettőnknek az volt a kedvence), a Bio-Barátban pedig nagyon drágán vannak közepesen finomak.
Tavaly utolsó pillanatban szereztem szilikonformát, és így túl laposak lettek a zselés szaloncukraim, idén viszont már kapcsoltam, és rendeltem egyet, ami nagyjából jó (és majdnem elcsábultam a legókockákra meg a legó-emberkékre is, kár, hogy csokit temperálni ekkora szívás). Nagyjából rémlik a recept, amit a narancszseléhez használtam (pontosabban az, hogy agartin volt benne, és úgyis ez a lényeg), ha az megint működik, akkor megpróbálom egzotikusabb gyümölcslevekből is (a mangós például jól hangzik), a kókuszoshoz pedig keresek egy cukormentes Raffaello-receptet kiindulásnak, és ott legalább a formázás nem lesz annyira vészes. 

melty cat

 

Minél több rémtörténetet hallunk macska vs. radiátor-témában (megég a pocakja! beszorul a lába! túlmelegszik!), Fiona annál inkább imád ott aludni, a héten ez az új kedvenc helye, úgyhogy egyelőre kiegyeztünk abban, hogy leterítünk rá egy vastag takarót, és nagyon odafigyelünk, rendszeresen ellenőrizve, nem túl meleg-e - és nagyon cuki, ahogy teljes hosszában végignyúlva szundikál rajta. 
Egyébként mostanában teljesen rácsúsztam erre a képregényre Instán, Pilgrim rajzolt és valódi formában is nagyon emlékeztet a saját cicánkra (vagy mondjuk úgy, hogy a morcosabb pillanataira, mert a reggeli doromboláspartik is megmaradtak, és B. szerint az esti szaladgálás után egy ideig még szomorúan nézett a kisszoba zárt ajtajára, ami mögött eltűntem). 

Ez pedig a "most keltem, kérek egy kávét"-feje (ebben egyébként B.-re hasonlít, egyikőjük se túl használható közvetlenül az ébredés utáni időszakban), ezzel fogadott, amikor 1 körül hazaértem az állatmenhelyről. 
Szegény HEROSZ-cicák, nem lesz nekik egyszerű a tél, bár a legtöbb kennelnek van zárható-fűthető része, de azért remélem, még sok macsekot hazavisznek addig- ma két olyan cica is volt, aki a korábbi távolságtartás helyett óriási dorombolással fogadott (oké, az egyikőjük egyszerre dorombolt, dagasztott és ugrált el a kezem elől, de az első pár perc és egy kis játék után letisztáztuk, hogy jóban vagyunk), egy óriási fekete macska pedig konkrétan a nyakamba ugrott, pedig most találkoztunk először. 
Pici lépésekben, de az álláskeresősdi is halad - szuper lenne legalább az új évet már megint munkahellyel kezdeni. 

11:11

 

Tegnap este már félálomban és fél füllel hallgattam csak a podcastemet- Elle Fanning mesélt az álom-menüjéről, de annyira meglepődtem rajta, hogy az előételeknél specifikusan a magyar rántott sajt ("giant triangle of a mozzarella stick") is szóba került, sőt, az lett kiválasztva, hogy utána már alig tudtam visszaálmosodni. Voltak már egzotikus konyhák és fogások (az afrikai országok gasztronómiájáról csak a podcast miatt tudok bármit is, és a londoni éttermek közt is simán eligazodnék), de Magyarország extra váratlanul ért :)

Egyébként elég nyugdíjas stílusban telnek a napjaim, sokkal többet járok vissza orvoshoz, mint szeretnék, bár legalább meg tudom tenni, hogy nap közben megyek, és B. munkahelyének hála a Medicoverhez... de 5 nap alatt 3 kör orvos akkor is túl sok. Utána legalább a tesóimmal megnéztük az Egykutyát, kicsit más volt, mint amire számítottam, de nagyon ütött.

Színezd ki

Bár általában szeretem a "munkámat" (most is, hogy a saját projekten dolgozok hétköznap nap közben), ma nagyon tetszett, hogy kódolás helyett kicsit jobban belelendültem az oldal designjának a megtervezésébe. A tökéletes Pinterest moodboard mindenesetre már megvan hozzá- tegnap elvesztem a színkombinációk és minták és egyedi betűtípusok között, de aztán sikerült B.-vel egyeztetve egy olyan irányvonalat találni, ami az ő letisztultabb-trendibb, és az én természetközelibb-élénkebb elképzelésemhez is passzol. Délelőtt a világos és sötét mód palettáját is összeraktam, és a logóra is van egy jó ötletem (kivételesen most nem ott akadtunk el, ahol a saját projektjeink 90%-ával szoktunk, találtunk, pontosabban B. talált egy teljesen használható nevet *és* szabad domaint is), már csak a végső kidolgozás kell... meg persze a komponensek és a funkcionalitás rendes megtervezése, de a kreatív-színes-játszós rész az ez, és rettenetesen élvezem. 
Kíváncsiságból rászabadítottam a chatGPT-t is a logótervezésre, de semmi használhatót nem tudott összehozni, úgyhogy ember-technológia 1-0 (oké, valószínűleg nem ez a megfelelő eszköz, és nem vittem túlzásba a promptokat meg az iránymutatást se, de nem is feltétlenül így akartam megoldani, inkább csak látni szerettem volna, minimum erőfeszítéssel mit tud). 

all ages

 

Karsten Winegeart, Unsplash

Azt hiszem, a belső gyerek-részemet sikerült boldoggá tenni azzal, hogy szilvalekváros palacsintát csináltam reggelire, a felnőtt(ebb)et pedig azzal, hogy este beültünk pár pohár cavára és a legújabb kiállított képek végignézésére a Künst-be (sokáig csak a kedvenc üveges cavának beszerzésére ugrottunk be, aztán rájöttünk, hogy általában poharasával is lehet venni, azóta egy-egy estét ott töltünk). Az mondjuk kiakasztó, hogy mennyire nem bírom mostanában az alkoholt, úgy tűnik, minél ritkábban iszok, annál lejjebb kerül a tűréshatár... 

imbalance

Josie Weiss, Unsplash

Vagy azért nem írok, mert nem történik semmi (és nincs miről), vagy mert túl sok minden történik (és nincs időm/energiám, meg a macska is szemrehányóan néz, hogy ma még csak háromszor játszottunk vele, és szeretne még szaladgálni). 

A tegnapi a "túl sok"-kategóriába tartozik, de lett új Moa Herngren-könyvem (bár sajnos nem Az örökség), kipipáltam az év tizedik kiállítását (a Magyar Képzőművészeti Egyetem nagyjából mindent megtesz, hogy ne könnyítse meg a bejutást, de nem adtam fel, és bolyongás közben legalább tudtam álmodozni róla, milyen lenne, ha itt tanulnék és éppen a következő órám helyszínét keresném), és kaptam egy nagyon jó hírt, halad az álláskeresősdi, csak lassan (igyekszem fejben átkeretezni a helyzetet, és nem mindenáron kapálózva sürgetni valamit, amire nagyjából semmi ráhatásom nincs, hanem lebegni a jelenben és nyugodtan kivárni, persze egyáltalán nem könnyű).

Loop

Arshad Pooloo, Unsplash

Bár eszembe jutott tegnap, hogy írni kellene, nem tudtam rávenni magam- épp a Time Loops & Meet Cutes hangoskönyvet hallgatom, és most én is úgy érzem, mintha ugyanaz a nem különösebben érdekes hétköznap ismétlődne újra és újra. Tudom, hogy főleg én tehetek róla (kisebb mértékben pedig az az elhúzódó fülgyulladás, amivel már több, mint egy éve hadakozok), valószínűleg lassan majd megrázom magam, és elkezdem újra érdekesebbre szervezni a napokat, de most még elakadtam (nálam legalább a Wordle más minden nap, sőt, anszki miatt a Waffle-re is rácsúsztam). 

Cold&grey

 

Connor Durgan, Unsplash

Ez még úgy is Nagyon Hétfő volt, hogy csak a saját projekthez kellett visszatérnem (egy hét kihagyás után olyan volt, mintha sose láttam volna a kódot), és nincs külső, csak belső nyomás a munkatempóm miatt.

Klassz lenne eljutni Izlandra, de addig is Útilykt-tel fújom be magam (a macska gyanakvóan szaglássza a kezem), összeszorítom a fogam, és próbálom elfogadni a novembert magam körül.

Azt hittem,...

 

bruno costa, Unsplash

Azt hittem, hogy sokkal jobban meg fog viselni a 6+ hónapnyi munkanélküliség és álláskeresés, de a korábbi hasonló időszakomhoz képest ezerszer kevésbé érzem a különbséget, kevésbé vagyok elveszett vagy szétesett (a pszichológusomnak már mondtam, és nagyon jól szórakozott rajta, hogy ezen a ponton már azon aggódok, hogy nem aggódok eléggé, és ezért nem fogok munkát találni :)
Azt is hittem, hogy a mostani, főleg itthon töltött nyarunk után sokkal jobban fog hiányozni az utazás, de nem, egész jól bírom- kivétel, amikor ilyen meg ilyen cikkeket látok, mert akkor legszívesebben fogalnám a következő repjegyet és airbnb-t. 

Azt is hittem (bár ennél már igazán ismerhetném jobban magam), hogy sokkal nagyobb rend és tisztaság lesz itthon a több szabadidőmmel párhuzamosan, és végre összeáll egy felnőtt takarítási rendszer- hát nem, közel se vagyok hozzá. Viszont szuper dolgokat főzök meg sütök, a kovászom még él és egész jól funkcionál, és B.-t mindig frissen főzött kávé várja, amikor csak szeretné.  

Akkor blogvember?

Neven Krcmarek, Unsplash

Ez most nagyon gyors lesz, mert tulajdonképpen már úton kellene lennem a második körös Halloween-ünneplésre (idén duplázunk, sőt nem csak a szokásos 1, hanem 2 haláltököt is faragni fogok, csak ki ne tiltsanak Zebegényből), de megpróbálom elkapni az új hónap lendületét, és egy kicsit többet blogolni...

A saját, kettesben-Halloween szuper volt, nem tudtuk, hogy Cicus mennyire bontja majd le a dekort, de csak a hirtelen felindulásból vett héliumos lufik madzagját próbálta mindenáron elkapni, meg a pekándiót leenni az asztalról (99%-ban teljesen hidegen hagyja az oda tett étel, ezért mindig meglepődünk, ha onnan kell leszednünk), más annyira nem izgatta- a karácsony mondjuk érdekesebb lesz majd). Nem teljesen az ünnephez illően, de végre nem csak ígérgettem B.-nek, hogy sütök majd hosszan érlelt kovászos pizzát, de meg is csináltam, sőt, a saját verzióm sajtmentes volt, és mégis klassz (a Palettától vettem kölcsön a koncepciót, és kicsit az Olaszországból kapott olívaolajjal is rásegítettem). 

Egyébként magamra se ismerek, már napok óta halogatom az amúgy várt programokat, mert csak össze akarok gömbölyödni a kanapén egy könyvtári könyvvel (sajnos Moa Herngren harmadik könyve annyira friss, hogy még rendesen előjegyzést se tudok rá leadni, de próbálkozni fogok). Így a 12 hónap-12 kiállítás csak egy kis csúsztatással fog teljesülni, de ha a következő pár napban eljutok a Hegyvidék Galériába, azt még októberre fogom lekönyvelni, és valamikor duplázok majd, rossz lenne ennyire az év végén elcsúszni vele.  

overcaffeinated

 

Zach Miller, Unsplash

Bár ez a poszt egy ideje már piszkozatban van, szerencsére újrahasznosítható - hétvégén még azért voltam túlpörögve és -kávézva, mert muszáj volt haladnom a frontendes próbafeladattal, ma pedig azért, mert végre leadtam, és egész napra kiszabadultam a lakásból. 

Viszonylag sok időm és energiám ment el erre a beadandóra, de még mindig sokkal jobban szeretem azt, ha így van tesztelve a tudásom, és csiszolgathatom a kódot addig a pontig, amíg legalább nagyjából tökéletesnek érzem, és nem pedig egy pillanat alatt, megosztott képernyőn, mások által minden leütést megfigyelve kell programoznom egy interjún... az majd kiderül, mennyire alakult jól, mindenesetre én elégedett vagyok azzal, amit elküldtem (az alapfeladat egyáltalán nem volt bonyolult, a plusz feladatok viszont igen). 

Hétvégén mondjuk jól jött, mint kifogás, hogy haladnom kellett vele- amikor már felrobbant a fejem B. szüleitől, akkor  vagy leültem a gép elé, és többé-kevésbé igazoltan kimaradhattam a beszélgetésből, vagy pedig főztem (mondjuk rohadt jó kajákat ettünk, folyékony füsttel grillezett zellerből levest, meg rendes, street kitchen receptes ikeás húsgolyókat, mindkettőt most csináltam először így, mindkettő nagy sikert aratott). Szerencsére a macskával viszonylag szépen viselkedtek, és Fiona is kibírta, hogy egy éjszakára ki volt zárva a nagyszobából. Mostanra egyébként elkezdett túllépni a gallér-traumán, és újra nyitni egy kicsit felénk, nap közben már többször is kéri a simit és dorombol, játszani pedig végtelen mennyiséget képes lenne. 

on the mend

 

Lassan mindenki kezd meggyógyulni, Fiona végre kiszabadult a gallérból, és most vagy óriásiakat alszik, vagy túlpörögve szaladgál, nincs átmenet (de amúgy kb. onnan folytatjuk a barátkozást, mint ahol a sérülése előtt abbahagytuk, nem utált meg minket végleg, ami megnyugtató). Egyébként volt közös kávézós kódolás B.-vel, második-házassági-évfordulós tortaevés, és hétvégén már az étteremhez is elég jól voltunk. Nagyjából felfoghatatlan, de már el kellett kezdenünk a karácsonyi szervezkedést (B. családja szállodában szeretné tölteni a 24-25-26-ot, úgyhogy most minden eköré lesz rendezve, jövőre már remélhetőleg itthon tudjuk tölteni ezt az időszakot), és kivételesen egy interjúm is lesz jövő héten, bár még csak első körös. 

Soup house

 

Hétvégén sikerült megfáznom, így az elmúlt pár nap főleg fekvéssel, hársfateával és levesevéssel telt- hétfőn az új kedvencemmel, a darálthúsos tésztabatyus ramennel indítottam, kedden pho, mára B. is csatlakozott hozzám a betegségben, úgyhogy az ő kérésére maradtunk a klasszikus húslevesnél (de ha így megy tovább, és holnapra már tényleg meggyógyulok végre, főzni fogok egyet, mert a teljes októberi SZÉP-kártyás összeget leettük). Nem tudom, hogy Fiona érezte, hogy szükségünk van az alvásra, vagy csak kezdi megszokni a fánkot a nyakán, de ma egész éjszaka jó volt, és csak hajnali 6-kor próbált egy adag dorombolással rávenni a reggelire, utána 10:30-ig egy nyikkanást se hallottunk tőle.

Eddig még sose mertem belevágni az Inktoberbe, most viszont, részben azért, mert már lemaradtam egy csomó napról, kipróbáltam, be tudom-e sűríteni az első 5 témát (moustache, weave, crown, murky, deer) egy art journal-oldalba, és egész jól szórakoztam vele, ha nem is lett tökéletes. Folytatom így tömbösítve, amíg sikerül, aztán ha utolértem a hivatalos napi bontást, lehet, hogy marad csak egy, majd kipróbálom, az mennyire ad ihletet.

balancing act

Yu Kato, Unsplash

Az elmúlt hét főleg a macskaszelidítésről szólt - persze, amikor már egész jól alakult minden, kellett egy nehezítés, és szaladhattunk át vele a (szerencsére szomszédban levő) állatorvoshoz. Két dolog is kiderült: hogy nagyjából bármit meg lehet vele csinálni, amíg a krémes jutalomfalatot eszi, és hogy a kiscica óriási szabadulóművész, a kapott kötést úgy tüntette el a lábáról, hogy azóta se találtuk meg, így maradt a gallér, amitől csak felváltva szomorú és néz extra sértődötten, de eddig csak egyszer kapta le magáról, így legalább tud gyógyulni (ha a bizalmat kezdhetjük is majd újraépíteni a nulláról... )
Nagyon számoljuk már vissza a napokat péntekig, rossz látni rajta, hogy mennyire ki van akadva, és még rosszabb, hogy semmilyen eszközzel nem tudjuk elmagyarázni neki, hogy ez most éppen érte/miatta történik (bár azért B. többször megpróbálta, nekem kicsit több a macskás-állatorvosos tapasztalatom, de őt teljesen odavágja a lelkiismeret-furdalás), egyedül annyi tartja bennünk a lelket, hogy nap közben hiába néz minket Fiona gyilkos tekintettel, éjszaka azért mindig jön bújni és dorombolni (egyikünk se túl kipihent, de most nincs szívünk nagyon fegyelmezni, szerencsére a pár óránkénti arcbamászás után összegömbölyödik a lábunknál, és alszik tovább). 

Kicsit aggódtam miatta, hogy milyen lesz visszamenni az állatmenhelyre (megígértem magamnak és ott is, hogy nem hagyom abba az önkénteskedést csak azért, mert örökbefogadtunk), és a nem-elhozott cicák szemébe nézni, de szerencsére csak minimálisan éreztem a lelkiismeret-furdalást, és vicces volt látni, hogy Fiona lányainak is pont ugyanaz a kedvenc játéka, mint Fionának (eddig nem tűnt fel annak a pálcás játéknak a létezése, de Fiona itthon teljesen rákattant, és most láttam, hogy a menhelyen is rengeteg van belőle). 
Továbbra is az a titkos tervem, hogy a fekete kölyökcicát, akin nagyon sokat gondolkodtunk, is hazahozom majd, ha kicsit nagyobb lesz, de persze ez egyelőre inkább csak ábrándozás, mint konkrétum. 

Egyébként pedig találtam új kedvenc parfümöket (a költséghatékonyság jegyében csak mintákat veszek, teljes üvegre gondolni se merek, de ha lesz végre újra melóm, egy Fischersund felfedező szettbe biztos, hogy beruházok, két illatot szagoltam tőlük, és mindkettő nagyon bejött), bár itthon, a jószág környékén igyekszem nem használni őket, így amikor befutottak a Woodberg-minták, a lakás előtti folyosón fújtam fel őket tesztcsíkokra, és szigorúan csak akkor kísérleteztem velük, amikor mentem valahova... tény, hogy túlaggódom, de azt is csak teljesen véletlenül tudtam meg, hogy az illóolajok, főleg az eukaliptusz milyen veszélyes lehet a macskákra (azt hiszem, az illatgyertyáimat hanyagolhatom a jövőben). 

Changes

 

Szóval... lett egy macskánk :)

Nem tudom, hogy csak jókor csíptem el a főbérlőt, vagy extra meggyőző tudtam lenni, de (... amikor amúgy is írtam neki egy e-mailt, mert a kettővel ezelőtti vasárnapunk elég kalandosra sikerült, reggel arra keltünk, hogy bezuhan a lakásba egy elég megviselt pasi, és angolul közli, hogy hívjuk a rendőrséget... úgy voltam vele, hogy jobb, ha a főbérlő tőlünk hall róla először...) először kért egy kis gondolkodási időt, ami már előrelépés volt az eddigi 2* kategorikus "nem"-hez képest, aztán hétfőn rábólintott a dologra (és mert szerencsére szeretnek mindent átláthatóan intézni, le is lesz papírozva, de azt írta, hogy a macskával ezt nem kell megvárnunk, már be is költözhet, ha akarjuk).

Ezzel már közelebb kerültünk a macskatulajdonossághoz, mint a Pesten töltött 10+ év alatt bármikor, de azért még mindig ki kellett találni, hogy lehetnek a legjobbak az esélyeink- B. ugyanis nem mindegyik, de a legtöbb macskára elég intenzíven allergiás. Arra a fekete cicára pont nem volt, aki a szülei nyaralójában lógtunk együtt, de egy kis utánakérdezés után kiderült, hogy neki amúgy jó eséllyel van gazdája, csak szereti a dupla vacsorát, úgyhogy nem hozhatjuk el (meg valószínűleg nem is díjazta volna, hogy egy bekóborolható falu helyett a négy fal közé szorul). Azt is megtaláltuk, hogy létezik ez a száraztáp, és (a reddit szerint legalábbis) elég jól is működik, csak egyetlen webshopban lehet kapni, de megrendeltük, és múlt szerdán már úgy mentem ki a menhelyre, hogy fél szemmel nézelődtem, ki is jöhetne haza velünk. Alapvetően nem zavart volna az se, ha egy felnőtt cicát hozunk el, inkább B. volt kölyökmacska-párti, de szerencsére amikor szombaton kijött velem, és személyesen is megismerkedett Fionával, akkor benne is megingott az eredetil elhatározás.

Egyébként amikor elkezdtem önkénteskedni, eléggé tartottam tőle, hogy ki fog-e borítani az, hogy ott van rengeteg cica, akinek szüksége lenne a befogadásra, és nem hozhatom haza mindegyiket, de aztán egyáltalán nem így lett. Viszont az nagyon nehéz és megviselő döntés volt, hogy *egyet* elhozhatunk, de ott van a millió jelölt, aki ugyanannyira cuki, és ugyanannyira megérdemli... hirtelen minden döntés A Rossz Döntésnek tűnt. Végül kettőre szűkült a kör, volt egy fekete párhónapos cukiság, és Fiona, aki alig 1 éves, de azért kicsit már komolyabb és nyugisabb, akiről már az állatmenhely kenneljében is látszott, hogy barátságos és dorombolós, és valószínűleg nem fogja lebontani a lakást. Már írták az örökbefogadási szerződést, amikor majdnem meggondoltuk magunkat, de végül kitartottunk Fiona mellett, és egyelőre úgy érzem, jól tettük.

in progress

 

- újra készülnek az art journal-oldalak
- folytatódik a "szuper könyveket találok anélkül, hogy túl sokat keresgélném őket"-sorozat (most Weike Wang Kémiájára sikerült lecsapnom a könyvtárban)
- tavaly úgy ismertem meg a Balthvs-t, hogy pont lecsúsztam a pesti fellépésükről, és 100% biztos voltam benne, hogy sose fognak újra erre járni - de úgy tűnik, 2025 hivatalosan is a Jó Koncertek Éve, mert novemberben jönnek a Turbinába, már meg is van a jegyem 
- egész jól alakul a "minden főétkezés előtt egy tányér zöldség"-projekt, sőt, most egy nagy kupac előre felaprított római saláta, pak choy és paprika várja a hűtőben, hogy felhasználhassuk; ritkán érzem magam annyira kompetens felnőttnek, mint amikor sikerül elég zöldséget ennünk (tegnap szuper kelbimbós tésztasalátát csináltam, B. is lelkesen megette, az is hasonló kategória :)
- sajnos kiderült, hogy 2-es típusú cukorbetegként nem lehet csak úgy elkezdeni mozogni, sőt... de B. hősiesen küzd azért, hogy biciklizhessen 20 perceknél többet is, és múlt héten már kétszer is sikerült egy hosszabb kört összehoznia anélkül, hogy bezuhant volna a vércukorszintje
- és végül, továbbra is járok az állatmenhelyre cicázni, és bár tele van bújós cukiságokkal is, de azért titokban ők a kedvenceim:

"ne nyúlj hozzám" Mabel, "én csak egy oszlop vagyok" Wendy, "mit akarsz tőlem" Frida, és a tökéletesen felsőbbrendű Cseresznye

still got it

Ezer éve nem vettem elő az art journal-t, most viszont muszáj volt, mert az előző mobiltokom megadta magát, és ha megint saját tervezésűt szerettem volna, akkor minél hamarabb el kellett hozzá készíteni a képet, ráadásul kis méretben, fura arányokkal - azt már megtanultam az előző körben, hogy kicsit másképp kell gondolkodni róla, mint egy sima A/5 kolllázsról. Azt hittem, az első pár próbálkozás még teljesen használhatatlan lesz, de a nyűgös-döcögős kezdet után mégiscsak összeállt, amikor megtaláltam a megfelelő feliratot hozzá (90%-ban biztos vagyok benne, hogy Morgan Harper Nichols-idézet). Két helyen kétféle előnézetet mutatott a weboldal, úgyhogy csak csendben reménykedek, hogy ez lett a végleges, mert nagyon tetszik (és persze már van egy B és C tervem, amik a jövőbeli mobiltokok lehetnek majd).

A vasárnap jelszava végül a "nincs olyan kis lépés, ami ne számítana" lett, így délelőtt 25 perc alatt többnyire rendberaktuk a lakást, még pont időben eljutottam az év nyolcadik kiállítására (csak átsétáltam a Zikkuratba, ami a legkönnyebb megoldás volt, és teljesen rákattantam Ruttka Andrea gombostű-képeire, nézzétek meg, ha a MüPa környékén jártok, szuper), és összesen 20 percet vezettem a környéken, de legalább azt is elmondhattam, hogy autóba ültem a héten... 

slow&steady

 

Maria Orlova, Unsplash

Érdekes, ahogy ugyanazoknak az élményeknek a színe és a fonákja is megjelenik: a hetem egyik fénypontja az volt, hogy megdicsért a pszichológusom, mert szerinte is látványosan haladok és változok (persze az egyik első reakcióm erre az érvénytelenítés, mert még mindig nagyon sok területen küszködök, de ha elengedem a tökéletesség illúzióját, azért én is meg tudom találni ezeket a változásokat, és azt hiszem, értem, mire gondolt), az egyik legnagyobb nehézség pedig, hogy amikor anya kétségbeesetten kifakadt, hogy változtatnia kell valamin, és valaki mondja meg neki, hogy mit csináljon, ne kapcsoljon be bennem azonnal a "majd én megoldom"-minta (meg ezzel együtt a rengeteg rágódás, hogy hogy tudnám a legjobb formában tálalni ezt a segítséget, és egy csomó frusztráció, amikor nyilván nem tudom megoldani helyette).

A pszichológusommal egyébként abban maradtunk, hogy a következő alkalomra végiggondolom, szerintem *miért* működik, miért haladok - és ez az, amit szerettem volna azért is kibogozni, hogy anyának jobban segíthessek, pedig pontosan tudom, hogy nagyon másképp állunk nagyon sok mindenhez, és nem adhatom át a saját módszereimet díszcsomagolásban, csak hogy neki könnyebb legyen. (Magát a terápiás módszert, meg egy másik terapeutát azért ajánlottam neki, de ahogy várható is volt, azt mondta, hogy most nem tud vagy akar erre ennyi pénzt kiadni). 

end of summer - postponed

 

Yan Liu, Unsplash

Ezen a héten igyekeztem minden napba csempészni valami nyári hangulatút, csak hogy ne érhessen véget észrevétlenül az augusztus- több időt töltöttem odakint a napsütésben, rengeteget bicikliztem, igazi papírkönyveket olvastam parkokban (nem tudom, mi történt, de bárhová nézek, szuper könyveket találok, appban hangoskönyv formában, a könyvtárban, egy random Libriben, mindenhol), sült kukoricát és pljeskavicát ettem, kimentünk a Kopaszi-gátra... Az egész fénypontja és egyben lezárása lett volna a mai Ivan and the Parazol Szentendrén, de elmosta az eső, úgyhogy szeptember 12-ig még meghosszabbítom a nyárzárást, hátha addig még belefér pár dolog, és tényleg készen állok majd az őszre. 

should be the one behind the wheel

 

Chris King, Unsplash

Szóval, az autós történetet ott hagytam abba, hogy Érdre már szerettem volna én kivezetni, de ez egy kicsit túl optimistának bizonyult, a B.-vel közös előzetes próbakör elég rossz élmény volt (több, mint egy hét kihagyás után nem egy országutazós, 1+órás vezetés a logikus következő lépés, ezt a tanulságot mindenképp sikerült levonni belőle), így azt inkább passzoltam, és eléggé rá is szorongtam az egészre. 

A ragtapaszt letépve múlt hétfőn én vezettem a Keletiig, a zsúfolt körúton át, de sokkal jobban sikerült megtartanom a kontrollt az egész felett, mint hittem volna, és összességében jó élmény volt. Ez után viszont az jött, hogy B. nélkül, egyedül is autóba ülök, legalább csak egy kis körre a környéken, de egészen vasárnapig képtelen voltam rávenni magam. Tudtam, hogy az első ilyen alkalom para lesz, de azt is, hogy valahogy túl kell lennem rajta- így a vasárnapot sikerült úgy összerakni, hogy délelőtt egyedül hazavezettem (és nem is volt akkora különbség, mint amire számítottam), délután pedig tesómmal egy kisebb kört majdnem a Rómaiig, és onnan vissza a rakparton. Vicces, mert ő is ugyanannál az oktatónál tanul, szóval már ismerősek neki azok a támpontok és elvek, amiket használok (egyelőre a "hangosan narrálom a közlekedési helyzeteket" vált be, akkor tudok a legjobban jelen maradni, és lépésről lépésre mindent megoldani). 

A kisebb körök jobban működnek, ebből kellene most egy csomót összeszedni, amíg jobban feltérképezem Bp belvárosát, mindenesetre már nem annyira félelmetes, mint a legelső 1-2 alkalom, viszont nagyon távol áll attól a szinttől is, ahová az oktatóval sikerült eljutni a vége felé. Összességében azért én vagyok saját magam legnagyobb ellensége, a többi autós nem (annyira) vészes, utanként átlag egyszer dudálnak le, és ezt is szoknom kell... 

delivery

 

Nem tudom, mikor és hol kellett megadni a szállítási címet a cat distribution system-nek, de az biztos, hogy a miénknek tévesen Mád lett beállítva, ez most már a második macska, aki úgy üget be az ottani nyaralóba, mintha mindig is ott lakott volna, és csak az aktuális vacsoráját várná. Ő (... ha én neveztem volna el, Shadow/Void lett volna, B. szerint Sanyi) egy XXL-es fekete cica volt, óriási mancsokkal, falrengető dorombolással és udvariasan visszafogott személyiséggel, az első este még bújt, aztán úgy döntött, hogy ennyi elég is volt, és összegömbölyödött az erkélyen, kicsit messzebb tőlünk, de azért még látótávolságon belül, és a következő két napban is vissza-visszajárt. Nagyon-nagyon szerettük volna hazahozni, muszáj lesz meggyőzni valahogy a főbérlőket (és/vagy egy állatbarátabb helyre költözni).

Egyébként is elég jó volt az ott töltött pár nap, megküzdöttünk a lejutással, de aztán tudtunk csak heverészni a kertben, rendesen faszénen grillezni (nekem kellett bepácolni a húsokat, és B. apukája hiperkritikus, úgyhogy eléggé paráztam, de jók lettek a teljes hozzá nem értésem ellenére is), és kicsit belassulni. A vonatozás továbbra se a kedvenc közlekedési formám, az viszont nagyon meglepett, hogy a MÁV szó nélkül, magától utalta is vissza a jegyár felét, miután 40 perces késéssel értünk vissza Pestre. 

in my head

 

Blaz Photo, Unsplash

Rég bólogattam már annyit egy könyv főszereplőjével teljes egyetértésben, mint a Soha soha soha olvasása közben... csak azt sajnálom, hogy hamarabb végeztem vele, mint hogy enyhült volna egy kicsit az idő, és kimehettem volna az Orczy parkba egy könyves piknikre. (És újra elkapott, hogy mennyire jó lenne egy gyerekmentes közösség).

overstimulated

 

Maxime Lebrun, Unsplash

Oké, tudhattam volna, hogy az egy nap Sziget-két napnyi háromésféléves, végtelen energiájú keresztlány után szaladglás-egy nap Sziget ritmus kicsit húzós lesz, de arra nem voltam felkészülve, hogy mennyire el fogok fáradni keddre (meg arra se, hogy azzal indítom a reggelt, hogy a lábamra ejtek egy kétkilós, tömör fém biciklilakatot, és utána a nap hátralevő fele azzal telik majd, hogy jegelem, és nagyon reménykedek benne, hogy nem tört el).

Még így is megérte kinézni a Szigetre hétfőn is, bár aggódtam, hogy már Portugal.the Man-en is tele lesz az első pár sor Chappell Roan-rajongókkal, és igen, most sokkal nehezebb volt jó helyet találni, de azért sikerült. A koncert maga egy kicsit felemás élmény volt- nem tudom, mi van az együttessel, azt olvastam, hogy a dobost lecserélték, de semmi mást, úgyhogy kicsit sokkolt, hogy az énekest leszámítva gyakorlatilag senki nem volt ott abból a felállásból, amire számítottam. Szinti konkrétan nem is nagyon volt a legtöbb dalban, és oké, így is jól szóltak, de attól még ez így bőven nem az volt, amire vártam. Ezzel együtt persze jó volt élőben hallani a Purple Yellow-t vagy a So Young-ot, meg látni a világ legintrovertáltabb frontemberét (és a szokásos, kivetítős üzeneteik is megvoltak, ráadásul magyarul: "Mi vagyunk a Portugal.the Man! Ha bárkinek is kétsége adódna azt illetően, hogy a jó koncerten van-e, "Ha nem tetszik a koncert, akkor viszont az Arctic Monkeys voltunk."), de a kezdeti csalódás azért beárnyékolta az egészet. 
Utána a Last Dinner Party-t már nem volt kedvem ennyire elöl kivárni, vettem egy sört és kóboroltam egy kicsit, spontán találtam egy szuper koncertet a Revolut színpadon, amin alig voltak, aztán a fűben ülve, egy hambival a kezemben belehallgattam a lányokba, de rá kellett jönnöm, hogy nekem ez a casual, messziről koncertnézés nem annyira jön be- vagy ott akarok lenni közel, és kapcsolódni az egészhez, vagy túlságosan is beleolvad a háttérbe. Azt tudtam, hogy Chappell már biztos nem fog beleférni, de szuper volt látni a rengeteg színes-csillámos ruhát a közönségen is (és fertőző a dolog, hazaérve zuhanyzás közben strasszokat mostam le magamról úgy is, hogy overálban voltam).

A kisgyerekes családi látogatásnak+ a nehezítő körülményeknek (30 fok feletti meleg, délutáni szundik, B. és a húga gyógyszerváltása- mindketten most kezdtek el szemaglutidot szedni a cukorbetegségükre, és felváltva küzdöttek az émelygéssel) azért volt egy olyan következménye is, hogy bár M. reggel 7-től este 9-ig ment volna, azért sok szünetet és itthoni pihit tartottunk, és nem is voltak kőbe vésett programok, egyedül a pillangóházat szerették volna megnézni, ami csak pár villamosmegállónyira van a lakástól, és nagy sikere volt (bár M.-el együtt ugráltunk el a ránk szálló lepkék elől, B. viszont kapott egy szép azúrkék példányt a sapijára, később pedig a fejére is), ezen kívül a legtöbb időt a környékbeli játszótereken töltöttük (és megkezdtem M. zenei ízlésének az alakítgatását, a Kooks tetszett neki, a Queens of the Stone Age-re pedig az volt a reakció, hogy hallgassuk még hangosabban és hangosabban, szóval van remény, hogy 10-12 év múlva már vele megyek fesztiválra).

Most pedig kicsit élvezem a lassulást, tegnap végre eljutottam a könyvtárba az előjegyzett Soha soha soháért, és Moa Herngren: A válás-ára is lecsaptam (és azóta már végig is olvastam, nagyon bejött, kár, hogy a sorozat második részének minden példánya ki van kölcsönözve, pedig már mennék is vissza érte). A vezetést viszont elhanyagoltam az elmúlt hét izgalmai mellett, és most már muszáj lesz visszaállni rá, mert a hétvégi baráti talira Érdre már szeretnék én kivezetni (ha sikerül GreenGo-t találni hozzá a környéken, és nem vesztem el a bátorságomat az utolsó pillanatban).

 

megamix

 

Mostanában egy hétről két heti sűrűségre váltottam a terápián, és úgy néz ki, ez a ritmus egész jól működik. Ha nagyon kizoomolok az életemből, akkor illik erre az időszakra a "sose történik semmi"-címke, és valahogy mégis tudom alkalomról alkalomra szállítani az aprócska, de nekem annál jelentőségteljesebb mérföldköveket és változásokat, merhogy most éppen történik az, ami eddig egy terápiás folyamatban se sikerült: változik az, ahogy mélyen, legbelül érzem magam, és változik az, ahogy viselkedek bizonyos helyzetekben. 
Ehhez persze szükség volt a korábbi kognitív alapozásra is, tizenéves koromtól magamat kellett megtanítanom arra, hogy kibogozzam mások működését + a sajátomat, és ezek az izmaim már kifejezetten erősek, de bármilyen módon is próbálkoztam, sose tudtam megugrani azt, hogy a legbelső, legmélyebb rétegben is lecsapódjanak ezek a változások, hogy nagyobb biztonságban érezzem magam, hogy kevésbé sérüljek a nehéz érzéseimtől. Persze, nincs egyik napról a másikra varázsütésszerű átalakulás, de olyan helyzeteket is sokkal jobban tudok kezelni, amik korábban nagyon kiborítottak volna (pl. legutóbb egy nagyon kellemetlen beszélgetés közben tudtam valós időben címkézni és megfigyelni az érzéseimet, ami biztos, hogy eddig még sose jött össze), nyitottabb és kiegyensúlyozottabb vagyok, és kevésbé próbálok mindenáron alkalmazkodni. 
(Oké, egy gyors lábjegyzet: biztos, hogy rengeteget számít az, hogy a legnagyobb stresszforrást jelentő munkahely éppen nincs- de persze az ezzel járó bizonytalanság is egy nehézség, amivel úgy érzem, egész jól meg tudok küzdeni. Másrészt az SSRI is tényező, és talán pont azt csinálja, amit szerettem volna: nincsenek durva, spirálos mélypontok, nincseken óceánszerűen mindent elárasztó fájdalmas érzések - megmaradnak, csak sokkal kevésbé intenzíven, és így már tudok velük dolgozni. Érdekes lenne két párhuzamos univerzumba átnézni, ahol ezek a változók másképp vannak, de azt hiszem, nekem most ez így működik.)

A hét fő témája egyébként nem az önismeret volt, hanem a takarítás (bár a nagyon kellemetlen beszélgetés is részben ehhez kapcsolódott), ugyanis hétvégén ittalvós vendégeink lesznek, több napra is, és ehhez kicsit élhetőbb állapotokat kellett varázsolni. Mostanra azért az életem legtöbb területén funkcionális felnőttnek tartom magam, ha van kivétel, az pont az életterünk rendben és tisztán tartása: egyszerűen aránytalannak érzem a rá fordított időt és energiát a végeredményhez képest, megúszásra játszok, nincs igazán jó rendszerünk, és valahol nagyon mélyen még mindig meglep, hogy ezek a dolgok nem oldódnak meg maguktól (B. is nagyjából így áll hozzá, közös a felelősség és közös a káosz; annyi a különbség, hogy ha egyszer nekiugrunk a takarításnak, B. szuper alapos és precíz, én pedig csak túlesni akarok rajta, cserébe sokkal jobb vagyok rendrakásban, napi szinten és nagyban is). Most napokra bontva azért sikerült egy-egy szobával végezni, és jó lenne a most kilistázott feladatokat valami rendszerbe foglalva pár hetente csinálni is, mert végre nagyon jó érzés itthon lenni a tisztaságban (az más kérdés, hogy igazából eggyel több szobára lenne szükség, mert a szellős, rendezett nagyszoba csak akkor megoldható, ha minden kreatív cuccom és a futópadom is száműzve van valahová máshová). 

Végül megvettem péntekre is a Sziget-jegyet (miután láttam, hogy a Kooks után Blossoms is lesz), és az utolsó pillanatig nem tudtam eldönteni, hogy megér-e egy Pogány Indulót az első sor nagyobb esélye. Utólag már úgy néz ki, meglett volna az első sor akkor is, ha csak 7 előtt kicsivel érek oda, egyáltalán nem volt vészes a helyzet a Nagyszínpadnál (még sose sikerült ennyire egyszerűen ennyire előre kerülnöm, jellemző, hogy most ment, Arctic Monkeys-on vagy Foo Fighters-en meg esélytelen volt), de így legalább kevesebbet kellett ezen stresszelnem, cserébe megerősödött bennem, hogy a rap továbbra se az én műfajom. 
Kooks-ra viszont érdemes volt menni, még ha nem is tartoznak a top kedvenceim közé, azért az olyan indie alapműveket, mint a She Moves in Her Own Way vagy a Bad Habit, megérte élőben hallani. Az energia nem volt annyira átütő, azt inkább a Blossoms hozta fél órával később, megérte átküzdeni magam a porfelhőn miattuk, és még itt is sikerült a koncert nagy részében okésan rálátni a színpadra. Jobbak voltak, mint 2018-ban, főleg mert most nem szakadt az eső, de azóta az egyik lemezüket (Cool Like You) rengeteget hallgattam, és az új dalaik is egész jól működtek. Már csak abban reménykedek, hogy hétfőn se lesznek többen, és a Portugal.the Man-re is sikerül ennyire jól helyezkednem...

Sniff vol 2

 

White Rainforest, Unsplash

Első rész itt, azóta találtam még pár érdekes illatot :)

Az biztos volt, hogy nem most fogok újabb teljes üveges parfümre beruházni, viszont a redditemen egyre több és több ilyen tartalom bukkant fel, ahonnan megtudtam hogy külföldön egy létező műfaj az, hogy 10ml-nyi kimért illatot árulnak töredék áron, és (miután hiába kerestem magam mellé olyanokat, akik szintén rendelnének és szétdobhatnánk a postaköltséget), és az is kiderült, hogy facebook-csoportok is vannak, ahol a tagok cserélgetik/árulják a saját dekantjaikat. 

Annyira belelkesedtem, hogy egy héten belül már meg is volt a Steamed Rainbow, amire legalább fél éve vágyakozok, és B. kedvenc illata is (őt nem fertőztem meg annyira durván, de egyszer beleszagolt a Black Sea-be, amivel én is szemeztem, meggyőztem róla, hogy hozzunk el egy mintát, és kész, megvan Az Illata a következő 10 évre). Ezzel párhuzamosan most a 7Scents helyett a neroli illatmintáit próbálgatom (furi, mert csak online lehet rendelni, és egy körben egy illatból csak egy darabot, de arra bőven elég, hogy eldöntsem, bejön-e), kicsit körbenéztem a Jo Malone-nál és a Lush-nál is, most éppen ezeket teszteltem:

bittersweet

 

Claudia Pop, Unsplash

Egy ideje fixen ráálltam a heti egy állatmenhely-látogatásra (autóval még nem mertem menni, de az az egyik következő célpontom), és kifejezetten hiányoznak a cicák két alkalom közt- nyilván megvannak a kedvenceim, és nyilván ettől még szurkolok, hogy örökbefogadják őket, de azért ma összeszorult a szívem egy kicsit, amikor láttam a menhely facebook-oldalán, hogy a kis fekete jószág, akivel először megbarátkoztam, is gazdijelöltes... őt pont aznap hozták be, amikor először jártam ott, és bár kicsit bizalmatlan volt, azért már akkor sikerült megsimogatnom, és azóta is jókat játszottunk vele meg a négy forgószél-cirmos-kenneltársával (akik közül az utolsót szintén most fogadták be). Fura lesz így látni azt a helyet, hogy már teljesen lecserélődtek (másrészt persze szuper, mert tele van a menhely kölyökmacskákkal is), és tudom, hogy még vannak ott csomóan, akik számítanak a simire és a játékra, de azért ilyenkor nagyon sajnálom, hogy ide nem hozhattam haza.