Gaming

 

Konrad Koller, Unsplash

Hetekkel ezelőtti tervem, hogy hobbiprojektként csinálok a Connections-höz egy felületet, ahol mindenki követhetné, melyik nap töltötte ki helyesen, lehetnének statisztikák, összehasonlíthatná másokkal... de persze addig halogattam, amíg a Connections magától is elkezdett adatokat mutogatni (bár ezzel együtt folytatom a projektet, mert nem pont azt lehet látni, amire kíváncsi vagyok, AI ide vagy oda). Azért továbbra is minden reggel megcsinálom, de mostanában mellette rácsúsztam a Strands-re is, és az is kezd egyre jobban menni (de azért a Connections marad a kedvenc).
A hétvégém pedig teljes mértékben a Harmonies bűvöletében telt, az online társasozós estére hozta be az egyik srác, de csak két kör fért bele közösen, és pont akkor kezdtem el belejönni... úgyhogy vasárnap amikor nem kódoltam, akkor a Boardgamearenán lógtam, és gyakoroltam (és ha B.-vel is sikerül megszerettetni, akkor lehet, hogy fizikai formájában is megveszem).

További gamification, hogy tegnap óta van rajtam egy vércukorszintmérő szenzor (eredetileg B. tesztelte saját magán, 2-es típusú cukorbetegként neki nagyon bevált, sokkal könnyebb volt így lekövetnie az egyes étkezések és konkrét ételek hatását), és bár egy napig teljesen összevisszák a mért értékek, mostanra kezd közeledni a valósághoz - és miután kénytelen voltam beismerni, hogy nem jön rám az őszi-téli farmereim többsége, legalább ad egy kis motivációt ahhoz, hogy szebben egyek és többet mozogjak (IR-esként nem számítok arra, hogy nagyon extrémek lennének a számok, elvileg nem kellene kilógnom az egészséges tartományból, de azért jó lenne konkrét visszajezés arról, hogy mondjuk egy pizza, esti nassolás, vagy kevésbé odafigyelős ebéd után mi történik).

Less/free/other

 

Gaelle Marcel, Unsplash

Lassan közeledik az első házassági évfordulónk, és ha belegondolok, hogy az elmúlt egy évben éreztem-e bármilyen különbséget/szintlépést a párkapcsolatunkban, őszintén nem sok mindent tudnék mondani- szerencsére, mert ami működik, az pontosan ugyanolyan jól működik (pont ugyanúgy szeretjük együtt tölteni a hétköznapokat, figyelünk rá, hogy legyenek különleges alkalmak, és ugyanúgy beletesszük a munkát, hogy kicsiszoljuk a konfliktuskezelést), de azon kívül, hogy lett egy szép gyűrűm, és még mindig figyelmeztetnem kell magam, hogy B.-re a férjemként hivatkozzak, más nem változott.

A környezetünkben nagyon gyakori az "esküvő és egy éven belül már érkezik is az első baba"-mintázat, és bár azt hiszem, valamikor várható egy komolyabb beszélgetés a témában, szerencsére itt sincs változás, mindkettőnknél stabil álláspont a "belátható jövőben biztos nem" (és ha igazán, 100%-osan őszinte vagyok, akkor inkább a fix, végleges "nem"-kategóriába sorolnám be magam, csak az egyik legnagyobb félelmem, hogy B.-nél ez változni fog. Beszéltünk már erről, és ő is azt mondta, amit egy kicsit én is érzek, hogy az egyetlen érve a gyerekvállalás mellett annyi lenne, hogy kimarad valamiből, ami szinte mindenki más életének a része, és fél, hogy később esetleg meg fogja bánni).
Őszintén nem tudom, hogy lehet ebben a kérdésben döntést hozni úgy, hogy az ne járjon valamilyen szintű megbánással, annyi szerencsém van, hogy akár a racionális szempontok mentén elemzem, akár csak a legbelső megérzésemre hallgatok, egybevág a kettő (sokkal nehezebb lehet, ha valakinél ez két külön irányba tart).

Continuity

 

Van egy szeptember közepe óta piszkozatban heverő bejegyzésem, amit megpróbáltam leporolni tegnap, csak azért, hogy nem sokkal a megnyitása után elkezdődhessen egy kaotikus munkahelyi helyzet, ami többé-kevésbé kitartott a délután végéig... úgyhogy elengedtem, ezt most megírom, és ha pár sor lesz, akkor pár sor, de legalább elkészül :)

A szeptember se volt a kedvenc hónapom (bár azért jobb, mint a nyár), de most legalább egy-két napra visszajött az életkedvem, aminek főleg két oka volt:
- egyrészt az első, nagyon félelmetes vezetés után mostanra már kezd alakulni a dolog, sokkal kevésbé félelmetes, néha már úgy érzem, tudom kezelni a helyzetet, és a maradék időben se pánikolok annyira ( az oktatóm pedig továbbra is szuper nyugis, türelmes és rendes). Lehet, hogy több kell majd a kötelező-minimum 29 óránál, de próbálok már nem előre ezen stresszelni, csak benne maradni a folyamatban, és rájönni, hogy egyre több mindent meg tudok csinálni (legutóbb már parkoltam is). 
- másrészt még júliusban, a nagyon intenzív szorongás miatt újra akartam kezdeni a terápiát, és ez mostanra jutott el a tényleges megvalósulásig (akit először megkerestem, azzal nagyon nehezen indult be a folyamat, és viszonylag gyorsan el is dőlt, hogy nem pont rá van szükségem, viszont pont tudott ajánlani valakit a Somatic Experiencing területén, akihez nincs várólista, már egy héten belül le tudtam foglalni az első, ismerkedős időpontot, és azóta is hetente beszélünk). Ilyen módszerrel még nem dolgoztam, úgyhogy kicsit szokni kell az egészet, de már érzem, hogy jót fog tenni.

Emellett a munka még mindig a fő stresszforrás, főleg mert ebben a két hétben pont arra a területre koncetráltunk, amihez a legkevésbé értek, és amitől a legjobban tartok... a csapat többi része amúgy rendes, van kihez fordulni, ha elakadok, de ezzel együtt is nagyon nehéz tartani magamban a lelket.