saláta és szájfény

Peter Wendt, Unsplash

Nem akarom elkiabálni, de az elmúlt pár hétben mintha sikerült volna egy kicsit kitörnöm az örök "több zöldséget kellene ennem - veszek zöldséget- elfeledkezek róla, és megfonnyad a hűtőfiók alján"-körforgásból, sőt, a maradék kelbimbó felhasználásával egy meglepően szuper spagettit főztem pénteken (mondatok, amiket sose hittem volna, hogy leírok...), és szinte minden este eszek egy adag salátát a szendvicseim mellé (most, hogy rajtam van a szenzor, nagyon egyértelműen látszik, hogy már ennyi is elég ahhoz, hogy étkezések után sokkal kevésbé emelkedjen meg a vércukorszintem). Az a nagyra törő tervem, hogy tavasszal rendelek majd heti termelői zöldségdobozt, csak addig még van hová fejlődnöm (és egyelőre nem is találtam meg az igazit, de nem is szántam olyan sok időt a keresgélésre). 

A másik sikerélmény, hogy vettem egy szuper rúzst a koncertre- valami drámai és sötét, de kifejezetten nem fekete árnyalatot szerettem volna, és meglepően nehezen jött össze (kb. öt éve volt egy füstös szem-sötétbordó matt rúzs korszakom, akkor egészen képben voltam a kapható sminkcuccokkal, de mostanában legtöbbször megfeledkezek az egészről, a szemöldökceruzán és a szempillaspirálon kívül nincs is itthon semmi, és csak reménykedtem benne, hogy azóta már bővült a választék, de sajnos nem).
A környékbeli Müllerben még egy komolyabb bordó se volt, a fő reménység NYX online és a boltokban is le van fosztva, úgyhogy amikor nagy nehezen megtaláltam a Douglas-webshopban a két szóba jöhető árnyalat közül a másodikat, akkor azonnal lecsaptam rá, bár tartottam tőle, hogy nem lesz elég sötét... de ma megjött, és pont olyan, mint amilyennek elképzeltem (bónusz, hogy egyáltalán nem csillog, és nem is érződik vakolatnak a számon). 

Ha már koncert, hősies küzdelmet folytatok a német Ticketmaster app telepítéséért (csak a jegyvásárlás után jelent meg az infó, hogy ott kellene megnyitni), de lassan kénytelen leszek beismerni a vereséget. Életre keltettem az androidos telefonomat csak emiatt, és regisztráltam egy új e-mail címet, de amíg nem vagyok ténylegesen Németországban, addig csak Magyarországot lehet beállítani régiónak, ahol viszont nem elérhető az app... Elvileg a weboldalon is megvan a jegy és a QR-kód, és nagyon reménykedek benne, hogy ennyi elég is lesz a bejutáshoz, de szerettem volna teljesen biztosra menni. 

Fluff vol 2

 

Anthony Tran, Unsplash

Végül megrendeltem a social battery-kitűzőt (nem a 3 millió forintos verziót, amit emagon találtam, hanem a német etsy-ről, elvileg már feladták, talán jövő hét közepén itt lesz), tegnap pedig volt egy teljesen felesleges köröm az Aréna Plázában, egy másik ottani ruhaboltra hittem, hogy Van Graaf (igazából Peek&Cloppenburg, nulla őszi színű kardigánnal, még durvább árakkal), és nagyon-nagyon nehezen vettem rá magam arra, hogy átvonszoljam magam az Árkádba is, ahová ténylegesen kellett volna, de megtettem, és így még pont le tudtam csapni álmaim sötétbarna kardigánjára, több, mint a felére leértékelve, úgyhogy küldetés teljesítve, kezd összeállni az őszi ruhatáram (vajon szükségem van még 1-2 Budapest-pólóra, ha a meglevőeket állandóan hordom, viszont összhatásban nagyon hasonlóak lennének?)

Tegnap B. mutatott egy nagyon érdekes youtube-videót arról, hogy miért vagyunk állandóan fáradtak (röviden: túl sok döntés nap közben+ túl sok koffein és túl kevés alvás, de nagyon érdekes volt a neurológiai háttere), és bár saját magamról tudom, hogy az említett dolgok mellett a legfontosabb tényező a rendszeres, intenzív edzés, azért vannak tippek, amiket felhasználhatnék belőle, főleg a rutinok kialakításában és a döntésmennyiség/rágódás csökkentésében - a menütervezés például nagyon jól működik, ha az előző hétvégén rászánjuk az időt, viszont a ruháimat képtelen vagyok előre kikészíteni (oké, itthonról dolgozok, technikailag lehetek minden egyes nap ugyanabban a leggingsben és fekete pulcsiban, de jobb érzés, ha nem).
Legalább a koffein kapcsán teljesen jól állok (képtelen lennék a felhozott példa szerint este még visszaülni a gép elé dolgozni+bedobni hozzá egy kávét, szerencsére nincs is rá szükség), mostanában meg tudok állni a reggeli 1 matchánál (próbáltam visszahozni a délutáni kávézást, de sajnos bekavar az alvásba, és ha egyébként is stresszes a munkahelyi helyzet, akkor csak ront rajta). 

Kicsit amúgy emiatt is tartok a csapatépítőtől (ezer másik indok mellett) - mindenképp én leszek a weirdo, aki nem eszik cukrot, kerüli a péksütiket, nem kávézik, és alig iszik alkoholt, de ezek közül a legtöbb kell ahhoz, hogy ne legyek teljesen zombi az öt nap alatt (mindenesetre a főnököm azt mondta, nem lesz minden este program, és simán elvonulhatok a szobámba, ha akarok, ez egy kicsit tartja bennem a lelket).

Tanulságok

 

Lakner László, Politechnikai szertárszekrény

Az egy heti megfigyelés alapján teljesen okésnak tűnik a vércukorszintem ingadozása (persze azért majd egy cukorterhelésre el kell mennem, hogy az is látsszon, az IR jobb vagy rosszabb, de legalább az elég nyilvánvaló, hogy ez tényleg még mindig IR); az már kiderült, hogy a joghurttól kiborul (mármint, a tzatzikit leszámítva egy semmi-különös, teljes kiőrlésű pitába töltött gyrost ettem, úgyhogy nincs más tippem, mitől emelkedhetett meg durván), és sose volt még olyan alacsony, mint ma a konditeremben, de a tegnap esti vegán labneh-padlizsán kombináció is tetszett neki.
Az is érdekes, hogy önmagában a szenzor jelenléte is motivál arra, hogy szebben egyek és többet mozogjak- az étkezések utáni meredek emelkedésben sokat segít a közvetlenül kaja utáni 10 perc séta, és ha este sportolok valamit, éjszaka alacsonyabb és egyenletesebb marad az érték.

Egyébként tegnap B. fiús napot tartott, úgyhogy elvittem magam a Magyar Nemzeti Galériába, főleg a Lépésváltást megnézni (így az októberi kiállítás-adagot extra hamar teljesítettem, megvan a 10/12 idénre, bár azért majd Barcelonában is szeretnék eljutni egy múzeumba, ha a 4 napnyi bootcamp után marad bármi energiám), utána pedig a Goliban vacsoráztam, és a bárpultnál üldögélve a teljesen nemzetközi légkörben kicsit el is felejtettem, hogy Pesten vagyok (és sokkal jobban megy már, ha spontán angolul kell megszólalnom, bár azért még mindig nem teljesen gördülékeny, de azért érezhető rajta, hogy rendszeresebben használom- tőlem meg se kérdezték, magyar nyelvű étlapot kérek-e, csak kaptam az angolt :)

Gaming

 

Konrad Koller, Unsplash

Hetekkel ezelőtti tervem, hogy hobbiprojektként csinálok a Connections-höz egy felületet, ahol mindenki követhetné, melyik nap töltötte ki helyesen, lehetnének statisztikák, összehasonlíthatná másokkal... de persze addig halogattam, amíg a Connections magától is elkezdett adatokat mutogatni (bár ezzel együtt folytatom a projektet, mert nem pont azt lehet látni, amire kíváncsi vagyok, AI ide vagy oda). Azért továbbra is minden reggel megcsinálom, de mostanában mellette rácsúsztam a Strands-re is, és az is kezd egyre jobban menni (de azért a Connections marad a kedvenc).
A hétvégém pedig teljes mértékben a Harmonies bűvöletében telt, az online társasozós estére hozta be az egyik srác, de csak két kör fért bele közösen, és pont akkor kezdtem el belejönni... úgyhogy vasárnap amikor nem kódoltam, akkor a Boardgamearenán lógtam, és gyakoroltam (és ha B.-vel is sikerül megszerettetni, akkor lehet, hogy fizikai formájában is megveszem).

További gamification, hogy tegnap óta van rajtam egy vércukorszintmérő szenzor (eredetileg B. tesztelte saját magán, 2-es típusú cukorbetegként neki nagyon bevált, sokkal könnyebb volt így lekövetnie az egyes étkezések és konkrét ételek hatását), és bár egy napig teljesen összevisszák a mért értékek, mostanra kezd közeledni a valósághoz - és miután kénytelen voltam beismerni, hogy nem jön rám az őszi-téli farmereim többsége, legalább ad egy kis motivációt ahhoz, hogy szebben egyek és többet mozogjak (IR-esként nem számítok arra, hogy nagyon extrémek lennének a számok, elvileg nem kellene kilógnom az egészséges tartományból, de azért jó lenne konkrét visszajezés arról, hogy mondjuk egy pizza, esti nassolás, vagy kevésbé odafigyelős ebéd után mi történik).

Run right back to her

 

Joshua Earle, Unsplash

Nem tudom, pontosan milyen biokémiai folyamat zajlik az agyamban a futás második öt percében, amikor pont elkapom a ritmust, kicsit megszűnik körülöttem a világ, és ordít a Living Things, de az egyik kedvenc érzésem a világon. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a héten durván túlzásba vittem az életmóddal kapcsolatos optimalizálást, pár napig tudtam fog-összeszorítva egyszerre 14 órán át nem enni, 1500-as kalórialimitet tartani, a napi lépésszámot 10.000 környékére emelni, és szinte minden egyes nap mozogni kb. 30 percet, de péntekre már nagyon szétestem tőle, legyengültem és elfáradtam és nyűgös voltam az egésztől, úgyhogy lazítottam egy kicsit, és így ma már picit több energiám volt a konditeremre is, bár még nem az igazi. Ezzel együtt nem bánom, hogy bevállaltam a futást a végén, bár a nap hátralevő részében nem akarok felkelni a kanapéról...

Cérnaception

 

Boglárka Salamon, Unsplash

Hétvégén itt volt B. családja, úgyhogy varróműhelyből átlagos nappalivá kellett alakítanunk a nagyszobát (oké, tény, hogy sokkal jobban néz ki így, de amíg nem költözünk egy olyan lakásba, ahol van egy extra, erre használható félszoba, addig marad a káosz), ami viszonylag gyorsan és hatékonyan megtörtént... kivéve a kósza cérnaszálakat, amiket úgy is folyamatosan szedegettünk a padlóról, hogy pénteken legalább kétszer végigporszívóztunk minden sarkot (de legalább gombostűt nem talált senki sehol, ami szuper, mert B. teljesen jól viseli a varrással járó felfordulást, egyedül a random helyeken felbukkanó tűktől fél).

A péntek este és a szombat nagy része így kiesett, viszont vasárnap megint tudtam konditerembe menni, a tanulságok:
- az edzés+szauna+zuhany után érzem magam a legjobban a bőrömben
- nem érdemes sötétben pakolni az edzőcuccot, főleg, ha a sportmelltartóm nagyon hasonlóan szürkészöld színű és ugyanolyan fazonú, mint az új bikinifelsőm (de: az edzés nagy részéhez ez is oké volt, csak futni nem tudtam)
- ha "szaunavilágnak" neveznek valamit, az még nem jelenti azt, hogy egynél több szauna is van
- a System of a Down Hypnotize albuma szuper edzős zene (ezer éve nem hallgattam őket, de csütörtökön szóba kerültek a céges chaten, és azóta nem mennek ki a fejemből)

Egyébként úgy néz ki, az időszakos böjt+kalóriaszámolás+több mozgás kombináció működik, a testsúlyom is megindult lefelé, de ami sokkal fontosabb, hogy erősítik egymás hatását, és nem nehéz betartani őket (tegnap étteremben vacsiztam, ami miatt 7 helyett 8:30 volt az a pont, ahonnan a 12 óra indult, így viszont reggel 8 után még egyáltalán nem voltam éhes), úgyhogy a nyaralásig megpróbálok eljutni odáig, hogy 12 helyett stabilan 14 óra legyen az éjszakai nemevés időtartama.

A varrással pedig egész jól haladok, még ha mindent cérnák borítanak is; a tervezett ruháról kiderült, hogy a szabásmintán leírtakkal szemben nem kell kombinálni a méreteket, a 10-es tökéletes (ezért éri meg először megvarrni az egészet játszós anyagból, így is hajtépős volt visszabontani, kisebbre vágni és újravarrni a teljes szoknyát, de így legalább élesben csak egyszer kell majd), úgyhogy a héten megyek majd, kinyomtatom a mintát A0-s méretben, hogy ne egy pontatlan illesztésen vagy ragasztáson múljon semmi, utána pedig veszek egy mély levegőt, és elkezdem használni hozzá a barcelonai anyagot.
A másik aktív projekt egy top, annak a szoknyának a feldarabolt részeiből, amit még tavaly találtam egy vintage turkálóban, és nagyon szeretem a színét és a mintáját is, de olyan fazon, amit biztosan nem hordanék (felszabadító volt elismerni magamnak, hogy a belátható jövőn belül nem fogok szoknyát felvenni), így viszont egy kis trükközéssel újra tud születni (a "most már tényleg végleges" top szabásmintáján is legalább két ponton változtattam még, de egyre gyorsabban haladok a megvalósítással, ma nap végére valószínűleg be tudom majd fejezni). 

Összességében azt hiszem, most jött el az a pont, ahol hátra kell lépnem egyet, és végiggondolni, hogy áll a nyári ruhatáram, mik kombinálhatóak egymással, mi az, amiből ténylegesen többre lenne szükségem (topból valószínűleg ezen a ponton már nem), és honnan tudok szerezni - valószínűleg kiindulásképp a nyaralásra összeválogatok egy kapszulagardróbot, és azt bővítem majd később. 

Repurpose

Ahogy a fenti képen is látszik, nem szabad a kezembe polaroid fényképezőt adni, mert alkalmanként minimum egyszer összehozok valami fentihez hasonló absztrakt remekművet - most legalább tudom, hogy mihez kezdjek velük.

A hétvége egész jó volt, a filmek közül meglepő módon a Next Goal tetszett jobban (rég nevettem már hangosan moziban, plusz jó volt ennyi Our Flag-szereplőt látni benne), a Past Lives-ra valamiért nem tudtam ráhangolódni, hiába értettem, mit szeretne mondani, de nagyrészt nem éreztem át.
Tegnap pedig főleg azon dolgoztam, hogy tudnám rendesen lezárni ezt a hetet és továbblépni, plusz nem annyira szétcsúszni a hétköznapokban, mint mostanában túl sokszor sikerült. Az valószínűleg nem fog változni, hogy mennyire stresszes a munka, úgyhogy kénytelen leszek én változtatni a hozzáállásomon meg a fegyelmezettségemen, ha azt akarom, hogy ne csak a túlélésre menjen a napok nagy része...

Arra viszont büszke vagyok, hogy a Yoga With Adriene első 13 napja így is megszakítás nélkül megvolt, még a legnyűgösebb délutánjaimon és estéimen is rá tudtam venni magam legalább arra, hogy belekezdjek. Az a baj, hogy még mindig nem tudtam bekategorizálni, hogy ez a napi 20 percnyi, nagyon változó intenzitású jóga sportnak számít-e vagy sem, ezért a "rendes" mozgással viszont eléggé leálltam, és érzem is, hogy nem tesz jót. (Nagyon fura, hogy mennyire képtelen vagyok átvésni a gyerekkor óta hurcolt "nem vagyok sportos"-t mint tulajdonságot az énképemben, pedig már bőven eljutottam arra a szintre, hogy ha csak egy hétig nem csinálok valami intenzívet, akkor fizikailag és fejben is rossz nélküle, és mégse akarom elhinni magamról, hogy tényleg a mindennapok része a mozgás, és ez egy olyan terület, ami fontos nekem).

Possibility, not pressure

 

Michel Oeler, Unsplash

Nem mondom, hogy 100%-osan érzem az új évi lendületet (vagy akár azt, hogy mélyebben ki szeretném elemezni 2023-at, bizonyos részei még túl közeliek), nincs kedvem se tervezni, se célokat kitűzni, még év szavát választani se nagyon... viszont
- kell egy határidőnapló, mert a múltban ragadtam, és kézzel írok; most éppen random A/4-es papírokra jegyztelem a napi teendőlistát, és már nem túl hatékony (az elmúlt pár évben volt már CTO- Nincs idő rohanni, Anti-határidőnapló többször is, és Papetri is, ezt rendeltem újra)
- tavaly is nagyon szerettem a Pinterest-képekből összelegózott motivációs/inspirációs háttérképeimet, valahogy így sokkal könnyebben meg tudom fogalmazni, hogy mit szeretnék magam köré, és a legutóbbi még 2023 nyarához készült, úgyhogy ezt most frissítettem megfelelően téli hangulatúra
- most először (viszonylag) időben belevágtam a Yoga with Adriene 30 napos kihívásba, remélem, hogy végig is tudom majd csinálni

Szeptember/október

 

Augusztus végén annyira szét voltam esve, hogy teljesen el is feledkeztem erről az összefoglalóról, pedig jó lenne, ha rendszer lehetne belőle... Na mindegy, ilyen volt a szeptember: az elején brutál fáradt voltam (lemerítettek az augusztusi halmozódó programok), és nagyon allergiás, utána egy hétig beteg+fogfájós, egy hétig pedig "csak" stresszes az új fogorvos-kör és a céges előadás miatt... összességében nem hiszem, hogy ez az időszak lett volna a kedvencem.

Ami viszont működött: több éves kihagyás után visszatértem a konditerembe (és még a hétköznapokba is egyre jobban be tudom illeszteni az edzéseket), sikerült összefutnom tesómmal egy ebédre, és a teljes családdal is tegnap este; volt egy online társasozás is, ami már nagyon hiányzott (és A. rocksztár, hogy egy pár hetes baba mellett is szakított rá időt).

Dolgok, amiket most csináltam először:
- matcha reggelire kávé helyett (annyira jól sikerült a kísérlet, hogy már harmadik hete teljesen leálltam a kávézással, és nem is volt nehéz; viszont ma megkóstoltam egy kávézóban az "igazi" matcha lattét, aminek leginkább mandulatej-íze volt, nem olyan meggyőző)
- kóstoltam venezuelai kaját, konkrétan arepas-t

Amiket szerettem:
- 500 darabos Pieces&Peace-puzzle
- What We Do In The Shadows-5.évad
- pénteki piknik a Filozófusok kertje mellett
- Lush Glory hajkondicionáló
- megtört az átok, és újra tudok melltartót venni csak simán egy boltba (Triumph) besétálva is, nem kell az online rendeléssel kísérleteznem

Az életmód-helyzet még az allergia/betegség miatt is javult, az átlagos lépésszám is nőtt, fogytam is egy kicsit, és a konditerem+kick-box együtt jól működik (a jóga viszont mostanában szinte mindig kimaradt, fáj is derekam).
A munka kibírható volt, egy kicsit döcög a csapatdinamika (egy elég pontatlan módszerrel mérjük a kétheti sprintek teljesítményét, amitől egy scrum master valószínűleg a haját tépné, ugyanúgy egy befejezett feladatnak számít a fél délutános hibajavítás, mint a teljes héten át tartó komplex fejlesztések; és kicsit az volt az érzésem, hogy értelmetlen számonkérésbe torkollt az is, amikor a szám alacsony volt, és az is, amikor sokkal magasabb...), és inkább a túlélésre játszottam a minden más mellett, de a teljesítményértékelés is kifejezetten pozitív volt.
B-nek pedig megvolt az első beszélgetés a bécsi csapat vezetőjével (... magyarul), majd valószínűleg novemberre egy hétre kipróbálja majd, milyen velük dolgozni, aztán már csak olyan apróságokat kell tisztázni, mint a fizetés, és talán kezdhetünk is csomagolni... 

Az esküvőszervezkedéssel is egész jól haladtunk, gyűrűk véglegesítve, ruha (+fehérnemű, cipő stb.) megvan, étterem megvan, Lego-figurák megvannak, ma a tortákat is megrendeltük, igazából már csak a zenéket kell kiválasztanunk, meg átvenni a csokrot jövő héten, és a lényegesebb dolgok ki is vannak pipálva.

Tervek októberre:
- esküvő+nászút, több, mint 1 hét szabival (a munkahelyem nagyon rendes, és 3 nap jár pluszban)
- ez után közvetlenül pedig csapatépítő egy egyelőre be nem jelentett helyszínen (ami ~3 órányi repülőútra van Brüsszeltől)

Love you to pieces

 

Carson Arias, Unsplash

Úgy néz ki, a konditerem meghozta a várt hatást, végre elindult lefelé a kilóim száma (oké, a kitűzött cél 2.5 kg mínuszból a 0.5 megvan), és két napja leváltottam matchára a reggeli kávémat (Penny meggyőző volt) - nem tudom, miért, de jobban bevált, mint a sima zöld tea, valahogy pont annyira keserű és intenzív az íze, hogy ne legyen hiányérzetem, és álmosabb se voltam, mint egy normál napon. Tegnap brutál izomlázam volt, mára jobb egy kicsit, holnap talán már újra fogok tudni edzeni...

Picit visszatértünk a szervezkedéshez is, szerencsére túl sok mindent nem kell a héten csinálni, de még múlt hét végén, a nem túl meggyőző tortadísz-kínálatot látva (autós-motoros-horgászos tematikában volt még végtelen variáció) eszembe jutott, hogy akár Lego-figurákból is összerakhatnánk magunkat, és mehetne az a tortára. Sajnos a Lego-boltban, ahová benéztünk, nagyon béna volt a választék, de online találtunk egy oldalt, ahol még B. öltönyének a színét is tudtuk reprodukálni, és (szerintünk) nagyon menő lett a végeredmény, így nézünk ki egy Lego-párként:

The gym is my happy place

 

Derick McKinney, Unsplash

Hosszas halogatás után visszatértem a környékbeli konditerembe, és továbbra is meg vagyok róla győződve, hogy (nekem) ez a tökéletes vasárnap délelőtti program: kényelmes ébredezés után átsétálni, mindfulnessbe merülve figyelni a légzésem és az adott izomcsoportot a gyakorlatok közben, valami gyors és kiabálós zenére fél óra kardióval lezárni az egészet, és egy zuhany után itthon eldőlni a kanapén azzal a tudattal, hogy a nap már mindenképp hasznosan telt. Oké, most még nincs meg a rutinom az erősítéshez, csak óvatosan végigpróbáltam mindent, amit régebben is csináltam (és esélyes, hogy holnap mozdulni se tudok majd az izomláztól), de körülnézek online, és keresek egy rendes edzéstervet is.
A vasárnapokat szeretném fixen megtartani, már csak hét közbenre kellene egy jó időpontot találni, mert valószínűleg munkaidő vége után rengetegen vannak... de nagyon gondolkodok rajta, hogy egyszer kipróbálom, az ebédidőbe mennyire fér bele egy nyugisabb napon, amikor nem kell főznöm- annyira közel van a terem, hogy másfél óra alatt talán meglenne az egész.

A munkára most amúgy is próbálok minél kevesebbet gondolni, muszáj lenne valahogy csökkenteni az elmúlt időszakban eluralkodó stresszt, de jövő héten lesz egy semmiből feltűnt év közbeni teljesítményértékelés, és pénteken előadást is kell tartanom a konferenciáról, amin Helsinkiben voltam (most nem parázok tőle annyira, mint a legutóbbi alkalommal, amikor először csináltam ilyet, de így is leginkább csak túllenni szeretnék rajta). Könnyű lenne azt mondani, hogy nem fejlődtem sokat, csak próbáltam túlélni, de ha tételesen felsorolom, hogy mennyi komfortzónán kívüli feladatba kellett belevágnom mostanában, akkor ez mégse teljesen igaz (az a gond, hogy a idénre megfogalmazott célom a "szeretnék jobb programozó lenni"-nél nem volt sokkal konkrétabb, és így kicsit nehéz lekövetni is). Azért remélem, nem lesz nagyon mélyre menő az egész (a tavalyi éveset egész könnyen megúsztam), jó lenne már egy kis nyugi és kiegyensúlyozott hétköznapok.

Proud plant parent

 

Az ott egy új zöld levél, amit szegény elszáradástól és/vagy túllocsolástól épphogy megmentett futónövényünk hozott az elmúlt pár napban, és erre büszkébb vagyok, mint bármi másra, amit mostanában csináltam :) Amilyen reménytelennek tűnt ez a növény-téma pár hete, most annyira jól alakul...
Egyébként pedig mindkettőnknek lóg a nyelve kicsit, de B.-vel összehoztuk a dupla szocializálódós hétvégét, keresztelő pipa és esküvő pipa (az elmúlt 9 napból hiába volt 4 hétvége és 2 szabi, azért a mai az első hétvégi nap már nagyon régóta, amikor itthon tudunk maradni, nincs utazás és nincs szaladgálás meg ügyintézés se).

Az esküvő: meglepően jól is éreztük magunkat rajta, amennyit értetlenkedtem B.-nek mostanában, hogy hogyan és főleg miért költ valaki 5+milliót egyetlen napra, ahhoz képest egy fél fokkal jobban át tudom érezni (vagy legalábbis eljutni a "good for her, not for me"-filozófiáig), nagyon szép volt a helyszín, és a pár tényleg végig sugárzóan boldog volt, látszott, hogy élvezik az egészet, és végül is ez a lényeg. Nagyjából feleslegesen aggódtam a fekete (...alapon rózsaszín-sárga virágos!) ruhám miatt, volt, aki konkrétan ugyanolyan pirosban jött, mint a menyecskeruha; volt, aki egyszínű nagyonsötétkékben, és volt, aki egy nagyjából ilyen nadrág-mellény kombinációban (messze ez volt a legmenőbb), úgy tűnik, ez a "tiltott szín"-téma már nem annyira hangsúlyos (oké, azért a többség a kék valamilyen árnyalatában, vagy pasztell-virágosban volt).

Mindenesetre az egész héten át tartó hasfájás és az esküvői kicsapongások (volt cukormentes süti *és* torta, meg egy nagyon finom sósrúd, amiből végtelen mennyiséget tudtam volna enni) után itt az ideje visszatérni az egészséges életmódhoz - így egy kicsit "két lépés előre, egy vissza"-hatása van, de még mindig jobb, mintha egyáltalán nem foglalkoznék vele, csak kicsit rugalmasabbnak kell lennem, és elfogadni, hogy a tökéletlen próbálkozásoknak is van eredménye (a hónap első két hetében már többet sportoltam, mint júliusban összesen, ez önmagában is jó). Ami még fájdalmasabb, hogy holnaptól újra ötnaposak lesznek a munkahetek (még ha két hét múlva megint meg is próbáljuk Mádot, dolgozni onnan is kell majd), és kedden lesz egy beszélgetésem a nagyfőnökkel az elmúlt időszakok változásairól (megnéztem, mindenkinek lesz, mostanában elég sokan mennek el a cégtől, és elvileg ez csak becsekkolás meg lehetőség arra, hogy feltegyük a kérdéseinket, de így is para).

Július/Augusztus

 

Ha szubjektíven gondolok rá vissza, a július túl meleg volt, hetekig túlélésre játszottunk, de azért akadt néhány jobb pillanata... viszont ha tényszerűen végignézem, mennyi minden történt, akkor kiderül, hogy eléggé torzítanak az emlékeim, szinte minden hét(végé)re jutott valami klassz.

A hónapot Szentendrén kezdtük, de volt két nap fesztiválozás is egy csomó koncerttel, és két mozi (Családban marad, Barbie).
Dolgok, amiket most csináltam először:
- vettem egy "saját" növényt, és sikeresen életben tartom azóta is
- kölcsönkértem+használtam Polaroid fényképezőt
- voltam lánybúcsún egy rooftop bar-ban
- a strandon kezdtem egy extra forró hét hétfőjét
- nyakláncot vettünk a leendő keresztlányunk keresztelőjére

Életmód szempontjából kicsit hullámzott az összkép, futni összesen kétszer futottam, de három jógaórára is eljutottam a négyből (+ viszonylag rendszeresen kick-boxoltam), és a fesztivál környékét leszámítva az evésre is elég jól oda tudtam figyelni, erre kell most egy kicsit ráerősíteni, jobban kitalált étkezésekkel, több fehérjével és zöldséggel. 

A munka a szokásoshoz képest stresszesebb volt, egyrészt nyűgösen-túlmelegedve kellett dolgoznom a 30 fokos nappaliból (<3 környékbeli kávézók légkondival és hibiszkuszos limonádéval), másrészt két nagyobb projekt/ügyféltárgyalás is a végéhez közeledett, ezért nagyon sokat kellett hibajavítani, ami ilyen mennyiségben már lélekölő tud lenni. Plusz para, hogy elküldtek valakit a fejlesztőcsapatból, ami látszólag a semmiből jött (de nem tűnik úgy, hogy bárki másnak van félnivalója).
Ami óriási előrelépés, bár engem csak közvetetten érint: B., hosszas készülődés és rágódás után tegnap beadta a jelentkezését az első külföldi (berlini, ez mennyire menő!) remote állásra. Őt ismerve holnap hívják majd egy ajánlattal, de ha nem is, legalább tudja gyakorolni az angol interjúzást.

Az online detoxot sajnos kevésbé tudom betartani, bár mióta töröltem az Instagramot a telefonomról, és többet varrok a szabadidőmben, az átlagos mobilhasználati idő 1 óra alá csökkent (ettől függetlenül sajnos a laptopomat még mindig túl sokat használom, valószínűleg ezt is mérni kellene). Duolingón viszont töretlenül kitartok, 324 napja, aminek a túlnyomó része holland (ettől függetlenül klassz lenne majd egy "igazi" nyelvtanfolyam is).

Kreatív hobbik közül egyértelműen a varrás került előtérbe, és bár a kitűzött célomat (egy alkalmi ruha, amit fel tudok venni a keresztelőre/esküvőre vendégként) még nem értem el, de készült két olyan ruhadarab is, ami teljesen vállalható (anyum azt hitte az egyik rövidnadrágra, hogy a Women's Secretből van, pedig ő elég hiperkritikus az öltözködéssel kapcsolatban), és hordom is őket. A ruhához még mindig keresem a tökéletes szabásmintát, mielőtt bele merek vágni a Barcelonából direkt ehhez hozott anyagba, de már van 2 ígéretes jelölt is.
Zene szempontjából még mindig igyekszem utolérni magam az újlemez-hullámban, koncertek közül a legjobb valószínűleg a Carson Coma volt Bánkitón, szoros másodikként a hajnali Samurai Drivel-val. 

Amiből szeretnék többet: strandolás (eddig 2* voltam, ami pont eggyel több az átlagos nyaraknál, de azért van hová fejlődni... arról nem is beszélve, hogy szuper lenne egy rendes tóban is csobbanni, nem csak medencékben), Mád (ha minden jól megy, augusztusban be tudjuk majd pótolni a most kimaradt egy hetet), teraszon üldögélve fröccsözés a naplementében, kint reggelizés a lakás környéki parkban. Amiből szeretnék legalább ennyit: koncertek, ez a mennyiség most szuper volt. 

Tervek augusztusra:
- 1 db keresztelő, 1 db esküvő (ami le is fedi az első két hétvégét)
- egy befejezett ruha (ha nem is feltétlenül ez lesz rajtam a fenti két alkalmon)
- haladás a saját esküvő előkészületeivel (anyakönyvi hivatal-időpont, karikagyűrű-lefixálás)
- következetesen betartott kalórialimit, rendszeres(ebb) sport, és mínusz 1-2 kiló
- 1 hét Mádon

Not quite ready

 

Brooke Lark, Unsplash

Eredetileg ez egy "rendbe kellene már hoznom az életmódomat"-posztnak indult, aztán tegnap annyira borult a nap, hogy a képválasztásig jutottam el, és utána vagy meetingen ültem, vagy B.-vel romantikus közös programként próbáltunk kibogozni egy szín-átkonvertáló npm package-et meg algoritmust, este nyolcig, nem sok sikerrel... de, miután készültem felrobbanni a stressztől, végigcsináltam egy teljes fitness boxing-edzést, ami a nap legjobb döntése volt, és legalább kicsit oldotta a tehetetlenség érzését. 

Ködös elképzeléseim azért voltak róla, hogy október és február közt sikerült pár kilót felszednem, de egyrészt december végéig vagy annyira kint voltam a komfortzónámból, vagy annyira mélyponton voltam, hogy ez izgatott a legkevésbé, másrészt igyekszem használni az önegyüttérzést is, amennyire tudom, és objektívebben meg kevésbé fekete-fehéren gondolkodni erről- tudomásul veszem, hogy nem ez a testem kedvenc állapota, de most éppen ilyen, ez nem jó vagy rossz, csak tény (mint ahogy az is tény, hogy változtathatok rajta, tudom, hogy kell, és már megcsináltam korábban is). 

Vasárnap vettem egy nagy levegőt, és mérlegre álltam (oké, igazából azért, hogy megtudjuk, a mosodába levitt millió ágynemű pontosan hány kiló, de ezt nem lehetett a saját súlyom, mint referenciapont nélkül megcsinálni), és tegnap óta visszatértem a kalóriabázisra, meg igyekszem a két nap sport-egy nap pihi ritmust is visszahozni. Egyáltalán nem biztos, hogy ezt fenn is tudom tartani (hajlamos vagyok elfelejteni, hogy amikor éppen sikerül, akkor mennyi időt+energiát+türelmet kell rá szánni), de kap egy esélyt, és ha már csak annyit stabilan be tudok hozni belőle, hogy újra az étkezések részévé válik a zöldség, és hanyagolom a napi szintű chipsevést, az is elég jó.
Ami viszont abszolút sikerélmény, hogy szombaton megvolt az év első kinti futása, és sokkal kevésbé viselt meg, mint szokott (oké, lassabbra vettem a tempót, és csak 2*5 percet csináltam), annyira jó lenne újra eljutni a Bikás-parkba és visszaküzdeni magam arra a szintre, ahol pár évvel ezelőtt voltam... 

...and a subterranean marching band

Igazán nem tudom, miért gondoltam, hogy blogbejegyzést fogok tudni írni, ha még gondolkodni is csak alig... amilyen motiváltan indult a hét, annyira kifacsart vagyok mostanra, összeadódnak a több órás meetingek délutánonként (persze még mára is került egy az utolsó pillanatban...), a feszültség, mert nem haladok úgy, ahogy szerettem volna, és a nemalvás (nagyon tetszik a Severance, beszippantott a hangulata, de mióta elkezdtük nézni, 2/2 éjszaka voltak rémálmaim, talán nem most van itt az ideje).

Szerdán még azt hittem, hogy megtaláltam a megfelelő lifehack-et ahhoz, hogy tudjak koncentrálni, akkor is, ha angolul beszélünk olyan kódról, amit még nem nagyon ismerek, és nem elég csak okosan bólogatni, jó kérdéseket is kellene feltenni: egyrészt ebéd után lementem futni (nagyon büszke vagyok a 2*5 percre is, mert tavaly összesen kétszer futottam odakint, idén pedig még csak ez volt az első... viszont a teljesen üres futópályát abban a pillanatban elözönlötték az általános iskolások, ahogy elkezdtem bemelegíteni, és elég demotiváló, ha folyton tízévesek körözik le az embert), másrészt délután inni akartam egy turmixot, és valamiért jó ötletnek tűnt a reggel elkészült cold brew-ba keverni a fehérjeport (finomnak nagyon finom volt, vaníliás jegeskávé, csak kicsit túlpörögtem a rengeteg koffeintől). Ezzel együtt is sokkal elviselhetőbb meeting volt, mint előtte vagy utána bármelyik, de nem hiszem, hogy ma rá tudnám venni magam ugyanerre.

Végre visszatértem a hónapok óta hanyagolt junk journal-hoz, és most már kezdek rájönni, hogy lehet értelmesen befotózni belőle az oldalakat- jó lenne ezt befejezni, mielőtt/miközben haladok a másik kettővel tovább (úgy tűnik, kettő a felső határ, amennyire tudok koncentrálni egyszerre, de jobban szeretem, ha csak egy van éppen, egységesebb lesz az egymás után következő lapok stílusa).

Walking in circles

 

Sven Mieke, Unsplash

Hiányzik már a konditerem, meg a kinti futás is (bár tartok tőle, milyen lesz visszaállni rá), de azt hiszem, a karantén utolsó fél évét (meg B. vércukorszintjét) megmentette az, hogy még decemberben megvettem a futópadot. (Az meg még inkább, hogy miután januárban egyszerűen nem kapcsolt be, és valahogy visszaszenvedtük az alzának, az új, amit küldtek, egyelőre minden probléma nélkül működik).

Csak összehasonlításképp, idén az áprilisi átlagos lépésszámom 6000 volt, a májusi 6900, tavaly ugyanezek a számok 1100 és 2300 (igaz, akkor tartottuk a legdurvábban a karantént, tényleg heti egy séta volt az, amit még be mertem vállalni). És bár a tavaly nyár aktívabb volt, augusztusban a bölcsességfog körüli kínlódás miatt abbahagytam a futást, szeptembertől meg már megint nem nagyon mehettünk sehová. Aztán lett a futópad, stabilizálódott a sportolási mintám (egy nap kick-box, egy nap futás, egy nap szünet), és február óta újra próbálok napi adott lépésszámot összehozni akkor is, ha épp pihenőnap van, és egész nap itthon vagyok- 30-40 perc séta a futópadon (egy rész podcast vagy pár fejezet hangoskönyv) elég szokott lenni hozzá. Óvatosan viszem feljebb a napi limitet, februárban még az 5000-el is küzdöttem, most pedig már 7000 a cél, ami nincs olyan rettenetesen messze egy normál, irodában töltött munkanapomtól. A futás-adagom nem szokott annyira durva lenni (4*5 perc kocogás, köztük 1-1 perc séta), de legalább következetesen tartom, és rendszeresebben, mint eddig bármikor, most kb. 10 alkalom össze tud jönni egy hónapban, korábban, amikor ki kellett mennem hozzá a lakásból (még ha csak két perc sétára is van a legközelebbi kinti futópálya), ez nagyon ritkán sikerült. Oké, az élmény azért nem ugyanaz, mintha a Bikás-parkban vagy pláne a Margitszigeten lennék, de a vírus miatt ezt úgyis el kellett engednem egy időre (most pedig kitalálni hozzá a BKV-mentes logisztikát), stresszlevezetésnek így is jobb, mint szinte bármi más.

Remélhetőleg a lenti szomszédnak nem megy még az agyára, bár papíron csendes és direkt lakásba való, és a biztonság kedvéért két jógaszőnyeget is terítettünk alá- tippre a sétának nem kellene hallatszania, és a futásnak is csak minimálisan, meg próbáljuk este 8 után és hétvégén nem használni. Eredetileg azért (is) választottam ki ezt a fajtát, mert összecsukható (és összecsukott állapotban csak mininális helyet foglal), de gyorsan kiderült, hogy ha tényleg összecsukjuk használat után (a többes szám nem véletlen, van annyira nehéz, hogy leggyakrabban B.-t kértem meg rá), és a sarokba vonszoljuk, az nem tesz túl jót a padlónak. Arról nem is beszélve, hogy sokkal, de sokkal nehezebb rendszeresen használni, ha még a kinyitás-összecsukás (... helyére vonszolás, szőnyeg-hajtogatás) is része a folyamatnak minden egyes alkalommal. Beáldoztuk a nappaliban a kanapé m9götti sávot, amit amúgy se nagyon használtunk semmire, most ott áll, és bármelyik pillanatban használható. Összességében azért nekünk is rendesen alkalmazkodni kellett hozzá, nem volt zökkenőmentes, de most már nagyon hiányozna, ha nem lenne.

This month so far

 

... ez már a kilencvennyolcadik oldal, ma meg kell csinálnom az utolsó kettőt, mert megígértem magamnak, hogy május végéig befejezem (valószínűleg ezért is halogatom és írok inkább blogot helyette...)

Még mindig nem érzem igazán azt se, hogy tavasz lenne, felemás időszak volt az elmúlt pár hét, nagy ugrásokkal előre (oltás! maszk nélküli séták! buli!), és csendesebb-kevésbé látványosabb szétesésekkel (a sport nélküli hét eléggé megviselt, a kajálásom is csúszkál, bár szerencsére a sok zöldség-sok gyümölcs maradt, csak a pontos kalóriaszámolás nem annyira), annyi eperrel, amennyit csak meg tudtam enni, rengeteg art journal-oldallal és portrérajzolással... és most már mindenképp végig akarom csinálni a 100 napos projektet, de az utolsó kb. 20 oldal már inkább mennyiségre, és nem minőségre ment, gyorsabb volt a tempó, mint amilyen jólesett volna, és egy ideig most nem szeretnék kihívásokat.

my own expert

 

Ginny Rose Stewart, Unsplash

Mostanában sokat gondolkodok az életmódról- ezer éve először nem csak álmodozok róla, hogy változtatni fogok, hanem tényleg sikerült is, lassan 2 hónapja írom a kalóriákat, és nem azt érzem, hogy úristen, mikor lesz már vége, hanem azt, hogy egyelőre, napról napra ez egy jó rendszer, benne tudok maradni a keretekben, és eredménye is van (a testzsírszázalékom lassan, de biztosan közelít a normálhoz, az okosmérleg szerint még 0.5% választ el tőle- bár ha újra normálisak lesznek a körülmények, szeretnék majd egy rendes testösszetétel-elemzésre is elnézni, hogy tényleg pontos értékeim legyenek). 

Múltkor Dollynál egy nagyon érdekes beszélgetés kezdődött, az érzelmi evésből kiindulva, a body positivity-ig és intutív étkezésig eljutva, és végiggondoltam, hogy bár nagyon sok problémára tűnik megoldásnak, az intuitív nem az én utam: annyi rossz szokásom van/volt az evéssel kapcsolatban, és annyira ügyesen hitettem el magammal, hogy igazából minden oké, "ennyi édesség még belefér", "néha azért eszek egészséges kajákat is", "valamennyit sportolok, ha nem is rendszeresen", hogy amikor egy ideig nem mértem a testsúlyomat, villámgyorsan értem el a 70 kilót (ami a 156 centimhez kimondottan sok, előtte sose voltam annyi), és sikerült összeszednem egy inzulinrezisztenciát, ami viszont, amíg ki nem derült és el nem kezdtem gyógyszert szedni rá, teljesen lehetetlenné tette, hogy az életmódom megváltoztatásával fogyjak is. Azóta már sok szempontból javult a helyzet, alkalmazkodtam az IR-hez, változtak külső körülmények (szeretem a munkámat = nem a délutáni süti a napom fénypontja, mint a korábbi HR-es időszakban rendszeresen), és igyekszem egyre többet megtudni magamról. 

Hiszek abban, hogy a pszichológia, önismeret, önelfogadás sokat tud hozzátenni ahhoz, hogy az életmód is a helyére kerüljön, tudom, hogy nekem is ki kellett bogozni sok mindent, ami most segít abban, hogy önostorozás helyett egyszerűen problémamegoldásként, egy mindig csiszolható és finomhangolható rendszerként tekintsek a megváltozott étkezési szokásaimra. A saját oldalamon állok, ebben is, és saját magam egy klassz verziója szeretnék lenni, nem valaki más. Dolgozok rajta, hogy elfogadjam a nem változtatható adottságaimat (sose leszek magas, vékony vagy különösebben elegáns, de ez teljesen oké), önmagamat szeretném látni a tükörben, de egy olyan verziót, aki a saját, szubjektív szempontjaim szerint jól néz ki (bár ez megint egy elképesztően nehéz téma, annyira sok minden befolyásolja, hogy mit érzek a tükörképem láttán, hogy mostanra ez központi iránymutatásból mellékessé vált: csinálom, amiről tudom, hogy jót tesz, néha fél szemmel ránézek, mennyi változás látszik, néha tetszik, amit látok, néha nem annyira, de nem ez dönti el, hogy alakul az életmódom). 

Viszont nálam most az kezd egyre egyértelműbbnek tűnni, hogy kellenek a keretek: ha nem csak akkor sportolok, amikor épp úgy érzem, hanem megvan az edzések heti ritmusa, simán összejön a 4-5 alkalom, több az energiám, izmosodok, egyre jobban és többet bírok, szuperül alszok, és kevésbé vagyok stresszes; ha számolom a kalóriákat, sikerül egészségesebb ételeket ennem, jobb döntéseket hoznom, és a múltkor mért vércukor-értékeim is szuperek. (Más kérdés, hogy majd ha nyílik a világ, több lesz a program és kevesebb az erre fordítható energiám, akkor biztosan lazábbra kell majd vennem, de ez egy olyan probléma, amivel majd foglalkozok, ha már ott tartok). Nagyon sokat segít, hogy bár konkrét célom van, ameddig szeretnék eljutni, de nem az az elsődleges, hogy ez a lehető leggyorsabban történjen meg, hanem úgy, hogy az fenntartható legyen: a prioritáslistán sokkal előrébb van az, hogy annyit egyek, amiből van elég energiám/ tudjak mozogni, jól érezzem magam a mindennapokban/ ha szeretnék valami olyat enni, ami finom, de nem kimondottan egészséges, akkor beillesztem a napi étrendbe..., mint az, hogy fogyjak, mindenáron. 

Ezzel együtt sose mondanám azt, hogy ez A Helyes Út (csak hogy nekem működik), ha egy általánosan összefoglalható tanácsra kellene leszűkítenem ezt a rengeteg szöveget, akkor az az lenne, hogy mindenki váljon a saját maga szakértőjévé, merjen kísérletezni, hibázni, irányokat próbálgatni, visszaszerezni a kontrollt saját maga felett, mert ez végtelenül többet tud adni, mint bármilyen szám a mérlegen. 

Minimalist

 

Sarah Dorweiler, Unsplash

Hát, nem a mostani lesz a legjobban megünnepelt húsvét, az is biztos... egy random Spar-os sonkára már lecsaptunk hetekkel ezelőtt, de a tervezett sk. teljes kiőrlésű kalácsot és répatortát keresztülhúzta, hogy B.-nek vacak a cukra, úgyhogy sütögetés elhalasztva, maradnak a minimál-szénhidrát-tartalmú ételek, legalább addig, amíg rendeződik a helyzet. Szerencsére a reggelikben kiélhetem magam, mióta láttam egy baked oatmeal-videót, minden reggel ezzel kísérletezek (csak a kis kerek kerámiatál helyett muffinformában sütve), a mai fahéjas&csokis&mogyoróvajas&pekándiós volt- kicsit több meló, mint a megszokott zabkása, de megéri.
Egyébként viszonylag büszek vagyok magamra- nagyon régóta a lelki szemeim előtt lebegett a kép, hogy a kis előre csomagolt zacskós saláták helyett szerzek egy fej jégsalátát, káposztát, répát... és a saját, összevágott salátámból eszek óriási adagokat minden ebéd-vacsi mellé, de a gyakorlatban eddig max. odáig jutottam, hogy a hűtőben fonnyadtak meg a zöldségek. Most viszont megvettem, felvágtam, beosztottam, és már csak kb. egynapnyi adag választ el attól, hogy sikeresen elpusztítsuk az egészet.

Tegnap délután kinéztünk a Margitszigetre (... mint Pesten kb. mindenki), és bár eredetileg a budai rakparton a bringaúton akartunk átrollerezni, rájöttünk, hogy újra le van zárva a pesti rakpart- annyira jó volt végigsuhanni rajta, teljesen visszahozta a tavaly nyári szabadságérzést pár pillanatra (és ott még nem is voltak kifejezetten sokan). Konkrétan a szigeten kb. öt percet töltöttünk, óriási volt a tömeg, és nagyon kevés a maszk, de már az oda-vissza út is feltöltött annyira, hogy úgy érezzem, kibírom még itthon egy ideig. 

On my plate

Jon Tyson, Unsplash

Most szép csendben az egészséges életmód+testzsírszázalék-csökkentés vált a fő projektemmé (nem én választok feladatot, a feladat választ engem), főleg, mert már régóta küzdök ezzel kisebb-nagyobb intenzitással (és ez az a pont, hogy fogalmam sincs, mit írtam már róla, úgyhogy gyors visszaolvasás következik). Most az okosmérleggel lett egy nagyon objektív mérőszámom arra, hogy min és mennyit szeretnék változtatni (volt olyan időszak, amikor a testsúlyomat se mértem, sikerült is megközelíteni a 70 kilót viszonylag gyorsan, ami a 156 centimmel már elég húzós, úgyhogy levontam a tanulságot, és pár hetente, de azért ránéztem, merre is mozdult a szám), és ez valahogy segít elmozdítani a hangsúlyt onnan, hogy "velem nem stimmel valami, szörnyű így a testem", oda, hogy "most épp 39.5 az a szám, aminek 35-nek kellene lennie, nézzük meg, hogy lehetne elérni". 

Azzal együtt, hogy lett egy objektív célom, lett egy nagyon jó eszközöm is a Tiny Habits-el, most ezt használom a könyvbeli feladatok kipróbálásához- kis, fenntartható lépések, önostorozás helyett rugalmasság és következetesség, ha valami nem működik/túl nehéz, akkor módosítani, kisebbre és egyszerűbbre venni a feladatot, de nem elengedni. Az eredmények eddig: 27 napja mindennap írom a napi étkezéseket Kalóriabázison (eddig egyszer sikerült komolyabban fogynom, akkor is így, csak akkor még a kilók számára figyeltem egyedül, a testösszetételre nem, és ez trükkösebb); mínusz 3 kilónál és mínusz 3.3% testzsírnál tartok (most 36.2, és legalább 35-ig szeretném levinni). Amin könnyebb volt változtatni, azt megcsináltam, most jönnek a gondolkodósabb részek:
- ha a napi bevitt kalória stimmel, a testzsírszázalék mégis makacsul marad ugyanott, akkor hogy tudok játszani az arányokkal (és milyen sport az, amit szeretek csinálni, és segít ebben is- a futás és a kick-box mindenképp marad, de mellette most a HIIT-et próbálgatom)
- ha akaraterőből tudok viszonylag keveset enni, de érzem, hogy nem tesz jót, és hosszú távon nem fenntartható, akkor hogy tudom úgy csinálni, hogy lassabb, de stabil legyen a fogyás (ez egy nagyon szuper bejegyzés a témában, és jó volt sorstársakról olvasni)

A Tiny Habits egyébként nagyon sokat segít, nemcsak a konkrét megvalósításban, hanem a nézőpont-váltásban is: eddig ha egy ilyen új szokás, mint mondjuk a kalóriaszámolás, nem épült be, vagy magamat és a nulla akaraterőmet hibáztattam, vagy meggyőztem magam róla, hogy ez az egész nem is fontos, és teljesen elengedtem. Most kezdem megtalálni az alternatívát erre: minél hamarabb észrevenni + elismerni, ha valami az eredeti formájában nem működik, rájönni, min csúszik el, és min lehetne alakítani, hogy ha kisebb lépésben is, de megvalósuljon. Ezzel együtt értettem meg azt is, hogy eddig ha elkezdtem egy új jó szokást, mindig extrém módon csináltam- mert tudtam, hogy valószínűleg nem fog sokáig tartani a lendület, nem is feltételeztem, hogy pár hét vagy hónap múlva ugyanúgy meglesz még, ezért inkább rövid távon próbáltam valami eredményt elérni... legtöbbször sikertelenül. Most se csinálom még ezt az egészet annyira régóta, hogy azt mondhassam, átalakítottam ezt a mintát, de már vannak biztató jelek.