beached upon the shore

 

J Williams, Unsplash

Csapatépítő: 3.5/5, túléltem, szocializációs szempontból egész okésan sikerült (szerencsére a négyfős faház emeletén volt egy kis privát szféra, és összességében kevesebb volt a kínos csend, mint amihez hozzászoktam, meg talán az is használt, hogy most kevésbé feszültem rá az egészre), és meglepően bírtam az alkoholfogyasztást (mostanában már egy sörtől is tudok másnapos lenni, ezért nagyon óvatos voltam, semmi sör, semmi tömény, de végül 2-3 minipezsgő és pár hosszúlépés után másnap kicsit kiszáradtan, de amúgy okésan keltem). 
Még a csapatfeladatok se voltak vészesek, bár az egyik szaladgálós körben sikerült beszerezni egy bokasérülést, ami miatt szerencsére volt kifogásom, hogy éjfél előtt elmenekülhessek az extra közhelyes zenéket felvonultató builból, viszont utána a hét hátralevő részét itthon töltöttem, csak csütörtökön sántikáltam el a varrónőhöz, átvenni a mellényt. 

Varrónő: 3/5, azt hiszem, ez a kísérlet közepes eredménnyel zárult. A mellény nem volt sokkal drágább, mint mondjuk az a Benetton-nál, amit referenciának használtam, és jobban passzol rám, mint a bolti darabok, működik, de nem 10/10-es. A varrónővel se éreztük annyira a kémiát, ha nem tudtam volna én beszerezni az anyagot+ a gombokat, és nem lett volna ennyire pontosan meg a fejemben, hogy mit szeretnék, nem hiszem, hogy akár csak ennyire működött volna, és jó lenne valaki olyannal végigcsinálni ezt a folyamatot, aki több pluszt ad hozzá, vagy közelebb áll az ízlése az enyémhez. Sajnos továbbra is úgy néz ki, hogy ha a Tökéletes Mellényt szeretném, meg kell varrnom (bár mielőtt ennek nekiugranék, még meglátom, hogy a mostanit mennyire használom ki).

Egyéb varrós projektek: 5/5. Teljesen váratlanuk a kik-ben találtam meg álmaim viszkózingjét tökéletes piros színben, és annyira rákattantam, hogy vettem belőle egy másodikat, amit szétvágtam szabásmintának. Pont volt kétféle anyagom is, ami még a tavalyi Minerva-tesztelés óta a fiókban porosodott, és ruhához kevés lett volna, egy nagyon rövid fazonú inghez viszont elég. Jó döntés volt, hogy a kevésbé különleges duplagézzel kezdtem a sort, sok mindenre rájöttem közben (például hogy kell a papír szabásminta), így amikor a menő mintás viszkózhoz értem, már viszonylag gond nélkül tudtam haladni - de tegnap mindkettő elkészült, és mindkettő nagyon tetszik. (Ettől függetlenül a Minerváról nem rendelek többet anyagot, őrült sokat kellett rá várni, a plusz vámmal együtt nagyon drága, és a viszkózból ömlött a festék, nem tudom, hogy fogom tudni mosni, valószínűleg kézzel). 

Azt hittem, hogy ezzel letudtam a varrást egy időre, de igazából sosincs vége, nagyon tervezgetem a nyári ruhát is, és kimaradt egy adag lenvászon a mellényből, úgyhogy most egy hozzá passzoló rövidnadrágot tervezek - azt se varrtam még, de van egy sajátom, amit le tudok másolni, azt hiszem, most ez a vonal működik. Valamiért mindig nyáron kap el a varrás-lendület, de egyelőre nagyon élvezem. 

recap

 

Tianlei Wu, Unsplash

Időközben a krónikus időhiány közepes időhiányra csökkent, néhány jól megválasztott dolog már belefért a hétvégékbe (eddig egy kiállítás és két macskamenhely-látogatás), de azért még továbbra is futok magam után elég rendesen, ráadásul munkamennyiség szempontjából most kezd igazán intenzívvé válni a helyzet.

Végre kaptam fizetést, ami ilyen hosszú kihagyás után nagyon feldobott, és szükség is volt rá, mert a 6 évnyi teljes home office után most rendszeresen bejárok az irodába, és a ruhatáramra ráfért egy kis kiegészítés (szerencsére nincs dress code, de a többség azért pár fokkal elegánsabb ruhákat hord, nagyjából a blézer+edzőcipő vonal).
Az egyik projektem, hogy kipróbálok egy varrónőt, mert nagyon tetszenek az elegánsabb mellények, de teljes fizikai képtelenség, hogy boltban találjak rám passzolót, és bár létezik szabásminta, de csak egy teljes éves, viszonylag drága előfizetéssel lehet megszerezni, úgyhogy inkább megnézem, milyen lesz, ha valaki más készíti el. Az anyagot és a gombokat így is vadászhattam hozzá én, ami nem is baj, mert így pont olyan lehet, mint amilyennek elképzeltem, pár héten belül kiderül majd, hogy mennyire működik így a dolog.

Az ebédfőzésre pedig kénytelen leszek kicsit jobban visszaállni, mert már unom az iroda környékén található kajaválasztékot (ha szociális életet is akarok élni, akkor az gyrost jelent, de mostanra bőven elég volt belőle), a specialty kávézók szendvicsválasztéka pedig szuper, de nem fogom bírni pénzzel. Még nem igazán alakult ki az új költségvetésünk, gondolom, azért több, mint egy hónap kell hozzá, de jó lenne, ha újra beleférne a rendelés a kifli.hu-ról, akkor csak az elkészítésre kell beáldozni valamelyik hétvége estét (a 2*2 napra tervezés elég jól bevált, bár ha én nem vagyok itthon, B többnyire rendel, és nem főz magára). 

Guess

 

Arie Oldman, Unsplash

Mostanában B-vel az egyik kedvenc közös időtöltésünk a GeoGuessr- ő jobb a térképekkel, én jobban ismerem az európai városokat (és egy kicsit a zászlókat is), és ketten elég ütős csapatot alkotunk. Két dologra vagyok a legbüszkébb: az egyik, hogy Helsinkit egy öböl alapján emlékezetből felismertem, a másik, hogy Cordoba egyik megtévesztően Szentendre-szerű utcájában sikerül 0m eltéréssel megtippelnünk a helyet. Sajnálatos mellékhatása, hogy amennyire jól viseltem eddig az utazáshiányt, annyira mehetnékem lett, legalább egy nyári Finnországot jó lenne összehozni valahogy...

Ezen kívül van még egy közös projektünk, pontosabban azonos témájú, csak ellentétes irányú: nagyjából egyszerre jöttünk rá, hogy B. sokkal, de sokkal több vizet (... kólát, ízesített Apentát, etc) iszik, mint kellene neki, én pedig már egy ideje 2 liter körül, sőt, inkább alatta. Így most mindketten jegyzetelünk, én döntöm magamba a szigorúan szénsavmentes vizet, ő csak pár kortyot iszik az eddigi lendületből-fél-literek helyett, és így mindketten megállapodtunk valahol 3 liter környékén.

csak alakul

 

... a karácsonyi hangulat szépen lassan, például végre lecseréltem a (tavasz óta ottragadt) számítógépes háttérképemet erre a téliesebbre, és az eddig összevissza kavargó bevásárlólista- és menütervek is kezdenek lecsiszolódni, ma és holnap talán sikerülhet mindent beszerezni, és ha már úgyis variálni kell az időpontokkal, kettesben hétfőn *és* kedden fogunk ünnepelni, kiélvezve a karácsonyeste másnapját is anélkül, hogy bármilyen családi programra kelljen rohanni. 
A menü a szokásos bélszínsteak+borsmártás+hercegnőburgonya lesz, diós bejglivel és s.k. szaloncukrokkal (narancsos és kókuszos), meg pluszban egy kis natúr lazac Fionának.

A tegnap azért elég rohangálósra és kimerítőre sikerült, végre B. is tudott velem jönni az állatmenhelyre, és majdnem egy második cicával jöttünk haza (egy fekete fiúmacskát tervezgetünk másodiknak Fiona mellé, és pont van is egy, aki papíron tökéletes, de amikor legutóbb ott voltam, velem annyira nem akart ismerkedni, most viszont teljesen beleszeretett B.-be) - még várnunk kell egy kicsit, de januárban lehet, hogy összejön majd :) Ha valaki jár hétvégén a környéken, érdemes benézni a Herosz sütivásárára szombaton, tele vannak cuki cicákkal, akiknek jól jön az extra szeretgetés.

Azt hittem, idén már nem jutok el könyvtárba, de megint teljesült egy előjegyzés (Az esőpiac), amiért beugrottam, és akkor már vissza is vittem azt a két könyvet, amit a héten elolvastam- azt hiszem, kellene majd írnom egy könyves toplistát, mert idén főleg a könyvtár miatt ez az év kiemelkedő volt könyv-szempontból (is).  

Adulting

 

Nina Mercado, Unsplash

A saját háztartásunkban idén a cicának vettük a legtöbb és legjobb ajándékot (két különböző méretű kaparófa/kilátó kombinációt, elvileg már úton vannak a csomagok), a könyvelőm viszont NAV-ellenőrzést kapott majdnem-karácsonyra, úgyhogy most finoman emiatt is aggódhatok.

Did I get it right? Do I win the prize?

Sixteen Miles Out, Unsplash

Tegnap végre lett adventi koszorúnk, bár nem saját készítésű, mint az elmúlt években, csak a környékbeli cuki pici virágboltból választott, így ma három gyertyát gyújthatunk meg raja egyszerre - azt hiszem, ez egy egész jó metaforája ennek a decembernek. 

Szeretnék visszaállni a rendszeres art journal-ezésre, mert csak gyűlnek az albumok (Napkötöző, Everybody Scream....), amiknek szinte minden egyes dalából beleragadt egy-egy sor a fejembe, viszont azt is élvezem, hogy most visz a projekt-lendület, és legszívesebben 0/24-ben azzal haladnék (még csak nem is a kódolással, mert amikor azt éppen unom, van egy csomó admin meg design-teendő, tudom váltogatni a területeket). Jövő héten valószínűleg még nehezebb lesz megtalálni az egyensúlyt, mert akkor már B. is végig szabin lesz- tökéletes egy bezárkózós-kódolós időszakhoz, tökéletes a karácsonyra hangolódáshoz, de egyszerre a kettő nem fog beleférni. 

fuss, fuss, fuss, fuss

 

Jari Hytönen, Unsplash

(...csak mert halványan emlékeztem, hogy a "magam elől rohanok egy akadálypályán-részt a dalszövegből már felhasználtam)

A kellemes várakozást átugorva sikerült nulláról százra gyorsulnom a decemberi/karácsonyi készülődésben, és már űzött vadnak érzem magam, pedig még igazán bele se kezdtem - mondjuk B.-vel annyira a saját projektre koncentrálunk ezekben a hetekben, hogy minden más szétcsúszott, nincs adventi naptárunk vagy koszorúnk, és a Mikulás-ajándékokat is csak nehezen tudjuk beidőzíteni (igen, kisgyerek nélkül is tartunk egy csomó hagyományt és apróságot, és igen, mindkettőnknek így működik jól a hangolódás, ami általában egy szuper karácsonyestében végződik, szeretem a szokásainkat és az ünnepeinket). 
Holnap viszont tesómmal megyünk Pécsre Platon Karataev-re, amit már nagyon várok, klassz lezárása lesz egy koncertek szempontjából kiemelkedően jó évnek.

A Spotify Wrapped idén is meglepett, bár az talán kevésbé, hogy minden toplistámon tarolt a Belle Époque, tényleg ez volt 2025 albuma (és még offline, bakeliten is hallgattam egy csomót), de annyi minden van, amit vagy mostanában kezdtem megszeretni (Everybody Scream), vagy nem hallgattam annyit, amennyit megérdemelt volna (Napkötöző, Futique, SHISH, West End Girl), nehéz mindenre elég időt szakítani. 

imbalance

Josie Weiss, Unsplash

Vagy azért nem írok, mert nem történik semmi (és nincs miről), vagy mert túl sok minden történik (és nincs időm/energiám, meg a macska is szemrehányóan néz, hogy ma még csak háromszor játszottunk vele, és szeretne még szaladgálni). 

A tegnapi a "túl sok"-kategóriába tartozik, de lett új Moa Herngren-könyvem (bár sajnos nem Az örökség), kipipáltam az év tizedik kiállítását (a Magyar Képzőművészeti Egyetem nagyjából mindent megtesz, hogy ne könnyítse meg a bejutást, de nem adtam fel, és bolyongás közben legalább tudtam álmodozni róla, milyen lenne, ha itt tanulnék és éppen a következő órám helyszínét keresném), és kaptam egy nagyon jó hírt, halad az álláskeresősdi, csak lassan (igyekszem fejben átkeretezni a helyzetet, és nem mindenáron kapálózva sürgetni valamit, amire nagyjából semmi ráhatásom nincs, hanem lebegni a jelenben és nyugodtan kivárni, persze egyáltalán nem könnyű).

Loop

Arshad Pooloo, Unsplash

Bár eszembe jutott tegnap, hogy írni kellene, nem tudtam rávenni magam- épp a Time Loops & Meet Cutes hangoskönyvet hallgatom, és most én is úgy érzem, mintha ugyanaz a nem különösebben érdekes hétköznap ismétlődne újra és újra. Tudom, hogy főleg én tehetek róla (kisebb mértékben pedig az az elhúzódó fülgyulladás, amivel már több, mint egy éve hadakozok), valószínűleg lassan majd megrázom magam, és elkezdem újra érdekesebbre szervezni a napokat, de most még elakadtam (nálam legalább a Wordle más minden nap, sőt, anszki miatt a Waffle-re is rácsúsztam). 

Akkor blogvember?

Neven Krcmarek, Unsplash

Ez most nagyon gyors lesz, mert tulajdonképpen már úton kellene lennem a második körös Halloween-ünneplésre (idén duplázunk, sőt nem csak a szokásos 1, hanem 2 haláltököt is faragni fogok, csak ki ne tiltsanak Zebegényből), de megpróbálom elkapni az új hónap lendületét, és egy kicsit többet blogolni...

A saját, kettesben-Halloween szuper volt, nem tudtuk, hogy Cicus mennyire bontja majd le a dekort, de csak a hirtelen felindulásból vett héliumos lufik madzagját próbálta mindenáron elkapni, meg a pekándiót leenni az asztalról (99%-ban teljesen hidegen hagyja az oda tett étel, ezért mindig meglepődünk, ha onnan kell leszednünk), más annyira nem izgatta- a karácsony mondjuk érdekesebb lesz majd). Nem teljesen az ünnephez illően, de végre nem csak ígérgettem B.-nek, hogy sütök majd hosszan érlelt kovászos pizzát, de meg is csináltam, sőt, a saját verzióm sajtmentes volt, és mégis klassz (a Palettától vettem kölcsön a koncepciót, és kicsit az Olaszországból kapott olívaolajjal is rásegítettem). 

Egyébként magamra se ismerek, már napok óta halogatom az amúgy várt programokat, mert csak össze akarok gömbölyödni a kanapén egy könyvtári könyvvel (sajnos Moa Herngren harmadik könyve annyira friss, hogy még rendesen előjegyzést se tudok rá leadni, de próbálkozni fogok). Így a 12 hónap-12 kiállítás csak egy kis csúsztatással fog teljesülni, de ha a következő pár napban eljutok a Hegyvidék Galériába, azt még októberre fogom lekönyvelni, és valamikor duplázok majd, rossz lenne ennyire az év végén elcsúszni vele.  

overcaffeinated

 

Zach Miller, Unsplash

Bár ez a poszt egy ideje már piszkozatban van, szerencsére újrahasznosítható - hétvégén még azért voltam túlpörögve és -kávézva, mert muszáj volt haladnom a frontendes próbafeladattal, ma pedig azért, mert végre leadtam, és egész napra kiszabadultam a lakásból. 

Viszonylag sok időm és energiám ment el erre a beadandóra, de még mindig sokkal jobban szeretem azt, ha így van tesztelve a tudásom, és csiszolgathatom a kódot addig a pontig, amíg legalább nagyjából tökéletesnek érzem, és nem pedig egy pillanat alatt, megosztott képernyőn, mások által minden leütést megfigyelve kell programoznom egy interjún... az majd kiderül, mennyire alakult jól, mindenesetre én elégedett vagyok azzal, amit elküldtem (az alapfeladat egyáltalán nem volt bonyolult, a plusz feladatok viszont igen). 

Hétvégén mondjuk jól jött, mint kifogás, hogy haladnom kellett vele- amikor már felrobbant a fejem B. szüleitől, akkor  vagy leültem a gép elé, és többé-kevésbé igazoltan kimaradhattam a beszélgetésből, vagy pedig főztem (mondjuk rohadt jó kajákat ettünk, folyékony füsttel grillezett zellerből levest, meg rendes, street kitchen receptes ikeás húsgolyókat, mindkettőt most csináltam először így, mindkettő nagy sikert aratott). Szerencsére a macskával viszonylag szépen viselkedtek, és Fiona is kibírta, hogy egy éjszakára ki volt zárva a nagyszobából. Mostanra egyébként elkezdett túllépni a gallér-traumán, és újra nyitni egy kicsit felénk, nap közben már többször is kéri a simit és dorombol, játszani pedig végtelen mennyiséget képes lenne. 

on the mend

 

Lassan mindenki kezd meggyógyulni, Fiona végre kiszabadult a gallérból, és most vagy óriásiakat alszik, vagy túlpörögve szaladgál, nincs átmenet (de amúgy kb. onnan folytatjuk a barátkozást, mint ahol a sérülése előtt abbahagytuk, nem utált meg minket végleg, ami megnyugtató). Egyébként volt közös kávézós kódolás B.-vel, második-házassági-évfordulós tortaevés, és hétvégén már az étteremhez is elég jól voltunk. Nagyjából felfoghatatlan, de már el kellett kezdenünk a karácsonyi szervezkedést (B. családja szállodában szeretné tölteni a 24-25-26-ot, úgyhogy most minden eköré lesz rendezve, jövőre már remélhetőleg itthon tudjuk tölteni ezt az időszakot), és kivételesen egy interjúm is lesz jövő héten, bár még csak első körös. 

end of summer - postponed

 

Yan Liu, Unsplash

Ezen a héten igyekeztem minden napba csempészni valami nyári hangulatút, csak hogy ne érhessen véget észrevétlenül az augusztus- több időt töltöttem odakint a napsütésben, rengeteget bicikliztem, igazi papírkönyveket olvastam parkokban (nem tudom, mi történt, de bárhová nézek, szuper könyveket találok, appban hangoskönyv formában, a könyvtárban, egy random Libriben, mindenhol), sült kukoricát és pljeskavicát ettem, kimentünk a Kopaszi-gátra... Az egész fénypontja és egyben lezárása lett volna a mai Ivan and the Parazol Szentendrén, de elmosta az eső, úgyhogy szeptember 12-ig még meghosszabbítom a nyárzárást, hátha addig még belefér pár dolog, és tényleg készen állok majd az őszre. 

overstimulated

 

Maxime Lebrun, Unsplash

Oké, tudhattam volna, hogy az egy nap Sziget-két napnyi háromésféléves, végtelen energiájú keresztlány után szaladglás-egy nap Sziget ritmus kicsit húzós lesz, de arra nem voltam felkészülve, hogy mennyire el fogok fáradni keddre (meg arra se, hogy azzal indítom a reggelt, hogy a lábamra ejtek egy kétkilós, tömör fém biciklilakatot, és utána a nap hátralevő fele azzal telik majd, hogy jegelem, és nagyon reménykedek benne, hogy nem tört el).

Még így is megérte kinézni a Szigetre hétfőn is, bár aggódtam, hogy már Portugal.the Man-en is tele lesz az első pár sor Chappell Roan-rajongókkal, és igen, most sokkal nehezebb volt jó helyet találni, de azért sikerült. A koncert maga egy kicsit felemás élmény volt- nem tudom, mi van az együttessel, azt olvastam, hogy a dobost lecserélték, de semmi mást, úgyhogy kicsit sokkolt, hogy az énekest leszámítva gyakorlatilag senki nem volt ott abból a felállásból, amire számítottam. Szinti konkrétan nem is nagyon volt a legtöbb dalban, és oké, így is jól szóltak, de attól még ez így bőven nem az volt, amire vártam. Ezzel együtt persze jó volt élőben hallani a Purple Yellow-t vagy a So Young-ot, meg látni a világ legintrovertáltabb frontemberét (és a szokásos, kivetítős üzeneteik is megvoltak, ráadásul magyarul: "Mi vagyunk a Portugal.the Man! Ha bárkinek is kétsége adódna azt illetően, hogy a jó koncerten van-e, "Ha nem tetszik a koncert, akkor viszont az Arctic Monkeys voltunk."), de a kezdeti csalódás azért beárnyékolta az egészet. 
Utána a Last Dinner Party-t már nem volt kedvem ennyire elöl kivárni, vettem egy sört és kóboroltam egy kicsit, spontán találtam egy szuper koncertet a Revolut színpadon, amin alig voltak, aztán a fűben ülve, egy hambival a kezemben belehallgattam a lányokba, de rá kellett jönnöm, hogy nekem ez a casual, messziről koncertnézés nem annyira jön be- vagy ott akarok lenni közel, és kapcsolódni az egészhez, vagy túlságosan is beleolvad a háttérbe. Azt tudtam, hogy Chappell már biztos nem fog beleférni, de szuper volt látni a rengeteg színes-csillámos ruhát a közönségen is (és fertőző a dolog, hazaérve zuhanyzás közben strasszokat mostam le magamról úgy is, hogy overálban voltam).

A kisgyerekes családi látogatásnak+ a nehezítő körülményeknek (30 fok feletti meleg, délutáni szundik, B. és a húga gyógyszerváltása- mindketten most kezdtek el szemaglutidot szedni a cukorbetegségükre, és felváltva küzdöttek az émelygéssel) azért volt egy olyan következménye is, hogy bár M. reggel 7-től este 9-ig ment volna, azért sok szünetet és itthoni pihit tartottunk, és nem is voltak kőbe vésett programok, egyedül a pillangóházat szerették volna megnézni, ami csak pár villamosmegállónyira van a lakástól, és nagy sikere volt (bár M.-el együtt ugráltunk el a ránk szálló lepkék elől, B. viszont kapott egy szép azúrkék példányt a sapijára, később pedig a fejére is), ezen kívül a legtöbb időt a környékbeli játszótereken töltöttük (és megkezdtem M. zenei ízlésének az alakítgatását, a Kooks tetszett neki, a Queens of the Stone Age-re pedig az volt a reakció, hogy hallgassuk még hangosabban és hangosabban, szóval van remény, hogy 10-12 év múlva már vele megyek fesztiválra).

Most pedig kicsit élvezem a lassulást, tegnap végre eljutottam a könyvtárba az előjegyzett Soha soha soháért, és Moa Herngren: A válás-ára is lecsaptam (és azóta már végig is olvastam, nagyon bejött, kár, hogy a sorozat második részének minden példánya ki van kölcsönözve, pedig már mennék is vissza érte). A vezetést viszont elhanyagoltam az elmúlt hét izgalmai mellett, és most már muszáj lesz visszaállni rá, mert a hétvégi baráti talira Érdre már szeretnék én kivezetni (ha sikerül GreenGo-t találni hozzá a környéken, és nem vesztem el a bátorságomat az utolsó pillanatban).

 

bed on fire

Holly Stratton, Unsplash

Nagyon durva, hogy mennyi kényelmetlenséghez képes az ember lépésről lépésre hozzászoktatni magát, amíg csak nem lesz teljesen elviselhetetlen a helyzet... Konkrétabban: ma végre lebontottuk az ágyat, amit már csak kábelkötegelők és könyvkupacok tartottak egyben (még amikor beköltöztünk az albérletbe, és megszületett a szomszédunk éjszakákat végigsíró babája, áthurcoltuk az ágyat a nappaliba, ami után már sose lett a régi), de mostanra csak szuper óvatosan lehetett rá lefeküdni, és komolyabb forgolódástól is képes volt leszakadni, a matracon pedig akkorák voltak a bemélyedések, hogy egy hete inkább a padlón alszom. Ami pedig extra szomorú: az ágy alá száműzött gitárt (oké, csak a gitártokot) konkrétan beszőtték a pókok. Ha ez nem egy jel, hogy kezdjek újra játszani rajta...

De ami a jó hír: a lehetséges kiszállítási időszak legelső napján, pénteken (és a lehető legkorábban, 8 körül) befutott az Ikeából rendelt zseniális matrac és teljesen oké, minimalista ágykeret, még délután sikerült találni szállítókat, akik megszabadítanak a régi matractól anélkül, hogy hulladékudvarokkal kellene egyeztetni (más kérdés, hogy ma délelőttre ígérték magukat, és még mindig nincsenek sehol), mostanra pedig összelegóztuk az új ágyat, beágyaztunk a frissen mosott ágyneművel... és B. azóta csak enni mászott ki onnan. Én már sajnos az alváshiánynak abban a szakaszában tartok, ahol a szervezetem úgy dönt, hogy tulajdonképpen nincs is szükségem erre az egészre, de remélhetőleg ma éjszaka már elég fáradt leszek ahhoz, hogy összejöjjön nyolc óra alvás zavartalanul.

 

 

summer glimmers

 

Ethan Robertson, Unsplash

Oké, a hét nagy részének pont nem olyan hangulata volt, mint ennek a képnek, de azért össze tudok szedni jó dolgokat (ha nagyon próbálkozok):

- hétfőn lesz a következő forgalmi vizsgám, és mivel nagyon túltelített az oktató, úgy volt, hogy addig már nem tudok menni hozzá, de váratlanul valaki lemondta szerda reggel az időpontját, amire le is tudtam csapni (... és nem is felejtettem el mindent, bár picit berozsdásodtam)
- végre eljutottam a Lukácsba (így 10+ év Bp után), annyira hangulatos volt ázni az óriási fák alatt, biztos megyek még idén nyáron
- a kezdeti közepes lelkesedés után teljesen rácsúsztam a Murderbot-ra (sweet: szuper volt a pénteki évadzáró, és berendelték a második évadot is, bitter: nem lehet tudni, hogy mennyit kell majd várni rá)
- tegnap B.-t is elvittem a menhely-cicákhoz, és imádta őket (meg a cicák is őt), biztos megyünk még közösen
- jövő szombaton tesómmal megyünk a Queens of the Stone Age-re a Parkba, de addig is hangolódásként tegnap este végig tudtam nézni a livestreamet a Pohoda fesztiválos koncertjükről (és ami extra meglepő volt, kivételesen tök jó fej emberek gyűltek össze a kommentszekcióban is, ilyet még nem is nagyon láttam)
- találtam egy grafitceruza illatú parfümöt!
- amikor elkezdtem varrni, az volt az álmom, hogy saját linóprint-mintás anyagból csinálhatok majd ruhákat, és úgy néz ki, ez jövő héten meg is valósul, a linóminták készen vannak, és az elrendezést is megterveztem, már "csak" meg kell valósítani

space in the in-betweens

 

Jubéo Hernandez, Unsplash

Oké, sorozatban ez már a második bejegyzés, ami megíratlanul a piszkozatban marad, és csak egyre nehezebben és nehezebben veszem rá magam, hogy foglalkozzak vele, szóval most kivételesen csak egy dologra fogok koncentrálni egészen addig, amíg nem végzek vele...

Nem emlékszem, mikor volt utoljára ilyen, hogy (munka szempontjából) leginkább a semmiben lebegtem, eddig többnyire volt tervem és irányom, most viszont nincs meg az a pici szikra, ami mutatná, merre kellene tapogatózni - ami olyan szempontból nem is óriási katasztrófa, hogy álláslehetőségek se igazán vannak, aminél pedig végül rászánom magam a jelentkezésre, onnan nulla a reakció, szóval nem érzem azt, hogy bármiről is lemaradnék. Azt nehéz eldönteni, hogy ez most egy "tanuld meg kezelni a bizonytalanságot"-időszak vagy csak túl kényelmes a munka-stressz nélkül létezni, és meggyőzöm magam róla, hogy jól van ez így, mindenesetre most ezerszer könnyebben megy megélni a pillanatokat, mint amikor legutóbb itthon ragadtam hosszabb időre.

Azért az látszik, hogy amibe figyelmet és energiát teszek, az elkezd eredményeket is hozni, perpillanat ez éppen a varrás, ahol múlt héten elkészültem az eddigi legbonyolultabb ruhadarabbal, amit azóta szerettem volna a magaménak tudni, mióta felfedeztem a Lucy&Yak-ot, és amiről tudtam, hogy boltban esélytelen venni: varrtam egy overált. Ez is olyasmi, ami a fejemben lebegett már egy ideje, de csak akkor öltött konkrét formát, amikor a webshopban megláttam egymás mellett ugyanannak a mintás pamutvászonnak a sötét és a világos hátterű változatát, onnan viszont annyira tetszett, amit elképzeltem hozzá, hogy muszáj volt végigcsinálnom (és a próbadarab is meglepően jól sikerült... harmadjára legalábbis, úgyhogy viszonylag nyugodtan vágtam bele a végleges anyagokba is, és még láthatatlan cipzárat is megtanultam varrni). 
A legmeglepőbb, hogy tényleg olyan lett, amilyennek szerettem volna (ami a kreatív projektek töredékében sikerül), sőt, annak ellenére, hogy semmilyen szempontból nem átlagos cucc, simán hordható, azóta már többször volt rajtam utcára, és egyáltalán nem éreztem semmilyen feszengést - lehet, hogy lassan megtanulom a helyén kezelni a s.k. ruhadarabokat.

A forgalmi vizsga viszont elsőre nem sikerült, jövő héten újra próbálkozok, és nagyon reménykedek benne, hogy már nem fogom annyira szétizgulni magam (meg hogy normálisabb lesz a vizsgabiztos, mert amit nem én tettem traumatikussá az első körben, azt sikerült neki). Ezzel együtt az egy hatalmas eredmény, hogy nem tudta megrengetni az önmagamba vetett hitet- szerintem tudok vezetni, az oktatóm szerint is tudok vezetni, most már csak egy kis szerencsére van szükség ahhoz, hogy erről papírom is legyen végre (és nyilván akkor jöhet az óvatos, lépésről-lépésre rutinépítés).

mon the biff

Oké, a nyár tényleg és teljes mértékben beindult ezen a héten, eddig volt

- mangós sör és délutáni/kora esti (... nem mintha 8 előtt bármi élet lett volna) Tesco Disco, többek közt a blog címadó dalával
- egy tökéletes Biffy Clyro első sorból, a basszgitáros pengetőjét elkapva (egyébként meglepően kevesen voltunk, de az együttes így is hozta a 110%-ot, és hallottam ezt meg ezt élőben, ami miatt önmagában is megérte volna)
- hivatalosan is lett forgalmi vizsga-időpontom, és csütörtökön összehoztam az első olyan próbavizsgát, amin már átmentem volna, úgyhogy nem reménytelen a helyzet
- cicasimogatás a Herosz állatmenhelyén, amit nagyon régóta terveztem már, és szuper volt, mindenképp megyek még, amíg ennyire ráérek

joy spotting

 

Egy lista a klassz apróságokról mostanában (ha már minden más olyan, hogy legszívesebben ordítanék):

- az új Platon-lemez, amit minden hallgatással egyre jobban szeretek
- North of North (kár, hogy csak egy évada van, bár berendelték a másodikat... pont az a kedves-szerethető-könnyed-de-nem-súlytalan műfaj, amit annyira nehéz találni)
- epres palacsinta reggelire (mogyoróvaj épp nincs itthon, úgyhogy kipróbáltam tahinivel, és kicsit extrém, de működő ízkombináció, főleg étcsokival)
- az ausztrál Taskmaster negyedik évada
- Linkin Parkra futni (kénytelen vagyok beismerni, hogy az új albumról is megszerettem egy-két dalt, bár közel sem annyira, mint a régebbieket)
- játszótéri homokozás az unokahúgommal
- esti fotózás a belvárosban (eredetileg csak B. miatt mentem, de sikerült elkapni a hangulatot, és telefonnal is egész jó képek lettek belőle - ezzel együtt kezdem feltámasztani a 2023 nyara óta szünetelő insta-profilomat)
- kb. 2 év kihagyás után új Drawing With Waffles-videók! (még 2020 környékén, amikor elkezdtem kicsit többet rajzolni, nagyon inspiráló volt, a heti programom fix pontját jelentették a videói, és aggódtam érte, amikor egyik napról a másikra eltűnt, annyira jó, hogy úgy néz ki, visszatért)

maximum distraction

Becca McHaffie, Unsplash

A rádiócsend (és munkátlanság) ellenére elég pörgősek mostanában a napok, sokat vezetek, sokat futok, tökélyre fejlesztettem a kovászos dán zsömit, és anyummal belevágtunk egy elég masszív projektbe: el akarjuk adni a rengeteg (... tényleg rengeteg, mostanában csak a töredékét néztük át a dobozainak, és így is 60+ darabot válogattunk ki) ruhát és cipőt, ami felgyűlt nála az elmúlt évek alatt. Egyrészt mennek fel Vinted-re, másrészt lesz a következő hetekben pár gardróbvásár Pesten, amire kimegyünk (most vasárnap például ide). Nyilván azt élvezem az egészből a legjobban, hogy macskás rajzot tervezhetek az árcímkékre, B. pedig zseniális táska-és cipőfotókat készített azokhoz a darabokhoz, amiket online akarunk meghirdetni (csak sajnos az itthoni "stúdió"ja felszereltsége és a hely se elég ahhoz, hogy a ruhákkal is meg tudjuk csinálni ugyanezt). 

Az április olyan szempontból könnyebb volt, hogy kaptam rá teljes fizetést (bár teljesen csak akkor hittem el, amikor ma megérkezett a számlámra az összeg), és így egész jól át tudtam fejben keretezni, csak a vége felé csúsztam bele a hajnalban felébredős "mi lesz most"-szorongásba. Így, hogy közben május lett, lassan már el kell kezdenem állásokra jelentkezni, de nem igazán láttam semmi használhatót, és a motivációm is nagyjából nulla. Annak ellenére, hogy egy csomó mindent tanultam az előző munkahelyemen, nagyon megtépázta az önbizalmam az elmúlt ...fél év? egy év?..., és sokkal inkább arra koncentráltam, mit nem tudok és milyen szinten nem vagyok még, és egy olyan szép szorongás-spirált sikerült felhúznom az egész kódolás körül, hogy biztos lesz még vele munkám, mire újra a közelébe tudok menni.