 |
| Maxime Lebrun, Unsplash |
Oké, tudhattam volna, hogy az egy nap Sziget-két napnyi háromésféléves, végtelen energiájú keresztlány után szaladglás-egy nap Sziget ritmus kicsit húzós lesz, de arra nem voltam felkészülve, hogy mennyire el fogok fáradni keddre (meg arra se, hogy azzal indítom a reggelt, hogy a lábamra ejtek egy kétkilós, tömör fém biciklilakatot, és utána a nap hátralevő fele azzal telik majd, hogy jegelem, és nagyon reménykedek benne, hogy nem tört el).
Még így is megérte kinézni a Szigetre hétfőn is, bár aggódtam, hogy már Portugal.the Man-en is tele lesz az első pár sor Chappell Roan-rajongókkal, és igen, most sokkal nehezebb volt jó helyet találni, de azért sikerült. A koncert maga egy kicsit felemás élmény volt- nem tudom, mi van az együttessel, azt olvastam, hogy a dobost lecserélték, de semmi mást, úgyhogy kicsit sokkolt, hogy az énekest leszámítva gyakorlatilag senki nem volt ott abból a felállásból, amire számítottam. Szinti konkrétan nem is nagyon volt a legtöbb dalban, és oké, így is jól szóltak, de attól még ez így bőven nem az volt, amire vártam. Ezzel együtt persze jó volt élőben hallani a Purple Yellow-t vagy a So Young-ot, meg látni a világ legintrovertáltabb frontemberét (és a szokásos, kivetítős üzeneteik is megvoltak, ráadásul magyarul: "Mi vagyunk a Portugal.the Man! Ha bárkinek is kétsége adódna azt illetően, hogy a jó koncerten van-e, "Ha nem tetszik a koncert, akkor viszont az Arctic Monkeys voltunk."), de a kezdeti csalódás azért beárnyékolta az egészet.
Utána a Last Dinner Party-t már nem volt kedvem ennyire elöl kivárni, vettem egy sört és kóboroltam egy kicsit, spontán találtam egy szuper koncertet a Revolut színpadon, amin alig voltak, aztán a fűben ülve, egy hambival a kezemben belehallgattam a lányokba, de rá kellett jönnöm, hogy nekem ez a casual, messziről koncertnézés nem annyira jön be- vagy ott akarok lenni közel, és kapcsolódni az egészhez, vagy túlságosan is beleolvad a háttérbe. Azt tudtam, hogy Chappell már biztos nem fog beleférni, de szuper volt látni a rengeteg színes-csillámos ruhát a közönségen is (és fertőző a dolog, hazaérve zuhanyzás közben strasszokat mostam le magamról úgy is, hogy overálban voltam).
A kisgyerekes családi látogatásnak+ a nehezítő körülményeknek (30 fok feletti meleg, délutáni szundik, B. és a húga gyógyszerváltása- mindketten most kezdtek el szemaglutidot szedni a cukorbetegségükre, és felváltva küzdöttek az émelygéssel) azért volt egy olyan következménye is, hogy bár M. reggel 7-től este 9-ig ment volna, azért sok szünetet és itthoni pihit tartottunk, és nem is voltak kőbe vésett programok, egyedül a pillangóházat szerették volna megnézni, ami csak pár villamosmegállónyira van a lakástól, és nagy sikere volt (bár M.-el együtt ugráltunk el a ránk szálló lepkék elől, B. viszont kapott egy szép azúrkék példányt a sapijára, később pedig a fejére is), ezen kívül a legtöbb időt a környékbeli játszótereken töltöttük (és megkezdtem M. zenei ízlésének az alakítgatását, a Kooks tetszett neki, a Queens of the Stone Age-re pedig az volt a reakció, hogy hallgassuk még hangosabban és hangosabban, szóval van remény, hogy 10-12 év múlva már vele megyek fesztiválra).
Most pedig kicsit élvezem a lassulást, tegnap végre eljutottam a könyvtárba az előjegyzett Soha soha soháért, és Moa Herngren: A válás-ára is lecsaptam (és azóta már végig is olvastam, nagyon bejött, kár, hogy a sorozat második részének minden példánya ki van kölcsönözve, pedig már mennék is vissza érte). A vezetést viszont elhanyagoltam az elmúlt hét izgalmai mellett, és most már muszáj lesz visszaállni rá, mert a hétvégi baráti talira Érdre már szeretnék én kivezetni (ha sikerül GreenGo-t találni hozzá a környéken, és nem vesztem el a bátorságomat az utolsó pillanatban).
