Egy évvel és egy nappal ezelőtt vagy a brüsszeli reptéren izgultam, hogy a több órás késésből ottragadás lesz, és lekésem az évekig taró gondolkodás és tervezgetés után lefoglalt másnap nyolc órás időpontomat, vagy már a repülőn ültem, és részben azon aggódtam, hogy időben és térben is egyre közelebb kerülök ahhoz, hogy megkapjam életem első tetoválását.
Igen, szervezhettem volna jobban is a programokat, de így jóval éjfél után újra Budapestre érve legalább kérdés se volt, hogy másnap kialvatlanul fogok ott ülni
Ivettnél, akinek beleszerettem egy 2018-as Inktober-rajzán a hegyekbe (és a felhőkbe), és jópár közös email-váltás, tervezés és újratervezés után megszületett, hogy pontosan mi kerüljön a bal csuklómra.
Már évekkel ezelőtt eljátszottam a tetoválás gondolatával, és az nagyjából meg is volt már rögtön, hogy hova szeretném, csak az nem, hogy pontosan mit - mint mindent, ezt is túlgondolkodtam, és meg akartam találni a *tökéletes* mintát a *tökéletes* jelentéssel, ami személyes és egyedi, olyan, ami évek múlva is ugyanennyire tetszeni fog, mély eredettörténete van, és egyáltalán, minden létező szempontnak megfelel. Amikor telt az idő, és úgy jött el a 30. szülinapom, hogy még mindig nem kerültem közelebb a megvalósításhoz, eldöntöttem, hogy ez lesz az, amikor tényleg megtörténik- igazából ez a szülinapi ajándékom magamnak. Nem sokkal később összeállt, hogy hegyeket szeretnék, de utána még hónapokig nem találtam olyan rajzot vagy tetoválástervet, amire úgy éreztem volna, hogy igen, megvan az igazi.
Egészen addig, amíg meg nem láttam
ezt a rajzot. Utána már csak vennem kellett egy nagy levegőt, írni egy emailt, egyeztetni az időpontot. Kicsit dolgozni az ötleten, mert valahogy összhangba kellett a belső hangomat (aki nagyon határozottan tudta, hogy mit *nem* szeretne, de nehezebb volt eljutni odáig, hogy mi az, amit igen), Ivett terveivel (amivel szuper rugalmasan alkalmazkodott ahhoz, amiket írtam neki, és mégis megtartotta közben a saját stílusát, ami miatt alapvetően őt választottam).
Aznap reggel szerencsére üres és nyugis volt a tetoválószalon, rajtunk kívül nem volt még bent senki, úgyhogy már csak azon kellett aggódnom, mennyire lesz fájdalmas ez az egész (vagy kínos, ha az első két csík után felugrok és elszaladok), és azon kevésbé, hogy mennyire kilógok a sorból azok közül, akik épp a sokadik óriáis tetoválásukat kapják, és megvetően felvont szemöldökkel figyelik azt, aki még mindig csak az elsővel bénázik (igen, többek közt emiatt is halogattam, egyszerűen nem tudtam magam odaképzelni és nem hülyén érezni magam). Szerencsére Ivett türelmes volt, megmutatta tinta nélkül, hogy kb. milyen érzésre számítsak, és csak utána vágtunk bele. Az első sokk után egész jól ki lehetett bírni- összesen nagyjából egy óra volt, de nem tűnt hosszúnak, voltak pontok, amik jobban fájtak, de egyébként szinte hipnotikus volt figyelni, ahogy egyre több részlet felkerül a karomra, vonal vonal után, és nem sokkal később már hazafelé sétáltam alaposan lefóliázva.
A túlgondolkodás egyik előnye, hogy eléggé utánaolvastam, mire lehet számítani a friss tetoválás gyógyulásakor, ezért nem borultam ki, amikor először szuperóvatosan megmostam, és úgy nézett ki, hogy az összes tinta lejön (és szerencse, hogy a családomnak egy időben folyamatosan erről beszéltem, anya profi módon tovább tudta adni az infót egy munkatársának, amikor az ő lányának volt friss tetoválása, és ez volt a téma a munkahelyén :), de így utólag már tudom, hogy kicsit túlzásba vittem a "vajon elég gyorsan gyógyul? így kellene kinéznie pár naposan? biztos rendben van?"-jellegű aggodalmakat- igen, rendben volt, kibírta az első nyarát, és még most is nagyon szép és egyenletes, és imádom, hogy ott van rajtam (főleg a virágos-lányos nyári ruhákkal a kontrasztot, vagy ha bentre picit elegánsabban öltözök, és kilátszik a felhajtott blézerujj vagy ing alól).
Az egy külön végtelen hosszú poszt lehetne, hogy ki hogy reagált rá, most már én is tudnék írni egy top 10 "Mit ne kérdezz valakitől, akinek van egy új tetoválása"-listát, viszont amire nem számítottam és imádtam, hogy ha az emberek elmesélték, őket mire emlékezteti (teljesen váratlan dolgok is előjöttek). Az biztos, hogy szeretnék még tetoválást (ha egyszer véletlenül Berliben járok, akkor
például tőle valamit), de azt is megtanultam, hogy a nyár nem a legjobb időpont hozzá, főleg, ha vízpartot vagy strandot is tervezek, úgyhogy a következővel biztos, hogy megvárom az őszt.
