Minél tovább nem írok, annál jobban túldimenzionálom, hogy miről és mit is kellene, szóval... próbálom lazán venni, amennyire lehet, és visszazáródni egy nem túl mélyre nyúló bejegyzéssel.
Erre a nyárra nincs igazi bakancslistám, csak azt terveztem óvatosan, hogy a Fran Palermo-Middlemist Red-Platon Karataev hármasból a lehető legtöbbnek a koncertjére eljutok (ha már a 2020-ban legtöbbet hallgatott zenék közt ott van mindhármuk új albuma), és úgy néz ki, sikerülhet akár még túlteljesítenem is a tervet: jövő csütörtökön Kobuci és Fran Palermo, sőt, szeptemberben végre tesómmal közös Platon a Müpában, velük ez már a harmadik alkalom lesz három hónapon belül, és remélhetőleg addigra megjelenik majd a magyar nyelvű új album (egy dal már kint is van róla).
A másik, strandolós vonalon is sikerült túllépnem a megszokott évi egy alkalmon (bár sajnos most a szokásos helyszín, a Csillaghegyi pont kimaradt), volt pesti strand és vidéki strand, csobbanás szabadstrandon (majdnem-)Dunába és B. tesójáéknak a medencéjébe is.
Múlt héten csak sikerült összehozni a szabit, meg a pár napos Pécsen nyaralást is, amit annak ellenére is kiélveztünk, hogy villámgyorsan eltelt, és elég sok apróság alakulhatott volna jobban is. A Google Maps egyszerre volt a legjobb barátunk (amikor olyan helyeket sikerült rajta találnom, mint a N-Eozin grillterasz, ahol rögtön az első este a legjobb vacsit ettük a legszebb kilátással, vagy a Skoko, ahová kalandos volt feljutni, és épphogy sikerült elcsípni egy asztalt, de így is nagyon szerettük) és a legnagyobb ellenségünk (amikor strandolás után este 6 körül bolyongtunk a durván kihalt Zsolnay-negyedben, és minden étterem-opció vagy zárva volt, vagy már valami teljesen más nyílt a helyén). Ami miatt viszont büszke vagyok magamra, és ami nagyon sokat segített a kiszakadásban, az a viszonylagos online detox volt, amit már a nyaralás előtti hétvégén elkezdtem, és egészen a visszaérkezés délutánjáig betartottam: social media, blogok, Youtube, e-mailek és minden hasonló nélkül csináltam végig azt az időszakot, tényleg csak konkrét információkra kerestem rá, vagy hangoskönyvet hallgattam scribd-on.
B.-vel kitaláltuk, hogy mi lesz a projekt, ami miatt nem ragadjunk bele a "vége a nyaralásnak, vége a nyárnak, nincs mit várni"-mocsárba: eldöntöttük, hogy a héten már tényleg szerzünk fűszernövényeket az ablakpárkányra (első próbálkozásként júliusban volt egy bazsalikomunk, ami fájdalmasan korai halált halt, de így is feldobott minden spagettit és salátát hetekig- őt nem is ültettük át az eredeti cserépből, másodjára már talán jobban fog menni.)
Futottunk miatta pár kört a környéken, de mostanra lett
- egy doboz, amiben kényelmesen elférnek majd
- egy tő menta, aminek az illatával tele van a lakás
- és a bazsalikom 2.0-t is elhoztuk a Lidlből, mert indokolatlanul optimisták vagyunk
(- a korianderről még folynak a tárgyalások, én imádom, B. utálja)
Délutánra szerzünk virágföldet is, és nagyon reménykedünk, hogy ha kapnak elég teret, vizet meg fényt, hosszú távon is megmaradjanak.