indoor safari

 

Továbbra is leragadva az öltözködés-témánál: 

- megjöttek a BeWooden-nyakláncaim és fülbevalóim, és imádom őket, nagyon jól összeállt most ez a "puha barnák és sárgák + természetes anyagok"-koncepció, kifejezetten élvezem az öltözködést, és nem csak az irodai napokon

- úgy tűnik, most ha sorozatot nézek, akkor is ezt veszem észre a legjobban, mert amikor végre belevágtam a második évad Beef-be, főleg Carey Mulligan ruhái miatt volt emlékezetes az első rész, de annyira, hogy lenyomoztam, ez a ruha honnan van és hogy tudnám megszerezni (több szempontból is reménytelen, most épp azt tervezgetem, hogy tudnék hasonlót készíteni- szerencsére léteznek jobb minőségű textilfestékek is, mint amikkel eddig kísérleteztem, majd kicsiben megnézem, hogy birkóznak meg ezzel a vízfesték-hatással)

- a Vinteddel eddig még egész jól alakult minden, volt, ami nem passzolt, de gond nélkül tovább tudtam adni, volt, ami a szekrényemben ragadt, de a rendelt cuccok többsége bevált. Most viszont, az első reklamációm közepén, csak biztosabb lettem benne, hogy nagyobb értékű, fontos/különleges dolgot biztos nem bíznék rájuk semelyik oldalról: egy szimpla, 1800 forintos szandált visszadobtam, mert az "egyszer használt"-leíráshoz képest nagyon csúnyán kopottak voltak a műbőr pántjai, és már több, mint egy hónapja húzódik az ügy (persze túl fogom élni, ha levonják a pénzt és meg kell tartanom, de kíváncsi voltam, mennyi esélye van egy jogos reklamáció átfutásának) 

get dressed

c&a webshop

Mióta újra hideg lett, nagyon nyűgösen öltözködök, főleg azért, mert már megint összesen 1 farmert hordok, és az se az igazi, csak nagy kompromisszumként vettem tavaly ősszel (az eggyel kisebb méret már kényelmetlen volt, ez viszont mostanra konkrétan lóg rajtam, és ráadásul szürke, ami szinte semmilyen felsőmhöz nem passzol igazán... és amennyire megszoktam és élveztem nyáron, hogy szuper színeket használhatok, őszre/télre egyelőre egyáltalán nem sikerült ugyanezt átültetni). Nem fűztem hozzá túl sok reményt, de bementem a C&A-ba körülnézni, és nagyjából 20 perccel később két tökéletesen sötét-ősz palettájú nadrággal sétáltam ki (ráadásul az egyik 36-os, amit azóta se akarok elhinni, csak csendben reménykedek, hogy mosás után is feljön majd rám). Külön tetszik a trend, hogy most minden nadrág boka felett ér véget, így nem kell majd (annyit) felhajtanom belőlük...

Két dologra lenne még szükség a mostani ruhatáram szintlépéséhez: az egyik egy nyúzható, kicsit nagyobb táska, ami nem hátizsák- azon gondolkodok, hogy egy érdekesebb színű kord-anyagból varrok majd valami ilyet; a másik pedig, ami jóval nagyobb falat, megtanulni kötni, és összerakni pár pulcsit vagy kardigánt (sokkal szebb színű fonalakat látok, mint kész ruhadarabokat, de nem tudom, mennyire lennék jó benne). Legmerészebb álmaimban már ilyeneket csinálok, de egyelőre egy sima egyszínűben is kiegyeznék.

Brown Shoes

Ceci Bravo, Unsplash

Már 16 éves korom és az első Martensem óta bőrdzsekis-bakancsos lány vagyok, és a legutóbbi pár telet egy barna Cat-ben csináltam végig, ami sajnos kezdi megadni magát (igazából tavaly ősszel rommá ázott, de aztán valahogy nagy nehezen visszahoztam az életbe, de csak mert nem tudtam még lecserélni). Azóta is képtelen vagyok helyette bármit találni- pedig csak annyi lenne az elvárás, hogy legyen vízálló, ne legyen rajta cipzár, ne legyen fekete vagy sárgásbarna, és lehetőleg ne karcolódjon meg már attól is, ha ránézek (kettőt is rendeltem online két különböző időpontban és webshopból, és mindkettőt teljesen megtörve és összekarmolva küldték ki, nem tudom, hogy ez így hogy lehet oké, de legalább szó nélkül vissza is vették őket). Tegnap nagyjából reményvesztetten bementem egy ecco-ba, és bár csak 39-es felett, de meglepően ígéretes jelölteket láttam (azóta kiderült, hogy a Corvin-beli boltjuk outlet, ami még jól is jött volna, de most inkább veszek egyet teljes áron, csak legyen a 37-es lábamra is). Online utánajártam egy kicsit, és ha minden jól megy, ebéd után egy Grainer ma hazajön velem...

Fluff vol 2

 

Anthony Tran, Unsplash

Végül megrendeltem a social battery-kitűzőt (nem a 3 millió forintos verziót, amit emagon találtam, hanem a német etsy-ről, elvileg már feladták, talán jövő hét közepén itt lesz), tegnap pedig volt egy teljesen felesleges köröm az Aréna Plázában, egy másik ottani ruhaboltra hittem, hogy Van Graaf (igazából Peek&Cloppenburg, nulla őszi színű kardigánnal, még durvább árakkal), és nagyon-nagyon nehezen vettem rá magam arra, hogy átvonszoljam magam az Árkádba is, ahová ténylegesen kellett volna, de megtettem, és így még pont le tudtam csapni álmaim sötétbarna kardigánjára, több, mint a felére leértékelve, úgyhogy küldetés teljesítve, kezd összeállni az őszi ruhatáram (vajon szükségem van még 1-2 Budapest-pólóra, ha a meglevőeket állandóan hordom, viszont összhatásban nagyon hasonlóak lennének?)

Tegnap B. mutatott egy nagyon érdekes youtube-videót arról, hogy miért vagyunk állandóan fáradtak (röviden: túl sok döntés nap közben+ túl sok koffein és túl kevés alvás, de nagyon érdekes volt a neurológiai háttere), és bár saját magamról tudom, hogy az említett dolgok mellett a legfontosabb tényező a rendszeres, intenzív edzés, azért vannak tippek, amiket felhasználhatnék belőle, főleg a rutinok kialakításában és a döntésmennyiség/rágódás csökkentésében - a menütervezés például nagyon jól működik, ha az előző hétvégén rászánjuk az időt, viszont a ruháimat képtelen vagyok előre kikészíteni (oké, itthonról dolgozok, technikailag lehetek minden egyes nap ugyanabban a leggingsben és fekete pulcsiban, de jobb érzés, ha nem).
Legalább a koffein kapcsán teljesen jól állok (képtelen lennék a felhozott példa szerint este még visszaülni a gép elé dolgozni+bedobni hozzá egy kávét, szerencsére nincs is rá szükség), mostanában meg tudok állni a reggeli 1 matchánál (próbáltam visszahozni a délutáni kávézást, de sajnos bekavar az alvásba, és ha egyébként is stresszes a munkahelyi helyzet, akkor csak ront rajta). 

Kicsit amúgy emiatt is tartok a csapatépítőtől (ezer másik indok mellett) - mindenképp én leszek a weirdo, aki nem eszik cukrot, kerüli a péksütiket, nem kávézik, és alig iszik alkoholt, de ezek közül a legtöbb kell ahhoz, hogy ne legyek teljesen zombi az öt nap alatt (mindenesetre a főnököm azt mondta, nem lesz minden este program, és simán elvonulhatok a szobámba, ha akarok, ez egy kicsit tartja bennem a lelket).

Counting down the days

 

Tobias Reich, Unsplash

Hétvégén komolyabban is belevetettük magunkat a Korfu-tervezgetésbe, emiatt aztán ma 100%-os demotiváltsággal kezdtem a hétfőt (... de már csak 5 munkanap a maival együtt), fejben már egy olyan öbölben lógatom a lábam, mint ami a fenti képeken van- persze a teljes családdal közös szervezés az még mindig elég döcögősen halad, de próbálok visszavenni a mikromenedzselésből, és elengedni azt, ami nem rajtam múlik - azt szeretném tudni előre, hogy mi B.-vel milyen programokat, mennyi pihenést és milyen ritmust akarunk, és bárki csatlakozhat majd, aki szeretne (meg persze úgyis sokat fog számítani az is, hogy mennyire tudunk majd aludni egy egyévessel a házban, és mennyire szörnyűek az utak, és ehhez képest mekkora távokat mer majd B. bevállalni a bérelt autóval).

A korábbi (... évek óta tartó?) "nem tudok ruhát venni, nem tudok ruhát varrni"-időszak hivatalosan is lezárult, és szerintem 2020 óta ez lesz az első olyan nyaram, amibe egy viszonylag korrekt ruhatárral vágok bele (de most egy ideig nem akarok sem méteráruboltot, sem Vintedet látni). A Medicine viszont egyelőre mégse lesz a kedvenc márkám (és emiatt zseni a Vinted amúgy, mert a két próbaképp rendelt ing összesen kevesebbe került, lengyel szállítási költségestül is, mint egy teljes áru darab lett volna), a minták, színek és fazonok rendben vannak, de az egyiknél az anyag fakul nagyon durván, a másik pedig  viszonylag újnak hat, de egymillió kiálló cérnaszállal érkezett meg, és bár igazán nem nevezhetem magam profi varrónőnek, ennél még én is szebben fejeztem be a topokat.

Az viszont kezd egyre kevésbé vicces lenni, hogy bármilyen jól hangzó programot találok mostanában Pesten, az egészen konkrétan a nyaralás egy hetére esik... koncertekkel (Tamikrest, Fran Palermo, Platon-duo) kezdődött, de a steampunk design market is akkor lesz, lassan már nem is merek körülnézni, mert biztos, hogy minden június első hetében történik (és persze a választások is, bár tesóm utánanéz, hogy valahogy nem tudnánk-e Korfun szavazni). Nem baj, egyvalamit biztos, hogy várhatok majd a nyaralás után is: a második tetoválás folyamatban van, már az első tervet is láttam hozzá, és bár még nem tökéletes, de már ilyen formában is szemrebbenés nélkül bevállalnám. Persze ez megint azzal jár, hogy onnantól nem igazán strandolok majd, de egyszer már végigcsináltam egy nyarat friss tetoválással, és így 5 évvel később is teljesen jól néz ki, nem fakult vagy terült nagyon durván, még mindig szeretem.

Glimmers

 

Taneli Lahtinen, Unsplash

- tegnap a saját készítésű, dzsungelmintás topból kiindulva sikerült egy meglepően menő összeállítást felvennem- mostanában nagyon tetszik a blézer+fehér sportcipő, kellően mintás-színes ruhákkal kombinálva, és végre ez egy olyan, zöldesbarna árnyalatú felső, ami nem üti az összes zöldesbarna árnyalatú nadrágomat (viszonylag limitált színpalettán mozgok, egy csomó egyszínű cuccal és néhány mintással, és valahogy mégis sikerül összeakadniuk; valószínűleg azért, mert a varrásnál egyelőre fontosabb szempont volt a meglevő, évek óta szekrényben porosodó anyagok felhasználása annál, hogy mi lenne a lehető legtöbb meglevő ruhadarabommal kombinálható... de lassan eljutok idáig is)

- már több fűszernövény is szörnyű halált halt az ablakpárkányomon, de hétvégén a piacon találtam egy egész strapabírónak tűnő borsmentát, ami egyelőre még bírja a gyűrődést, és így tudok citromos-mentás limonádét inni napközben (meg mentával enni a rengeteg epret)

- a múlt héten felfedezett Janikovszky-parkban üldögélni a közösségi irodában töltött nap végén, és gyönyörködni a páfrányokban (és pont nem elázni hazafelé menet)

But I can't see you every night

 

Mohammadreza Charkhgard, Unsplash

Ma megint léptem egyet előre a jogsi megszerzése felé vezető úton: megvan az orvosi alkalmassági, vagyis bejelentkezhetek a KRESZ-vizsgára (nem is baj, mert ahogy időben távolodok a tanfolyamtól, fogy a lendület, az utóbbi pár napban egyre kevesebb és kevesebb próbatesztet töltöttem ki, bár amiket megcsináltam, azok többségén át is mentem), és ha minden jól alakul, május utolsó héteben túl is eshetek rajta (az elsősegély így is marad majd a nyaralás utánra).
Azt hiszem, 4-5 éve először találkoztam személyesen a háziorvosommal, és mint kiderült, valószínűleg utoljára is, mert a hónap végén nyugdíjba megy- szomorú, mert már a Pestre költözésünk óta hozzá járunk, és az utódja biztos nem olyan lesz, aki jól ismer mindkettőnket, és lelkesen érdeklődik az esküvőnkről (meg hogy tervezünk-e gyereket). Így azt hiszem, szakad az utolsó szál is, ami az 5. kerülethez köt, pedig mindig kellemes nosztalgiával sétáltam át a Ferenciek terén (bár a Madal egy szuper kávézó a napközbeni munkához, úgyhogy lehet, hogy ide eljövök még).

Nem jutottam túl sokáig a kapszulagardrób-tervezéssel, túl sok a változó, de egyvalami egyértelművá vált, miután összeszedtem a mostanában kedvenc ruháimat: ha ezeket el akarom vinni a nyaralásra, akkor kelleni fog valami, amivel eltüntetem a ráncokat belőlük, mert szinte minden viszkóz vagy len, és képtelenség úgy elrakni őket a bőröndbe, hogy használható állapotban kerüljenek elő. Úgyhogy gyors online kutatómunka után rendeltem egy kézi gőzölőt, ami remélhetőleg itthoni használatra is kiváltja a vasalót, mert most eléggé hozzájárul a nappaliban uralkodó káoszhoz, hogy a varrógépen és az éppen használatban levő anyagdarabokon kívül a vasalódeszkát is állandóan kerülgetnem kell (sose gondoltam volna, de a varrás egyik első és legnagyobb tanulsága volt, hogy ki lehet ugyan spórolni a millió "és vasald el a ráhagyásokat"-lépést, de sokkal jobban fog kinézni a végeredmény, ha megcsinálom). 

Cérnaception

 

Boglárka Salamon, Unsplash

Hétvégén itt volt B. családja, úgyhogy varróműhelyből átlagos nappalivá kellett alakítanunk a nagyszobát (oké, tény, hogy sokkal jobban néz ki így, de amíg nem költözünk egy olyan lakásba, ahol van egy extra, erre használható félszoba, addig marad a káosz), ami viszonylag gyorsan és hatékonyan megtörtént... kivéve a kósza cérnaszálakat, amiket úgy is folyamatosan szedegettünk a padlóról, hogy pénteken legalább kétszer végigporszívóztunk minden sarkot (de legalább gombostűt nem talált senki sehol, ami szuper, mert B. teljesen jól viseli a varrással járó felfordulást, egyedül a random helyeken felbukkanó tűktől fél).

A péntek este és a szombat nagy része így kiesett, viszont vasárnap megint tudtam konditerembe menni, a tanulságok:
- az edzés+szauna+zuhany után érzem magam a legjobban a bőrömben
- nem érdemes sötétben pakolni az edzőcuccot, főleg, ha a sportmelltartóm nagyon hasonlóan szürkészöld színű és ugyanolyan fazonú, mint az új bikinifelsőm (de: az edzés nagy részéhez ez is oké volt, csak futni nem tudtam)
- ha "szaunavilágnak" neveznek valamit, az még nem jelenti azt, hogy egynél több szauna is van
- a System of a Down Hypnotize albuma szuper edzős zene (ezer éve nem hallgattam őket, de csütörtökön szóba kerültek a céges chaten, és azóta nem mennek ki a fejemből)

Egyébként úgy néz ki, az időszakos böjt+kalóriaszámolás+több mozgás kombináció működik, a testsúlyom is megindult lefelé, de ami sokkal fontosabb, hogy erősítik egymás hatását, és nem nehéz betartani őket (tegnap étteremben vacsiztam, ami miatt 7 helyett 8:30 volt az a pont, ahonnan a 12 óra indult, így viszont reggel 8 után még egyáltalán nem voltam éhes), úgyhogy a nyaralásig megpróbálok eljutni odáig, hogy 12 helyett stabilan 14 óra legyen az éjszakai nemevés időtartama.

A varrással pedig egész jól haladok, még ha mindent cérnák borítanak is; a tervezett ruháról kiderült, hogy a szabásmintán leírtakkal szemben nem kell kombinálni a méreteket, a 10-es tökéletes (ezért éri meg először megvarrni az egészet játszós anyagból, így is hajtépős volt visszabontani, kisebbre vágni és újravarrni a teljes szoknyát, de így legalább élesben csak egyszer kell majd), úgyhogy a héten megyek majd, kinyomtatom a mintát A0-s méretben, hogy ne egy pontatlan illesztésen vagy ragasztáson múljon semmi, utána pedig veszek egy mély levegőt, és elkezdem használni hozzá a barcelonai anyagot.
A másik aktív projekt egy top, annak a szoknyának a feldarabolt részeiből, amit még tavaly találtam egy vintage turkálóban, és nagyon szeretem a színét és a mintáját is, de olyan fazon, amit biztosan nem hordanék (felszabadító volt elismerni magamnak, hogy a belátható jövőn belül nem fogok szoknyát felvenni), így viszont egy kis trükközéssel újra tud születni (a "most már tényleg végleges" top szabásmintáján is legalább két ponton változtattam még, de egyre gyorsabban haladok a megvalósítással, ma nap végére valószínűleg be tudom majd fejezni). 

Összességében azt hiszem, most jött el az a pont, ahol hátra kell lépnem egyet, és végiggondolni, hogy áll a nyári ruhatáram, mik kombinálhatóak egymással, mi az, amiből ténylegesen többre lenne szükségem (topból valószínűleg ezen a ponton már nem), és honnan tudok szerezni - valószínűleg kiindulásképp a nyaralásra összeválogatok egy kapszulagardróbot, és azt bővítem majd később. 

Paint it green

 

Paul Blenkhorn, Unsplash

Azt hiszem, a zöld lenvászonnal kezdődött, amit aztán rengeteget láttam, míg elkészült belőle a top és a sál (egyébként ez annyira fura, hogy mi tesz egy s.k. ruhadarabot "igazivá", a lenvászon sállal igazán nem kellett túl sok mindent csinálni, csak beszegni a széleit, mégse annyira szerettem hordani, valami nem stimmelt.. és aztán a másik sálamat nézegetve rájöttem, hogy ha kirojtosítom az anyag végét, ami egy picit időigényes, de nagyon egyszerű folyamat, akkor sokkal profibb az összhatás, és csak ennyi kellett); utána rendeltem online egy zöld hátizsákot (itt csak annyi volt a szempont, hogy színes legyen, mert van már egy hátizsákom, amit nagyon szeretek és állandóan hordok, de teljesen semleges és unalmas szürke), aztán váratlanul találtam a h&m webshopjában két bikinifelsőt is, és mindkettő a khaki különböző árnyalata (ez egyáltalán nem volt szempont, csak hogy jól tartsanak és megfelelő méretűek legyenek, és ha van a feketén kívül más is, akkor jöhet)... itt már kezdett gyanús lenni a dolog, annyira meg se lepett, hogy a családi pikinken anya mondta, hogy van nála egy zöld nadrág, amit szeretne továbbpasszolni (nagyon durva egyébként, hogy mennyire összefonódnak a ruháink, az egyik tesóm olyan nadrágban volt, amit anya vett neki, a másik tesóm tetőtől talpig olyan ruhában, amit anya már nem hord, én pedig egy olyan nadrágban, amit tesóm selejtezett ki), és még azt a zöld tavaszi kabátomat is elkezdtem szinte állandóan hordani, ami legalább 2 éve csak állt a szekrényben kihasználatlanul. Valamiért most zöldre van szüksége a szervezetemnek (de lehet, hogy csak több időt kellene fák közt töltenem). 

...My eyes are circles.

 

Gyanúsan nagy ma a csend (oké, Portugáliában már megint munkaszüneti nap van, ahogy múlt pénteken is, egy kicsit irigykedek), bár eddig hatékonyabb voltam, mint bármelyik nem-itthonról dolgozós napon (ez most konkrétan azt jelenti, hogy találtam hibákat valaki más kódjában, szóval nem jó érzés, nem lennék jó tesztelő, azt hiszem), és amúgy is, egy Magyar Posta-értesítéssel indult a reggel: ideért a Qwertee-rendelés, amit leghamarabb jövő keddre ígértek... még munkakezdés előtt átszaladtam a postára, és B.-vel ünnepélyesen közösen nyitottuk ki a csomagot. Mind a négy póló menő, és őszintén nem tudom eldönteni, hogy a rendelt két méretből az L-es vagy az XL-es a jobb, igazából mindkettő működik (mázli, hogy utánaolvastam a véleményeknek rendelés előtt, egy csomó nő ki volt akadva, hogy kicsi lett rá, szóval biztosra mentem). Gyorsan kimostuk őket, hogy minél hamarabb hordhassuk is, és most úgy néz ki a szárító, mint B. 16 éves korában, amikor még Ossian/Cradle of Filth/Pokolgép-póló nélkül ki se lépett a lakásból.

Ez lett végül a második saját készítésű minta, sárga alapra, már készül (az ügyfélszolgálatos chat másik oldalán ülőnek a lelkére kötöttem, hogy ha pixeles a kép/üti egymást a két sárga, mindenképp szóljanak, de csak egy e-mail jött, hogy megváltozott a státusz, szólval elvileg minden oké), és mondanám, hogy utána elengedem a témát, de legalább két olyan tervem van, amit még szeretnék megvalósítani, úgyhogy a következő pár hétben még marad ez a megszállottsági szint (aztán megyek nyaralni).

Háttérzaj

 

Egyelőre úgy tűnik, kávézóból munka > közösségi iroda (bár a légkondi nem olyan erős, de a hangulat messze jobb), úgyhogy ma reggel átgurultam B.-vel a Ferenciek terére, és beültem a Madalba, meglátom, kihúzom-e itt a délelőttöt, vagy indulok haza, amit elfogy a cold brew...(B. mindig befeszül a kávézóból kódoláson, úgy érzi, hogy legalább óránként vennie kell valamit, hogy indokolja az ittlétét, én meg bekucorodok egy félreesőbb asztalhoz az egy db. kávémmal, és szemrebbenés nélkül ott is maradok egész délelőtt vagy délután, mondjuk ha nagyon zsúfolt a hely, és látszik, hogy várnak az asztalokra, akkor nyilván nem, de akkor amúgy se tudnék már koncentrálni. Nem tudom, mi erre az etikett, vagy rossz-e így, ha lenne közösségi irodásan napi/félnapi helyjegy, simán megvenném, de nem akarom túladagolni magam koffeinnel, és nem érzem kínosnak ezt a verziót se- lehet, hogy a felszolgálóknak más a véleménye.)
Annyi hátránya van ennek az elmászkálásnak, hogy darabokra törte a jól bejáratott reggeli rutinomat, most egyszerre próbálok naplózni, elkezdeni a munkát, pólót tervezni, ismerősökkel beszélgetni, és az egész összefolyik egyetlen masszává (az azért kicsit feldobta a reggelemet, hogy még egy ex-munkatársam felmondott, bár arról - még- nem tudtam meggyőzni, hogy hozzánk jöjjön át, de azt egyáltalán nem csodálom, hogy elege lett). 

Tegnap hosszas egyeztetés után kiválasztottam, melyik anyagokat akarom (aztán anya kibővítette az eredeti listát, de nem bánom, mert gyönyörűek), és hétvégén már meg is kaparinthatom őket:

Főleg rövidnadrágokat-szoknyákat akarok csinálni belőlük, talán egy ruhát, de az biztos, hogy meg tudom belőle alapozni az új nyári ruhatáramat (végre). A pólótervezéshez pedig találtam egy új oldalt, a poloneked.hu-t, már csak azt kell lenyomoznom hozzá, hogy a sárga póló hol van pontosan a neon->mustár skálán (az én monitoromon szinte ugyanolyan, mint a mintámban levő kb. okkersárga, de ha a valóságban hidegebb az alapszín, akkor furán fognak kinézni együtt). Tanulva a múltkoriból, kinyomtattam a mintát, és rápróbáltam egy valódi felsőre, hogy nem túl nagy/túl kicsi/túl zsúfolt-e, de nagyjából jónak tűnik (csak a betűtípuson variálok a végtelenségig, de indultunk, úgyhogy muszáj volt félbehagynom, majd délután folyt.köv). 

Messy

 

Három napnyi nyűglődés, energiátlanság és motivációhiány után ma reggel úgy keltem fel, hogy fagyimintás pólót akarok csinálni, úgyhogy neki is ugrottam- a fürdőszoba egy ponton úszott a fekete festékben, és a nappali minden felületén linóprintek száradtak (valamiért a legelső, tesztnyomásnak szánt lett a legjobb, de ezen már meg se lepődök). Mire B. felébredt 9 körül, sikerült befejeznem, és legalább akkora rendet raknom, hogy ne boruljon ki (annyira), most pedig el kellene engednem az egészet, és a reménytelennek tűnő hibával foglalkozni egy kicsit, ami már a tegnapi napomat is megkeserítette (nem is csoda, hogy a héten nem annyira érzem magam frontendes szuperhősnek, a legutóbbi két feladatom ilyen hiba-bogozós volt, és óriási sikerélmény, amikor végre megoldódik, de addig szenvedés). 

Egyébként szerdán befutott a saját tervezésű póló, objektíven nézve teljesen jó lett, csak még szoknom kell, hogy mennyire nagy rajta a minta... és valahogy átállítanom a nézőpontot, hogy ne csak a hibákat figyeljem, hanem az összhatást, ami azt a vintage-agyonmosott-minimalista-rocker vonalat kapta el, amit szerettem volna (ehhez egyébként jól jön, hogy a póló alapszíne se igazi fekete, hanem egy tompább sötétszürke). Ma reggel vettem egy nagy levegőt, és bedobtam a mosásba, szigorúan csak 30 fokon, és most türelmetlenül várom a végeredményt...

Egy kicsit máshonnan megközelítve a póló-témát, újra felfedeztem a Qwertee-t, és bár az a minta, amit igazán szeretnék, még a szavazós szakaszban tart, így is simán találtam kettőt, ami *kell*, B. is nagy nehezen leszűkítette kettőre a saját kívánságlistáját, és meg is rendeltük őket- elvileg tegnap feladták a csomagot, kb. két hét alatt itt is lesz.

Round and round

Szuper volt a mininyaralás, főleg mert már igazából már péntek este elkezdődött, amikor B.-vel a Mészársteak-ben ünnepeltünk, szombaton pedig beültünk a Felix-be anyával és tesómmal, úgyhogy a jobb oldali listán a brunch is pipa (és végre felvehettem valahová a kedvenc blézeremet, bár odafelé Bubival mentem, amihez annyira nem passzol, visszafelé pedig beleestem az "elfogyott a mobilnetem, úgyhogy nincs BKV-app+nincs Bubi-app, és nem tudom feltölteni az egyenlegemet se"-csapdába, és majdnem egy órát sétáltam, de valamiért a Spotify hajlandó volt offline is működni, úgyhogy kibírtam). Délután pedig indultunk Szentendrére, és onnantól tegnap reggelig a jacuzzi-szauna-svédasztal háromszögben léteztünk (ja, és pezsgőztünk a tetőteraszon, meg összebarátkoztunk egy szarvasbogárral).

Már vadászok egy ideje Burda Easy-re, és bár pünkösd miatt minden zárva volt, reménykedtem benne, hogy az autóúton visszafelé beleakadunk valahol egy Shell-kútba, mert ott jó eséllyel lehet kapni. Összejött a dolog, megvan az újság, és megvan a terv is (már megint...), hogy mit varrok legközelebb: egy laza, A-vonalú ruhát (csak a fodor nélkül). Ezzel újra elkapott a ruhatár/varrás-projekt, főleg miután elolvastam ezt a cikket (bár én is össze tudnám foglalni ennyire leegyszerűsítve a nyári stílusomat...), és megtaláltam ezt a videót, ami nem is annyira a technikával/megvalósítással foglalkozik, inkább a tervezést és motivációt járja körbe nagyon alaposan. Még csak végigfutottam, egy kicsit több időt akarok majd tölteni az egyes kérdéseknél, de már most nagyon jónak tűnik (és youtube-videóhoz képest meglepően hasznosak a kommentek is).

Elég nehéz visszarángatni magam a hétköznapokhoz, az segített egy kicsit, hogy hivatalosan is megvan a következő nyári program: megvettük a jegyet (és lefoglaltuk a szállást, mert megöregedtünk és már nem sátorozunk) a Bánkitó fesztivál szombatjára. Egy katasztrófa a weboldal, nagyon-nagyon nehezen lehetett levadászni, melyik napra mi a lineup (és azt a mai napig nem tudom, melyik koncert mikortól kezdődik, de... majd legkésőbb ott úgyis kiderül; abba meg már bele se menjünk, miért gondolta bárki is, hogy a lila háttéren neon világoszöld betű olvasható és/vagy jól néz ki), de amikor láttam, hogy a Middlemist Red azzal a nagyzenekari verzióval lép fel, amivel a tavaszi, MüPás, csak online közvetített koncertjükön is, akkor eldőlt, hogy Carson Coma, Platon és Ricsárdgír ide vagy oda, ezen ott kell lennem (B. pedig szerencsére nem a zene miatt jár fesztiválokra, bármilyen fura is ez, most éppen jól jött).

T-shirt weather

 

Múltkor elkapott a tervezgetés lendülete, és pár befotózott linóprintből összedobtam egy pólót, amit felvehetek majd az egyik közelgő koncertre (továbbra is le vagyok döbbenve, hogy mennyivel használhatóbb lesz a fotó, ha az iphone-t használom, az egyetlen aprócska probléma csak az, hogy ez továbbra is B. telefonja, és már kezdek vele az agyára menni... de egyre komolyabban gondolkodok rajta, hogy tényleg kellene egy saját), aztán ma délelőtt végigfutottam azt art journal-oldalakat olyan szemmel, hogy melyik működhetne esetleg ilyen formában is, ha a tesztpóló jól sikerülne (és az első pár mosást is kibírja).
Lett egy szép hosszú listám, csak ott akadtam el velük, hogy a Canva nem szedi le róluk olyan jól a hátteret, mint a linóprintekről (mondjuk kuszábbak is a határaik, ez tény), lehet, hogy azt kézzel kell majd csinálnom, ami elég fájdalmasnak tűnik... de ha használható lenne a végeredmény, újra tudnék mintás pólókat hordani! Régebben valahogy egy sima H&M-be vagy Pull&Bear-be besétálva is olyan jókat lehetett kapni, mostanában viszont sehol semmi vállalható...

Feels like me

 

Amikor a háromkockás képregényt rajzoltam, érdekes volt belegondolni, hogy már óvodásként is kilógtam a sorból, de akkor még úgy gondoltam, én rendben vagyok így, csak a világ tud fura és kiszámíthatatlan lenni, aminek nem mindig ismerem a szabályait, és nem mindig illek az elvárásaihoz; általános iskolás koromtól kezdődött, hogy azt érzem, én vagyok az ufó, én vagyok a probléma- és a külsőmmel kapcsolatban is itt kezdtem elbizonytalanodni. 

Nagyon sokáig tűnt alapvetésnek, hogy van egy tökéletes lány-kritériumrendszer, amihez nem vagyok elég vékony, magas vagy magabiztos, és a tizenéveim nagy részét láthatatlanul töltöttem, rejtegetve azt, hogy mennyire nem úgy nézek ki, ahogy kellene. A helyzeten nem segített, hogy mindig is voltak körülöttem olyan lányok, akik egyértelműen versenynek tekintették, hogy ők néznek-e ki jobban, az énképem pedig volt annyira ingatag, hogy minden másokra érkező dicséretet a saját kritikámknak tudtam hallani. Nem túl gyakran, de azért előfordult, hogy belülről jövően jól éreztem magam a bőrömben, vagy azért, mert éppen tetszettem magamnak, és el tudtam engedni a külső szempontokat, vagy azért, mert annyira belefeledkeztem valamibe, hogy nem számított a külsőm. 

Hosszú idő és sok befelé figyelés kellett ahhoz, hogy többé-kevésbé eljussak arra a pontra, ahol visszakaptam a döntés jogát. Már nem gondolom, hogy tartozok másoknak azzal, hogy jól nézzek ki (pláne azzal, hogy az ő szempontjaiknak akarjak megfelelni), nem érzem úgy, hogy a külső reakciók vagy azok hiánya határozza meg, rendben vagyok-e magammal; kimegyek az utcára úgy is, ha éppen nincs tökéletesre szedve a szemöldököm, nincs rajtam semmi smink, és nem tökéletesen szőrtelen a lábam, vagy épp blézert és magassarkút veszek fel a kisboltba, csak mert miért ne. 

A karantén-időszakban egyébként is kicsit háttérbe szorult ez az egész, de pár hete akkor jöttem rá, mennyire a helyére kerültek a dolgok, amikor ha nem is gondolkodás nélkül, de minimális gondolkodással fel mertem venni azt a szoknyát, amivel éppen aznap lettem kész, és az eddig kedvenc varróprojektem- élénk színű, rövid, drámai "nézz rám"-cucc, amiben évekkel ezelőttig biztos, hogy feszengtem volna, most pedig teljesen másodlagos volt, hogy előnyős-e, vagy hogy kívülről milyennek tűnhet, én jól éreztem magam benne, és ennyi elég is volt. 

The Great Hungarian Sewing Bee

Ashim D’Silva, Unsplash

Próbálok környezetbarátabbra váltani minden olyan területen, amin tudok- kevesebb hús, kevesebb szemét, kevesebb fast fashion... folyamatosan lelkiismeret-furdalásom van, amiért nem teszek eleget, de amikor 2019-re visszanézve összeszedtem a listát, hogy miken sikerült változtatni, azért szépen összeadódtak az apróságok is. 

Van, ami nem megy annyira, a marhahúst egyelőre havi egy alkalomra vettem vissza, ennyi még kell; és a csomagolásmentes boltba járást is abba kellett hagynom március közepétől, viszont csomó cuccot rendelek online kreatív boltokból... 

A ruhavásárlást a megszokott h&m-reserved-springfield-c&a-pull&bear körből egyik napról a másikra hagytam abba valamikor tavaly nyáron. Nem megvenni cuccokat igazából megkönnyebbülés volt, már nagyon régóta nem találom azt a boltot, stílust, irányt, ami tényleg én lennék. Nagyrészt kudarcélményeket gyűjtöttem a próbafülkékben; az volt a ritkább, hogy nem feszült, nem volt túl kicsi, nem sápasztott, nem állt el, nem volt csak simán *fura* rajtam a kiválasztott ruha, és rengeteg idő elment arra, hogy akár csak egyvalamit is találjak, ami megfelel az egyre lejjebb és lejjebb rugdosott elvárásaimnak. 

Amikor megpróbáltam alternatív ruhalelőhelyeket keresni, viszonylag gyorsan kiderült, hogy

- a second-hand pont ugyanolyan élmény, mint a fast fashion, csak még rosszabb találati aránnyal

- a magyar tervezők nem feltétlenül a 156cm-es & nem kimondottan törékeny lányokra tervezik a ruháikat (és inkább fekete-fehér-pasztell vonalon, ami 3/3 azokból a színekből - a többség ilyen-, amikben vízihullának tűnök)

- a Verkstaden viszont készít printeket second-hand felsőkre, az imádott bordó tatus pulcsimat tőlük szereztem; de ott is szerencse kell ahhoz, hogy pont elkapjak valami méretben és színben stimmelőt.

Télen elengedtem az egész kérdéskört, elbújtam a pulcsi-farmer-bakancs kombinációkban, márciusban pedig megújult lendülettel, anyum társaságában (ő ezerszer stílusosabb nálam, és sokkal jobban tud nekem ruhákat találni, mint én magamnak) célba vettem a WAMP-ot. Annyi volt a terv, hogy legalább 1 ruhadarabot haza fogok vinni magammal, valami olyat, ami tényleg tetszik + jól áll + egyedi. Sikerült, konkrétan tényleg egy olyan szoknya volt, ami tetszett és fel is jött rám, de az instant szerelem (igazán lehetne már lassan valami olyan programom, amire felvehetném). 
Ami viszont az igazi következménye volt ennek a körnek: anya kijelentette, hogy ugye tudom, ezeket a felpróbált ruhákat mennyire egyszerű lenne megvarrni... 

Akkor már annyira elegem volt a kudarcélményekből, hogy csak azon csodálkoztam, hogy ez nem jutott hamarabb eszembe. Én sose varrtam, de gyerekkoromból még emlékszem a Burdákra, a gombosdobozra és a narancssárga Fiskars ollóra, meg a rengeteg egyedi-színes cuccra, amiket anya csinált nekünk (ironikus, hogy akkor még mennyivel jobban szerettem volna simán csak olyan ruhákat, mint mindenki más). Megbeszéltük, hogy anya varrógépén megtanulom az alapokat, aztán majd egyszer esetleg veszek egy sajátot... ez a történet is oda tart, mint mostanában a legtöbb, jött a bezártság, a legelső tanulós alkalom után egy jó ideig nem tudtunk találkozni; viszont kaptam egy céges ajándékkupont, ami pont elég volt egy saját varrógépre. 

Teljesen kezdőként elég rémisztő, hogy a cérna befűzése is végtelen lépésből álló művelet, de tudom, hogy sose lesz ennyi időm túlesni a kötelező kezdő bénázó körökön, mint most, úgyhogy hősiesen varrom a nem-kimondottan-egyenes szegélyeket, kibogozom az összetekeredett szálakat, és lelki szemeim előtt látom, hogy szeptemberben már egy teljes új ruhatárban térek vissza az irodába (... programozók, senki nem fogja észrevenni, de azért jó álmodozni róla).