2025. január 31., péntek
an endless month
2024. március 17., vasárnap
Február/március
Azt hiszem, ha hivatalosan is le akarom zárni a februárt, és elkezdeni a márciust, azt még most kell megtennem, mielőtt vége lesz...
A február nem volt túl jó hónap, egy elhúzódó torokgyulladás miatt szinte minden januári fejlődés újra elcsúszott (nem volt közösségi iroda, és nem volt rendszeres sport se, sőt, még jóga is alig), és a munkahelyi helyzet több szempontból is fokozódott. A lakást úgy-ahogy egyben tartottuk, de ebben se segített, hogy egy hetet leszámítva vagy én voltam beteg, vagy B.
A jó dolgok:
- találtam egy szimpi fodrászt, és most rövid+hullámos a hajam, kezdem megtanulni a diffúzor használatát (ennek az egész göndör/hullámos haj-témának az árnyoldala, hogy mivel nagyon sokszor keresek ötleteket-javaslatokat-termékeket különböző social media-felületeken, ezért egyáltalán nem vagyok elégedett a hajammal, hiába hullámosabb, mint bármikor, mert nem a saját korábbi állapottal hasonlítom össze, hanem az online képekkel, amikhez képest nem elég szabályos és nem elég göndör és nem elég jó...)
- a lakásszépítés is halad- mostanra szoktuk meg, hogy van mosogatógépünk, és óriási a különbség, most van egy tiszta és használható konyhánk, és csak így érzem, mennyire korlátozott korábban. Lett új ágynemű és törölközőkészlet (meg B.-nek pár új eszköz, pl. akkus tisztítókefe)
- haladtam a bakancslistával is egy kicsit, kóstoltam egy új konyhát (hawaii), és egy kiállításon (Zohar, Mai Manó Ház) is voltunk
- nem engedtem el a 100 napos art journal-kihívást, sőt, tök jó linós hátterek készültek (a hagyományos print nagyon vacakolós tud lenni- akármilyen óvatos is vagyok, a fürdőszoba utána úszik a fekete linófestékben, és csak nagyon lassan szárad meg a kép, ha viszont Distress Oxide-tintapárnát használok, akkor a végeredmény kevésbé lesz élénk színű és tökéletes felületű, de végtelenül gyorsabban készen van és lehet rá ragasztani a kollázst)
A kevésbé jók:
- a "főzünk és nem rendelünk"-projekt és a "heti egy nagybevásárlás, nem mindennapos boltba szaladgálás"-projekt is csúszkált a betegségek miatt
- az autósiskolát is halogattam
Tervek márciusra:
- kimaxolt hosszú hétvégék- szabadnap 14.-re és 28.-ra, kirándulás Visegrádra és Alsótoldra
- autósiskola-beiratkozás és KRESZ-tanfolyam-kezdés
- befejezni a korfui nyaralás megszervezéséből a halogatott pontokat
- amikor csak nem szakad az eső, áttenni odakintre az ebéd utáni sétát; rendszeres biciklizés a környéken metró helyett (meg közösségi irodába, ha időben fel tudok kelni), rendszeres(ebb) kick-box és futás
- folytatni az ismeretlen konyhák felfedezését (ez már megvolt, Étterem Hét és Byblos, majd írok róla külön) és a havi 1 kiállítást (a Róma-Budapestet tervezzük)
- minimalizálni a munkahelyi stresszt, amennyire csak tudom
- minimalizálni a "ki se teszem a lábam a lakásból"-napokat
2024. február 4., vasárnap
Január/február
Január
Tény, hogy hosszú volt, de annyira nem bántam, mert nagyjából hétről hétre sikerült haladnom a fontos célkitűzések felé- az egyik a 30 napos jógakihívás volt, amit végig is csináltam, a másik pedig a heti 1 közösségi iroda, amit az elmúlt 3 hétben sikerült összehozni. Ezen kívül egy kis változás (konyhai mixer a kenyérsütéshez) óriási lakásmegújítási hullámot indított, a végtelen kereségélés után megtalált egyetlen olyan mosogatógép, ami elfér a konyhapulton, teljesen átalakította azt, ahogy a konyhát használjuk; letisztultabb lett a fürdőszoba, nappali és kamra, és B. megszállottan súrol különböző felületeket, aminek mostanra nagyon látványos az eredménye.
Az első két hét kicsit bezárkózósabb volt, de összességében a szabadidős programok is fellendültek a decemberhez képest, kétszer is voltam moziban (<3 Next Goal Wins, a Past Lives nem annyira, pedig arra sokkal régebb óta készültem), kétszer voltunk bulizni, és egy kiállításon is; és volt összesen négy családi szülinap. Teljesen váratlanul elkezdtem egy 100 napos art journal-kihívást, ami most 17-nél jár, és emiatt valahogy visszaálltam a linómetszésre is, amit egyébként már kb. egy éve hanyagoltam, de most nagyon élvezem.
Sorozatok szempontjából kicsit szenvedtünk, de Netflixen elsodródtunk a Devil's Plan-ig, ami meglepően szórakoztató, és a kedvencem, azt hiszem, a Deadloch volt (elég nehezen indult be, adni kell neki ~3-4 részt, és elviselni az egyik főszereplőt, de utána... <3). Az ottani kedvenc karakterem (Abby-Nina Oyama) miatt elkezdtük az ausztrál Taskmastert is, ami egész jó, bár annyira azért nem, mint az új-zélandi legendás második évad (ami végre fent van youtube-on!)
Zenében Dekker az új felfedezettem, a kedvenc dalom tőle kint is van az oldalsávban, most valamiért ez a nyugis-dallamos indie passzol a legjobban a hangulatomhoz (bár azért hallgattam egy csomó Foo Fighters-t is).
A munka kicsit nyűgös-hullámzó, de azért jobb, mint volt, talán a céget érintő komolyabb események is jó irányba mozdultak el, és emiatt csapatszinten is kevesebb a stressz (és azt hiszem, augusztus óta ez volt az első olyan hónap, hogy nem voltam se beteg-, se normális szabadságon, szóval a január ilyen szempontból is végtelennek tűnt).
Tervek februárra:
- rendezni az életmóddal kapcsolatos területeket, amik szétcsúsztak: rendszeres (intenzív) sport (...konditerem?), sokkal kevesebb snack és egészségesebb ebédek-vacsorák, több zöldséggel
- fenntartani a jó dolgokat januárról (közösségi iroda heti 1*, átlag napi 5000 lépés, rendszeres jóga), és kicsit jobban odafigyelni a még decemberben kezdett hétköznapi ebédfőzési rutinra és egy nagybevásárlásra
- rendet tartani itthon, kis lépésekben haladni a lakásszépítéssel (új ágynemű, poszterek, több növény a nappaliba)
- beiratkozni egy autósiskolába
- eljutni (legalább) egy koncertre
- fodrász, és egy középhosszú, max. vállig érő hullámos frizura
2023. december 3., vasárnap
November/december
November
Hát... finoman szólva nem volt a legjobb, örülök, hogy vége (ami nem azt jelenti, hogy készen állok a decemberre, de az eddigi stabil nulla karácsonyi hangulatom most hétvégén feljebb kúszott kb. 2-re). A munka miatt extrém sokat stresszeltem, egész addig, amíg nem lett nagyobb probéma is, amin aggódhatok; B. pedig egy villámgyors kiválasztási folyamat után megkapta a bécsi melót, de végül nem fogadta el.
Életmód szempontjából nagyon hullámzó volt az összkép, örülök, hogy kétszer is eljutottam jógára (de az zavar, hogy az elmúlt hetekben nem), és volt, amikor rengeteg sporttal próbáltam ellensúlyozni a szorongást, meg olyan is, amikor végtelen játékkal és evéssel. Két olyan újdonságot is bevezettem itthon, ami egyelőre úgy tűnik, bevált és maradhat: az egyik, hogy kovászt nevelgetek, és szorgalmasan sütök is belőle (egyelőre császárzsömlét és pitát, de ezt a zsömlét is ki szeretném próbálni), a másik pedig a nagy mennyiségben főzött szálas gyümölcstea (elsősorban nem magam miatt, én teljesen jól ellennék a sodastreames buborékos vízzel az idők végezetéig, B. viszont nagyon sok kólát iszik, ami ellen újra és újra fellángoló elszántsággal próbálok tenni valamit).
Dolgok, amiket most csináltam/kóstoltam először:
- mogyoróvajas hambi
- cubano szendvics
- házi készítésű empanada
- avocado toast
- mell-szűrővizsgálat
- fizetés nélküli szabadság
- kirándulás Zebegénybe
- Blogvember :)
Amiket szerettem:
- Tudatos önegyüttérzés-munkafüzet (egész szépen haladok vele, és sokat segített a mélypontokon)
- végre ráhangolódtam a Bear 2. évadára
- a Fingernails-t végignéztem, de csak szerettem volna szeretni
- új Pluralone-minivideók, még ha szomorú alkalomból is
- új Samurai Drive-dal
Tervek decemberre:
- sk. adventi naptár és adventi "koszorú" - tegnap hatékony délutánunk volt, és mindkettőt összeraktuk (a naptár Tiger-es, csak mi töltöttük fel cukormentes édességgel), a koszorúra nagyon büszke vagyok, szinte egy az egyben sikerült hozni a Pinterest-inspirációt
- a karácsonyi extra költségekkel együtt is egy kicsit átláthatóbbra és tervezettebbre alakítani a mindennapi pénzügyeinket (a nulladik lépést már megtettük, és összegeztük a novemberi kiadásokat, kiborító, hogy mennyi megy el kajára)
- legalább 1* Városligeti Műjégpálya
- legalább 1* karácsonyi vásár
- Anna-ihlette közös családi karácsonyi sütisütés
- családi Irie Maffia-adventi koncert
- December Daily-art journal füzet
- minimalista karácsony
2023. november 2., csütörtök
Blogvember - 02
... egyébként pont tegnap délután éreztem, hogy mintha végre kezdene oszlani az állandó kimerültség, de még egy ilyen lyukas közepű héttel se annyira egyszerű összeszedni magam. Szerencsére az egyik reptér-túlélési technikám az volt, hogy magazinokat vásároltam, úgyhogy legalább most egy időre el vagyok látva spanyol/portugál/német art journal-alapanyagokkal (vettem egy német nyelvű Flow-t is, aminél végre van esélyem megérteni a cikkeket, úgyhogy azt egyelőre nem szétvágni, hanem elolvasni akarom, de azért így is bőven van miből válogatni), és az ihlet is kezd visszatérni, már csak azt kellene eldöntenem, hogy szeretnék-e ugyanolyan útinapló-szerű oldalakat gyártani Barcelonához és Portugáliához, mint amilyeneket nyáron is csináltam (megörökítendő eseményekből/programokból/helyekből lenne bőven, csak most valamiért mindkét úton sokkal kevesebb prospektust, jegyet és csak a helyre jellemző egyéb papírt szedtem össze, és így kicsit nehezebb elkapni a hangulatot).
Amihez még mindig szét vagyok esve, az a hónapértékelés, és főleg a következő megtervezése, de nagy vonalakban:
Október
Dolgok, amiket most csináltam először:
- férjhez mentem :)
- vezetéknevet változtattam (... egészítettem ki B.-ével)
- laktam olyan hotelszobában, aminek a teraszáról rá lehetett látni a Sagrada Familiára
- repültem átszállással (... soha többet)
- voltam Portugáliában
- láttam az Atlanti-óceánt
- ettem wagyu burgert
- ettem csigát (... soha többet vol.2)
Amiket szerettem:
- B. (egyszerre szokatlan és klassz érzés a férjemként hivatkozni rá)
- Barcelona még mindig <3
- Parking Sótano - megint sok szuper étterem-élményünk volt Barcelonában, de ez még azok közül is kiemelkedett
- Light From Uncommon Stars
- fürdeni az óceánban
Tervek novemberre:
- visszatérni a rendszeres jógához
- visszatérni a rendszeres közösségi irodába járáshoz
- túlesni életem első mell-szűrővizsgálatán (már az időpont is lefoglalva)
- Middlemist Red-búcsúkoncert
2023. október 1., vasárnap
Szeptember/október
Augusztus végén annyira szét voltam esve, hogy teljesen el is feledkeztem erről az összefoglalóról, pedig jó lenne, ha rendszer lehetne belőle... Na mindegy, ilyen volt a szeptember: az elején brutál fáradt voltam (lemerítettek az augusztusi halmozódó programok), és nagyon allergiás, utána egy hétig beteg+fogfájós, egy hétig pedig "csak" stresszes az új fogorvos-kör és a céges előadás miatt... összességében nem hiszem, hogy ez az időszak lett volna a kedvencem.
Ami viszont működött: több éves kihagyás után visszatértem a
konditerembe (és még a hétköznapokba is egyre jobban be tudom illeszteni
az edzéseket), sikerült összefutnom tesómmal egy ebédre, és a teljes
családdal is tegnap este; volt egy online társasozás is, ami már nagyon
hiányzott (és A. rocksztár, hogy egy pár hetes baba mellett is szakított
rá időt).
Dolgok, amiket most csináltam először:
- matcha reggelire kávé helyett (annyira jól sikerült a kísérlet, hogy már harmadik hete teljesen leálltam a kávézással, és nem is volt nehéz; viszont ma megkóstoltam egy kávézóban az "igazi" matcha lattét, aminek leginkább mandulatej-íze volt, nem olyan meggyőző)
- kóstoltam venezuelai kaját, konkrétan arepas-t
Amiket szerettem:
- 500 darabos Pieces&Peace-puzzle
- What We Do In The Shadows-5.évad
- pénteki piknik a Filozófusok kertje mellett
- Lush Glory hajkondicionáló
- megtört az átok, és újra tudok melltartót venni csak simán egy boltba (Triumph) besétálva is, nem kell az online rendeléssel kísérleteznem
Az életmód-helyzet még az allergia/betegség miatt is javult, az átlagos lépésszám is nőtt, fogytam is egy kicsit, és a konditerem+kick-box együtt jól működik (a jóga viszont mostanában szinte mindig kimaradt, fáj is derekam).
A munka kibírható volt, egy kicsit döcög a csapatdinamika (egy elég pontatlan módszerrel mérjük a kétheti sprintek teljesítményét, amitől egy scrum master valószínűleg a haját tépné, ugyanúgy egy befejezett feladatnak számít a fél délutános hibajavítás, mint a teljes héten át tartó komplex fejlesztések; és kicsit az volt az érzésem, hogy értelmetlen számonkérésbe torkollt az is, amikor a szám alacsony volt, és az is, amikor sokkal magasabb...), és inkább a túlélésre játszottam a minden más mellett, de a teljesítményértékelés is kifejezetten pozitív volt.
B-nek pedig megvolt az első beszélgetés a bécsi csapat vezetőjével (... magyarul), majd valószínűleg novemberre egy hétre kipróbálja majd, milyen velük dolgozni, aztán már csak olyan apróságokat kell tisztázni, mint a fizetés, és talán kezdhetünk is csomagolni...
Az esküvőszervezkedéssel is egész jól haladtunk, gyűrűk véglegesítve, ruha (+fehérnemű, cipő stb.) megvan, étterem megvan, Lego-figurák megvannak, ma a tortákat is megrendeltük, igazából már csak a zenéket kell kiválasztanunk, meg átvenni a csokrot jövő héten, és a lényegesebb dolgok ki is vannak pipálva.
Tervek októberre:
- esküvő+nászút, több, mint 1 hét szabival (a munkahelyem nagyon rendes, és 3 nap jár pluszban)
- ez után közvetlenül pedig csapatépítő egy egyelőre be nem jelentett helyszínen (ami ~3 órányi repülőútra van Brüsszeltől)
2023. augusztus 2., szerda
Július/Augusztus
Ha szubjektíven gondolok rá vissza, a július túl meleg volt, hetekig túlélésre játszottunk, de azért akadt néhány jobb pillanata... viszont ha tényszerűen végignézem, mennyi minden történt, akkor kiderül, hogy eléggé torzítanak az emlékeim, szinte minden hét(végé)re jutott valami klassz.
A hónapot Szentendrén kezdtük, de volt két nap fesztiválozás is egy csomó koncerttel, és két mozi (Családban marad, Barbie).
Dolgok, amiket most csináltam először:
- vettem egy "saját" növényt, és sikeresen életben tartom azóta is
- kölcsönkértem+használtam Polaroid fényképezőt
- voltam lánybúcsún egy rooftop bar-ban
- a strandon kezdtem egy extra forró hét hétfőjét
- nyakláncot vettünk a leendő keresztlányunk keresztelőjére
Életmód szempontjából kicsit hullámzott az összkép, futni összesen kétszer futottam, de három jógaórára is eljutottam a négyből (+ viszonylag rendszeresen kick-boxoltam), és a fesztivál környékét leszámítva az evésre is elég jól oda tudtam figyelni, erre kell most egy kicsit ráerősíteni, jobban kitalált étkezésekkel, több fehérjével és zöldséggel.
A munka a szokásoshoz képest stresszesebb volt, egyrészt nyűgösen-túlmelegedve kellett dolgoznom a 30 fokos nappaliból (<3 környékbeli kávézók légkondival és hibiszkuszos limonádéval), másrészt két nagyobb projekt/ügyféltárgyalás is a végéhez közeledett, ezért nagyon sokat kellett hibajavítani, ami ilyen mennyiségben már lélekölő tud lenni. Plusz para, hogy elküldtek valakit a fejlesztőcsapatból, ami látszólag a semmiből jött (de nem tűnik úgy, hogy bárki másnak van félnivalója).
Ami óriási előrelépés, bár engem csak közvetetten érint: B., hosszas készülődés és rágódás után tegnap beadta a jelentkezését az első külföldi (berlini, ez mennyire menő!) remote állásra. Őt ismerve holnap hívják majd egy ajánlattal, de ha nem is, legalább tudja gyakorolni az angol interjúzást.
Az online detoxot sajnos kevésbé tudom betartani, bár mióta töröltem az Instagramot a telefonomról, és többet varrok a szabadidőmben, az átlagos mobilhasználati idő 1 óra alá csökkent (ettől függetlenül sajnos a laptopomat még mindig túl sokat használom, valószínűleg ezt is mérni kellene). Duolingón viszont töretlenül kitartok, 324 napja, aminek a túlnyomó része holland (ettől függetlenül klassz lenne majd egy "igazi" nyelvtanfolyam is).
Kreatív hobbik közül egyértelműen a varrás került előtérbe, és bár a kitűzött célomat (egy alkalmi ruha, amit fel tudok venni a keresztelőre/esküvőre vendégként) még nem értem el, de készült két olyan ruhadarab is, ami teljesen vállalható (anyum azt hitte az egyik rövidnadrágra, hogy a Women's Secretből van, pedig ő elég hiperkritikus az öltözködéssel kapcsolatban), és hordom is őket. A ruhához még mindig keresem a tökéletes szabásmintát, mielőtt bele merek vágni a Barcelonából direkt ehhez hozott anyagba, de már van 2 ígéretes jelölt is.
Zene szempontjából még mindig igyekszem utolérni magam az újlemez-hullámban, koncertek közül a legjobb valószínűleg a Carson Coma volt Bánkitón, szoros másodikként a hajnali Samurai Drivel-val.
Amiből szeretnék többet: strandolás (eddig 2* voltam, ami pont eggyel több az átlagos nyaraknál, de azért van hová fejlődni... arról nem is beszélve, hogy szuper lenne egy rendes tóban is csobbanni, nem csak medencékben), Mád (ha minden jól megy, augusztusban be tudjuk majd pótolni a most kimaradt egy hetet), teraszon üldögélve fröccsözés a naplementében, kint reggelizés a lakás környéki parkban. Amiből szeretnék legalább ennyit: koncertek, ez a mennyiség most szuper volt.
Tervek augusztusra:
- 1 db keresztelő, 1 db esküvő (ami le is fedi az első két hétvégét)
- egy befejezett ruha (ha nem is feltétlenül ez lesz rajtam a fenti két alkalmon)
- haladás a saját esküvő előkészületeivel (anyakönyvi hivatal-időpont, karikagyűrű-lefixálás)
- következetesen betartott kalórialimit, rendszeres(ebb) sport, és mínusz 1-2 kiló
- 1 hét Mádon


