Sorozatokról röviden

 

Francisco, Unsplash

Mostanában valószínűleg túl sok időt töltök sorozatnézéssel, és

... HBO > Netflix, az elmúlt pár héten valamiért sokkal többször ottragadok

... a Minx nem volt rossz (bár azért többet is ki lehetett volna hozni belőle), főleg a mellékszereplők lettek nagyon szerethetőek
... az Our Flag Means Death-re kellett kb. a fél évad, hogy ráhangolódjak, de a  vége felé nagyon elkapott, azóta már többször is újranéztem, és nagyon szuper a rajongói reddit
... végre van új évad a Barry-ből! (bár az az egy rész eddig még nem volt annyira wow, de nagyon örülök, hogy folytatták)

... a Derry Girls új részei eddig egy kicsit meh, annyira jó újra látni a karaktereket, de valami nem stimmel vele (vagy csak annyiszor láttam az első-második évadot, hogy ahhoz úgyse tud felérni)
... a Taskmaster S13 viszont eddig szuper (és lesz 3. évad az új-zélandiból!)
... a Heartstopper-t nagyon szerettem volna szeretni, de egyszerűen egyáltalán nem fogott meg, egy Sex Education-höz képest pl. annyira... műanyag? nem tudom, nekem valamiért hiányzott belőle a lélek
... a Russian Doll-ból jó lenne újranézni az első évadot, mielőtt nekiugrunk a másodiknak, mert nem sok minden maradt meg a konkrét történetből, inkább csak a hangulata, meg hogy mennyire jó volt benne Natasha Lyonne

Weird British stuff

Nem tudom, pontosan mikor esett le, hogy az életem felett átvették az uralmat a brit tv-műsorok, de az biztos, hogy Graham Nortonnal és a fura neonnarancsárga-rózsaszín-lila díszletével kezdődött. Soha nem néztem ilyen klasszikus beszélgetős műsorokat, de tőle egyre több youtube-részlet talált meg, pl. arról, hogy Benedict Cumberbatch nem tudja helyesen kiejteni a "pingvin" szót, vagy hogy úgy néz ki, mint egy vidra; Chris Pratt meglepően autentikus essex-i akcentusáról, vagy Mark Ruffalóról egykerekű biciklin... furák és zseniálisak. Az abszolút tökéletes viszont az  a rész, amiben az X-men 2. megjelenése környékén James McAvoy, Michael Fassbender és Hugh Jackman a vendégek (a felirat erősen ajánlott). Így kezdődik:  

... és innen nagyjából csak jobb lesz. 

A Big Fat Quiz of the Year-be azért néztem bele, mert akkoriban nagyon rá voltam kattanva Neil Gaiman és Terry Pratchett Good Omens-ére (még jóval azelőtt, hogy elkészült volna a sorozat belőle), és tumblr-en valaki azt írta, hogy Noel Fielding és Richard Ayoade tökéletes Crowley és Aziraphale lenne, ha valaha megfilmesítenék. Az illusztráció hozzá a Big Fat Quiz 2017-es részéből volt, amibe belekezdtem, és aztán szisztematikusan haladva a korábbi éveket is- a legszürreálisabb kvízműsor káosszal, kajacsatával, kiskutyákkal, elképesztően vicces résztvevőkkel és ellopott édességgel. 

Noel Fielding miatt mentem tovább egyrészt a Great British Bakeoff-ra, aminek nem sokkal később az egyik műsorvezetője lett, másrészt a Taskmasterre, ahol a résztvevőknek olyan random feladatokat kell megoldania, mint a legegzotikusabb szendvics elkészítése, dalírás egy ismeretlen nőről, akivel akkor találkoztak először, vagy klasszikus videójátékok élőszereplős újraalkotása. A 4.-et, Noel évadát is szerettem, de maradtam később is, és Joe Thomas az abszolút kedvenc résztvevőm, ha valaha bekerülnék, én is pont ilyen arckifejezéssel és hozzáállással csinálnám végig:

Amikor két éve Skóciában töltöttük a karácsonyt, minden este odaragadtam a tv elé, és végre valós időben is végig tudtam nézni őket (átlag 10 percenkénti reklámszünettel, szóval azóta inkább marad az online elérhető verzió), azóta pedig nagy álmom úgy időzíteni a kiutazást Angliába, hogy be tudjak jutni az egyik stúdiófelvételre (... ugye valamikor lehet majd újra biztonságosan utazni? Nem muszáj, hogy idén legyen, de jó lenne legalább tervezgetni).