körvonalazódik

 

Az már régóta nyilvánvaló volt, hogy a klasszikus új évi fogadalmakat nem, vagy nem sokáig tudom betartani (a 30 napos, befejezett Yoga With Adriene-kihívás az eddigi rekordom), viszont a Susannah Conway-féle "év szava" működött már (oké, amennyire emlékszem, egyszer volt olyan, hogy a választott "shine" utána sokszor járt a fejemben, és hasznos is volt egész 2019-ben; leggyakrabban február-március környékére elfelejtem, és csak december végén jut újra eszembe az egész téma), és a pszichológusom is ezt javasolta, úgyhogy most megint nekifutottam a szó-keresgélésnek, bár egyelőre még nincs egyértelmű jelöltem.

Azt hiszem, része a problémának, hogy nem igazán merek vagy tudok nagyban tervezni, akár évekre is előre, és 2024-ben még az apróságok is nagyon sokszor borultak; idén inkább azt tanultam meg, hogy tudok alkalmazkodni, rugalmas maradni, és elengedni azt, ami felett nincs kontrollom - persze ezek is nagyon hasznosak, de nehezebb velük dolgozni. Ha már tanulságok, ebből egy egész komoly listát sikerült összeszednem (a kedvenc hírlevelem adta az ihletet, bár ha tennék fogadalmakat, akkor az is köztük lenne, hogy leiratkozok a hírleveleim 90%-áról, mert csak olvasatlanul átkerülnek a saját mappájukba, hogy utána soha ne nézzek rájuk, de Caroline pont a kevés kivétel egyike), az egészen apróságoktól (egy kis odafigyeléssel végre nem maradtam le az eperszezonról) a komolyabbakig (a legmélyebb és legfájdalmasabb elakadásaimmal is tudok dolgozni, ha megtalálom hozzájuk a megfelelő eszközt).
Egyben összefoglalva ez talán valami olyasmi lenne, hogy ne becsüljem le a mindennapi, kitartó, aprócska változások összeadódó hatását- a jövőre pedig talán úgy tudnám ezt kivetíteni, hogy nagyon sok mindent szeretnék folytatni abból, amit most csinálok, csak egy kicsit strukturáltabb/tervezettebb formában, mert még mindig ezer dologba kezdek bele, és csak nagyon keveset fejezek be, és sok mindenen tudtam változtatni, de attól még úgy érzem, hogy túl nagy körülöttem a káosz. 

Can you feel my love buzz

 

A tegnapi nap még nagyon kaotikus és egyben hatékony volt- nem gondoltam volna, hogy este 8-kor Tesco Disco online stream-re fogunk házi zselés szaloncukrokat csomagolni (az aranyszínű selyempapírba, amit B. élete kockáztatásával szerzett a Corvinból), de végül is működött... sajnos ahogy vannak napok, amikor minden, amihez hozzáérek, jól alakul, vannak olyanok is, amikor
- kicsit túlzásba viszem az agar-agart a szaloncukor-zselébe, és a múltkori tökéletes helyett inkább gumicukor-jellegű a végeredmény
- a megolvasztott bevonócsoki véletlenül se lesz temperált, de legalább beteríti a konyhát, nem akar megszilárdulni, később pedig már attól is törik, ha csak ránézek (a kettőből egyik se akkora probléma, be tudtuk csomagolni őket, és így szaloncukor-szerű az összhatás, csak az zavar, hogy amikor tét nélkül csinálom, szuper minden, most viszont...)
- sehol nem találok egy értelmezhető brownie-receptet, amiben nincs cukor, de banán/cukkini/cékla se, úgyhogy improvizálok, és a végeredmény nem elég édes + túl sok benne a vaj
... kifejezetten örülök, hogy a bejglit végül mára halasztottuk. 

Azt még nem tudom, hogy a vacsira vett steak hogy alakul majd, mert a végkimerülés szélén álló Steak Shop-os eladóktól először azt hallottuk, még sorban állás közben, hogy elfogyott a bélszín, aki csak ezért jött, nyugodtan menjen haza; aztán már bent az üzletben, amikor kértünk ajánlást valami másra, akkor javasoltak egy érlelt magyar bélszínt, ami "még jobb is, mint amit eredetileg venni akartatok"... úgyhogy passz, ki nézett be mit & pontosan mit hoztunk el, de szépnek szép, és valószínűleg finom is lesz.

Jó készülődést és boldog karácsonyt!

Sniff

 

Matt Briney, Unsplash

Mióta teljes munkaidőben itthonról dolgozok (fájdalmas utánaszámolni, de lassan 5 éve), sokkal kevesebbet fogalkozok a külsőmmel; egy csomó minden, mint a sminkelés, teljesen kiesik (oké, korábban se vittem túlzásba, de volt egy füstös szem-sötétbordó rúzs korszakom, és minimum korrektor-szemceruza-spirál nélkül azért nem hagytam a lakást... most 10-ből 9-szer eszembe se jut), és ahhoz is kell egy kis önfegyelem, hogy ne legyek mindennap ugyanabban a leggingsben és itthoni pulcsiban. A parfümökhöz viszont mindig is szerettem volna jobban érteni, és simán használom őket egy itthoni munkanaphoz is, ettől is összeszedettebbnek érzem magam egy kicsit.

Sokáig nem volt "felnőtt" illatom, általában maradtam az Yves Rocher- vagy Body Shop-testpermeteknél, és fél szemmel keresgéltem valami letisztultabb, tengeri vonalon (még régesrég volt egy Toni&Guy tengeri sós göndörítő spray-m, aminek imádtam az illatát). Végül online kutatómunka és élőben tesztelés után a Jo Malone Wood Sage&Sea salt-nál kötöttem ki (nem voltam biztos benne, de utánaolvastam, és ez egy uniszex illat, úgyhogy már előre éreztem a svéd trendeket :). Szerettem, használtam, többször is újravettem, viszont nagyon szerettem volna elkezdeni kísérletezni a niche parfümökkel, találni valami kicsit furábbat vagy érdekesebbet - már évek óta nézegettem a 7Scents-t, de úgy gondoltam, nagyon fura érzés lenne egy ilyen helyre beugrani nézelődni, és rettentő sokszor lebeszéltem magam róla.

Idén nyáron döntöttem el, hogy nem halogatok tovább, egy szombat délelőtt kézen fogtam B.-t és besétáltunk - szuper kedves és segítőkész volt az eladó, viszont több dolgot is megtanultam azóta: 1. nem vehetek hirtelen felindulásból illatot, mindenképp kell egy minta, amit többször is tesztelek magamon, hosszabb időszakokban (de: egyáltalán nincs ebből problémázás, és minden illatból van pár ml-s teszter) 2. a pacsuli valamiért "elhanyagolt/funkcionális alkoholista idősebb pasi"-asszociációkat hoz, egyszerűen képtelen vagyok elviselni (de amúgy nem én vagyok az egyetlen, B.-re is pont ilyen hatással van) 3. az online leírások és összetevő-listák alapján minimális az esélye, hogy el tudom dönteni, tetszik-e egy illat, vagy sem, a random keresgéléssel is pont ugyanilyen eséllyel találok jókat.

Végül lettek illatok, amiket megszerettem (a Tea&Rock n'Roll majdnem tökéletes, bár nekem kicsit sok benne a tea, és kevés a rock n'roll), a legfurább, amit próbáltam, a Perfume Sucks Flash 0021 (oké, ahhoz képest, hogy szarvasgombás, *annyira* nem is extrém, és egyébként harmonikus az összhatás, csak hozzám nem passzol igazán), és most végre megvan az, ami szerelem első pillanattól, ahogy magamra fújtam: a DS&Durga Steamed Rainbow (kicsit édes-gyümölcsös, kicsit zöld, kicsit tisztaságillatú, és feldobta az egész napomat, amikor néha megéreztem magamon).

Highlights

 

Amennyire nulla kedvem volt tavaly évet értékelni (és főleg tervezni), most decemberben újra és újra azon kapom magam, hogy 2024-en gondolkodok és listázom a kedvenc részeimet meg a legnagyobb eredményeket...ez az év egyáltalán nem volt könnyű vagy alakult a tervezettek szerint, sokkal kevesebb a tételesen felsorolható új és izgalmas "első", mint tavaly volt, és mégis azt érzem, hogy sokkal többet haladtam, még ha ez nem is mérhető feltétlenül külső mutatókban. 

You Will You Won't

 

Ahmed, Unsplash

Így két nap szabi után nem állok rosszul, sem a készülődés, sem a hangulat szempontjából- több, mint nulla, de közel sem tökéletes. Azt sejtettem, hogy kicsit sűrűre lett tervezve ez a hét, és B.-vel egyikünk sincs túl jó formában (de amikor megfázással indítottam a hétfőt, és ő már szabin volt, akkor átvette a teljes takarítást, és főzött nekem húslevest <3), szóval volt, amit végül el kellett engedni, pl. a két vezetésből az egyiket, ma reggel pedig az összes akaraterőmre szükség volt ahhoz, hogy hétkor felkeljek emiatt, de végül megérte-  életemben először mentem autópályán és 100 felett, és szépen megdobta a kilométereim számát (idén már ez volt az utolsó, és bár biztos írok majd rendes évértékelést is, röviden: a jogsiszerzés 2024-ben kipipált pontjai egyszerre hozták a legnagyobb kihívást és sikerélményt). A próbabejgli kicsit megcsúszva ugyan, de történik, ma felkerültek az új díszek az új fára, megvan a tökéletes karácsonyi andyourstories-illat, és lassan már tényleg csak olyasmi van a to do-listán, amit várok. Amiatt kicsit aggódok, hogy a karácsonyi steaket meg tudjuk-e majd venni 23-án (és persze már B- és C-tervem is van rá), de ha igen, akkor minden a tervezettek szerint alakul.

12/12

 

Már teljesen biztos, hogy nem lesz meg minden pont a "24 for 2024"-listámról, de amire nagyon büszke vagyok, hogy a 12 hónap-12 kiállítást sikerült teljesíteni (oké, a júliusra tervezett kiállítás átcsúszott aug.4.-re, de voltak duplázások, így végül *technikailag* összejött), a tegnapi Allegro Barbaro-val a decemberi is pipa, és bónuszként még nagyon klassz festményeket is sikerült találnom, szinte minden másodikat haza szerettem volna hozni. Csak hogy emlékezzek majd rá később is, itt a lista:

- január: TechnoCool, Nemzeti Galéria
- február: A múlt megjövendölése, Mai Manó
- március: Róma-Budapest, Virág Judit Galéria
- április: Kertész, Moholy-Nagy, Capa, Szépművészeti Múzeum
- május: Veszélyes csillagzat alatt, Ferenczy Múzeum
- június: Kudarcok Múzeuma
- július: -
- augusztus: Nyár a parton, Várkert Bazár; Martin Wanda- Martin Gábor: Az örök fiatalság balladája, Mai Manó
- szeptember: Budapest Contemporary, Bálna
- október: Lépésváltás, Nemzeti Galéria; Picasso Múzeum, Barcelona
- november: Keserü Ilona Hommage, Műcsarnok
- december: Allegro Barbaro, Resident Art

Azt hiszem, ezek közül csak a Kudarcok Múzeumát bántam meg, és a Kertész-Moholy-Nagy-Capa-fotókiállítástól vártam sokkal többet, mint amennyit kaptam, a többi klassz volt (és festmények > fotók, ezt jövőre majd észben tartom). 

ha már nem frissítem a zene aloldalt...

 

John Matychuk, Unsplash

Egy ideje már minden évszakra készítek egy Spotify-lejátszási listát, és oda dobálom azokat a random dalokat, amiket ebben az időszakban fedezek fel - néha továbblépek az előadó más dalaira, albumaira is, néha nem, de így legalább sűrítve fel tudom idézni az adott pár hét hangulatát. Van, hogy csak két-három dal kerül fel rá, mert maradok a szokásos kedvenceimnél és/vagy nem találok semmi emlékezeteset, van, hogy egész sok minden összegyűlik, de még soha nem szerettem annyira listát, mint a 2024 őszit (amit még mindig szinte mindenna hallgatok).

Egy szuper "Discover Weekly"-vel indult még októberben, amiről kb. minden második dalt elmentettem rá, Kane Strang-et pedig, akivel jó eséllyel sehol máshol nem találkoztam volna, annyira megszerettem, hogy később az együttese (Office Dog) albumát is megkerestem. Utána jött a Bad Monkey soundtrack (nem is tudom eldönteni, hogy a You Wreck Me vagy a Room at the Top a jobb), meg a Balthvs, akinek pont lecsúsztam a pesti koncertjéről- így végül vannak rajta magyar dalok, új-zélandiak és kolumbiaiak is, egy kis nosztalgia-Jurij, ha már decemberben végleg befejezik, meg egyetlen Glass Animals az új albumról, amit még mindig nem hallgattam meg rendesen.

Most megint eltávolodtam egy kicsit a magyar kedvenceimtől, bár nagyon várom a Platon Karataev és a Fran Palermo új dalait is, a Samurai Drive koncertjén pedig csak azért nem leszek ott, mert pont üti a Jurijt (a Deep Glaze pedig sajnos eltűnt a föld színéről, pedig az Arcadiát nagyon szerettem tőlük, de már 3 éve jelent meg...) Idén elég hullámzó volt, hogy mikor jutottam el koncertekre, volt, hogy hónapokig semmi, volt, hogy összejött a heti egy (egy ideális világban mindig ennyi lenne), viszont amit kifejezetten sajnálok, hogy külföldiek közül senkit nem sikerült elcsípni, akit szerettem volna, ezen jövőre szeretnék változtatni.

pop singers minus "s"

Ez a hét jó zsúfoltra sikerült, nagyjából minden napra jutott valami intéznivaló, bár pont az a program esett ki végül, amit a legjobban vártam és leghosszabb ideig szerveztünk, cserébe viszont a pénteki Esemény klasszul alakult (oké, idegenekkel találkozni és beszélgetni egy viszonylag személyes témáról azért tud kockázatos lenni, de az eddigi statisztika alapján hétből hat ember kifejezetten kedves, nyitott és árnyalt a véleménye, eddig csak egy megmondóemberbe futottam bele, de ő viszonylag hamar lelépett, és úgy néz ki, nem fog jönni többet), és továbbra is úgy tűnik, van igény rá, és lesz folytatás. 

Nem számítottam erre, de B. is rácsúszott a számfestésre (pedig ő tényleg nem az az analóg-kreatívkodó típus), volt este, amikor egymás mellett dolgoztunk a képeinken (a villamososból már csak az utolsó részletek vannak hátra, és már vár rám a következő, ami szerencsére sokkal egyszerűbbnek tűnik), és ez szuper program lesz majd a karácsonyi szünet nyugisabb pillanataira is, még akkor is, ha nyugis pillanatból nem várható olyan sok - a karácsonyra felkészüléssel egész jól állunk, a kajavásárláson és a saját, teljesen opcionális ajándékainkon kívül más nem is maradt, de két koncert is lesz, kétszer is szeretnék vezetni menni, mindkét tesómmal beterveztem valamit, és csak csütörtöktől vagyok szabin. 

Tegnap végre megértettem, miért vannak emberek annyira oda a Palettáért - itt van a közelben, és már többször is ettünk vagy fröccsöztünk ott, de egyszer se hagyott maradandó nyomot. Most viszont B. a szombati halászlé miatt mindenképp szeretett volna menni, én pedig a sütőtöklevesem mellé kipróbáltam a pizzát, és mindkettő szuper volt, a tökéletes őszi/téli ebéd (és még a tejmentességet is tudtam tartani vele, az olívabogyós-szárított paradicsomos Marinara talán az első olyan pizzám volt, amiről kicsit se hiányzott a sajt). Így se lett teljesen pozitív az élmény, bár nagyrészt a saját hibánkból, nem figyeltünk az étlap részleteire, és egyikünk se feltételezte, hogy a plusz "posírozott belsőség" opció nem azt jelenti, hogy az egész leves 4000 Ft, hanem hogy ez az eredeti 4000-es alapárra jön rá pluszban, így aztán B. élete legdrágább, bár nem legfinomabb halászlevét ette.

és magam elől rohanok egy akadálypályán

 

Nicole Baster, Unsplash

Annyira könnyű lenne to-do üzemmódban ragadni, és végigsprintelni ezen a két héten, de próbálok egyensúlyozni a "minden el van intézve" és a "megélem a pillanatot" közt, több-kevesebb sikerrel (ma éppen inkább a kapkodás győz, de amikor délelőtt kell vezetni mennem, az mindig kaotikus egy kicsit). Tegnap én lehettem az idegesítő szomszéd, bár nem karácsonyi dalokat gyakoroltam a végtelenségig a szintin (... amihez egyáltalán nem értek, de a gitárom nem volt kéznél), hanem hirtelen felindulásból megtanultam az Aki élni akar kezdőriffjét, és nagyon büszke voltam magamra, amikor megtaláltam hozzá a skálát (úgy tűnik, valami minimális azért csak megmaradt a gitártudásomból). Hiányzik a zenélés, de egyáltalán nem találok fogást rajta vagy rendszert köré, ennyi maradt meg, hogy néha leülök a szintihez kibogozni egy dallamot vagy dalrészletet. 

temperance

 

Elég rosszkedvűen zártam a munkahetet pénteken, pedig nem volt konkrét okom rá, kivételesen még a feladataim is egész jók, és nem volt semmi dráma (valószínűleg csak nagyon elfolyt a szabadidőm mostanában, és kb. akkorra éreztem meg, hogy teljesen lemerültem). Ami segített, az a zselés szaloncukor 2.0 projekt (pár éve már próbálkoztam vele, de nem sikerült jó állagú, csokival bevonható zselét összehoznom) - a Stühmer mentes szaloncukrai nagyon finomak, és egy bioboltban zselésből is találtam vállalhatót, de az édesítőtől 2-3 darab után már fáj a hasam, és szerettem volna valami olyat csinálni, ami viszonylag "tiszta" (100%-os narancslé + 85%-os étcsokibevonat), és nem kell ennyire centizni vele. 

Ez a recept volt a kiindulási pont, csak kihagytam a cukrot, és tettem bele a saját mézeskalács-fűszerkeverékemből, amiben tonkabab is van. Agartint most használtam először, és amíg be nem került a hűtőbe a zselé, addig elég reménytelennek tűnt a helyzet, de másnap reggelre egész korrektre dermedt - épphogy elég szilárd lett a csokiba mártáshoz, de még kísérletezek, hogy kicsit stabilabb legyen. Tettem egy elég lusta kísérletet a csokitemperálásra az alapján, amire emlékeztem ebből a Claire Saffitz-videóból, és meglepően jól működött (pedig nem volt hőmérőm hozzá, csak tippeltem, mikor kell visszahűteni), nem tökéletes, de fényes és roppanós lett a bevonat, és csak egy zselékockát vesztettem el a csokiban, ami sokkal jobb, mint amire számítottam. Ízre tökéletesek, állagra van hová fejlődni, de fog ez működni, 1-2 kísérletre vagyok a vállalható s.k. zselés szaloncukortól.

A karácsonyi hangulatom még mindig közel nulla, de elég jól haladunk az ajándékok beszerzésével (B. még mindig elég vacakul van, de hősiesen jön velem ezekre a körökre), és felfedeztünk egy újabb szuper mexikói helyet (TAKO, a Manu+ régi helyén vannak, és nagyon rövid az étlap, de klassz volt az én birria taco-m és B. quesadillája is). Holnap még elviszem magam korizni, és utána többé-kevésbé  készen állok az év utolsó teljes munkahetére.

Breathing

 ... háttérzene: https://youtu.be/Dd4GT5HT640?si=LG3ocWV0I_BvAzB0

Szuper, hogy hétfőn maradt egy extra napom regenerálódni, bár nem volt annyira aktív, főleg festéssel töltöttem (ez az új kép nem is feltétlenül technikai oldalról nehezebb, de sokkal-sokkal tovább tart), meg kicsit megcsúszva próbáltam összerakni az adventi naptárunkat, ami teljes kudarcba fulladt (az Endorfine, ahonnan a csokikat akartam venni hozzá, minden értesítés nélkül zárva volt, az Árkád-Tigerben pedig nem volt "igazi" üres adventi naptár, csak papírzacskók). Szerencsére tegnap este a Corvin szépített (az itteni Tigerben volt pont ugyanolyan naptár, mint amit tavaly is használtunk), és ma akár négy ablakot is kinyithattunk volna, dee van önuralmunk, úgyhogy csak kettőt ettünk ki belőle, marad duplázás más napokra is. Mindig is fura volt egy kicsit a "nincs kisgyerek, úgyhogy nem készülődünk/ünneplünk, nekünk minek...?"-hozzáállás, mi szoktunk Mikulás-csomagot venni egymásnak, adventi naptárat összerakni, közösen bejglit sütni és fát díszíteni (bár szegény 12 éves tesco-s műfenyőnk talán lassan megérett a cserére), és kifejezetten a B.-vel kettesben töltött, tökéletesen hozzánk alakított karácsony-ünneplés a kedvenc részem.

Reggel még terápiám volt- most először tartom magam következetesen ahhoz, hogy van egy csak erre használt füzetem, és minden alkalom után még frissen leírom a témákat/helyzeteket/érzéseket, amíg még emlékszem rájuk, hét közben pedig jegyzetelek olyan dolgokat, amik vagy előrelépésnek, vagy kihívásnak számítanak, és jó, ha be tudom vinni őket a következő alkalomra minél pontosabban, így eddig mindig bőven volt téma, amivel tudtunk dolgozni, és közösen is vissza tudtunk nézni a haladásra. Annyira még nem tart régóta (~2 hónap, kis kihagyással hetente), szóval nem akarom elkiabálni, de sokkal mélyebben érzek változást, mint eddig bármilyen korábbi terápia alatt (egyébként a kognitívon is tanultam sok mindent, amit még most is rendszeresen használok, és az NLP-eszközöket is nagyon hatásosnak érzem, csak most végre tudok dolgozni azzal az énrészemmel is, aki kétségbeesetten ellenáll minden változási kísérletnek és újdonságnak... lassan és kis lépésekben, de alakul). 

Final one

 

... csak hogy az utolsó blogvember-bejegyzéshez is legyen art journal :)

Egyébként hiányozni fog a blogvember (inkább olvasói, mint résztvevői szempontból, klassz volt ennyi friss blogbejegyzést találni nap mint nap, pls írjatok decemberben is), a Száraz November már kevésbé, bár azért nem fogom fröccsel indítani a holnapi reggelit, főleg mert utána vonatozunk vissza Pestre... nagyrészt az tartja bennem a lelket, hogy hétfőn se kell még dolgoznom, és visszatöltődhetek (de amúgy nem volt rossz a családlátogatás, a lassan 3 éves keresztlányunk extra cuki, de mindkettőnknek kb egy délután a kisgyerekkel töltött limitje).

Boundaries

 

Tegnap végre összeállt, hogy pontosan hogy fog kinézni a karácsonyi szünetem (két nap szabit csak később tudtam hozzáadni a rendszerben, és így nem voltam benne biztos, hogy 27-én, amikorra B. családja a nagy karácsonyi közös ebédet szervezte, nem kell-e majd dolgoznom... de úgy néz ki, hogy nem, lesz ott másfél hétnyi egybefüggő szabadságom, amit már nagyon-nagyon várok), és szerencsére a jövő hétfőt is ki tudtam venni, ami szuper, mert az egész hétvégét B. családjáéknál töltjük majd Debrecenben, és 100%, hogy utána rám fog férni a pihenés.
Ami elvileg csak egy sima, nyugis, hétköznapi családlátogatásnak indult, már öt ponton megcsavarodott azóta, de B. szépen kézben tartotta a helyzetet, és bár ő azért stresszelt emiatt, de azért sikerült elérnie, hogy maradjon az eredeti terv, és ne kelljen még extra köröket hozzáadni (és aztán utólag kielemezte az egészet a gondolatnaplójában, nagyon büszke vagyok rá :)

Nagyon durva, hogy két nap múlva már december, egyelőre se adventi koszorúnk, se adventi naptárunk nincs, viszont a karácsonyi ajándékok listája már legalább összeállt, csak rá kell szánni pár napot a rendelésre/vásárlásra. Egyébként pedig a karácsony előtti két hét tele lesz klassz programokkal (szabadulószoba, pizzázás, Platon-koncert, Jurij-búcsúkoncert), szóval ha kibírtuk ezt a hétvégét, kezdődhet a hangolódás.

Quick one

 

Julie Johnson, Unsplash

Még mindig keresgélem, hogy a vezetésnek hol van a legjobb helye egy munkanapba ékelve- délután 5-től teljesen jó volt, amíg nem sötétedett ilyen korán, de ha nap közben megyek (mint ahogy ma is), az azzal jár, hogy legalább 8-ig dolgozok, behozva a kieső órákat, estére már teljesen használhatatlan vagyok, és másnap nagyon fájdalmas 9-kor odaülni a gép elé... (viszont a vezetésnek nagyon jót tesz, hogy jobban tudok koncentrálni, érzem a fejlődést, bár azt még elég nehezen tudnám megtippelni, mikor leszek vizsgakész állapotban). Szóval, ma viszonylag sokat mentem 40 felett, parkoltam, sávot váltottam, és elképesztően fáradt vagyok.

Nincs önuralmam, úgyhogy az első számfestő kép befejezése után rögtön belevágtam a másodikba, és ez most sokkal jobb élmény- jobb minőségűnek tűnnek a festékek (pedig pont ugyanonnan rendeltem), jobban bízok magamban, és sokkal könnyebben bele tudok merülni (persze ma nem volt rá annyi időm, mint szerettem volna, de majd holnap...)

walking slowly

 

Sam Di Risio, Unsplash

Erősen kezdődött a mai nap, terápiával és egy nagyon mélyre menő helyzettel, de aztán délutánra talán sikerült annyi War On Drugs-t hallgatni, ami helyrehozott (szerencsére nem volt ma meetingem, maradhattam a saját puha takarós, biztonságos buborékomban); a számfestős kép pedig 99.9%-ban kész, és csak azért nem kezdtem el a következőt, mert akkor este biztosan nem tudnám rávenni magam az indulásra (így is épp elég nehéz, amennyire érzem, hogy jót tesznek a hét közbeni, munka utáni programok, annyira fájdalmas már sötétben menni valahová, akkor is késő estének hat, amikor még csak 5 körül jár az idő).

hiányod utánad elviszem

 

Ünnepélyesen megfogadtam ébredéskor, hogy márpedig ezt a munkahetet jól fogom indítani, nyugis és fókuszált és lazán vett lesz a nap - erre a Chrome eltüntette az összes munkahellyel kapcsolatos böngészési előzményt, kiegészítőt és minden egyéb információt, és csak miután nagy nehezen visszaállítottam a nagy részét, találtam meg azt a profilt, amit használok (és amit teljesen ugyanúgy hívnak, mint az üreset, amivel indítottam, csak valamiért mégis egy másiknak számít). 

Az egyébként sokat segít a lelkesedés fenntartásában, hogy kivételesen hét közbenre is szerveztem programot, bár az éttermi vacsi nagyjából az első és egyetlen dolog eddig, ami komolyan veszélyezteti a spontán kezdődött, ígéretesen alakuló Száraz Novemberemet - most kivételesen nem is szociális szempontból lesz fura, csak vannak étkezések, amikhez tökéletesen passzol egy-két pohár bor, és ez is olyan lenne (és akármilyen jók is a koktélok, egyszerre cukormentes és alkoholmentes opciót találni nagyjából lehetetlen). Mostanában egyébként a kombuchát próbálgattam pár helyen, ahová beültem (bár az cukor-szempontból tud necces lenni), de vagy házi és túlárazott, vagy dobozos és üdítő-szerű... 

Photo diary

 

(szöveg innen, egyébként a legújabb évadnyi Dalfutár is egész jó lett, bár nincsenek közte olyan instant kedvencek, mint a Kör vagy az Odd One Out)

Úgy döntöttem, hogy a mai napomat képekkel dokumentálom, csak hogy legyen valami érdekes is a mindennap-blogolásban:

one step at a time

 

redcharlie, Unsplash

Tegnap megtörtént Az Esemény, amire egész héten készültem (az előzetes aggódáshoz képest teljesen jól alakult, és még egy tétel felkerülhet az "életemben először csináltam valamit"-listára), most kezdhetem szép lassan visszaépíteni a mindennapi dolgokat. Az elmúlt pár napban például nem jutottam le az ebéd utáni sétámra, és már hiányzott, úgyhogy ma mentem egy kört a novemberi napsütésben (nagyon fura volt a háttérben a frissen nyitott, még kicsit üres karácsonyi vásár, még mindig nem igazán érzem, hogy mennyire közel vagyunk a decemberhez), úgy tűnik, ez az új szokás viszonylag gyorsan beépült.
Az Esemény miatt nem nagyon terveztem semmit a hétvégére, csak szerettem volna minél kevesebbet itthon ülni, bár arra nem számítottam, hogy kódolni fogok:  B.-nek szüksége volt frontendes segítségre a hobbiprojektjéhez, úgyhogy miután nagy nehezen találtunk a környéken egy kávézót szabad asztallal, több, mint egy órán át raktam össze egy weboldal alapjait, és még élveztem is, hogy a munkától teljesen függetlenül, szabadon csinálhatok valami sokkal kevésbé bonyolultat (őszintén nem tudnám megmondani, hogy a munkahelyemen mikor volt utoljára olyan feladatom, amit szerettem). Egyébként pedig várnak az utolsó simítások a számfestős képen, mióta az arc összeállt, kezdem elhinni, hogy jó lehet a végeredmény, és azt hiszem, már csak pár órányira vagyok a befejezéstől (... aztán kezdhetem is a következőt).

Norwegian Wood

 

... de nem a híresebb, hanem ez a Picture Parlour-dal, amit a Spotify ajánlott egy Discover Weekly-ben, és azóta is fixen az őszi lejátszási listám része (eredetileg nem ehhez szerettem volna a.j.-oldalt készíteni ma, hanem az All The Best Moves-hoz, amit tegnap nagyjából ezerszer meghallgattam, de aztán a képek teljesen más irányba vitték a hangulatot).

Szegény B. már megint beteg (idén nagyjából századjára), úgyhogy nem tud menni a céges csapatépítő/dolgokat összetörő bulira, én viszont pont megúsztam (... egyelőre), és így kénytelen leszek szociális lenni és kimozdulni ma este (a nagy introvertált paradoxon, szeretnék új embereket megismerni és társaságokba becsatlakozni, de nagyon nehéz megtenni a tényleges első lépést, ami ehhez vezet).

Vajon

 

... mennyire vihettem túlzásba a számfestést az elmúlt napokban, ha már konkrétan fáj az ujjam, amit a pici akrilfestékes tégelyek nyitogatásához használok...? (Oké, lehet, hogy az indokoltnál paranoiásabb vagyok azzal kapcsolatban, hogy kiszáradnak a festékek.)
Egyébként haladok, és kezdek belerázódni, de a festék minőségétől nem vagyok elájulva, bizonyos színek tökéletesen fednek egy rétegben is (sötétebbek és világosabbak is, nem ezen múlik), és van, ami foltos lesz, bármit is csinálok - és még nem tudom, hogy két réteghez elég lesz-e a kapott mennyiség (és hogy van-e türelmem az egész folyamatot kétszer is végigcsinálni a kép nagy részén).
Az viszont 100% nem igaz, hogy nem kell hozzá semmilyen különleges képesség, kőkeményen küzdök, hogy valami értelmezhető legyen a végeredmény (bár érezhetően jobban megy, mint az első napon).

cold little heart

 

Egy ennyire szürke és hideg novemberi napon nem árt az emlékeztető... (de legalább a tegnapi terápia nagyon lélekmelengető volt a legutóbbi két fájdalmas alkalom után). 

Re-read

 

Thom Holmes, Unsplash

Két okból is hasznos, hogy tavaly novemberben (is) összehoztam a napi egy blogbejegyzést, amit most visszaolvashatok:

1. sokkal konkrétabban és kézzel foghatóbban érzem, hogy akkor mennyivel nehezebb volt és mennyivel mélyebben voltam (amitől persze nem lesz azonnal jobb most)- a tavaly novemberi időszak annyira sűrű volt, hogy az egyik fontos problémáról egyszerűen elfeledkeztem azóta

2. egyértelmű bizonyítékot találtam rá, hogy már tavaly is volt a Stühmernél cukormentes pisztáciás szaloncukor, és nem idei újdonság

Can't wait for 5PM

 

Elég rázósan kezdődött a reggel, de megjöttek a számfestős képek - első ránézésre még az egyszerűbb is jó bonyolultnak tűnik, de biztos belejövök majd, már alig várom a délutánt.

Ha van ruhadarab, amitől instant öt évesnek érzem magam, az a kordbársony nadrág, eddig el is kerültem, pedig tele van velük minden bolt, de most a szokásos forrásból (anyumtól) kaptam egyet, és bár az alap oversized fazont figyelembe véve is extra nagy rám, pont ezért szuper kényelmes is, úgyhogy lehet, hogy mégiscsak kap egy esélyt.

Teljesen rácsúsztam mostanában a Balthvs-ra, nemcsak a saját albumaik, de a kapcsolódó Radio is szuper, főleg a reggeli naplózáshoz és az ebéd utáni kinti sétához tökéletes hátterzene (ideje lenne frissítenem a "Zene" oldalt a 2024-es kedvenceimmel... azt hiszem, az aloldalakat teljesen elhanyagoltam a blogon).

... on some new uneven ground

 

Ma két olyan dolgot is csináltam, amit korábban soha: délelőtt kiállításon voltam a Műcsarnokban (Keserü Ilona-Hommage, ezzel idénre 11/12 pipa :), délután kipróbáltam a somatic breathwork-öt (érdekes volt, fizikailag éreztem a hatását, de annyira nem ment mélyre, a legintenzívebb érzésem az volt, hogy mennyire hiányzik a rendszeres személyes jóga, aminek ugyanez volt a helyszíne). 

Ha minden jól megy, hétfőn érkeznek a számfestős képeim, és remélhetőleg a következő pár estén teljesen bele tudok majd merülni (ha pedig marad ki a festékekből, ma gyűjtöttem pár ötletet, amivel kísérletezhezek az a.j.-háttereken).

Múlt héten a hétköznapokon még nagyon szorongtam, és a hétvége volt az, amikor kicsit össze tudtam szedni magam, és jobb irányba mozdulni - most picit jobbak voltak a hétköznapok (legalábbis szerda estétől), de úgy érzem, teljesen szétcsúsztam a hétvégével, pedig csak annyi történt, hogy a szombat fő eseménye egy családi program volt, ami úgy is leszív, hogy egyébként teljesen simán ment minden, nekünk csak át kellett menni ebédre, így aznap már nem sok értelmeset csináltam; ma pedig hiába voltak jó programjaim, valahogy most nem erre lett volna szükségem (de utólag persze már könnyű megmondani).

Experiment

 

Egyáltalán semmilyen szempontból nem állok még készen a karácsonyra, egy kivétellel: ezt mindenképp meg akarom sütni arra a napra, amikor nálunk lesz a családi ebéd (de lehet, hogy előtte készítek majd próbaverziót is, csak kettőnknek - egyébként egyszer, évekkel ezelőtt, a Bake Off-rajongásom csúcspontján már csináltam hasonlót, és emlékszem, hogy nem annyira nehéz, mint amilyen látványos a végeredmény).

Day by day

 

Zsizsi írt a saját rutinjainról, amitől ihletet kapva most én is összeszedem a sajátomat (meg végiggondolom egy kicsit, hogy melyik részével vagyok elégedett, és min szeretnék változtatni):

Reggel:
- matcha- és kávéfőzés (matcha nekem, kávé B.-nek, <3 állítható hőmérsékletű vízforraló), reggelikészítés (10-ből 9-szer zabpehely fehérjeporral, bogyós gyümölccsel és étcsokival)
- meditáció és naplózás (ezt a módszert használtam hozzá, de nem igazán éreztem a hatását, úgyhogy hétvégén alaposan átolvastam a kapcsolódó leírásokat és most igyekszem egy leszűkített, konkrét területre koncentrálni vele)
- zuhany, arckrémezés (és villámgyors arctorna)
- art journal, ha belefér az időbe
- Connections és Strands
- 9:30 körül munkakezdés

Nap közben:
- 12:00 és 13:00 közt ebéd (ideális esetben hétvégén megtervezzük a következő heti menüt, legalább 4/5 hétköznapra, és be is vásárolunk hozzá)
- ebéd után séta+meditáció a közeli téren (vagy 10 perc séta a futópadon, ha nem tudom rávenni magam/nincs rá idő, hogy kimozduljak)

Este:
- hétköznapokon általában vacsi után, 8 körül sport, amikor rá tudom venni magam (legtöbbször Fitness Boxing, a héten a jógát is próbáltam visszahozni)
- 9-10 közt B.-vel összebújva sorozatnézés
- 10 és 11 közt villanyoltás, B. száműzve lesz a nappali kanapéjára, mert ő órákkal később fekszik (és kel), én pedig podcastet hallgatok és/vagy megcsinálok egy progresszív relaxációt (más elalvás előtti meditációkkal is próbálkoztam már, de ennek van a legnagyobb hatása arra is, hogy milyen gyorsan tudok elaludni utána, és az alvásminőségre is)

Amiben szeretnék fejlődni:

- jó lenne találni valamit, amivel le tudom zárni és kicsit el tudom engedni a munkanapot (így még nehezebb, hogy maradok ugyanabban a szobában, a gép előtt, maximum átlépek a privát profilomba)
- B.-vel beszéltük a múltkor, hogy a home office miatt mindketten bezárva érezzük magunkat a lakásba, és szuper lenne heti 1* (amikor jó eséllyel amúgy is rendelnénk valamit ebédre) beülni a környéken valahová, vagy enni, vagy csak egy kávéra

- estére marad a legkevesebb energiám és akaraterőm, úgyhogy olyankor sok az értelmetlen netezés, és szeretnék találni helyette valami viszonylag alacsony energiaszintű kreatív dolgot (a puzzle ilyen volt, de mostanában kicsit unom; hirtelen felindulásból rendeltem számfestős képeket, de sajnos csúszik a kiszállításuk)
- a sportolás mennyisége az elmúlt hetekben (... hónapokban) elég random, jó lenne visszahozni a korábbi 2 nap sport- 1 nap pihenés rendszert, és visszamenni a konditerembe is

- a heti egy közösségi iroda nagyon jót tett, de egy ideje (főleg a vezetés miatt) nem tudom összehozni

Balancing between

 

A héten a tegnapi volt "a" nehéz nap, de aztán szokás szerint simábban mentek a dolgok, mint amire számítottam, a meeting nem volt vészes, és a három hét kihagyás utáni vezetés se volt szörnyű, sőt... hiába volt most végig sötétben az egész (note to self: hosszabb távon muszáj lesz valahogy találnom egy nap közbeni időpontot), és mentünk ki országútra is egy kicsit, sokkal kevésbé estem ki a rutinból, mint amire számítottam (már amennyire lehet rutinról beszélni így ~20 órányi vezetés után, de azért én belülről érzem a különbséget). Voltak pillanatok, amiket kifejezetten élveztem, az oktató továbbra is nagyon kedves és nagyon jó érzékkel találja meg, hogy meddig tud/érdemes kirángatni a komfortzónámnból; de a legjobb az egészben az, hogy kiszed a saját fejemből: annyira oda kell figyelnem, hogy minden gondolkodás, szorongás és aggódás legalább átmenetileg kiesik, mert nem marad rá sávszélességem. Az a terv, hogy év végéig már hetente megyek, és remélhetőleg valamikor jövő év elejére már közel kerülök a vizsgakész állapothoz...  Most pedig remélhetőleg lassan ráfordulhatok a hétvégére, a tesós programokkal, egy kiállítással és a vasárnapi "somatic breathwork journey"-vel (most először megyek ilyesmire, nagyon kíváncsi leszek). 

words that seem longer written than spoken

 

Véget ért a sztrájk, visszatértem a Connections-höz meg a hülye kategóriákhoz... és hát könnyebb az nem lett. Valahol talán romantikus is, hogy mennyire összhangban van a mentális egészségünk B.-vel, én szorongok délelőtt, ő pánikol este (és továbbra is vissza-visszakanyarodok az idei évem kedvenc témájára, vajon mennyire kell rosszul lennem ahhoz, hogy elégnek érezzem a gyógyszerhez? kinek a jóváhagyására lenne szükségem hozzá...? legalább a terápiával jól haladunk, de amilyen az elmúlt hetem volt, megint nem vagyok biztos benne, hogy ez önmagában elég lesz), és az éjszakát egy áramszünet kerekíti le, hogy reggel ne legyen se villany, se kávé (igen, felnőtt voltam, hívtam szerelőt, és többé-kevésbé megoldódott, de nem esett jól így kezdeni egy olyan napot, ahol vár még egy munkahelyi beszélgetés, amitől tartok, délután pedig egy vezetés három hét kihagyás után...)

Gloomy

 

Úgy tűnik, most nincs annyi meleg hársfatea, puha fényű illatgyertya és esti jógázás, ami ki tudná egyensúlyozni a stresszt és szorongást.

Fallen leaves

 

A legutóbbi mindful-meditálós sétáim (meglepően nem könnyű jó sétáló meditációt találni, a kedvencem bevallottan nem szereti ezt a formátumot, úgyhogy az övé nem annyira szippantott be, de ma találtam valakit, akit pont egy kör alatt tudok végighallgatni, és sokkal jobban tetszett) előtt észre se vettem, hogy két gingko-fa is van a közeli téren, pedig nagyon szeretem a levelek formáját. El is döntöttem, hogy összeszedek párat, és levélnyomdázni fogok velük - nem ment annyira egyszerűen, mint ahogy óvodából emlékszem rá, a vízfestéket teljesen ledobták magukról, de a Distress Oxide-tintapárna szerencsére működik, csak rá kellett érezni a módszerre (ugyanúgy, mint a linónál, csak akkor lesz szép a lenyomat, ha a levél megy alulra, és rásimítom a papírt), a következő néhány art journal-oldalhoz ezeket a printeket fogom használni (és azóta is figyelem a környékbeli leveleket, hogy mit lehetne még felhasználni hasonló célra).

Brown Shoes

Ceci Bravo, Unsplash

Már 16 éves korom és az első Martensem óta bőrdzsekis-bakancsos lány vagyok, és a legutóbbi pár telet egy barna Cat-ben csináltam végig, ami sajnos kezdi megadni magát (igazából tavaly ősszel rommá ázott, de aztán valahogy nagy nehezen visszahoztam az életbe, de csak mert nem tudtam még lecserélni). Azóta is képtelen vagyok helyette bármit találni- pedig csak annyi lenne az elvárás, hogy legyen vízálló, ne legyen rajta cipzár, ne legyen fekete vagy sárgásbarna, és lehetőleg ne karcolódjon meg már attól is, ha ránézek (kettőt is rendeltem online két különböző időpontban és webshopból, és mindkettőt teljesen megtörve és összekarmolva küldték ki, nem tudom, hogy ez így hogy lehet oké, de legalább szó nélkül vissza is vették őket). Tegnap nagyjából reményvesztetten bementem egy ecco-ba, és bár csak 39-es felett, de meglepően ígéretes jelölteket láttam (azóta kiderült, hogy a Corvin-beli boltjuk outlet, ami még jól is jött volna, de most inkább veszek egyet teljes áron, csak legyen a 37-es lábamra is). Online utánajártam egy kicsit, és ha minden jól megy, ebéd után egy Grainer ma hazajön velem...

Kiút

 

Ezzel az oldallal betelt az art journal-füzet- a kezdeti elakadások után egészen megszerettem, de örülök, hogy végre visszatérhetek a szürke háttérhez (és reménykedek, hogy a tesóm tud hozni nekem flow-t Hollandiából, nagyon szeretem felhasználni az illusztrációikat, de ritkán jutok el olyan országba, ahol lehet kapni). Egyébként a nap The Happiness Trap-jegyzeteléssel indult (Emma McAdam ajánlotta a könyvet, akinek a videói mostanában rengeteget segítettek a szorongás kapcsán)- nem voltam benne biztos, hogy van értelme belevágni megint valami újba, de aztán viszonylag gyorsan eldőlt, hogy igen, az alapelvei szinte minden témát érintenek, amin mostanában dolgozok (kontroll, mindfulness, érzések megélése), "csak" annyi maradt, hogy ténylegesen próbálgassam, gyakoroljam is, amiről szó volt. Egyelőre a mai nap tudatosabb és kevésbé szorongó, mint a tegnap volt, úgyhogy egy kicsit már segített.

Mess

Próbálkozok, küzdök, néha ellenállok, néha belesimulok, összességében nem jó hely ma a fejem. De: kipróbáltam a kimchit, és lehet, hogy jóban leszünk; vettem új art journal-füzetet a majdnem betelt helyett; már két napja kimegyek sétálni ebéd után az őszi parkba a házunk előtt, és nagyon jót tesz; ma reggel  korán, még mielőtt lebeszélhettem volna magam, kick-boxoltam; viszonylag sima volt a munka, nem kellett a végtelenségig kergetni a hibát, és már a megoldás is alakul, néha lehet egyszerű is; elkezdtem szervezni valamit, amiből még szuper dolgok is kisülhetnek. 

Kontroll

Egyébként is ezzel a témával dolgoztam mostanában (már nagyon jó felismeréseim vannak róla, hogy próbálok irányítani teljesen irányíthatatlan dolgokat, hogy kapcsolódik az egész a gyerekkoromhoz, amikor nagyon sokszor nem éreztem magam biztonságban, mennyi olyasmi miatt teszem felelőssé magam, ami egyáltalán nem rajtam múlik, és hogy vezet ez ahhoz, hogy teljesen lefagyok, és nem teszek meg olyasmit se, ami viszont 100%-ban az én hatásköröm, és legalább egy kis lépés lehetne a jó irányba), de azt hiszem, kaptam egy extra adag külső motivációt...
A tegnapi nap még nagyon szorongó-tompa-szétcsúszott volt, és nagyon nehezen tudtam visszaterelni a figyelmem a munkára (nem haladtam vele fantasztikusan, de legalább haladtam - és ez is olyasmi, ami legalább egy pici kontrollt visszaadott a kezembe), de azért történt pár jó apróság is (meg tudtam szabadulni az online rendelt, teljesen összekarcolódva kiküldött bakancstól; kiderült, hogy Spotify-on visszakereshetőek a meghallgatott dalok hetekkel ezelőttig is, úgyhogy le tudtam menteni a dalokat arról az október közepi Discover Weekly-listáról, amit nagyon szerettem). Ma szeretnék egy kicsit összeszedettebb maradni, sokkal jobban szűrni az online tartalmakat, és kimenni kicsit a késő őszi napsütésbe, hátha segít abban, hogy az itt-és-mostban könnyebben bírható maradjon. 

Things that are fuzzy

 

Az lepett meg, hogy egyáltalán tudtam aludni, az sokkal kevésbé, hogy mennyire fájdalmas volt a mai terápia. Sztrájkol a New York Times Tech Guild, úghogy mostantól le kell állnom a Connetions-el (de legalább csináltak belőle speciális verziót). Az estét a kanapén töltöm, messze a híroldalaktól, de legalább behozhatom a Bear-lemaradásomat.

Messy

 

Az art journal-oldalakat nehezen lehet jóvátehetetlenül elrontani- kivéve ha a felhasználni akart kép rossz oldalát kenem be ragasztóval, onnan már nem sok mindent tudok csinálni (max. improvizálok). Ez után annyira már meg se lepett, hogy az egyik új pólómon mosás után megjelent egy leszedhetetlen koszcsík, vagy hogy nem jutottunk be a kinézett étterembe ebédelni, vannak ilyen napok, általában az a taktikám, hogy a lehető legkisebbre összehúzom magam, és kivárom a másnapot (most mondjuk bátor voltam, mert a nem-összekoszolódott pólómat levágtam és felhajtottam, és meglepően jó lett). 

Sneaking suspicion

 

Az egyik kedvenc hírlevelem írója most indított egy "embarrassing book club"-ot, és ez egy olyan koncepció, amivel tökéletesen tudok azonosulni, sokat "olvasok" (=hallgatok hangoskönyveket: Kindle-re nem tudtam normális előfizetést szerezni, a Scribd Everand pedig bevált, de ott csak képernyőn lehetne olvasni, ami hosszabb távon kinyírja a szemem, viszont klassz a hangoskönyv-kínálatuk is, úgyhogy szépen lassan átszoktattam magam rá, amilyen lassúnak tűnt először, mostanra olyan jól bele tudok merülni), de általában nem abban a műfajban, amit felvállalnék egy beszélgetésben - a legtöbb teljesen szimpla, kényelmes, kiszámítható romantikus történet, vagy YA, amit egyszer végighallgatok, és utána soha többé nem térek hozzá vissza. Talán inkább az a meglepő, hogy vannak kivételek - Mhairi McFarlane Mad About You-ja a kedvencem a műfajból (megörülötem, hogy találtam egy új kedvenc írót, de sajnos a többi története semmi különös), de két másik olyan könyvbe is belefutottam mostanában, ami nagyon szerethető volt: a Preloved és a Love and Other Puzzles (a címmel ellentétben mind a kettő inkább a főszereplő jellemfejlődésére/önismereti útjára koncentrál). Most épp a Girls They Write Songs About-ot hallgatom-  nem túl pörgős történet, de beszippant a hangulata, és tökéletes hátteret ad egy lámapfényes, puzzle-kirakós, illatgyertyás őszi délutánnak. 

Szép lassan kezdem érezni, hogy két nap betegszabi és két nap hosszú hétvége után kihevertem a bootcamp utóhatásait (már nem rágódok nonstop azon, hogy mit csinálhattam volna másképp/jobban), és fejben is megérkeztem itthonra. Tegnap már sikerült elvinnem magam egy klassz délutáni programra (vajon beleszámít Nicaragua a 10 ország konyhájába, amit kipróbáltam, ha csak egy kávét ittam?), ma, ha minden jól alakul, kipróbálunk egy új mexikói helyet B.-vel, kicsit kevesebb a káosz a lakásban, és óvatosan elkezdtem tervezni dolgokat az év hátralevő részére (a jogsi megszerzése valószínűleg nagyon optimista cél lenne, de az órákat mindenképp folytatom, és meglátom, hogy alakul; a kovászomat épphogy, de életben tartottam mostanáig, és már nagyon szeretnék újra saját készítésű péksütiket gyártani, esetleg elkalandozni a saját készítésű kombucha felé is). Továbbra is nagy reményeket fűzök a terápiához, bár a legutóbbi alkalmon egy nagyon nehéz témába kezdtünk bele, de ha valahogy sikerülne fogást találni rajta, az egy óriási lépés lenne a gyerekkorból hurcolt rossz minták megváltoztatására.

Sound On

 

Teljesen rácsúsztam mostanában a Bad Monkey dalaira (maga a sorozat se volt rossz egyébként, szerethető karakterek, sok Ted Lasso-áthallás), persze ha valami a War On Drugs-al és Eddie Vedderrel indít, akkor nem meglepő, hogy tetszik, de azt nem hittem volna, hogy (egyelőre) ez lesz az idei ősz meghatározó háttérzenéje... Egyébként pont egy másik Eddie Vedder-filmzene, az Into The Wild az egyik kedvenc albumom úgy, hogy magát a filmet még sose láttam (nagyon sok filmet nem láttam, szép lassan, lépésről lépésre próbálom behozni a lemaradásomat a 80-as-évek-filmrajongó B. támogatásával, de az elmúlt évekből sokkal meghatározóbb sorozat-, mint filmélményeim vannak).
A tavalyi Halloween-filmünk a Rocky Horror Picture Show volt, és utána nagyon sokáig benne ragadt a soundtrack a fülemben (idén a Beetlejuice-t néztük, mert egyikünk se látta még, de nem hagyott túl mély nyomokat...), és van egy csomó olyan film, ami bár tetszett, de nem néztem újra, a dalai viszont fixen a lejátszási listám részei maradtak, mint például a Sing Street vagy a Frank (nagyon szeretek bármit, ami fiktív együttesekről szól, a We Are Lady Parts dalai is simán működnek önmagukban is).

Cheesy corn snack unit

 

Na jó, akkor nézzük ezt a blogvembert, bár nem tudom, hogy jövő hétfőnél tovább ki fog-e tartani a lendület (... nem is akarok a munkára gondolni, amíg nem nagyon muszáj). Még mindig lelkesen nekiugrok a Connections-nek minden reggel, általában több a frusztráció, mint a sikerélmény, aztán néha becsúszik egy ilyen kategória, mint a címben is, és akkor azt érzem, hogy esélyem sincs.
Ezt leszámítva viszont jól indult a nap, végre sikerült valamennyire ráhangolódni a gyomortáji fájdalomra, ami jön velem kedd óta (mélyre menő terápia és stresszes munkahelyi "ezt azonnal javítsátok ki, az ügyfél nagyon ki van akadva"-feladat rossz kombinációja). Kicsit annak is érzem a visszhangját, hogy milyen mélyen voltam tavaly ilyenkor, kicsit az óraállítás és az elpárolgó délutánok is odavágtak (minden évben megtörténik, minden évben meglepődök), meg persze a bootcamp óta tartó összevissza kajálás is benne van- semmi olyasmi, amit egy kis odafigyeléssel ne tudnék korrigálni, csak ki kell szakadnom hozzá végre a fejemből.

A tegnapi Halloween viszont jól sikerült, két dolgot is meg tudtam valósítani Pinterestről (a szellemeknél annyi a trükk, hogy tényleg égetni kell a szélüket, nem csak barnára színezni, így sokkal érdekesebb lesz a formájuk, bár volt egy, akinek sajnos sikerült kigyújtanom a teljes fejét, de a többiek vállalhatóak... a cicás töklámpás pedig régóta először visszahozta a lelkesedésemet a tökfaragással kapcsolatban, nem is értem, hogy korábban miért nem jutott eszembe ez a koncepció), most tele van pókokkal, szellemekkel és csontvázakkal a lakás, és ez már marad is a karácsonyi dekorációig.

A bit of Barcelona

 

Amikor az utazást és foglalásokat szervező munkatársam megkérdezte, hogy *ugye* szeretnék nem péntek kora hajnalban hazarepülni Barcelonából, hanem inkább maradok egy extra napot, és csak szombat délelőtt, normális időben megyek, akkor elég egyértelmű volt az igen (főleg amikor kiderült, hogy a cég fizeti a szállást, bár ezt még saját zsebből is bevállaltam volna), és onnantól minden tervem, elvárásom és elfojtott városnézési igényem erre a pénteki napra terhelődött - csak azért, hogy utána némileg másnaposan és nagyon lemerülten keljek, stresszel és kódfixálással induljon a nap, és az online olvasott 12 helyett csak 2 után legyen átvehető a hotelszoba (de a bőröndömet legalább otthagyhattam).

Bootcamp TMI

 

Anastasiia Tarasova, Unsplash

Az indulás reggelén legalább háromszor gondoltam meg magam, és még csak nem is a megszokott antiszoc okok miatt: B.-nek sikerült elég csúnyán lebetegednie szombaton, és vasárnap reggel én is félbetegen keltem, csak abban nem voltam biztos, hogy magyarázkodás szempontjából az a rosszabb, ha itthon maradok/csak egy későbbi napon megyek, vagy ha a külföldi airbnb-ben a szobámba elvonulva szenvedek/végigfertőzök mindenkit. Végül annyi döntött, hogy nem volt még hőemelkedésem se, meg hogy B. a tervezett családlátogatás helyett megbeszélte az anyukájával, hogy feljön hozzá, amíg nem vagyok itt, úgyhogy belevágtam - és persze, mint majdnem mindig, ott kiderült, hogy teljesen feleslegesen aggódtam (az elsőt leszámítva a többi napon teljesen rendben voltam, és minden második munkatársam végigköhögte a hetet, úgyhogy ha járt is körbe fertőzés, biztos, hogy több pontról származott).

Annyira kényelmesen ismerős érzés volt újra felszállni Barcelonában a reptérről induló metróra, továbbra is imádom ezt a várost - és pont ezért volt inkább hátrány, mint előny, hogy ez lett a helyszín, mert konkrétan nulla motivációm maradt ténylegesen egy lakásban ülni és kódolni/meetingelni napi 8+ órákat (nem volt szuper szigorúan mikromenedzselve, de azért nem is lehetett ellógni, volt egy konkrét nagy feladat, amit be kellett fejeznünk, meg többórás szakmai tervezgetések is). A társaság elég megosztott volt ilyen szempontból, páran teljesen jól elvoltak a sörükkel a lakásban, páran meg állandóan mentek volna- így legalább volt kihez csapódni az esti városnéző sétákra, de akármilyen sokáig is van nyitva ott minden, általában már csak sötétben jutottunk ki, a legtöbb bolt is épp ránk zárt, és olyan is volt, hogy már megálltak a metrók, az éjszakai buszokban pedig nem bízok, úgyhogy elég limitált volt a belvárosból is, hogy meddig tudunk eljutni. 

Ami miatt a legjobban aggódtam, az a csoportdinamika volt- tudom magamról, hogy akár a párórás nagy munkahelyi rendezvényeken is szuper kényelmetlenül tudom érezni magam, ha nincs meg az a fix pár ember, akivel kényelmesen el tudok beszélgetni, és utána már befeszülök az egész miatt, nem találom a helyem, és beleolvadok a háttérbe (a legutóbbi csapatépítőn konkrétan ez történt). Most nagyjából erre a forgatókönyvre készültem, és inkább csak próbáltam elfogadni, ha kellemetlen, de aztán valahogy mindig jól alakult a helyzet, én se fagytam le annyira, és többnyire voltak olyanok körülöttem, akikkel kicsit mélyebbre tudtunk menni a normál small talk-nál, meglepően jókat bandáztunk azokkal is, akiket egyébként évek óta ismerek, és olyanokkal is, akikkel most találkoztam először (egyébként sose lehet előre tudni, mert az új frontendessel például online teljesen jókat beszélgettem eddig, élőben viszont annyira nem találtuk meg a hangot). 

Az öt "igazi" bootcamp-napon végül végig együtt lógtam másokkal, nem volt olyan, hogy egy teljes estét a szobámba zárva töltöttem volna, de a motivációnak szánt "majd az utolsó napon megnézek mindent, amit szerettem volna, és végre nyaralás üzemmódba kapcsolok kicsit" majdnem meg lett fúrva - csütörtök délután élesítettünk egy új fejlesztést úgy, hogy péntek délelőtt kellett elhagyni a bérelt lakást, és szinte mindenki repült haza (hárman maradtunk turistáskodni), vagyis ha valami félremegy, konkrétan senki nem lett volna gépközelben. 100% biztos voltam benne, hogy másnap az ügyfélszolgálat üzeneteire fogunk kelni, és nagyjából igazam is lett- amikor kimentem a konyhába bekeverni a reggeli matchámat, az egyik frontendes már ott ült a gépe előtt, és akármennyire is tartottam tőle, hogy nem fogok tudni igazán segíteni, amiatt rosszabbul éreztem volna magam, ha teljesen egyedül hagyom a problémával, úgyhogy odaültem én is, és végül 10 körülre már össze is állt a megoldás (utána pedig nem voltam hajlandó céges chatet nézni). Óriási mázli, hogy ennyivel megúsztuk, de ha az én döntésem lett volna, biztos, hogy hétfőig nem megy ki semmi élesbe... 

Én ott voltam a megbeszélt időben, te elaludtál...

 

Szóval, megjöttem Barcelona az ötnapos csapatépítőről, a random magamnak választott képeslap színei tökéletesen passzolnak a B.-től házassági évfordulóra kapott Lego-virágokhoz, és most egy hétig nem akarok beszélni senkivel. 

(Írok majd normális bejegyzést is, csak előbb mindenféle szempontból vissza kell töltődnöm, még akkor is, ha a vártnál simábban ment a társasági élet, és voltak tényleg nagyon jó pillanatok... Barcelonába pedig még akárhányszor vissza tudnék menni).

Midway

 

Steven Lewis, Unsplash

Most nem csúszik annyira egybe az évfordulós ünneplés és a céges út, mint tavaly, de azért jobban örültem volna, ha legalább egy nyugis hétvégém van átállni - kedden jöttünk haza a Shirazból (nagyon szuper volt, főleg a wellness, csak villámgyorsan eltelt a két nap), és vasárnap már indulok Barcelonába, úgyhogy nagyon gyorsan és hatékonyan le kell tudnom a készülődést (de legalább nem 12 órát kell a repülőn töltenem, mint néhány munkatársamnak).
Van még egy köröm előtte a fülészeten, és bár 99%, hogy nem mondják, hogy nem repülhetek, azért biztosra akarok menni (mert hiába a múltkor felírt két orrspray és az infralámpázás, javulni a két hét alatt semmit nem javult a helyzet). Mostanra már nagyjából megvan, hogy abban a négy napban, amikor dolgozunk, pontosan mit fogunk csinálni, és ha ezeket kibírtam, pénteken jutalomképp elviszem majd magam a Picasso Múzeumba és a tengerpartra este- nagyjából ez tartja bennem a lelket a saját szobán kívül. 

Update: és megtörtént, amiben szinte biztos voltam, hogy nem fog, ma még pont befutott a Social Battery-kitűző, úgyhogy legalább vihetem magammal csapatépíteni :)

Fluff vol 2

 

Anthony Tran, Unsplash

Végül megrendeltem a social battery-kitűzőt (nem a 3 millió forintos verziót, amit emagon találtam, hanem a német etsy-ről, elvileg már feladták, talán jövő hét közepén itt lesz), tegnap pedig volt egy teljesen felesleges köröm az Aréna Plázában, egy másik ottani ruhaboltra hittem, hogy Van Graaf (igazából Peek&Cloppenburg, nulla őszi színű kardigánnal, még durvább árakkal), és nagyon-nagyon nehezen vettem rá magam arra, hogy átvonszoljam magam az Árkádba is, ahová ténylegesen kellett volna, de megtettem, és így még pont le tudtam csapni álmaim sötétbarna kardigánjára, több, mint a felére leértékelve, úgyhogy küldetés teljesítve, kezd összeállni az őszi ruhatáram (vajon szükségem van még 1-2 Budapest-pólóra, ha a meglevőeket állandóan hordom, viszont összhatásban nagyon hasonlóak lennének?)

Tegnap B. mutatott egy nagyon érdekes youtube-videót arról, hogy miért vagyunk állandóan fáradtak (röviden: túl sok döntés nap közben+ túl sok koffein és túl kevés alvás, de nagyon érdekes volt a neurológiai háttere), és bár saját magamról tudom, hogy az említett dolgok mellett a legfontosabb tényező a rendszeres, intenzív edzés, azért vannak tippek, amiket felhasználhatnék belőle, főleg a rutinok kialakításában és a döntésmennyiség/rágódás csökkentésében - a menütervezés például nagyon jól működik, ha az előző hétvégén rászánjuk az időt, viszont a ruháimat képtelen vagyok előre kikészíteni (oké, itthonról dolgozok, technikailag lehetek minden egyes nap ugyanabban a leggingsben és fekete pulcsiban, de jobb érzés, ha nem).
Legalább a koffein kapcsán teljesen jól állok (képtelen lennék a felhozott példa szerint este még visszaülni a gép elé dolgozni+bedobni hozzá egy kávét, szerencsére nincs is rá szükség), mostanában meg tudok állni a reggeli 1 matchánál (próbáltam visszahozni a délutáni kávézást, de sajnos bekavar az alvásba, és ha egyébként is stresszes a munkahelyi helyzet, akkor csak ront rajta). 

Kicsit amúgy emiatt is tartok a csapatépítőtől (ezer másik indok mellett) - mindenképp én leszek a weirdo, aki nem eszik cukrot, kerüli a péksütiket, nem kávézik, és alig iszik alkoholt, de ezek közül a legtöbb kell ahhoz, hogy ne legyek teljesen zombi az öt nap alatt (mindenesetre a főnököm azt mondta, nem lesz minden este program, és simán elvonulhatok a szobámba, ha akarok, ez egy kicsit tartja bennem a lelket).