should be the one behind the wheel

 

Chris King, Unsplash

Szóval, az autós történetet ott hagytam abba, hogy Érdre már szerettem volna én kivezetni, de ez egy kicsit túl optimistának bizonyult, a B.-vel közös előzetes próbakör elég rossz élmény volt (több, mint egy hét kihagyás után nem egy országutazós, 1+órás vezetés a logikus következő lépés, ezt a tanulságot mindenképp sikerült levonni belőle), így azt inkább passzoltam, és eléggé rá is szorongtam az egészre. 

A ragtapaszt letépve múlt hétfőn én vezettem a Keletiig, a zsúfolt körúton át, de sokkal jobban sikerült megtartanom a kontrollt az egész felett, mint hittem volna, és összességében jó élmény volt. Ez után viszont az jött, hogy B. nélkül, egyedül is autóba ülök, legalább csak egy kis körre a környéken, de egészen vasárnapig képtelen voltam rávenni magam. Tudtam, hogy az első ilyen alkalom para lesz, de azt is, hogy valahogy túl kell lennem rajta- így a vasárnapot sikerült úgy összerakni, hogy délelőtt egyedül hazavezettem (és nem is volt akkora különbség, mint amire számítottam), délután pedig tesómmal egy kisebb kört majdnem a Rómaiig, és onnan vissza a rakparton. Vicces, mert ő is ugyanannál az oktatónál tanul, szóval már ismerősek neki azok a támpontok és elvek, amiket használok (egyelőre a "hangosan narrálom a közlekedési helyzeteket" vált be, akkor tudok a legjobban jelen maradni, és lépésről lépésre mindent megoldani). 

A kisebb körök jobban működnek, ebből kellene most egy csomót összeszedni, amíg jobban feltérképezem Bp belvárosát, mindenesetre már nem annyira félelmetes, mint a legelső 1-2 alkalom, viszont nagyon távol áll attól a szinttől is, ahová az oktatóval sikerült eljutni a vége felé. Összességében azért én vagyok saját magam legnagyobb ellensége, a többi autós nem (annyira) vészes, utanként átlag egyszer dudálnak le, és ezt is szoknom kell... 

a dose of emotion sickness

 

Diego Alves, Unsplash

A második körös forgalmi vizsgára már egy fokkal nyugodtabban érkeztem (mondjuk az se ártott, hogy előtte tudtam aludni, nem kellett 6-kor kelnem, és még a korábban tanult mindful/grounding gyakorlatokat is tudtam csinálni a metrón, büszke lesz rám a pszichológusom), és most a szerencse-faktor is kiegyenlítődött, kifejezetten jó fej volt a vizsgabiztos. Megint majdnem sikerült a parkoláson elcsúszni, mert ebben volt a legnagyobb különbség a megszokott autóhoz képest, teljesen más ívben fordult, de két javításból még valahogy vissza tudtam hozni... úgyhogy van egy jogsim! Még várni kell, amíg befut, de akkor regisztrálok is greengo-ra, és kezdem a körözést a környéken.

Nagyon érdekes hullámvasút volt ez a vezetni tanulás, viszonylag sokáig kényelmetlen és félelmetes maradt (annak ellenére, hogy a világ legjobb oktatóját fogtam ki, aki végig hitt bennem), és azt se volt könnyű kezelni, hogy amikor végre jobban összeállt egy-egy részfolyamat, akkor még mindig volt millió másik, amit ki kellett csiszolni, és nem javultam lineárisan hétről hétre, egyenletes tempóban, előre kiszabott (és sokszorosan túllépett) határidőig. Az rengeteget számított, hogy az elmúlt pár hónapban már tudtam akár heti többször is órákra járni (és abban reménykedek, hogy így az egyedül vezetésbe is bele tudok majd rázódni), és az esetek túlnyomó részében már kifejezetten élveztem, de mindig jött egyvalami, amit benéztem... és gondolom, ilyen a jövőben is lesz, de azért még mindig rengeteg és folyamatos koncentráció kell ahhoz, hogy jól csináljam. 
A kacskaringós ide vezető utat leszámítva viszont óriási sikerélmény megváltoztatni magamról egy ilyen mélyen rögzült "ez nekem biztosan nem menne"-dolgot, és megtanulni valami gyakorlatit és kézzel foghatót.

Most persze végtelen a listám, hogy hova kalandozunk majd B.-vel, ha már készen állok a nagyobb távokra, és arra is nagyon kíváncsi leszek, mennyire lesz hatalmas különbség először úgy autóba ülni, hogy már 100%-ig az én felelősségem, ami történik... 

space in the in-betweens

 

Jubéo Hernandez, Unsplash

Oké, sorozatban ez már a második bejegyzés, ami megíratlanul a piszkozatban marad, és csak egyre nehezebben és nehezebben veszem rá magam, hogy foglalkozzak vele, szóval most kivételesen csak egy dologra fogok koncentrálni egészen addig, amíg nem végzek vele...

Nem emlékszem, mikor volt utoljára ilyen, hogy (munka szempontjából) leginkább a semmiben lebegtem, eddig többnyire volt tervem és irányom, most viszont nincs meg az a pici szikra, ami mutatná, merre kellene tapogatózni - ami olyan szempontból nem is óriási katasztrófa, hogy álláslehetőségek se igazán vannak, aminél pedig végül rászánom magam a jelentkezésre, onnan nulla a reakció, szóval nem érzem azt, hogy bármiről is lemaradnék. Azt nehéz eldönteni, hogy ez most egy "tanuld meg kezelni a bizonytalanságot"-időszak vagy csak túl kényelmes a munka-stressz nélkül létezni, és meggyőzöm magam róla, hogy jól van ez így, mindenesetre most ezerszer könnyebben megy megélni a pillanatokat, mint amikor legutóbb itthon ragadtam hosszabb időre.

Azért az látszik, hogy amibe figyelmet és energiát teszek, az elkezd eredményeket is hozni, perpillanat ez éppen a varrás, ahol múlt héten elkészültem az eddigi legbonyolultabb ruhadarabbal, amit azóta szerettem volna a magaménak tudni, mióta felfedeztem a Lucy&Yak-ot, és amiről tudtam, hogy boltban esélytelen venni: varrtam egy overált. Ez is olyasmi, ami a fejemben lebegett már egy ideje, de csak akkor öltött konkrét formát, amikor a webshopban megláttam egymás mellett ugyanannak a mintás pamutvászonnak a sötét és a világos hátterű változatát, onnan viszont annyira tetszett, amit elképzeltem hozzá, hogy muszáj volt végigcsinálnom (és a próbadarab is meglepően jól sikerült... harmadjára legalábbis, úgyhogy viszonylag nyugodtan vágtam bele a végleges anyagokba is, és még láthatatlan cipzárat is megtanultam varrni). 
A legmeglepőbb, hogy tényleg olyan lett, amilyennek szerettem volna (ami a kreatív projektek töredékében sikerül), sőt, annak ellenére, hogy semmilyen szempontból nem átlagos cucc, simán hordható, azóta már többször volt rajtam utcára, és egyáltalán nem éreztem semmilyen feszengést - lehet, hogy lassan megtanulom a helyén kezelni a s.k. ruhadarabokat.

A forgalmi vizsga viszont elsőre nem sikerült, jövő héten újra próbálkozok, és nagyon reménykedek benne, hogy már nem fogom annyira szétizgulni magam (meg hogy normálisabb lesz a vizsgabiztos, mert amit nem én tettem traumatikussá az első körben, azt sikerült neki). Ezzel együtt az egy hatalmas eredmény, hogy nem tudta megrengetni az önmagamba vetett hitet- szerintem tudok vezetni, az oktatóm szerint is tudok vezetni, most már csak egy kis szerencsére van szükség ahhoz, hogy erről papírom is legyen végre (és nyilván akkor jöhet az óvatos, lépésről-lépésre rutinépítés).

Fancy pants

 

Megcsináltam! Ez itt az a viszkózanyag, amit kicsit több, mint 2 éve vettem Barcelonában, és azóta már többször is újraterveződött, mit varrok belőle (főleg csak halogattam, mert féltem tőle, hogy elrontom). Legtovább ilyesmi ruhát szerettem volna, de végiggondolva, hogy mit veszek fel ténylegesen a mindennapokban, valószínűleg jobban jártam a nadrággal... Tavaly tavasztól őszig nagyjából a H&M-es viszkóznadrágomban éltem, és szegénykén már kezdenek látszani a használat jelei, de youtube-on szembejött egy "hogy klónozd a ruháidat"-videó, ami alapján tudtam gyártani belőle egy szabásmintát, és a tesztdarab meglepően jól sikerült, úgyhogy a héten belevágtam élesben is. Nem mondom, hogy kifejezetten könnyű volt akár kiszabni, akár megvarrni, de a korábban használt viszkózhoz képest kicsit kevésbé csúszott rosszabbra számítottam, és menet közben végre megtanultam normálisan a cikcakk-szegélyvarrást is, úgyhogy most még a mosástól se tartok (annyira), elvileg nem fognak bomlani a szélek.

Időközben túl hideg lett az ilyen vékony nadrágokhoz? Igen. Még mindig meg vagyok fázva? Igen. (Ez mindig vicces játék májustól októberig, a "vajon meg vagyok fázva, vagy allergia", de most épp a megfázásra tippelek). Ettől függetlenül fel fogom ma venni? Naná. Sőt, lehet, hogy egy saját készítésű toppal együtt fogom felvenni (... és ha jók együtt, akkor a két szabásmintából csinálok majd egy overált). 

Más, nem-varráshoz-de-ruhákhoz kapcsolódó történések: Vintedről befutottak az első lezárult vásárlások (már csak Görögországba kell odaérnie egy cipőnek), nagyjából ugyanolyan egyszerű volt feladni a csomagokat Foxpost-tal, Sameday-yel és Packetával, és egyelőre senki nem reklamált. A ruhavásár viszont elég nagy csalódás lett, összesen három cipőt adtunk el (bár ezek közül az egyik igazi "első látásra szerelem"-történet volt), a mellettünk álló lány, akinek szintén ez volt az első alkalma, négy ruhát; és körülöttünk senki másnak nem volt sokkal nagyobb forgalma. Örültünk, hogy az asztalbérlés és az alkalomra vett ruhaállvány kijött a bevételből, és nem volt mínuszos (ha az autóért fizetni kellett volna, akkor az lett volna, szerencsére az oda-és visszautat a wigo és közvetve B. munkahelye szponzorálta). Júniusban még kinézünk a Gardróbra, de ha az is ugyanígy alakul, elengedjük a dolgot. Két, érintőlegesen kapcsolódó jó dolog azért volt abban, hogy erre vesztegettük el egy vasárnap nagy részét: egyrészt tudtunk barátkozni a többi árussal, másrészt a Tahina Bite-ban ebédeltem, amit kinéztem már egy ideje, és megvilágosodtam, hogy mégiscsak szeretem a falafelt (... és hogy az eddig kóstolt falafeleknek nem túl sok köze volt az igazihoz).

Végre összegyűjtöttem a bátorságom, és (egy viszonylag jól alakult próbavizsga után) megkérdeztem az oktatómat, szerinte mikor lenne értelme megpróbálni az éles forgalmi vizsgát is- azt mondta, hogy pár héten belül már mehet, ami egyszerre félelmetes és klassz (bár az elmúlt pár héten sokkal magabiztosabb sofőrré váltam, szóval nem tűnik teljesen lehetetlennek). Közben tesóm is elkezdte a vezetés-órákat, ugyanannál az oktatónál, úgyhogy legalább küzdhetünk együtt az időpontfoglalással a túlterhelt rendszerben (és titokban örülhetek, hogy már túlestem a kezdeti időszakon, olyan, mintha évekkele ezelőtt lett volna, nem tavaly nyáron).

Koncertnaptár

Anthony Delanoix, Unsplash

Ha más motivációm most épp nincs is, legalább amiatt minél előbb munkát kellene találnom, hogy utána minden pénzem koncertjegyekre költhessem, nagyon durva lesz az idei tavasz/nyár: jön a Queens of the Stone Age, Szigetre jön a Portugal.The Man, most teljesen véletlenül megláttam, hogy a Biffy Clyro is fellép a Budapest Parkban, és akkor a magyarokba bele se kezdjünk (Platon-lemezbemutató, Ivan and the Parazol, Carson Coma...)

Tegnap átestem az első próba-forgalmi-vizsgámon, nyilván mindent túlizgultam és elbénáztam, amit csak lehetett (oké, voltak jó pillanatok is, de még bőven nem mentem volna át), meglepően stresszes lett a helyzet már annyitól is, hogy az oktatóm a kötelező infókon kívül nem mond semmit, cserébe jegyzetel... tudom, hogy ez kell ahhoz, hogy élesben majd ne legyen olyan szokatlan, de attól még ez nem volt egyszerű. Mindegy, ma megint megyek vezetni, és egy kicsit visszaépíthetem az önbizalmam, előtte/utána pedig élvezhetem a napsütést.

Mert itt a földön él, és nem beszél velem se...

 

Marina Zvada, Unsplash

Nem volt könnyű kör, a múlt hetem nagy része ráment, de
- meglett az elsősegély-vizsga
- és ezt sikerült a szokásosnál kevesebb rágódással és aggódással összehozni.

Most meg is ünneplem jól életem első (cukormentes) dubaji csokis tortájával, és utána a nap hátralevő részében már szigorúan csak pihenek, mert az elmúlt pár napot egy kicsit túlzásba vittem. Holnaptól folytatódik a jogsiszerzés-küldetés a próbavizsgával, de addig még van egy délutánom csak lenni.

queasy

 

inyoung jung, unsplash

Jövő hétfőre bejelentkeztem elsősegély-vizsgára, hogy legyen kellő motivációm a tanuláshoz (és csak utána jöttem rá, hogy nincs fenn online "hivatalos" tételsor, csak több olyan, ami valószínűleg helyes...). Tavaly részt vettem a tanfolyamon személyesen is, de már nem emlékszem túl sok mindenre, mert egy idő után elég vacakul lettem a törések és vérzések vizualizálásától, és az most is kiderült, hogy nagyjából 30 perc a limitem, addig tudok erről olvasni anélkül, hogy hányingerem lenne. Nem baj, rövidebb szakaszokban, de átküzdöm magam rajta, a stabil oldalfekvésről és újraélesztésről találtam jó videót, és már csak reménykedek, hogy a vizsgán nem zavarodok majd bele... 

A héten egyébként többet vezettem, mint máskor egy hónap alatt, és érzem is a fejlődést (jövő héten leteszteljük majd, hogy most átmennék-e egy igazi forgalmi), meg mondjuk azt is, hogy menekülök a szomorúság elől a végtelen to do-listámba.

Balancing between

 

A héten a tegnapi volt "a" nehéz nap, de aztán szokás szerint simábban mentek a dolgok, mint amire számítottam, a meeting nem volt vészes, és a három hét kihagyás utáni vezetés se volt szörnyű, sőt... hiába volt most végig sötétben az egész (note to self: hosszabb távon muszáj lesz valahogy találnom egy nap közbeni időpontot), és mentünk ki országútra is egy kicsit, sokkal kevésbé estem ki a rutinból, mint amire számítottam (már amennyire lehet rutinról beszélni így ~20 órányi vezetés után, de azért én belülről érzem a különbséget). Voltak pillanatok, amiket kifejezetten élveztem, az oktató továbbra is nagyon kedves és nagyon jó érzékkel találja meg, hogy meddig tud/érdemes kirángatni a komfortzónámnból; de a legjobb az egészben az, hogy kiszed a saját fejemből: annyira oda kell figyelnem, hogy minden gondolkodás, szorongás és aggódás legalább átmenetileg kiesik, mert nem marad rá sávszélességem. Az a terv, hogy év végéig már hetente megyek, és remélhetőleg valamikor jövő év elejére már közel kerülök a vizsgakész állapothoz...  Most pedig remélhetőleg lassan ráfordulhatok a hétvégére, a tesós programokkal, egy kiállítással és a vasárnapi "somatic breathwork journey"-vel (most először megyek ilyesmire, nagyon kíváncsi leszek). 

Vroom

 

Daniel Thiele, Unsplash

Mostanában egyértelműen az a heteim legnagyobb kihívása és egyben sikerélménye, hogy járok vezetni- kezd összejönni a heti egy alkalom, ami egy egész jó ritmust ad (kevésbé érzem az, hogy nulláról kell kezdenem, amikor újra kormány mögé ülök), és bár legutóbb sikerült a szakadó esőben vezetést és a párhuzamos parkolást is először kipróbálni, egyik se volt annyira traumatikus, mint számítottam rá.
A környezetemben hallott és online olvasott sztorik alapján őrült nagy szerencsém van az oktatómmal, és/vagy tényleg jó taktika volt, hogy teljesen hidegen hagyott, ki hol és milyen autóval tanít, és csak a KRESZ-órák alatt megismert személyiséget vettem figyelembe - és így sikerült valaki olyat találnom, aki őszintén kedves, nyugis, biztonságban érzem magam mellette, és többé-kevésbé tud úgy motiválni a komfortzónám elhagyására, hogy nem feszülök be tőle (egyébként ez lehet az egyik legnehezebb, bár gondolom, a tanároktól elvárás- tudatosítania magában, hogy az, ami neki sima ügy és rutin, az nekem még mennyi erőfeszítéssel jár).

 
Szerdán jött össze a 100 levezetett kilométer, és most már voltak olyan pillanatok, amikor azt érzem, hogy én irányítom a helyzetet, és kicsit élvezni is tudom - ezzel együtt rendesen meg szoktam szenvedni a rutinpályáról kijutással (a világ legfurább négysávos útjára kell rákanyarodni, ahol rendszeresen járnak buszok is) a rengeteg budaörsi körforgalom még mindig hajtépős, és kevesebbszer merészkedek 30 fölé, mint kellene, de most már el tudom képzelni, hogy egy év múlva csak bevágódok egy GreenGo-ba, és átautózok a városon. A jobb és a bal irányt kevesebbszer keverem össze, mint számítottam rá, és bár térben nehezen tudom összerakni, hogy a tolatva parkolás hogy is áll össze, azért a kapott támpontokkal így is szokott működni, most már csak be kell gyakorolnom . 

Eredetileg úgy kezdtem nyáron, hogy a lehető leghamarabb le akarom tudni az egészet, és ősszel már jó lenne jogsit szerezni, most azért már érzem, hogy ebben a tempóban haladva valószínűleg arrébb van még, de most ez is az egyik kihívásom - nem sürgetni magam, hanem lépésről lépésre, biztonságosan felépíteni a tudást és a rutint, tart, ameddig tart (úgyis a jövő nyári kirándulásokra lesz majd igazán szükség rá, addig meg csak összehozom...) 

Too much, not enough

 

Michał Bielejewski, Unsplash

Gyárkertes pohárból iszom a házi készítésű limonádét (újra és újra megígérem magamnak, hogy nem mikromenedzselem B.-t ebben sem, de aztán újra és újra kiakadok azon, hogy mennyi cukormentes üdítő-flakon gyűlik össze itthon akár csak napok alatt is, és megpróbálok valami elterelő taktikát egészségesebb innivalókkal), továbbra sem szerettem meg annyira az Analóg Balatont (pontosabban nem adott akkora extra érzelmi töltetet az, hogy hallottam őket élőben játszani), a Platon Karataev-koncert viszont azt hiszem, az eddigi legjobb volt, még ha végtelenül fáradtan és allergiásan is vonszoltam oda magam Óbudára (és bár neki nem ismertem el, tesómnak teljesen igaza volt abban, hogy menjünk oda több, mint 30 perccel a kezdés előtt, így még pont befértünk az első sorba), bár kiborulok tőle, hogy az Aphelion-t már csak magyarul játsszák, úgy volt tökéletes, ahogy volt (viszont annyit hallgattam a Partért kiáltó-lemezt, hogy már azok a dalok is teljesen, hangról hangra otthonosak, és a leendő új lemezük dalai is jól szóltak). A kecskeméti nyárzárás a Carson Comával nem fog összejönni, nem is erőltettem (bárcsak lenne már jogsim, és nem egy távolsági buszon kellett volna lezötyögni odáig), de ugyanazon az estén lesz sokkal közelebb Fran Palermo is, amit amúgy is sajnáltam volna kihagyni, idén eddig minden koncertjüket ütötte valami.

Most éppen az allergia miatt nem alszom, és bár elképesztően szeretném már, hogy ősz legyen és kiléphessek ebből a ragacsos szenvedésből, teljesen le vagyok merülve minden olyannal, ami miatt amúgy vártam ezt az időszakot (még csak fagyizni se jutok el, de egyszerűen túl fáradt vagyok mindenhez). Váratlan fordulat: a főbérlő teljesen lazán bedobta, hogy nem csak a kazánt cseréli le, hanem most már mindenképp szükség lesz légkondira, úgyhogy amiről azt hittük, teljesen lehetetlen, belátható időn belül be van tervezve (bár idén nyárra már nyilván mindegy, de a következő valószínűleg kibírhatóbb lesz). Kevésbé váratlan fordulat: a legutóbbi vezetés már igazi forgalomban történt (ez volt a negyedik alkalom, és a rutinpálya már kezdett egész kezelhető lenni, emelkedővel és Y-kanyarral is, de azért erre semmi nem tud teljesen felkészíteni... igazi emberek az út szélén, buszok és körfogalmak, egyszerre figyelni a környezetemet és hogy az autó jobb oldala ne vigyen el egy bokrot se, kereszteződések előtt hármasból visszaváltani úgy, hogy hirtelen azt se tudom, melyik lábamnak melyik pedálon kellene lennie), és komoly önfegyelemre van szükség ahhoz, hogy ne mondjam le a következő órámat és bújjak el egy takaró alatt (egyelőre nagyon nem érzem, hogy én irányítanám a helyzetet, de sajnos tényleg csak akkor lesz jobb, ha gyakorlok- meg valószínűleg az se ártana, ha végre végig tudnék aludni egy éjszakát).

Woo

Atish Sewmangel, Unsplash

Ma egy szép nagy lépéssel közelebb kerültem a tényleges autóvezetéshez, megvan a KRESZ-vizsga :)) Csak közepesen aggódtam miatta, mert a legutóbbi ~20 próba-kérdéssoron már elég simán átmentem (összesen mostanra azt hiszem, 120+ alkalommal töltöttem ki, aminek csak elégnek kellene lennie), de nem voltam benne biztos, hogy ettől mégnem bukkanhat-e fel egy csomó olyan kérdés, amiről fogalmam sincs...Végül ez is történt, nem tudom, hogy csak pechem volt-e, de nagyon sok olyasmibe futottam bele, amibe korábban nem (... kell-e elsősegély-készletet tartani segédmotoros kerékpáron? hogy lehet vontatni automata váltós autót?), bár szerencsére a többségük kilogikázható volt, az elsőbbségadási helyzetek pedig nem annyira bonyolultak, mint lehettek volna, és még úgy is, hogy alapos szerettem volna lenni, kb. 15 perc után rá tudtam kattintani a "teszt lezárása" gombra.
Nagyjából arra tippeltem volna, hogy ha át is mentem, akkor épphogy, de végül 71/75 pont, sima ügy - utána viszonylag gyorsan kitessékeltek a vizsgateremből, úgyhogy csak akkor tudtam igazán elhinni, amikor megjött az e-mail értesítés is (Eredménye:Kö (Sikeres (Megfelelt))).

Ma emiatt be kell húznom egy késő estig tartó munkanapot, de szerencsére olyan feladatom van, amire nem kell elképesztően koncentrálnom, és úgy is lehet vele elég látványosan haladni- most már csak jól kell időzíteni a dolgokat, hogy péntekig kitartson, és viszonylag nyugisan le tudjam zárni a dolgokat a nyaralás előtt. Csak ma reggel jöttem rá, hogy Scribd-on Everand-en meg se néztem, van-e Durrell-hangoskönyvük, és van egy csomó, sőt, még magyarul is, úgyhogy kivételesen ezzel (is) hangolódok Korfura (alapvetően pont azért választottuk ezt a helyszínt családilag, mert mindannyian szeretjük a könyveit).

But I can't see you every night

 

Mohammadreza Charkhgard, Unsplash

Ma megint léptem egyet előre a jogsi megszerzése felé vezető úton: megvan az orvosi alkalmassági, vagyis bejelentkezhetek a KRESZ-vizsgára (nem is baj, mert ahogy időben távolodok a tanfolyamtól, fogy a lendület, az utóbbi pár napban egyre kevesebb és kevesebb próbatesztet töltöttem ki, bár amiket megcsináltam, azok többségén át is mentem), és ha minden jól alakul, május utolsó héteben túl is eshetek rajta (az elsősegély így is marad majd a nyaralás utánra).
Azt hiszem, 4-5 éve először találkoztam személyesen a háziorvosommal, és mint kiderült, valószínűleg utoljára is, mert a hónap végén nyugdíjba megy- szomorú, mert már a Pestre költözésünk óta hozzá járunk, és az utódja biztos nem olyan lesz, aki jól ismer mindkettőnket, és lelkesen érdeklődik az esküvőnkről (meg hogy tervezünk-e gyereket). Így azt hiszem, szakad az utolsó szál is, ami az 5. kerülethez köt, pedig mindig kellemes nosztalgiával sétáltam át a Ferenciek terén (bár a Madal egy szuper kávézó a napközbeni munkához, úgyhogy lehet, hogy ide eljövök még).

Nem jutottam túl sokáig a kapszulagardrób-tervezéssel, túl sok a változó, de egyvalami egyértelművá vált, miután összeszedtem a mostanában kedvenc ruháimat: ha ezeket el akarom vinni a nyaralásra, akkor kelleni fog valami, amivel eltüntetem a ráncokat belőlük, mert szinte minden viszkóz vagy len, és képtelenség úgy elrakni őket a bőröndbe, hogy használható állapotban kerüljenek elő. Úgyhogy gyors online kutatómunka után rendeltem egy kézi gőzölőt, ami remélhetőleg itthoni használatra is kiváltja a vasalót, mert most eléggé hozzájárul a nappaliban uralkodó káoszhoz, hogy a varrógépen és az éppen használatban levő anyagdarabokon kívül a vasalódeszkát is állandóan kerülgetnem kell (sose gondoltam volna, de a varrás egyik első és legnagyobb tanulsága volt, hogy ki lehet ugyan spórolni a millió "és vasald el a ráhagyásokat"-lépést, de sokkal jobban fog kinézni a végeredmény, ha megcsinálom).