Van egy szeptember közepe óta piszkozatban heverő bejegyzésem, amit megpróbáltam leporolni tegnap, csak azért, hogy nem sokkal a megnyitása után elkezdődhessen egy kaotikus munkahelyi helyzet, ami többé-kevésbé kitartott a délután végéig... úgyhogy elengedtem, ezt most megírom, és ha pár sor lesz, akkor pár sor, de legalább elkészül :)
A szeptember se volt a kedvenc hónapom (bár azért jobb, mint a nyár), de most legalább egy-két napra visszajött az életkedvem, aminek főleg két oka volt:
- egyrészt az első, nagyon félelmetes vezetés után mostanra már kezd alakulni a dolog, sokkal kevésbé félelmetes, néha már úgy érzem, tudom kezelni a helyzetet, és a maradék időben se pánikolok annyira ( az oktatóm pedig továbbra is szuper nyugis, türelmes és rendes). Lehet, hogy több kell majd a kötelező-minimum 29 óránál, de próbálok már nem előre ezen stresszelni, csak benne maradni a folyamatban, és rájönni, hogy egyre több mindent meg tudok csinálni (legutóbb már parkoltam is).
- másrészt még júliusban, a nagyon intenzív szorongás miatt újra akartam kezdeni a terápiát, és ez mostanra jutott el a tényleges megvalósulásig (akit először megkerestem, azzal nagyon nehezen indult be a folyamat, és viszonylag gyorsan el is dőlt, hogy nem pont rá van szükségem, viszont pont tudott ajánlani valakit a Somatic Experiencing területén, akihez nincs várólista, már egy héten belül le tudtam foglalni az első, ismerkedős időpontot, és azóta is hetente beszélünk). Ilyen módszerrel még nem dolgoztam, úgyhogy kicsit szokni kell az egészet, de már érzem, hogy jót fog tenni.
Emellett a munka még mindig a fő stresszforrás, főleg mert ebben a két hétben pont arra a területre koncetráltunk, amihez a legkevésbé értek, és amitől a legjobban tartok... a csapat többi része amúgy rendes, van kihez fordulni, ha elakadok, de ezzel együtt is nagyon nehéz tartani magamban a lelket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése