On repeat

 

Oké, a lányfejes puzzle sokkal nagyobb kihívásnak bizonyul, mint a Berlin-pixeles, minden második kocka a zöld/barna egy különböző árnyalata, de ezzel együtt is imádom az összes fura kis részletével (ami nem is baj, mert amilyen tempóban haladok vele, még itt lesz egy ideig). Tegnap megtaláltam, hogy a Bear, amibe bele akarok nézni már egy ideje, felkerült Disney+-ra, úgyhogy el is indítottam (a rengeteg kiabálás kellemesen kontrasztos a puzzle-kirakás zenjével), és mire észbekaptam, már este 10 volt, és ledaráltam az első négy részt.

Nagyon tetszik, hogy a tavaly év végi bezárkózós-egybefolyós hétköznapok után most mintha kezdene valami rutin kialakulni: kedden taco (oké, ez még viszonylag friss, de ha rajtam múlik, rendszeres lesz: múlt héten voltunk a Terezában, a taco al pastor valami zseniális), szerdánként közösségi iroda (januárban a négy hétből háromszor is mentem, ez elég klassz arány), és ha úgy alakul, tesómmal közös ebéd, csütörtökön jóga személyesen a közeli jógastúdióban (szerencsére az év eleji motiváció sok embert mozgat meg, tavaly többször is előfordult, hogy csak én voltam, most rendszeres a 6-8 résztvevő). Sajnos az előző hétvége annyira szétesett, hogy a héttervezés teljesen kimaradt vasárnapról, de előtte sikerült ennek is valamennyire rendszeressé válnia, és februárban is szeretném így folytatni.

Choices

 

Hétvégén leautóztunk B. tesójáékhoz, ott is aludtunk, és így most tudtunk egy picit több időt tölteni az egyéves unokahúgával is- szupercuki baba, tényleg, okos és mosolygós, de rájöttem, hogy nagyjából az egy nap a kisgyerekezős limitem (és arra is, hogy továbbra sem, egy pillanatra sem éreztem semmilyen mélyről jövő késztetést, hogy én is szeretnék gyerekeket). Az viszont meglepő volt, hogy B. tesójának a férje mennyire belesimult az apaszerepbe, a (néha már idegesítően)-nagydumás-társaság-középpontja srác kifejezetten felelősségteljes apuka, jó együtt látni őket (mondjuk párkapcsolatilag nyilván náluk is lettek azért extra feszültségek, bár nem tudom, ezt egyáltalán mennyire lehet megúszni).

Amúgy, éles témaváltás (és amúgy annyira nem is, mert a fenti oldal idézete a tudatos gyermektelenséggel kapcsolatban az eddigi egyik legjobban megfogalmazott vélemény, amit láttam, Melocco Anna Telex-interjújából), de teljesen rácsúsztam az art journal-háttérgyártásra, nagyon jó stresszlevezető a random firkálás-tépés-visszaragasztás, sokkal jobban leköt, mint utána képeket és szöveget pakolni rá, bár azért végül az idézetek is megtalálnak (a facebook-os a.j.-csoportban volt erről egy érdekes beszélgetés, van, aki egyáltalán nem szeret szöveget tenni az oldalaira, azt szeretné, ha mindenki szabadon asszociálhatna róla, nekem viszont addig nem lesz teljes, amíg meg nem találom azt a pár szót, ami összekapcsolódik a képekkel).

Kapaszkodok

 

Jeremy Hynes, Unsplash

Oké, ma tegnap egy olyan kivételes nap volt, amikor annyira belemerültem a munkámba, hogy teljesen elfeledkeztem a blogírásról, pedig fordítva azért sűrűbben szokott előfordulni... Nem mintha annyira sok lett volna a flow, csak azért nem bújtam vissza az első fél óra után a takaróm alá, mert éppen a közösségi irodában voltam, bár aztán a közös ebéd tesómmal (meg a két tábla csoki az Endorfinból) valamennyire helyrebillentett, és délután végre, nagyon régóta először olyan feladatom volt, ahol némileg tudtam, mit csinálok.
Aztán estére megint szétzuhantam, teljesen feleslegesen bejártam a 9.kerület-közeli Müllereket új puzzle-ért, de már beláttam, hogy kénytelen leszek rendelni (sajnos a Wes Anderson-t sehol, de sehol nem lehet kapni, ez biztos hogy jön haza, és már csak azt kell eldöntenem, hogy mellé egy boci, két boci, vagy kádban ülő szörny legyen...) Felcsillant a szemem, hogy Dixit-puzzle-k is léteznek, de valahogy pont nem azokból a lapokból, amik a kedvenceim, pedig sokat szeretek.

Amire büszke vagyok, hogy mióta B. is regisztrált duolingóra, nem hagyjuk egymást elcsúszni, este még együtt küzdöttük végig a hollandleckéit, pedig a korábbi viszonylag ártalmatlan (és némettudással elég jól megtippelhető) szavak után most már olyanok is felbukkannak, mint az "Alstublieft", ami egyszerűen leolvasztja az agyam, pláne este 10-kor. Az igazi áttörést valószínűleg úgyis majd egy rendes, klasszikus nyelvtanfolyam hozza majd el, de legalább addigra már lesz néhány alapkifejezés, amit ismerünk...

Falling into place

Az ébren és itthon töltött idő nagy részét továbbra is a puzzle nyeli el- sajnos túl későn jöttem rá, hogy elég jó minőségben be is tudom szkennelni telefonnal (és így akár timelapse-et is csinálhattam volna arról, ahogy szép fokozatosan összeáll... na mindegy, majd legközelebb), mindenesetre a tegnap esti "színek szerint válogatás"-megvilágosodás után most így áll (ébredés után, reggelikészítés előtt még gyorsan összeraktam a robot-t-rexet). 

A tegnapi napom nagy eredménye (amellett, hogy úgy néz ki, végre találtam egy olyan közösségi irodát, ahová szeretnék majd visszamenni) egy Spotify-lista, amin mostanra több, mint 10 órányi dalt gyűjtöttünk össze a munkatársaimmal, csupa B betűs előadóval/együttessel (2 hetes időszakokra osztva dolgozunk, és ezeket az időszakokat idén zenészekről nevezzük el) - mondjuk mindenki sokkal lelkesebb a dalok hozzáadásában, mint mások dalainak a meghallgatásában, de akkor is, ez volt a tökéletes alkalom, hogy a belga munkatársaknak végre megmutassam a Belgát (meg egy kis Bikinit, Beatricét és Bestiákat).

Ahhoz képest, hogy minden kommunikáció Slacken történik, tegnap egész sok volt a spontán beszégetés, a négynapos munkahéttől (elég meggyőző volt a linkelt cikk, ráadásul nem is a "négy nap alatt dolgozzunk 40 órát"-módszertannal, de sajnos a HR-esünk nem harapott rá annyira... pedig, ha valami lenne, ami örökké elkötelezne egy munkahely mellett, az a háromnapos hétvége) Albánia tengerpartjaiig (eddig nem volt rajta az úti toplistámon, de most megváltozott a véleményem).

Az utazás-témával mondjuk óvatosnak kell lennem, a nagyon régóta tartó "csak angol nyelvterület"-ből engedve B. most már nyitott(abb) arra, hogy más európai országokat is figyelembe vegyünk lehetséges kiköltözés-célpontként, de gyakorlatias örök tervezőként annyira stresszel a kisebb és nagyobb intéznivalókon ezzel kapcsolatban, hogy ha bármilyen más külföldi utat megemlítek neki, teljesen kiborul (nekem pedig a Wizzair és Airbnb előtt álmodozás az egyik kedvenc kikapcsolódásom, már végtelen kombinációban elképzeltem, hogy melyik fapados repülővel elérhető célpontra mikor kellene kilátogatni, és a saját elszórható pénzemet, ami most már lassan egy kényelmes egyhetes utazásra is elég lesz, is valami ilyesmire szeretném költeni, csak még nem tudom, hogy mi lenne a jobb, városnézés Rigában/Reykjavíkban, vagy tengerparti heverészés valamelyik görög szigeten, esetleg Szicíliában).

Update: a Youtube pedig nagyon érzi, mi jár épp a fejemben, ez az a dal, amit amúgy nem szoktam hallgatni, de pár perce belecsempészte a lejátszási listámba:

Unfinished

 

Hans-Peter Gauster, Unsplash

Ez a hét eddig nagyon aktív, kedden B.-vel randiestet tartottunk, és kipróbáltuk a Tati-t (elképesztően jó érzés volt hétköznap kicsit kiöltözni és elindulni valahová, még a zsúfolt négyeshatost és az esőt is megérte kibírni... az étterem is klassz volt, a hangulat/dekor 10/10, a saláta, amit ettem, monduk 7/10), tegnap a kedvenc ex-munkatársaimmal futottunk össze egy beszélgetős estére, ma pedig végre a heti közösségi iroda-adagom is pipa (eddig ez a hely tetszik a legjobban).

Jobb is, hogy nem otthon vagyok, a nap közbeni hatékonyságomat teljesen lenullázta, az íróasztalom nagy részét pedig beterítette a puzzle, amit kedden vettem - gyerekkorom óta nem próbáltam kirakni egyet, úgyhogy alaposan túlbecsültem azt, mennyi idő (és mennyi hely) kell egy ezerdarabos befejezéséhez. Azt terveztem, hogy jó időtöltés lesz az öt perces szünetekre vagy esténként egy órára, amíg offline akarok maradni, de képtelen vagyok leállni vele, imádom megtalálni az ismerős berlini helyszíneket és felfedezni raja a rengeteg karaktert (mondjuk a két Donald Trumpot egy kicsit indokolatlannak érzem, de... ők tudják). Hétvégén jön hozzánk látogatóba B. anyukája és nagymamája, úgyhogy addigra jó lenne befejezni, de nem tudom, mennyire fog felgyorsulni a folyamat így, hogy a kerettel kész vagyok, és már egyre jobban ismerem/felismerem a részleteket is.

Some hope

 

Fabian Mardi, Unsplash

A múlt hétvége másik fénypontja amúgy az volt, hogy szombat délelőtt elugrottam a városligeti koripályára (az egy alkalom/szezon helyett ez most már a harmadik volt összesen, új rekord! Mondjuk a háromból egyszer Csepelen voltunk, ahol a karácsony előtti időszakban akkora volt a tömeg, hogy csak nagyon-nagyon lassan lehetett körözni az egyébként menő jégfolyosókon, legalább tudtunk nyugisan beszélgetni tesómmal, de sportolásnak valószínűleg nem számított), és rájöttem egy extra dologra, ami miatt szeretek ott lenni: valószínűleg itt láttam eddig a legtöbb kiegyensúlyozott nyugdíjast valaha (amikor B. aktívan gyűjtötte az infókat a Belgiumba költözésről pár hete, az egyik videó azzal hangsúlyozta a kontrasztot Magyarországhoz képest, hogy egy belga városban rendszeres, hogy a nyugdíjasok szépen kiöltöznek, és hétvégén beülnek egy bárba, pezsgőznek, élvezik az életet... és amennyire ez elképzelhetetlennek tűnik magyar viszonyok közt, a koripályán bőven látok olyan ősz hajú néniket-bácsikat, akik széles mosollyal, energikusan róják a köröket, úgyhogy úgy döntöttem, megvan a minta, milyen szeretnék lenni ennyi idős koromban).

A múlt heti közösségi irodából hétfőig sem küldték a számlát meg hogy mennyi pénzt utaljak hova, gondoltam, jófej leszek és rákérdezek, erre jött az egymondatos válasz, hogy úgy döntöttek, nem számláznak. Hát, oké :) Mindenesetre a héten egy másik helyet akarok kipróbálni (cél valami állandó, de azért még vannak ígéretes jelöltek), nyilván miután lefixáltam a szerdát, bekerült arra a délutánra két meeting, meg ma reggel egy fizu-egyeztetést is hozzácsaptak szerda délelőttre, ami miatt már tényleg muszáj lesz itthon maradnom.
Az viszont ígéretes, hogy a teljesítményértékelésen szóba került "amúgy elégedett vagy-e a fizetéseddel"-téma nem lett a szőnyeg alá söpörve a totális bénázásom miatt: elég váratlanul ért, még akkor is rosszul érdekérvényesítek, amikor éppen tudom, hogy mit akarok, és a nem-magyar-cégtől-nem-forintban-kapott-fizu (amiből még mindig enyhe meglepetés, hogy pont mennyit adózok) hoz magával annyi bizonytalansági faktort, hogy őszintén nem tudom megmondani, ez reálisan sok vagy kevés, csak azt, hogy sokkal több, mint amennyit valaha is kerestem. (Meg azt is, hogy nevetségesen megdrágult minden, amire napi szinten költünk.) Rövid távon kéthárom dolgot akarok csinálni, hogy kicsit átláthatóbb legyen a helyzet:
- készíteni egy táblázatot a 2022-es kapott pénzekrők és kifizetett adóról, hogy lássam, konkrétan mennyi volt az átlagos fizum
- körbenézni glassdoor-on, hogy európai országok hasonló cégeihez+munkaköreihez képest kb. sok vagy kevés az, amit most kapok
- egy hétig írni, pontosan mire mennyit költünk (akkor is, ha kiakasztóan magas az összeg), hogy legyen egy viszonyítási pont, amivel kicsit reálisabb költségvetést tudunk tervezni
... aztán, ha minden jól megy, pár hónap múlva költözünk egy másik országba, és úgyis kezdhetjük elölről új számokkal.

Step by step

Elég klassz volt ez a hétvége, de a legjobban azt élveztem, hogy tegnap este óta elnyelt egy kreatív fekete lyuk, és megint tudtam úgy és olyan art journal-oldalakat készíteni, amik igazán tetszenek (egy kicsit berozsdásodtam január elejére, és bár elkezdtem egy új füzetet, kellett pár "meh" oldal hozzá, hogy visszatérjen a lendület).

Mostanában többet fotózok, úgyhogy készült pár fáziskép is, nem tudom, bárki másnak mennyire érdekes, de szerettem volna látni a szakaszokat, mert most egy új technikát próbáltam ki a háttérhez (olyasmi volt a cél, mint az ezerszer újraragasztott és aztán részben leszaggatott óriásplakátoknál).