the power of to-do lists

 

Heat waves, Das Puzzle Kollektiv

Múlt héten felgyűlt egy kupac olyan feladat, amiről éreztem ugyan, hogy lassan közeledik a határidejük, de annyira azért nem, hogy ténylegesen el is akarjam intézni őket (ügyfélkapus jelszóváltoztatás, orvosi időpont, meg hasonlóan inspiráló dolgok), úgyhogy a hétfő reggelt azzal indítottam, hogy fogtam egy A/4-es papírt, írtam egy nagyon részletes listát, még munka vagy bármi más előtt le is tudtam az összeset... és utána egész délelőtt szuperhősnek éreztem magam (ami aztán gyorsan elmúlt, amikor a meeting előtt 5 perccel tört rommá az a kód, amit amúgy meg akartam mutatni, és utána megkaptam a fura és komfortzónán kívüli feladatot a hétre... nem lehet minden tökéletes).

Kis kihagyás után megint sikerült beleszeretni egy puzzle-be (lásd fent), sajnos egy német webshopból,  drága + majdnem egy hónap, amíg ideér, de hosszas mérlegelés után úgy döntöttem, hogy így is megéri, úgyhogy ma még ezt is megrendeltem (még a teljesen német nyelvű felület és a fura fizetési lehetőségek se tudtak megállítani). Azért ha eljutok újra Németországba, jó lenne találni egy boltot, ahol vannak még ilyen márkájúak (amúgy is ezer éve tervezgetem, hogy a második tetoválásomat Berlinben csináltatom meg, bár személyes sértésnek vettem, hogy a tiny tattoo, amit kinéztem, felkerült valaki más karjára).

B. teljesen rápörgött a takarításra, ami a nyilvánvaló előnyök mellett összeakadásokkal is jár (vannak dolgok, amiket teljesen robotpilótán csinálok, pl. hogy hova teszem a mosogatószivacsot, ezért akkor se könnyű változtatni rajta, ha többször szól). Arra viszont büszke vagyok, hogy a kritikára korábban vagy teljes összeomlással, vagy ellentámadással reagáltam volna, és bár a rossz érzés most is ott lebegett a háttérben, tudtam többé-kevésbé felnőtt üzemmódban nyugtázni azt, hogy ezt másképp kellene csinálni, anélkül, hogy mélyebbre menne (bár azt azért tegyük hozzá, hogy amikor egész délelőtt nem írt viberen, azért az első, egyáltalán nem logikus reakcióm az volt, hogy biztos ki van rám akadva, szóval... vannak még pontok, amikben fejlődhetnék).

Be coffee

 

A héten rájöttem, hogy ...

- nem felejtettem el teljesen a linómetszést (lást fenti kotyogós)
- akármilyen szomorú is elismerni, túl öreg vagyok a heti 1 hajnalig bulizáshoz (a felesekhez meg pláne)
- koncerten viszont túl régen voltam már
- egy héthónapos babával is le lehet bonyolítani egy viszonylag korrekt éttermi ebédet (anya szülinapjára tesóm hozta a kislányát)
- másnaposan és fáradtan is képes vagyok jógázni, ha már ennyire közeli a kihívás vége
- nagyon hiányzott az életünkből egy mosogatógép

Piece by piece

 

Jonny Gios, Unsplash

Mióta ezredjére is eldöntöttem, hogy (sokkal) több időt kellene offline töltenem, azóta újra fellendült a puzzle-k iránti lelkesedésem, egyelőre ez az egyik legjobb helyettesítő tevékenység (és még az is inkább előnynek tűnik, hogy a folyamatnak nincs olyan kézzelfogható végeredménye, mint a több doboznyi betelt art journal, vagy a fél fióknyi linóminta... nagyon szeretem ezeket is csinálni, de villámgyorsan felgyűlnek, és a rengeteg belefektetett munka után nagyon rossz érzés lenne kidobni őket, vagy akár csak szelektálni a kevésbé jól sikerülteket).
Egy kis próbálgatással rájöttem, hogy az 500 darabos az ideális méret, ha nem akarom sok napon át kerülgetni félkész állapotban (átmeneti megoldásként egy nagy ikeás képkeret hátulját használom asztalnak, ami nem szuper kényelmes vagy esztétikus, de B. már megígérte, hogy kapok tőle egy összehajtható kisasztalt névnapomra), és úgy tűnik, arra is van megoldás, hogy kerülhetnének vissza a körforgásba, miután néhányszor kiraktam őket és/vagy annyira nem tetszenek (az 1000 darabos eboy-Berlin például nem megy sehová, azt bármennyiszer szívesen újrakezdem): kettőt már fel is töltöttem egy Puzzle-csere facebook csoportba, egy pedig ment Vintedre is. Nagyon reménykedek, hogy valaki lecsap rá, mert már kinéztem párat, amit megvehetnék... meglepően jó a kínálat, bár az ár néha csak egy kicsit kevesebb az újhoz képest. 

de ha már itt vagyok,

Múlt héten elég nagy lendületet kapott a "mozduljunk ki itthonról"-projekt, végre-végre visszamentem a közösségi irodába (kedden, mert elvileg ez az egyetlen nap, amikor nincs nagy-közös-tesztelés-és-káosz, de persze aznap délben derült ki, hogy a héten a szokásos szerda helyett egy nappal előrébb hozzuk... namindegy, még így se volt vészes) és ez utána annyira feldobott, hogy csütörtök délelőtt csöpögő esőben is átmentem a Trafikba pár órára (a környéken egyelőre ez a kedvenc munkára is használható kávézóm). A péntek egy stresszes-szorongós katasztrófa volt, de összességében még így is 4-1 arányban győztek a lelkesebb és hatékonyabb munkanapok (és, ezekkel párhuzamosan a Yoga with Adriene még mindig tart, el se nagyon akarom hinni, hogy már csak 10 nap, és végigcsináltam :)

A hétvége nagy eseménye pedig, hogy B. eljött velem Tesco Discóra (bár mindketten megszenvedtünk azzal, hogy csak éjfél körül kezdődött a buli, de legalább sétatávolságra van itthonról a Turbina, így kicsit kevésbé vészes oda-, és főleg hazajutni hajnalban), sőt, kifejezetten tetszett neki, ami kisebbfajta csoda (ő állítja, hogy huszonévesen már megvolt a koncertre-bulikra járkálós időszaka, és kinőtt belőle, én állítom, hogy sose fogom kinőni, ezért aztán legtöbbször nélküle megyek és nem nyaggatom, néha, ha jól jön ki a lépés, azért meggyőzhető). 
Így, hogy három után feküdtünk, a vasárnapi energiaszintünk elég alacsony volt, de összességében hatékony volt a hétvége, elég sok olyan projektet elindítottunk, aminek hosszabb távon jó hatása lesz a lakásra (csak tartanánk már ott...) Teljesen hirtelen felindulásból, csak mert felbukkant a facebook-csoportban, elindítottam én is egy 100 napos art journal-kihívást, legalább használnom végre a zöld füzetet, bár lehet, hogy ha az betelik, akkor el is engedem a dolgot, még meglátom. 
 

Repurpose

Ahogy a fenti képen is látszik, nem szabad a kezembe polaroid fényképezőt adni, mert alkalmanként minimum egyszer összehozok valami fentihez hasonló absztrakt remekművet - most legalább tudom, hogy mihez kezdjek velük.

A hétvége egész jó volt, a filmek közül meglepő módon a Next Goal tetszett jobban (rég nevettem már hangosan moziban, plusz jó volt ennyi Our Flag-szereplőt látni benne), a Past Lives-ra valamiért nem tudtam ráhangolódni, hiába értettem, mit szeretne mondani, de nagyrészt nem éreztem át.
Tegnap pedig főleg azon dolgoztam, hogy tudnám rendesen lezárni ezt a hetet és továbblépni, plusz nem annyira szétcsúszni a hétköznapokban, mint mostanában túl sokszor sikerült. Az valószínűleg nem fog változni, hogy mennyire stresszes a munka, úgyhogy kénytelen leszek én változtatni a hozzáállásomon meg a fegyelmezettségemen, ha azt akarom, hogy ne csak a túlélésre menjen a napok nagy része...

Arra viszont büszke vagyok, hogy a Yoga With Adriene első 13 napja így is megszakítás nélkül megvolt, még a legnyűgösebb délutánjaimon és estéimen is rá tudtam venni magam legalább arra, hogy belekezdjek. Az a baj, hogy még mindig nem tudtam bekategorizálni, hogy ez a napi 20 percnyi, nagyon változó intenzitású jóga sportnak számít-e vagy sem, ezért a "rendes" mozgással viszont eléggé leálltam, és érzem is, hogy nem tesz jót. (Nagyon fura, hogy mennyire képtelen vagyok átvésni a gyerekkor óta hurcolt "nem vagyok sportos"-t mint tulajdonságot az énképemben, pedig már bőven eljutottam arra a szintre, hogy ha csak egy hétig nem csinálok valami intenzívet, akkor fizikailag és fejben is rossz nélküle, és mégse akarom elhinni magamról, hogy tényleg a mindennapok része a mozgás, és ez egy olyan terület, ami fontos nekem).

Érzelmi hullámvasút

 

Priscilla Du Preez, Unsplash

Mióta csak Dolly írt róla, hogy megnézte a Gyűrűk Urát moziban, reménykedtem benne, hogy egyszer Pesten is vetítik majd - tegnap megtaláltam, hogy februárban a Corvinban lesz a trilógia mindhárom része, ráadásul feliratosan (A Gyűrű szövetsége az a film, amit valószínűleg a legtöbbször néztem végig, ráadásul még VHS-en, angolul és felirattal, egy ponton kívülről tudtam a párbeszédek ~90%-át)... csak hogy szinte azonnal kiderüljön, hogy elfogyott rá az összes jegy.

Szomorú, de azért mostanában legalább a normál moziműsor összeszedte magát egy kicsit, nem is tudom, mikor volt ilyen, hogy egynél több aktuális filmet is meg akartam nézni, de ma este a Next Goal Wins-re megyünk, holnap pedig végre a Past Lives-ra.

Parallels

 

Spacejoy, Unsplash

Pont a délelőtti kovászetetés közben gondolkodtam el rajta, hogy még mindig 2020 a referenciapont, amit fejben használok, hiába volt 4 éve, és amennyire megváltozott az élet akkor egyik napról a másikra, ez bármikor megtörténhet újra... és aztán délután jött az üzenet B. munkahelyéről, hogy a céget felvásárló multi vissza akarja állítani a heti többnapos kötelező bejárást. (Velem együtt B. is teljes időben itthonról dolgozik a járvány kezdete óta, és még a párhavonta irodába látogatásra is nehezen veszi rá magát, mióta a kényelmes belvárosi célpont tavaly Óbudára és irányonként ~1 óra tömegközlekedésre változott, szóval érthetően ki van akadva.)

Örülök neki, hogy nálunk 0 az esélye annak, hogy ez bekövetkezzen, ezzel együtt mostanra már nagyon érzem magamon az "üres terrárium-szindrómát", akármilyen kényelmes is, már tényleg nem jó minden egyes nap ugyanabban a nappaliban ülni, és nagyon elszoktam az emberektől, több nyüzsgésre lenne szükségem magam körül. Sajnos a közösségi irodáról túl könnyen le tudom beszélni magam, pedig hosszú távon csak ez működik, egy kávézóba max. pár órára tudok beülni, akármilyen kényelmes is, úgyhogy jövő héttől (igen, tudom...) lesz egy fix napom, amikor megyek, ha esik, ha fúj.