Too much, not enough

 

Michał Bielejewski, Unsplash

Gyárkertes pohárból iszom a házi készítésű limonádét (újra és újra megígérem magamnak, hogy nem mikromenedzselem B.-t ebben sem, de aztán újra és újra kiakadok azon, hogy mennyi cukormentes üdítő-flakon gyűlik össze itthon akár csak napok alatt is, és megpróbálok valami elterelő taktikát egészségesebb innivalókkal), továbbra sem szerettem meg annyira az Analóg Balatont (pontosabban nem adott akkora extra érzelmi töltetet az, hogy hallottam őket élőben játszani), a Platon Karataev-koncert viszont azt hiszem, az eddigi legjobb volt, még ha végtelenül fáradtan és allergiásan is vonszoltam oda magam Óbudára (és bár neki nem ismertem el, tesómnak teljesen igaza volt abban, hogy menjünk oda több, mint 30 perccel a kezdés előtt, így még pont befértünk az első sorba), bár kiborulok tőle, hogy az Aphelion-t már csak magyarul játsszák, úgy volt tökéletes, ahogy volt (viszont annyit hallgattam a Partért kiáltó-lemezt, hogy már azok a dalok is teljesen, hangról hangra otthonosak, és a leendő új lemezük dalai is jól szóltak). A kecskeméti nyárzárás a Carson Comával nem fog összejönni, nem is erőltettem (bárcsak lenne már jogsim, és nem egy távolsági buszon kellett volna lezötyögni odáig), de ugyanazon az estén lesz sokkal közelebb Fran Palermo is, amit amúgy is sajnáltam volna kihagyni, idén eddig minden koncertjüket ütötte valami.

Most éppen az allergia miatt nem alszom, és bár elképesztően szeretném már, hogy ősz legyen és kiléphessek ebből a ragacsos szenvedésből, teljesen le vagyok merülve minden olyannal, ami miatt amúgy vártam ezt az időszakot (még csak fagyizni se jutok el, de egyszerűen túl fáradt vagyok mindenhez). Váratlan fordulat: a főbérlő teljesen lazán bedobta, hogy nem csak a kazánt cseréli le, hanem most már mindenképp szükség lesz légkondira, úgyhogy amiről azt hittük, teljesen lehetetlen, belátható időn belül be van tervezve (bár idén nyárra már nyilván mindegy, de a következő valószínűleg kibírhatóbb lesz). Kevésbé váratlan fordulat: a legutóbbi vezetés már igazi forgalomban történt (ez volt a negyedik alkalom, és a rutinpálya már kezdett egész kezelhető lenni, emelkedővel és Y-kanyarral is, de azért erre semmi nem tud teljesen felkészíteni... igazi emberek az út szélén, buszok és körfogalmak, egyszerre figyelni a környezetemet és hogy az autó jobb oldala ne vigyen el egy bokrot se, kereszteződések előtt hármasból visszaváltani úgy, hogy hirtelen azt se tudom, melyik lábamnak melyik pedálon kellene lennie), és komoly önfegyelemre van szükség ahhoz, hogy ne mondjam le a következő órámat és bújjak el egy takaró alatt (egyelőre nagyon nem érzem, hogy én irányítanám a helyzetet, de sajnos tényleg csak akkor lesz jobb, ha gyakorlok- meg valószínűleg az se ártana, ha végre végig tudnék aludni egy éjszakát).

Plot twister

 

Metin Ozer, Unsplash

Oké, ez a hét is mehetett volna simábban - erős kezdéssel hétfőn felmondott egy munkatársam (és keddtől már nem is dolgozott, sajnos valamiért nálunk nem hisznek a felmondási időben) - eredetileg azt hittem, hogy el lett küldve, kicsit úgy is volt megfogalmazva a búcsúüzenete, és lehetett is érezni, hogy mostanában frusztrált meg demotivált, de azért azt nem hittem, hogy ennyire rossz a helyzet.
Ez után a közvetlen főnököm és az egész IT vezetője versengett, hogy melyikőjük tud jobban stresszelni- mindketten rejtélyes "beszéljünk dolgokról"-üzeneteket küldtek és gyors meetingeket szerveztek, bár aztán kiderült, hogy mindketten főleg csak be akartak csekkolni, hogy hogy vagyok (meg ettől teljesen függetlenül hogy milyen az új srác, akit én terelgetek az első napokban). Szerencsére tudok annyira bízni a munkahelyben/vezetőségben, hogy simán felvállalhatom, hogy szorongást okoz, ha valaki elmegy (az pedig extra szorongást okoz, ha a távozásának/vele való elégedetlenségnek a fő indokai, hogy nem volt elég aktív és motivált és keveset szólt hozzá meetingeken, mert tudom magamról, hogy én is inkább ezen az oldalán mozgok a spektrumnak, bár teszek erőfeszítéseket, és próbálom kirángatni magam a komfortzónámból, de sose tudom, ez mennyire elég).

Kedden voltam szabadtéri jógaórán a Filozófusok kertjében, és bár tutira vissza fogok menni majd, ha már nem fáj a térdem/csuklóm, most kicsit nehéz volt benne maradni a pillanatban (de éreztem benne a potenciált). Hazafelé ugyanúgy sétáltam le a Hegyalján és át a hídon, mint ezerszer, amikor már arrafelé volt az irodánk, és elkapott az a rossz fajta nosztalgia, amikor csak a veszteséget érzem (pedig racionálisan végiggondolva nagyjából egy év volt az az időszak a majdnem ötből, amikor tényleg jól éreztem ott magam a csapatban), és utána benne is ragadtam pár napra ebben a szomorú-elveszett érzésben (és ez is csak plusz egy indok, amiért kezdem megkérdőjelezni ezt a teljesen remote, teljesen home office-dolgot - ha maradok is így, elég komoly lépéseket kellene tennem, hogy kevésbé érezzem magam elszigeteltnek).

Nem tudtam, hogy a teljesen betáblázott hétvége rontani vagy javítani fog a helyzeten, de a koncert tesómmal szuper volt (még a másnapos péntek is megérte), a tegnapi B.-család-látogatás pedig a szokásosnál egy kicsit nehezebb. Mióta igyekszem úgy felfogni, hogy ez egy tökéletes terep a mindfulness és kontrollálhatatlan negatív dolgok kizárásának gyakorlására, azóta azért kicsit jobban kezelem, nagyjából lepattant még a viszonylag extrém "vegyetek már saját lakást"-nyaggatás is, viszont most B.-nek voltak nem túl korrekt húzásai (mindig megy az iszapbirkózás azon, már amikor ott vagyunk, hogy mikor jövünk legközelebb, meg miért nem többször, és a nyomasztás határása B. most bedobált olyan programterveket, amiket velem egyáltalán nem beszélt meg, miután odafelé úton kiakadt azon, hogy így is mennyire zsúfolt már a nyár vége, és lehetőleg ne javasoljak már újabb programokat, mielőtt rendesen megszervezzük a következő pár hetet) - utána, közepesen higgadtan tudtunk beszélni róla, és ő is elismerte, remélhetőleg változtatni is fog majd rajta (a megbeszélés módjára elég büszke vagyok, mert nem robbantam már út közben, nem duzzogtam utólag, ő pedig nyitott volt a problémáimra és nem próbált minden áron meggyőzni róla, hogy nincs igazam - továbbra is B. az, akivel tanulom az egészséges konfliktuskezelési módszereket a katasztrófa családi minták után, de egyáltalán nem reménytelen a dolog).

Splash

 

Mindig arra számítok, hogy lineáris lesz az elmozdulás a mélypontról, ezért aztán nagyon zokon tudom venni, hogy vissza-visszatér a szorongás (néha egy pillanatra, néha picit tovább, de sose annyira áthatóan, mint egy hete), akármilyen szorgalmasan is próbálgatom az új megküzdési módjaimat... Ez a hétvége se volt tökéletes vagy igazán könnyű, de azért sokkal-sokkal jobb az előzőhöz képest, és bár B. dolgozott szombaton és ki se akart mozdulni vasárnap, nekem voltak mini listáim, amiről ki tudtam pipálni pár tételt: eljutottam a Normafára és az idei hetedik kiállításra is (nem volt túl sok kép, utána még tudtam üldögélni a Várkert Bazárban a szökőkút mellett, és a jó értelemben vett turistának érezni magam Bp-n).

Csütörtökön váratlanul eladtam a Vinteden életem első meghirdetett cuccát (csak fél év kellett hozzá, szóval azt hiszem, a többi puzzle-től nem így szabadulok majd meg), és ma hirtelen felindulásból vettem ott egy futócipőt (igazából csak egy pontosan ugyanolyan márkájú és méretű darabot akartam, mint amilyenem volt, csak kevésbé elhasználtan, így nem volt nehéz találni egyet jóval a bolti ár alatt). Úgy döntöttem, ideje haladni a 24/2024-listával, és a legkönnyebben most a szabadtéri jóga tűnik megvalósíthatónak, már be is jelentkeztem jövő hétre a Filozófusok kertjébe - túl könnyen megfeledkezek arról is, mennyivel jobban érzem magam, ha rendszeresen jógázok, és arról is, hogy személyesen ott lenni mennyivel nagyobb plusz, mint az online alkalmak. A bezárkózós napok után a jövő hét egyébként is aktívnak ígérkezik, egy koncerttel, és a hétvégére igazságosan beosztva egy B.-féle családi programmal és egy tesó-és-unokahúg-látogatással az én oldalamról. Lehet, hogy sok lesz ez így egyben, de mostanában valamiért mindent-vagy-semmit alapon szerveződik a szociális életem, és próbálok alkalmazkodni hozzá, amennyire tudok.

On goes the journey

 

Jesse Bowser, Unsplash

Nem akarom elkiabálni, de mintha valami elkezdett volna működni, az elmúlt két négy éjszakát végig tudtam aludni, és ezért nap közben is egész jó a helyzet, a munkanapokat lépésről lépésre egész szépen végig tudtam csinálni (most nem is a normál feladatok a nehezek, hanem hogy van egy új belépő a csapatunkban, akinek én vagyok a kijelölt "buddy"-ja, ami nyilván előhozta minden imposztor-szindrómámat, és nem is csinálhatom azt, hogy szép csendben elkódolgatok, szociálisnak-barátságosnak-megnyugtatónak kell lennem, bár eddig túlteljesítettem a saját elvárásaimat). Pszichológusnál is voltam, bár még nagyon az ismekedő szakaszban vagyunk, az első alkalom után még sose tudom eldönteni, mennyire fog működni a folyamat (és több szempontból is hülyén érzem magam már akkor is, amikor tételesen fel kell sorolni a családi eseményeket, soknak és feleslegesen drámainak tűnik az egész kívülállóként végighallgatva, de hát ha ez történt, akkor ez történt). 

Ami egyszerre elvesz sok időt és energiát, cserébe nagyon fel is dob, az a vezetés: összesen ez volt a második órám, és most már nem csak köröztünk az elhagyatott virágpiacon, voltak kicsit izgalmasabb dolgok is. Folyamatosan emlékeztetnem kell magam, hogy legyek türelmes, elsőre nem elvárás, hogy tökéletesen megcsináljam (és egyébként az oktató is nagyon kedves-nyugis-kiegyensúlyozott), és most még olyan, mintha minimum még két karra és legalább egy fejre lenne szükségem ahhoz, hogy egyszerre oda tudjak figyelni mindenre magam körül, azért jó érezni, hogy sokadik próbálkozásra szebben be tudom venni az íveket, vagy kicsit jobban kontrollálom az autó sebességét (most még annyi a feladat, hogy minél lassabban menjünk, de azért ez se olyan egyszerű). Azt azért érzem (és ez a hivatalos tanács is), hogy legalább heti egyszer, de inkább többször kellene menni, és augusztus közepétől ez is a terv; most viszont annak is örülök, hogy a szorongós-nemalvós-szétesett időszakból sikerült annyit előrelépnem, hogy nem okozott gondot ez a két órányi koncentráció. 

Messed up inside

 

Kier in Sight, Unsplash

Most eléggé rossz, főleg azért, mert minden eddig jól bevált megküzdési módszerem lepattan a szorongásról, különösen akkor, amikor felébredek az éjszaka közepén (ami miatt már eleve aggódva fekszem le, és ez csak ront a helyzeten). Először azt hittem, a munkát aggódom túl (volt már ilyen, megalapozottan és kevésbé megalapozottan is), de a hétvégén is ugyanúgy itt maradt, ugyanúgy nem tudok hová bújni előle, és azt hiszem, eljött az a pont, amikor segítségre lesz szükségem - a jövő hétre pont van időpontom egy pszichológushoz (amúgy is újra akartam kezdeni a terápiát, bár nem kimondottan ezzel), de nem tudom, hogy ez elég lesz-e. Találtam egy videósorozatot, amivel egy kicsit léptem előre a megértés felé, de annyira intenzív és fájdalmas az érzés, amikor igazán erőre kap, hogy nem marad terem racionális megfigyelőnek lenni.

Glimmers

 

insung yoon, unsplash

A lakásba zárva és félig-meddig még mindig betegen nehezebb ugyan mindennapokat feldobó apróságokat találni, de azért nem teljesen lehetetlen:

- végre egy finom pho, innen
- youtube-ra felkerült az új British Sewing Bee-évad
- Tom Cashman arca
- barackillatú tusfürdő
- lehet, hogy egy bogár-apokalipszis kellett hozzá, de gyönyörűen rendezett fűszeres- és teáspolcunk lesz (azért belül sírok, hogy vehetek újra minden klassz fűszerkeveréket, amit pár hete szereztünk az Ázsia Boltból)
- klassz feldolgozások
- hársfatea és múló fülfájás
- egy hónapos lett a tetoválásom, és továbbra is nagyon szép, sokkal intenzívebben fekete maradt, mint a másik (legalábbis azt hiszem)
- a Game of Thrones-ból annyira kiábrándultam a végére, hogy a House of Dragons-t el se kezdtem nézni, de valamiért napok óta Ewan Mitchell-Tom Glynn-Carney-promóvideókkal van tele a youtube-om, és lehet, hogy csak miattuk kap egy esélyt
- lett Pesten még egy hely, ahol lehet teljes kiőrlésű pizzát kapni (már el is kezdtük tervezni a látogatást, lehetőleg szabadulószobával együtt, bár most úgy néz ki, szeptembernél hamarabb nem fog összejönni)

Sipping herbal tea

 

Sixteen Miles Out, Unsplash

A hétvége nem volt a legjobb, de kibírtuk (B.-vel eleve mindketten egy kicsit nyűgösen és megviselten mentünk le Mádra a meleg miatt, és a nyaraló ugyan légkondi nélkül is viszonylag hűvös marad, ami nagyon-nagyon jól jött, azért napközben ott is szenvedtünk, meg új kommunikációs technikák ide vagy oda, 2 napnál többet nehezen bírok a szüleivel összezárva). Vasárnap délutánra értünk haza a kellemes 32 fokos átlaghőmérsékletű lakásba, és akkor még nem tudtam eldönteni, hogy csak ez visel-e meg, de aztán pont az eb-döntőre sikerült összehoznom egy 38.4-es lázat (nem mondom, hogy eközben nagyon odafigyeltem a meccsre, de annak azért egy kicsit örültem, hogy nyertek a spanyolok, meg mi is a tippmixen végre). Azóta próbálok egyensúlyozni a forróság és a gyógyulás közt, pont annyi légkondival, amivel még kibírható, pocsék éjszakákkal, langyosra hűtött teával és háziorvos-vadászattal, talán a hétvégére már rendeződik egy kicsit a helyzet (... szóval ma B. azzal kelt fel, hogy fáj a torka).