How's it feel to be a ghost

 

David Dilbert, Unsplash

A felfokozott múlt hét után most már nagy a csend nap közben, úgy érzem, légüres körülöttem a tér- eddig se volt túl sok feladat, de most a tervezésekből és a meetingek egy részéből ki is maradok, van, amit átadtam másoknak, de túl sok minden már ilyen szempontból sincs hátra... még két és fél hét, és elosonhatok (és valaki igazán megírhatná a céges búcsúüzenetet helyettem, sose voltam jó ebben, és nem is tudom, hogy ezt a meghatározó, de mostanra kiüresedett, majdnem öt évig tartó folyamatot hogy lehetne szépen összefoglalni. Valószínűleg inkább maradok a közhelyeknél.) 

B. terve pedig időközben sikeresen lezárult, egy konkrét helyet nézett ki, csak oda adta be az állásjelentkezését, és ma fel is vették (legközelebb lopom majd a stratégiáját, de most nem voltam ennyire bátor). Azt hiszem, még nem tudatosult, hogy a "minden szétesik" átlépett a "minden összeáll"-szakaszba, és hogy 2022 első munkanapján szinkronban fogunk új helyen kezdeni.

Making a list

 

Toa Heftiba, Unsplash

Jó dolgok ezen a héten, amikről nem szeretnék megfeledkezni:

- tökéletes mandulás süti a Sovány Vigaszból
- egy belemerülős hangoskönyv (Honey Girl)
- telefon-detox első hét kész
- hétvégi quesadilla-sütés B.-vel (és mindent átjáró mexikói étterem-illat az egész lakásban)
- Great British Bake Off-döntő
- újra kick-box és újra futás, még ha csak mini adag is mindkettőből
- lomtalanítás, takarítás, lényegesen több hely a konyhában és a kamrában
- új növények
- egy klassz (online) beszélgetés a kedvenc ex-munkatársaimmal
- lemondott interjúk, de egy (remélhetőleg) résnyire nyitva hagyott lehetőséggel
- újra autózás, ködbe burkolózó rakparttal és posztapokaliptikus budai oldallal
- minimalista adventi koszorú az utolsó pillanatban, karácsonyi báránnyal

Főleg képek

 

Alakul a dolog, kezdek kicsit kisimulni, és végre tudtam foglalkozni a rengeteg félbehagyott art journal-oldallal (a dalszövegek közt van Platon Karatev és  Samurai Drive is, szerencsére a Platont sikerült nyáron párszor élőben elcsípni, a Samurai-ról meg voltam győződve, hogy nincsenek is koncertjeik, erre ma jön szembe a facebook-oldaluk, és hogy pont ma este amúgy lett volna... csak betegség miatt elmarad, mindenesetre most már figyelni fogom, mi az új dátum).

Összeszedett

 

Matt Briney, Unsplash

Ma olyasvalami történik, amit a karácsonynál is jobban vártunk már (és nem is volt biztos, hogy idén még sor kerül rá): végre lomtalanítás van! Már jó régóta tervezgettük, hogy mennyi mindentől meg tudnánk szabadulni, ha a 9.kerület is sorra kerülne (vannak dobozok, amik a 2019 decemberi költözés óta érintetlenül porosodnak), de mostanában annyira eltérített mindkettőnket az új munka-vadászat, hogy ma reggel kicsit tanácstalanul néztünk egymásra, hogy mi is volt pontosan az a rengeteg cucc... aztán B.-nek indulnia kellett az irodába (még mindig fura), nekem viszont sikerült belelendülni, a szennyestartó mélyéről olyan ruhák kerültek elő, amiket legalább fél éve nem láttam (főleg az egyetlen használható fehér pólómnak örültem, egészen addig, amíg eszembe nem jutott, hogy konkrétan azért volt ott, mert a rollerbalesetben sikerült Z-kategóriás horrorfilm-mellékszereplős mértékben összevérezni, tényleg szürreális volt, és bár az első mosásban kijött a nagy része, de azért bőven látszott még rajta, hogy valami szörnyű dolgon ment át. Mindegy, most kimostam másodjára is, hátha...), a fürdőszobaszekrényből olyan ősrégi, ajándékba kapott samponok és krémek, amikhez biztos, hogy hozzá se fogok nyúlni... már sokkal jobb érzés, és még csak két zacskónál tartok. 

Fejben pedig azért jobb, mert végre rendesen csinálom Catherine Price 30-napos telefon-detox programját, és bár most még az elszörnyedés a fő érzelem (hétfőn több, mint 6 órát használtam a mobilom, ami... elgondolkodtató, és lényegesen több, mint amennyit bármikor is tippeltem volna), azért az, hogy egyáltalán foglalkozok vele, ad valamennyi reményt, hogy javulhat a helyzet.

Lost and found

 

Ivan Bandura, Unsplash

Egyébként elég fura eddig ez a nap, nemcsak a felmondós téma miatt, hanem mert B. ezer éve először egy teljes napot irodában tölt (3 próbanapja van, ebből a mai a második, nagyon szurkolok neki), ami miatt fura ürességérzetem van, bármit is csinálok (azért jó voltam, és főztem magamnak ebédet, mert mostanában kicsit túlzásba vittük a netpincért, de mosogatni már nem vagyok hajlandó, az megvárja B.-t).
Januártól amúgy nekem is heti több alkalommal be kell majd járnom, az még durvább lesz, bár eggyel a legelső munkahelyem melletti irodaépületben fogok dolgozni, úgyhogy a terepet ismerem (és a Maps szerint 13 perc sétára van itthonról, valahogy talán majd kibírom), de ennyire is fura lesz kilépni a megszokott buborékból.

Eddig egy gramm karácsonyi hangulatom se volt, de a kivilágítások a Tompa utcán elég hangulatosak hozzá, hogy egy kicsit jobb legyen, meg a Stühmer is összeszedte magát, és végre kihozta a majdnem egykilónyi szaloncukrot, amit rendeltünk (tavaly már sehol nem sikerült találni, pedig cukormentes műfajban bőven ők a legjobbak, soha többet Szerencsi; ezért idén kicsit túlkompenzáltuk, de sajnos muszáj volt megkóstolni mindkét új ízt, a pekándiós egyszerűen tökéletes, viszont gyanús, hogy dec.24-re nem sok marad majd belőle...) Ha B. álláskeresős története is lezárul, annyira jó lenne még egy hétvégét tölteni a Dunakanyarban, kicsit kifújni magunkat, és felfogni, hogy mindjárt vége az évnek.

Coming soon

 

Tim Mossholder, Unsplash

Oké, most már hivatalos és elmondtam (szinte) mindenkinek, akinek kellett- hétfőn felmondtam, januártól új munkahelyem lesz. Így pont nem jön össze az öt év a mostani helyen, de ezzel együtt is minden porcikámban érzem, hogy ez a jó döntés (pontosabban hogy már hónapokkal ezelőtt meg kellett volna lépnem, főleg ha tudom, hogy ilyen lehetőségek vannak, és hogy ennyivel átlag alatti a fizetésem). Egyelőre még az tart mozgásban, hogy december közepétől már nem kell dolgoznom, talán lesz egy pici esélyem rápihenni az újra, vagy legalább kipihenni annyit ebből az évből, amennyit csak lehet.

A csapat egyébként kellően nagy csalódással/megdöbbenéssel fogadta a hírt (úgy tűnik, csak én éreztem magamon a végtelen demotiváltságot az elmúlt pár hétben, és kifelé nem annyira ment át), és ez az első olyan munkahelyem eddig, ahol érezhető, hogy szeretnének megoldást találni arra, hogy tudnék maradni - mindkettő jó érzés, bár elég biztos voltam benne, hogy nem gondolom meg magam, ami most az igazi problémám, az kellően magas szintű ahhoz, hogy tudjam, hogy nem fog megváltozni. 

A mostani álláskeresésben a pánikolás/menekülés és a "minél hamarabb legyen valami" volt a fő szempont, és tudom, hogy már előtte se voltam túl jó állapotban, az interjúzással járó stressz pedig extrán lemerített, ezért nem vagyok benne biztos, hogy mindent kihoztam most ebből, amit lehetett (vagy hogy a tökéletes új helyet választottam ki). Voltak folyamatok, amiket félbehagytam menet közben, csak mert azt éreztem, hogy végtelenül lemerültem, és nem bírom tovább csinálni, de igyekeztem nem felégetni a hidakat a szükségesnél jobban, és mostantól észben fogom tartani, hogy úgy tűnik, vannak lehetőségeim és tudok változtatni (B.-től megkaptam, hogy ő megmondta, és én aggódtam túl, de az ő 10+ éves tapasztalatához képest én most először kerestem IT-s munkát valamennyi meglevő szakmai tapasztalattal, és... wow, teljesen más, mint korábban bármikor.)

Ezt a bejegyzést meg jól megírtam januárban, aztán annyi minden egyéb történt, hogy nem nagyon jutottam el addig, hogy visszanézzek rá- de amúgy ha végigszaladok a szempontokon, elég sok "miért álommeló"-érvem rommá lett törve a mostani munkahelyi felállásban (a korábbi óriási szabadság helyett mikromenedzselés, a korábbi flow helyett lélekölő feladatok), szóval legalább következetes vagyok, és utólag is úgy érzem, hogy egészen addig, amíg volt értelme megoldást keresni, megtettem, most viszont már nem maradt más eszközöm, csak a váltás.

Better

 

Nyáron próbáltam magam párszor rávenni a portrérajzolásra (nem sok kedvem volt hozzá, csak nem akartam elveszíteni az addigra összeszedett rutint), ezért van legalább négy befejezetlen vázlat a füzetemben, de sose tudtam elég ideig koncentrálni vagy eléggé belemerülni ahhoz, hogy be is fejezzem őket, ezért aztán inkább hanyagoltam az egész témát. Egészen mostanáig, mert bár egyébként nagyon kemény hét volt (de legalább túlestem életem első PCR-tesztjén, és negatív lett, szóval találgathatok tovább, miért vagyok beteg gyakorlatilag november eleje óta), sikerült találnom valami jót is benne, teljesen ráfüggtem a Ted Lasso-ra, és mindenképp le akartam rajzolni az egyik szereplőt (még akkor is, ha CGI).

Előtte gyakorlásképp még egy másik sorozat és egy másik színész, akit már régóta kinéztem, annyira klassz arca van- meglepő, de egész gyorsan sikerült visszarázódni, nem felejtettem annyit, mint gondoltam. Az év eleji 100 napos kihívás olyan, mintha nem is idén lett volna, és tudom, hogy durva volt tartani azt a tempót, de ezzel együtt is nagyon tetszenek az oldalak, amiket akkor tudtam csinálni, és szeretnék visszajutni arra a szintre valahogy. 

Hétfőig még ebben a buborékban szeretnék maradni, akkortól remélhetőleg beindulnak munkahely-szempontból az események (pánikolás helyett próbáltam lépésről lépésre megtervezni a folyamatot, amitől jobb lett egy kicsit, bár a mai napra időzített teendőkből konkrétan semmit nem sikerült összehozni, de ettől függetlenül a hétvégi lazítás fix, és csak utána kell bármi komolyabbal foglalkoznom).