Fluff

 

Tegnap hosszas küzdelem árán ugyan, de vettem új farmert- szerettem volna ezt elkerülni, mert kevés lélekölőbb dolgot tudok, mint plázákban nadrágot próbálgatni, de egyáltalán nem biztos, hogy a tavalyiakba kényelmesen beleférek majd, úgyhogy adtam neki egy esélyt, és végül  egy napon belül összejött, ami kisebbfajta csoda (mondjuk nem fekete, hanem szürke, de nem volt olyan a kínálat, hogy ezzel variálhattam volna). Ma délutánra már fel is hajtottam, ami szintén a nadrágvásárlás kötelező extra köreihez tartozik - kb. 20 centit kellett levágni a szárából, és nagyon élvezem, hogy egy ilyet simán meg tudok csinálni, meg szerencsére a varrógép is bírja.

A fenti kitűzőt pedig ma láttam meg egy blogposztban, és kell egy ilyen, bár nem tudom, a csapatépítőig ideér-e, vagy hogy mennyire néznének furán miatta... maga a csapatépítő miatt talán egy árnyalatnyival kevésbé szorongok, mint tavaly, akkor össz-céges volt, most csak az IT lesz ott, ami jó, mert nettó kevesebb ember, de rossz, mert konkrétan én leszek az egyetlen lány (és jó, mert Barcelonában lesz, de rossz, mert valószínűleg az öt ott töltött napból négy az airbnb-ben ülve fog telni, és a végigdolgozott/ötletelt/meetingelt napok után nem hiszem, hogy marad majd bármi energiám várost nézni...)

Sajnos szombaton, a második fröccstől kicsit lebegve, a metrón hazafelé hallgattam meg az új Carson Coma-dalt, és azóta a legváratlanabb pillanatokban szól körbe-körbe a fejemben, hogy "n-n-n-nem leszek plusz egy fő...", pedig annyira nem is tetszik... szomorú, hogy idén még nem is voltam koncertjükön, pedig végre lenne kivel, tesóm hosszas ellenállás után végre megszerette őket (most már csak játszaniuk kellene egy olyan helyen, ami kisebb, mint a Budapest Park, és nem egy logisztikai rémálom eljutni oda).

Tanulságok

 

Lakner László, Politechnikai szertárszekrény

Az egy heti megfigyelés alapján teljesen okésnak tűnik a vércukorszintem ingadozása (persze azért majd egy cukorterhelésre el kell mennem, hogy az is látsszon, az IR jobb vagy rosszabb, de legalább az elég nyilvánvaló, hogy ez tényleg még mindig IR); az már kiderült, hogy a joghurttól kiborul (mármint, a tzatzikit leszámítva egy semmi-különös, teljes kiőrlésű pitába töltött gyrost ettem, úgyhogy nincs más tippem, mitől emelkedhetett meg durván), és sose volt még olyan alacsony, mint ma a konditeremben, de a tegnap esti vegán labneh-padlizsán kombináció is tetszett neki.
Az is érdekes, hogy önmagában a szenzor jelenléte is motivál arra, hogy szebben egyek és többet mozogjak- az étkezések utáni meredek emelkedésben sokat segít a közvetlenül kaja utáni 10 perc séta, és ha este sportolok valamit, éjszaka alacsonyabb és egyenletesebb marad az érték.

Egyébként tegnap B. fiús napot tartott, úgyhogy elvittem magam a Magyar Nemzeti Galériába, főleg a Lépésváltást megnézni (így az októberi kiállítás-adagot extra hamar teljesítettem, megvan a 10/12 idénre, bár azért majd Barcelonában is szeretnék eljutni egy múzeumba, ha a 4 napnyi bootcamp után marad bármi energiám), utána pedig a Goliban vacsoráztam, és a bárpultnál üldögélve a teljesen nemzetközi légkörben kicsit el is felejtettem, hogy Pesten vagyok (és sokkal jobban megy már, ha spontán angolul kell megszólalnom, bár azért még mindig nem teljesen gördülékeny, de azért érezhető rajta, hogy rendszeresebben használom- tőlem meg se kérdezték, magyar nyelvű étlapot kérek-e, csak kaptam az angolt :)

meet up

 

Steven Weeks, Unsplash

Ha már gyerekmentesség, végre visszatértem az Olive-hoz, amit hónapokkal ezelőtt pont azért mentettem el ScribdEverand-en, mert kapcsolódik ehhez a témához - voltak olyan részei, amik kifejezetten tetszettek, voltak, amik nagyon nem, de amikor a főszereplő elment egy "childfree by choice"-klub találkozójára Londonban, rögtön eszembe jutott, hogy vajon Budapesten van-e hasonló (oké, őszintén meglepett volna, de azért jó volt eljátszani a gondolattal).
Ma körülnéztem a meetup.com-on, és sajnos Dublinnál közelebb nem láttam semmi ilyesmit, és más témában se nagyon, ami izgalmas lenne (IT területen ez amúgy zseniális, ha kicsit több idő lenne addig, még mennék is), de legalább beállítottam egy csomó érdeklődési kört, ami kapcsán tud értesítést küldeni az oldal, ha felkerül egy új esemény. Valószínűleg online egyszerűbb lenne, de így is annyit vagyok itthon, a képernyő előtt, hogy biztosan jobbat tenne (legyen akármilyen félelmetes is) kimozdulni és élőben is időt tölteni új emberekkel. Irigykedek Dublinra, ott nem csak a Sisterhood-Childfree by Choice van, hanem pl. találkozó introvertáltaknak is- de amúgy már egy nem-silent-könyvklubnak is örülnék a környéken (vajon érdemes lenne szervezni egyet, vagy ha csak úgy kezdeményezek egy új találkozót, senki nem fog odatalálni? Ha túlleszek végre a csapatépítőn, lehet, hogy kipróbálom).

Vroom

 

Daniel Thiele, Unsplash

Mostanában egyértelműen az a heteim legnagyobb kihívása és egyben sikerélménye, hogy járok vezetni- kezd összejönni a heti egy alkalom, ami egy egész jó ritmust ad (kevésbé érzem az, hogy nulláról kell kezdenem, amikor újra kormány mögé ülök), és bár legutóbb sikerült a szakadó esőben vezetést és a párhuzamos parkolást is először kipróbálni, egyik se volt annyira traumatikus, mint számítottam rá.
A környezetemben hallott és online olvasott sztorik alapján őrült nagy szerencsém van az oktatómmal, és/vagy tényleg jó taktika volt, hogy teljesen hidegen hagyott, ki hol és milyen autóval tanít, és csak a KRESZ-órák alatt megismert személyiséget vettem figyelembe - és így sikerült valaki olyat találnom, aki őszintén kedves, nyugis, biztonságban érzem magam mellette, és többé-kevésbé tud úgy motiválni a komfortzónám elhagyására, hogy nem feszülök be tőle (egyébként ez lehet az egyik legnehezebb, bár gondolom, a tanároktól elvárás- tudatosítania magában, hogy az, ami neki sima ügy és rutin, az nekem még mennyi erőfeszítéssel jár).

 
Szerdán jött össze a 100 levezetett kilométer, és most már voltak olyan pillanatok, amikor azt érzem, hogy én irányítom a helyzetet, és kicsit élvezni is tudom - ezzel együtt rendesen meg szoktam szenvedni a rutinpályáról kijutással (a világ legfurább négysávos útjára kell rákanyarodni, ahol rendszeresen járnak buszok is) a rengeteg budaörsi körforgalom még mindig hajtépős, és kevesebbszer merészkedek 30 fölé, mint kellene, de most már el tudom képzelni, hogy egy év múlva csak bevágódok egy GreenGo-ba, és átautózok a városon. A jobb és a bal irányt kevesebbszer keverem össze, mint számítottam rá, és bár térben nehezen tudom összerakni, hogy a tolatva parkolás hogy is áll össze, azért a kapott támpontokkal így is szokott működni, most már csak be kell gyakorolnom . 

Eredetileg úgy kezdtem nyáron, hogy a lehető leghamarabb le akarom tudni az egészet, és ősszel már jó lenne jogsit szerezni, most azért már érzem, hogy ebben a tempóban haladva valószínűleg arrébb van még, de most ez is az egyik kihívásom - nem sürgetni magam, hanem lépésről lépésre, biztonságosan felépíteni a tudást és a rutint, tart, ameddig tart (úgyis a jövő nyári kirándulásokra lesz majd igazán szükség rá, addig meg csak összehozom...) 

Gaming

 

Konrad Koller, Unsplash

Hetekkel ezelőtti tervem, hogy hobbiprojektként csinálok a Connections-höz egy felületet, ahol mindenki követhetné, melyik nap töltötte ki helyesen, lehetnének statisztikák, összehasonlíthatná másokkal... de persze addig halogattam, amíg a Connections magától is elkezdett adatokat mutogatni (bár ezzel együtt folytatom a projektet, mert nem pont azt lehet látni, amire kíváncsi vagyok, AI ide vagy oda). Azért továbbra is minden reggel megcsinálom, de mostanában mellette rácsúsztam a Strands-re is, és az is kezd egyre jobban menni (de azért a Connections marad a kedvenc).
A hétvégém pedig teljes mértékben a Harmonies bűvöletében telt, az online társasozós estére hozta be az egyik srác, de csak két kör fért bele közösen, és pont akkor kezdtem el belejönni... úgyhogy vasárnap amikor nem kódoltam, akkor a Boardgamearenán lógtam, és gyakoroltam (és ha B.-vel is sikerül megszerettetni, akkor lehet, hogy fizikai formájában is megveszem).

További gamification, hogy tegnap óta van rajtam egy vércukorszintmérő szenzor (eredetileg B. tesztelte saját magán, 2-es típusú cukorbetegként neki nagyon bevált, sokkal könnyebb volt így lekövetnie az egyes étkezések és konkrét ételek hatását), és bár egy napig teljesen összevisszák a mért értékek, mostanra kezd közeledni a valósághoz - és miután kénytelen voltam beismerni, hogy nem jön rám az őszi-téli farmereim többsége, legalább ad egy kis motivációt ahhoz, hogy szebben egyek és többet mozogjak (IR-esként nem számítok arra, hogy nagyon extrémek lennének a számok, elvileg nem kellene kilógnom az egészséges tartományból, de azért jó lenne konkrét visszajezés arról, hogy mondjuk egy pizza, esti nassolás, vagy kevésbé odafigyelős ebéd után mi történik).

Less/free/other

 

Gaelle Marcel, Unsplash

Lassan közeledik az első házassági évfordulónk, és ha belegondolok, hogy az elmúlt egy évben éreztem-e bármilyen különbséget/szintlépést a párkapcsolatunkban, őszintén nem sok mindent tudnék mondani- szerencsére, mert ami működik, az pontosan ugyanolyan jól működik (pont ugyanúgy szeretjük együtt tölteni a hétköznapokat, figyelünk rá, hogy legyenek különleges alkalmak, és ugyanúgy beletesszük a munkát, hogy kicsiszoljuk a konfliktuskezelést), de azon kívül, hogy lett egy szép gyűrűm, és még mindig figyelmeztetnem kell magam, hogy B.-re a férjemként hivatkozzak, más nem változott.

A környezetünkben nagyon gyakori az "esküvő és egy éven belül már érkezik is az első baba"-mintázat, és bár azt hiszem, valamikor várható egy komolyabb beszélgetés a témában, szerencsére itt sincs változás, mindkettőnknél stabil álláspont a "belátható jövőben biztos nem" (és ha igazán, 100%-osan őszinte vagyok, akkor inkább a fix, végleges "nem"-kategóriába sorolnám be magam, csak az egyik legnagyobb félelmem, hogy B.-nél ez változni fog. Beszéltünk már erről, és ő is azt mondta, amit egy kicsit én is érzek, hogy az egyetlen érve a gyerekvállalás mellett annyi lenne, hogy kimarad valamiből, ami szinte mindenki más életének a része, és fél, hogy később esetleg meg fogja bánni).
Őszintén nem tudom, hogy lehet ebben a kérdésben döntést hozni úgy, hogy az ne járjon valamilyen szintű megbánással, annyi szerencsém van, hogy akár a racionális szempontok mentén elemzem, akár csak a legbelső megérzésemre hallgatok, egybevág a kettő (sokkal nehezebb lehet, ha valakinél ez két külön irányba tart).

Continuity

 

Van egy szeptember közepe óta piszkozatban heverő bejegyzésem, amit megpróbáltam leporolni tegnap, csak azért, hogy nem sokkal a megnyitása után elkezdődhessen egy kaotikus munkahelyi helyzet, ami többé-kevésbé kitartott a délután végéig... úgyhogy elengedtem, ezt most megírom, és ha pár sor lesz, akkor pár sor, de legalább elkészül :)

A szeptember se volt a kedvenc hónapom (bár azért jobb, mint a nyár), de most legalább egy-két napra visszajött az életkedvem, aminek főleg két oka volt:
- egyrészt az első, nagyon félelmetes vezetés után mostanra már kezd alakulni a dolog, sokkal kevésbé félelmetes, néha már úgy érzem, tudom kezelni a helyzetet, és a maradék időben se pánikolok annyira ( az oktatóm pedig továbbra is szuper nyugis, türelmes és rendes). Lehet, hogy több kell majd a kötelező-minimum 29 óránál, de próbálok már nem előre ezen stresszelni, csak benne maradni a folyamatban, és rájönni, hogy egyre több mindent meg tudok csinálni (legutóbb már parkoltam is). 
- másrészt még júliusban, a nagyon intenzív szorongás miatt újra akartam kezdeni a terápiát, és ez mostanra jutott el a tényleges megvalósulásig (akit először megkerestem, azzal nagyon nehezen indult be a folyamat, és viszonylag gyorsan el is dőlt, hogy nem pont rá van szükségem, viszont pont tudott ajánlani valakit a Somatic Experiencing területén, akihez nincs várólista, már egy héten belül le tudtam foglalni az első, ismerkedős időpontot, és azóta is hetente beszélünk). Ilyen módszerrel még nem dolgoztam, úgyhogy kicsit szokni kell az egészet, de már érzem, hogy jót fog tenni.

Emellett a munka még mindig a fő stresszforrás, főleg mert ebben a két hétben pont arra a területre koncetráltunk, amihez a legkevésbé értek, és amitől a legjobban tartok... a csapat többi része amúgy rendes, van kihez fordulni, ha elakadok, de ezzel együtt is nagyon nehéz tartani magamban a lelket.