Inbetween

 

Sajnos elég gyorsan kellett visszakapcsolnom a karácsonyi zenből a munkával töltött hétköznapokra-  nem elég, hogy 27. óta dolgoznom kell, de van egy csomó feladatom, és instant visszatért a korábbi stressz és túlterheltség is (plusz a teljesítményértékelésem is kedden volt, és fogalmam se volt, mennyire veszik itt komolyan/mire számíthatok, aztán persze a szokásos szétaggódom magam-> csupa jót mondanak, elégedettek velem kör volt). 

Annak ellenére, hogy eredetileg nem én akartam így, egész jól bevált az, hogy karácsony előtt voltam szabadságon egy hétig, sokkal nyugisabb volt így a készülődés, belefért egy csomó karácsonyra hangolódós program, és a vásárlást is letudtuk 3-4 nap alatt.
Az ünnepi főzést sikerült kicsit túlzásba vinni, bár a B.-vel közös bejglisütés volt az egyik kedvenc részem, és a B.-szülőknek készített Wellington is egész jól összeállt (plusz volt kifogásom, hogy miért töltöm a konyhában a látogatásuk időtartamának kb. a felét), de a harmadik napon már nagyon bántam, hogy tesómnak kenyérlángost ígértem előételnek, mert egyik karácsonyi vásárban se sikerült ennie- azért megcsináltam, de amikorra ő és anya ideértek, már leginkább csak eldőlni szerettem volna.

Azt még nem tudom, a szilveszter hogy fog kinézni így, hogy gyakorlatilag csak egy átlagos munkahét utáni szombat, lehet, hog a szokásosnál is minimalistábbra vesszük, de a következő hétvégén visszamegyünk Visegrádra megünnepelni a szülinapomat, úgyhogy azt most egy kicsit jobban várom.

Greetings

 

Stílusosan ez lett az art journal-füzet utolsó oldala (... amit még áprilisban kezdtem el, azt hiszem, nem idén készítettem a legtöbb AJ-oldalt), szóval boldog karácsonyt mindenkinek, én elvonulok fát díszíteni, ajándékot csomagolni, és offline maradni, amennyire csak tudok. 

Mindset

 

Mike Labrum, Unsplash

A tegnapi Dalfutár után akartam írni egy felháborodott bejegyzést (pedig a dal milyen jó lett...), de aztán reggel jógáztam, teljes zenben meg tudtam venni mindent a karácsonyi ebédekhez/vacsikhoz a Vásárcsarnokban (és a Steak shop is megvan még), egy csomó jó arc kutyát láttam, ilyeneket mutogat a youtube, Medea megválaszolta a karácsonyi kérdéseket... úgyhogy inkább elengedem.

Most pont úgy érzem, hogy tudok egyensúlyozni az itthoni bekuckózós kisimulás és a szuperhatékony készülődés közt (sőt, ma már a céges Slacket se nyitottam meg), holnaptól már B. is szabin van, és akkor kezdődik az "igazi" karácsonyi szünet (extra adag készülődéssel-szaladgálással, de extra adag kettesben-hangolódós programmal is), remélem, nem fog villámgyorsan eltelni az egész.

Merry and bright

 

Kira auf der Heide,Unsplash

Azt hiszem, mégiscsak kezdem érezni, ahogy az ünnepi hangulat közelebb és közelebb kerül - ez a meditáció amúgy ma délelőtt rengeteget segített (és később az Allee-ban is jól jött, hogy tudtam a csillogó fényekre koncentrálni ahelyett, hogy éppen ki furakodik mögöttem a mozgólépcsőn), meg persze az egész hétvége is, gyertyagyújtással és tervezgetéssel, végre visszakapott lemezjátszóval, fahéjillatú habfürdős kádban ázással és pre-karácsonyi társassal.

Talán még az ajándéktaláló skilljeimet is visszakaptam egy kicsit, legalábbis komolyan vissza kellett fogni magam az előre egyeztetett "egymásnak-nem-veszünk-semmit"-elv miatt, de megtaláltam a képregény-alteregóinkat és egy társast, amit lehet, hogy majd szülinapi ajándéknak fogok felhasználni, anyának pedig vettem is egy meglepetés-macskás könyvet, meg utána hozzá passzoló cuki csomagolópapírt. A szaloncukor-készleteket is feltöltöttem, és mostantól hanyagolom a nagyobb boltokat (esetleg a Vásárcsarnokba még elmerészkedek valamikor a hét második felében, de csak a Steak Shop miatt). 

Szép lassan a hét programja is összeáll, holnap szuper-exkluzív mini karácsonyi vásárt tartunk az erkélyen, sk. bejglivel, forralt borral és kenyérlángossal, aztán lesz még egy fürdő, egy reggeli jógaóra, egy "igazi" karácsonyi vásár, egy lemezbolt-látogatás és egy korizás, aztán pedig már itt is a huszonnegyedike...

Xmas Q

Múlt héten, amikor már tényleg semmi kedvem nem volt dolgozni, megpróbáltam keresni egy karácsonyi kérdéssort (valamiért decemberben mindig elkap a kérdéssor-töltögető hangulat), de nem igazán jött szembe semmi jó, úgyhogy írtam egyet. (Ha valakinek van kedve kitölteni/ szüksége van valami extrára a karácsonyra hangolódáshoz, nyugodtan csapjon le rá).

Deck the halls or something

 

Annie Spratt, Unsplash

Őrült sok volt a héten a munka, nagy a káosz, és bár sokat segített, hogy kedd reggel a pszichológusommal kibogoztuk/átkereteztük a kiborulásom mögötti negatív automatikus gondolatokat, azért megint úgy nézett ki az elmúlt 4 nap, hogy felkelés -> munka, meetingek és stressz -> agyatlan netezés -> fekvés (és pocsékul alvás... bár, nem annyira pocsékul, mint azelőtt, az orbáncfűtea működik).
Ami miatt haragszom magamra, az az, hogy a nagyon várt csütörtök esti jógaórát is lemondtam nem sokkal előtte, egyszerűen képtelen voltam összekaparni magam a kanapéról, de... ma reggel már sikerült úgy felkelnem, hogy közelebb érzem magamhoz az ünnepi zent, mint a feladatok miatti stresszelést (pedig azért még maradt mára is elég sok minden, de nem tűnik teljesíthetetlennek).

Ennek a projektnek megvannak a maga hátrányai (hogy lehet valamit január 1-i határidővel elvállalni...?), de amit szerettem benne, hogy valamennyivel többet beszéltem egy-két munkatársammal, nem csak munkával kapcsolatos témákról (ki hitte volna, hogy eljöhet az a pont, amikor élvezem a small talk-ot...), és még azt is sajnálom, hogy csak a belga irodában lesz IRL karácsonyi buli, semmi nemzetközi (bár B. karácsonyi partija úgy nézett ki, hogy ültek az irodában, meghallgatták a céges beszédeket, aztán közölték velük, hogy ha enni/inni szeretnének valamit, akkor lesznek szívesek hozni maguknak...). Mindenesetre ha a mai (munka)napnak vége, akkor áthangolódhatok kódolásról bejglisütésre, meg a maradék pár ajándék beszerzésére; szerencsére már összeállt a karácsonyi logisztika, 25-én B. családja jön hozzánk ebédre, 26-án délután pedig az enyém, és B. szép csendben a lakás dekorálását is elkezdte (én csak annyit veszek észre belőle, hogy megjelenik a lakás valamelyik pontján egy újabb boa vagy fényfüzér, de az összhatás egyre jobb).

A nosztalgia rétegei

 

Jasmin Chew, Unsplash

Kevés dologtól érzem magam annyira instant újra 16 évesnek, mint ha trapézfarmert veszek fel (oké, a Martens-bakancsomat Cat-re cseréltem, de a póló, ami rajtam van, olyasmi, amit már akkor is imádtam volna)...

... és kevés dolog tud úgy visszateleportálni az egyetemi időszakba, mint egy Frei-ben kávézni (csak ma ki kell hagynom a Cannes-i fagylaltkávét és a tortákat, ha nem akarok cukorsokkot reggelire, marad a sima americano).

Ma láttam LinkedIn-en, hogy valaki, akit velem egyszerre vettek fel az utolsó HR-es munkahelyemre, már 9 éve van ott- fura, hogy ugyanebben az időszakban (miután a cégen belül is kölcsönadtak két különböző cégnek) egyszer váltottam szakmát és háromszor munkahelyet - nem mintha megbántam volna, örülök, hogy az egész a mostani pozícióig vezetett, de azért volt egy csomó köztes időszak és bizonytalanság. Vajon ha egy helyen maradsz, ezeket akkor se lehet megúszni, vagy akkor tényleg annyira sima és egyszerű minden, mint kívülről nézve tűnik?

did i meet these potatoes before

 

Elijah Pilchard, Unsplash

Tegnap ébredés után csak egyvalamit szerettem volna, hosszú hetek kihagyása után frissen sült zabsütit enni reggelire, de... nem volt áram. És amellett, hogy emiatt teljesen szétesett a reggeli rutinom (és még egy kávét se tudtam főzni), éhgyomorra meg kellett hoznom egy csomó döntést (Csak nálunk van gond, vagy az egész házban/környéken? Elmúlik magától, vagy hívnunk kellene egy szerelőt ASAP? Szóljak a főbérlőnek, vagy intézzem én? Minél hamarabb cuccoljak át egy kávézóba, hogy tudjak haladni a sürgős-határidős feladatommal, vagy maradjak itthon megvárni a szerelőket?), úgyhogy az első fél órában csak elveszetten bolyongtam a nappali-konyha-fürdőszoba háromszögben, aztán elengedtem az egészet, megreggeliztem, és arra jutottam, hogy nem ússzuk meg a szerelőket. 

Óriási szerencsém volt, csak az első kiválasztott telefonszámról ráztak le azzal, hogy túl sok a munka és emberhiány és ma biztosan nem, a másodiknál már azt mondták, egy órán belül itt lesznek. Most már kicsit jobban megértettem, miért akart annyira egy szünetmentes tápot B., áramhiány ide vagy oda, wifi még volt vagy két órán át, egy kicsit tudtam haladni a kóddal (... és továbbra is folyton meglelpődök, hogy elég volt egyszer mondanom a főnökömnek, még hónapokkal ezelőtt, hogy mennyire stresszes vagyok egy feladat miatt, azóta rendszeresen becsekkol, megkérdezi, hogy bírom, a mostani határidős-kapkodós-meg kell mutatni ügyfélnek projekt kapcsán pedig a projektmenedzser is rámírt reggel csak azért, hogy ha túl nagy a nyomás, mindenképp szóljak, sajnálja, hogy ez most ilyen, ami... wow. Kicsit kényelmetlenül érzem magam az extra figyelemtől, viszont klassz, hogy tényleg számít az is, hogy vagyok, nem csak a teljesítmény).

Ami nélkül viszont most nagyon jól meglennék, az a teljesítményértékelő év végi beszélgetés, mert ha most őszintén meg kellene válaszolnom akár csak annyit, hogy elégedett vagyok-e azzal, amit hozzátettem a csapathoz... csak annyit tudnék mondani, hogy fogalmam sincs. A rengeteg egyéb szorongás azzal járt együtt, hogy teljesen elhangolódott a belső irányjelzőm a problémák nagyságával kapcsolatban, plusz egy csomószor csak arra volt energiám, hogy odaüljek a gép elé, arra már nem, hogy extra erőfeszítéseket tegyek vagy magasabb szintre lépjek fejlesztőként. Megtettem, ami tőlem telt? Igen. Az, ami az én 100%-om volt, kívülről/objektíven nézve lehet, hogy csak 60%? Simán. Tudtam volna jobban csinálni? Nope. (És tudtam volna kevesebbet stresszelni olyasmin, amiről utána kiderült, hogy simán megoldódik? Igen). Szóval ez még egy érdekes kör lesz, de remélhetőleg csak karácsony után/jövőre.

Bits and pieces

 

Wonderlane, Unsplash

... a.k.a random dolgok, amik önmagukban túl rövidek lennének egy blogposzthoz:

1. végre megvan az idei Spotify Wrapped, a zenehallgatással töltött idő nagyságrendileg ugyanannyi, mint tavaly (39.000 vs 36.000 perc), és akár meg is lepődhetnék, hogy a War on Drugs lett a kedvenc együtesem, de az idei évnek egyértelműen az I Don't Live Here Anymore volt a háttérzenéje (a legtöbbet hallgatott dal viszont Deep Glaze). Ja, és továbbra is szuperváltozatos a zenei ízlésem:

(... nem, nem tudom, a negyedik helyen álló "Hollywood" pontosan mire utal, ha csak nem arra, hogy tavasszal rácsúsztam az Encanto dalaira).

2. véget ért a Taskmaster 14. évada (igen, addig fogok írni róla, amíg ki nem alakul/rám nem talál egy lelkes magyar rajongótábor, B.-t már sikerült megtérítenem), szokás szerint nagyon megszerettem őket, az nyert, akinek szurkoltam, és ettől teljesen függetlenül Fern Brady is the rightful queen; de ezzel együtt is csak még egyértelműbbé vált, hogy az új-zélandi 2. évadot soha semelyik nem fogja tudni felülmúlni.

3. nem vettem semmit a Black Friday környékén, és büszke vagyok magamra, de két dolognál volt nagy a kísértés:

- a Mobilfoxtól már van egy telefontokom, és nagyon szeretem, de akartam valami télibb hangulatút a trópusi növények mellé- és rájöttem, hogy saját képpel is el tudják készíteni, már lelkesen válogatok a kollázsok között, hogy mi elég mobiltok-alakú

- ez a póló tökéletes lenne, ha még a gonosz multiknál dolgoznék (és/vagy a webkamerában látszana belőle bármi is)

... de ez és ez is nagyon cuki, ha valaki szeretne 34 dollárt pólóra költeni, és utána szétdobni a szállítási költséget, szóljon :)

4. tegnap este ott ragadtam a netflixes Snack vs Chef előtt, de csak extrán elkezdett hiányozni a Gourmet Makes-sorozat, ami ugyanezt az "alkossuk újra a chipseket és csokikat" koncepciót használta, csak sokkal szerethetőbben

Head is a flame (cool with it)

 

Kelli McClintock, Unsplash

12.01: karácsonyi hangulat 0/10
Még azt se igazán akarom elhinni, hogy már december van, hagyjuk már ezt az egészet, mire lesz koszorúnk, megint gyújthatjuk meg rajta rögtön mint a négy gyertyát...

12.02 délelőtt: 4/10
Megpróbáltam magam végre ráhangolni a télre, úgyhogy a szabadnapom délelőttjét (azért is szeretem ennyire a mostani munkahelyem, mert akármennyire sürgős-határidős feladatom van a jövő hét közepére, amikor rákérdeztem, hogy ennek ellenére kivehetek-e egy nap szabit, az volt a reakció, hogy simán, persze) a koripályán körözve töltöttem, aztán hazafelé még pont útbaesett a Vörösmarty tér, és végigsétáltam a Váci utcán (és a saját szememmel is láttam, hogy a Philanthia szupergiccses-fantasztikus karácsonyi kirakata tényleg nincs többé...)

12.02. este: 2/10
Olyan szempontból mégiscsak érzem a decembert, hogy fizikai fájdalmat okozott kirángatni magam a pihepuha takarók alól, és már sötétben elindulni a  talira az ex-munkatársakkal, ami aztán nagyjából felesleges körnek is bizonyult- ahová beültünk, ott akkora volt az alapzaj, hogy a közvetlenül mellettem ülővel is csak emelt hangon tudtam beszélgetni, 1-2 óra után kezdett elmenni a hangom, és akikkel jó lett volna újra felvenni a fonalat, pont a hosszú asztal teljesen ellentétes végén voltak, de: hazafelé még pont be tudtam ugrani a szinte teljesen kihalt Aldiba, és hozni két dobozzal a kedvenc marcipános cukormentes szaloncukromból (az egyik ment a karácsonyi raktárkészletbe, a másikat viszont szemrebbenés nélkül megettem a kanapén).

12.02. késő este: -2/10
B. anyukájának sikerült az eddigi viszonylag visszafogott karácsony körüli logisztikát feloldhatatlan csomóvá bogoznia (tudtam én, hog a "majd beugrunk valamikor szilveszter körül, nem kell túlbonyolítani" túl szép, hogy igaz legyen), elalvás előtt egyszerre stresszelhettem azon, hogy mennyire kevés idő van hátra az évből a munkahelyi feladatok befejezésére, és azon is, hogy bármit is csinálunk, valaki tutira meg fog sértődni, hogy miért nem hozzá mentünk dec. 25.-én/26.-án.

Round trip to nowhere

 

K8, Unsplash

Tegnap megdicsért a pszichológusom, és én is érzem, hogy mennyivel több lendülettel jöttem haza Belgiumból, mint ahogy elindultam (a legnagyobb fordulat, hogy az elmúlt pár napban igazából hiányzik az irodából-munka), úgyhogy ma nem is bánom, hogy korán kellett kelnem, és kimozdulni otthonról, bár a csomag, amit át kellett volna vennem anya lakásán, végül akkor lett lemondva, amikor már majdnem ott is voltam... de legalább feltöltődtem macskasimogatással, lett egy új farmerem (bármilyen random időpillanatban bukkanok fel anyánál, az az egy biztos, hogy várni fog ott egy nekem szánt ruha), és technikailag hazafelé útba esett a Kelet, úgyhogy ma délelőtt innen dolgozok (=figyelem az embereket és kutyákat körülöttem, meg blogot írok, de szép lassan a tényleges munkát se ártana elkezdeni). 

Az út előtt hirtelen felindulásból vettem egy csomó törtfehér/világosbarna, szuperpuha, meleg kötött pulcsit, úgyhogy azóta újra élvezem az öltözködést (bár amíg ott voltunk, mindenki a fekete céges hoodie-ban volt, vagy ha nem, akkor egy *másik* fekete pulcsiban, szóval 1. teljesen feleslegesen aggódtam, hogy mit fogok felvenni 2. ott nem tudtam hordani őket, ha nem akartam látványosan kilógni), meg ezt a könyvet, amiről előre is sejtettem, hogy kicsit nehéz téma lesz, és aztán inkább Redditen meg Instán lógtam, és nem haladtam vele (a mobilhasználatomat sikerült napi 2+ órára felvinnem, ezzel még kezdenem kell valamit), most viszont készen állok, hogy kipróbáljam a gyakorlatokat benne, és már adott egy jó motivációt a mozgáshoz, úgyhogy kicsit megfázva és nagyon fáradtan is szorgalmasan futok/kick-boxolok a nap végén. 

A megfázással amúgy összességében még nem is jártam annyira rosszul, mondjuk legszívesebben egy takaró alatt tölteném a napokat (B., akinek sikeresen továbbpasszoltam, ezt is csinálja, én már hétvégén túlestem a legrosszabb részén), de a bootcamp-szervezőnek brutál torokgyulladása volt, és csak a hét legvégére jött vissza a hangja valamennyire, az egyik szobatársam meg még nem érzett ízeket a (nagyon remélem, hogy már nem fertőző) Covidja miatt, ennyi kockázata azért van annak, ha hirtelen egy csomó ember vesz körül.

... and back again

 

Anita Austvika, Unsplash

Elég fura érzés hétfő reggel visszaülni a saját monitorom elé (már hiányzott <3), és tudatosítani magamban, hogy a legutóbbi nagy mérföldkő pipa, akkor most mi is következik...? Kiborít, hogy mennyire közel van a karácsony (konkrétan nulla ajándékot vettem meg eddig, azt se tudom, mit szeretnék kapni - egyetlen kritikus lépést tettünk már meg, a cukormentes Stühmer szaloncukrokból ott lapul két doboz a kamrában, szigorúan eltéve szem elől), és még mindig elég kusza, hogy állnak össze a családi programok az ünnepek körül (egy biztos, hogy borul a megszokott "két ünnep közt utazunk Debrecenbe").

Gyorsan frissítettem a "22 for 2022"-listámat, ha már belátható közelségben van az év vége, már most látszik, hogy csomó pont nem lesz meg róla (de legalább végre megvan a 22-elemű lista! És a 12/22 is picit jobb, mint amire számítottam). És ha már év vége, egy csomó új album volt beígérve idénre (Portugal The Man, Hozier...), vajon van még rájuk bármi esély, és utána vajon koncerteznek Pesten/Bécsben/valahol elérhető közelségben? Nem mintha a már megjelent Artic Monkeys-ba belehallgattam volna egynél többször, de ők legalább már a turnézós szakaszban tartanak...

Amit viszont kicsit izgatottabban várok, mint a karácsonyt, az a holnapi lomtalanítás- vannak dobozok, amiket a 2019 decemberi költözés óta kerülgetünk, és persze a lakásba zárt időszakok alatt is felhalmozódott rengeteg cucc, a pince állapotába pedig bele se akarok gondolni, jó lesz megszabadulni egy csomó feleslegtől.

Tip of my tongue

 

Akármennyire is brutál fárasztó volt ez a nyolc nap, végül egyáltalán nem bántam meg, hogy mentem, ez most talán még a berlini útnál is jobban kirobbantott abból a lemerült-bezárt-elakadt állapotból, amiben előtte voltam (persze előtte még kényelmetlen és néha kicsit fájdalmas is volt, az első nap végén álmatlanul forgolódva még teljesen biztos voltam benne, hogy mindenki azt gondolja, fura vagyok, és képtelen leszek végigcsinálni akár egy normális beszélgetést is ebben a környezetben, de aztán szerencsére valamennyire kisimultak a dolgok). Amikor kicsit el tudtam engedni a szorongást, azért pillanatokra rádöbbentem, hogy mennyire egyszeri és megismételhetetlen ez az egész, kis falusi kőházzal és zseniálisan nemzetközi légkörre (ahol az furább, hogy fröccsöt iszok, mint az, hogy létezik szénsavas ice tea, és ahol a spanyol srác nem tudta, hogy azon akadjon ki jobban, hogy a belga nemzeti büszkeség-kaja sült krumpli majonézzel, vagy azon, hogy a gondosan válogatott spanyol sonkákat és szalámikat, amiket magával hozott, kb. egy az egyben lehet kapni az itteni nagyobb kajaboltokban is). 

Egy ponton az óriási étkezőasztal körül UNO-zunk egy olyan munkatársammal, aki belga, de Portugáliában él, valakivel, aki venezuelai, de Buenos Airesbe költözött (de amúgy még nem volt Dél-Amerikán kívül, és most repült először egyedül, az utolsó otthoni munkanapon mondta is, hogy nagyon parázik az egésztől, szóval amikor éppen kezdtem volna magam szétstresszelni az utazás előtt, mindig arra gondoltam, hogy ha A. képes ezt így végigcsinálni, akkor talán nekem is menni fog), meg egy olyannal, aki erdetileg brazil, és Portugáliából most költözött vissza Brazíliába (az egy éves kislányával), csak azért, hogy pár hónapon belül továbbmenjenek majd Panamába, kb. "miért ne"-alapon... szóval akkor könnyű volt úgy érezni, hogy végtelenek a lehetőségek, és tényleg bármerre mehetek és bármit csinálok, csak rajtam múlik.

És végül azt se bántam meg, hogy a legvégén, a délutáni hazarepülés előtt még felkeltem 5-kor, hogy az első visszainduló autóban már kora reggel letudjam a 2 órás utat, és legyen fél napom ismerkedni Leuvennel- egyébként ez volt az egyetlen teljesen felhő- és esőmentes nap a Belgumban töltött teljes időszak alatt (mondjuk kár is lett volna a többi napra a jó idő, amikor hét közben 5 percre kisütött a nap, akkor csak morogva elfordítottuk a monitorokat, hogy ne tükröződjenek, és vissza is tértünk a kódoláshoz), és előző este kifaggattam az itt élő munkatársakat, hogy mit érdemes megnézni, úgyhogy egy végtelen listával vágtam bele a túrába. 

Három dologra volt idő, a Groot Begijnhof-ra (ami a legmesekönyvszerűbb hely, ahol valaha jártam, icipici téglaházak között átcsobogó folyóval), az egyetemi könyvtárra, ami tényleg kifejezetten Harry Potter-díszlet, csak azt sajnáltam, hogy a toronyba már nem tudtam felvonszolni magam, és véletlenül még pont az ajánlott csokibolt mellett is elsétáltam úton az állomásra- azt hittem, egy semmi-különös 80%-os étcsokit sikerült hazahoznom B.-nek, de kibontva így nézett ki (és nagyon finom volt, sajnálom, hogy nem hoztam belőle komolyabb készletet):

Mindenesetre a mostani hétvégét még egy az egyben a kanapén akarom tölteni, viszont annyira jó lenne legközelebb már B.-vel együtt visszamenni egy picit hosszabb időre (meg végre eljutni Írországba is, meg Portugáliába, Brazíliába... sajnos kezd hosszúra nyúlni a lista).

Camping

Már a bootcamp alatt elkezdtem írni ezt a posztot, szerettem volna még akkor elkapni ennek a hétnek a hangulatát, amikor benne vagyok (... de azért már viszonylag nyilvánvaló, hogy rendben leszek, és nem csak kibírni fogom, hanem élvezni is, amihez azért el kellett telnie kb. az első három napnak), de gyorsan rájöttem, hogy a 8-9 órás munaknapok után már képtelen vagyok értelmesen fogalmazni (szerencsére nem kellett tényleg éjjel-nappal dolgozni, de azért amikor igen, akkor eléggé fel tudott pörögni a tempó, plusz angolul kellett beszélnem egy hétig, plusz a csendes kis home office-ból átkerültem egy olyan környezetbe, amiben nemcsak ~10 ember nyüzsög, de ezt elég gyakran portugálul vagy hollandul/flamandul teszi, és az utolsó napon úgy kódoltam, hogy közben két designer ötletelt felettem, meg várta a végeredményt). 

A péntek még elég kényelmetlen volt, a reggel 3-kor kelés és a repülőút után a leuven-i irodában találkoztam a társaság egyik felével (egyébként ez a legklasszabb iroda, amit valaha láttam, egy sörfőzde köré épült, elképesztően hangulatos, és maga Leuven is szuper, sajnáltam, hogy egy órám volt gyorsan körbenézni a belvárosban, és mentünk is tovább), és még aznap délután lecuccoltunk rengeteg monitorral és rengeteg Red Bullal meg 9%-os belga sörrel felszerelkezve egy kis faluba az Ardennek-ben, majdnem a luxemburgi határhoz. Szombaton még főleg pihentünk, ismerkedtünk és összehoztunk egy 2 órás túrát esőben és sárban, aztán vasárnaptól elkezdődött az igazi munka, reggel 9-es kezdéssel, és rengeteg feladattal. Általában 6-7 körül fejeztük be, utána apéro (=koktélok/borozás plusz sajttál meg chips, általában az étkező feletti szobában a kandalló körül), 8 után volt vacsi, és aztán társasozás/focimeccs-nézés/Netflix, az első pár napon még hajnalig, utána ahogy egyre fáradtabbak lettek az emberek, egyre hamarabb párolgott el a többség aludni. 

Bár az első napokban még úgy tűnt, hogy végtelen mennyiségű feladat van, azért tényleg működni látszott a koncepció, hogy személyesen sokkal gyorsabban ki tudjuk javítani a hibákat (mondjuk az ötletelés mennyiségét is megdobta, volt, hogy a designerekkel meg egy másik fejlesztővel azzal kísérleteztünk, mennyire lenne fájdalmas dark mode-ot csinálni az egész oldalhoz... gerillában még működött is, csak aztán sajnos vissza kellett térni a hibajavításokhoz, és nem maradt idő arra, hogy rendesen megcsináljuk), a spanyol frontendesről kiderült, hogy egy gép, ő egyedül napi 10-12 feladatot fejezett be, amíg mi átlagosan 3-4-et, miközben velem a designerek röptében áttervezték a felületet, amivel sikerült néha meglepni még a többi fejlesztőt is. És, ami a lényeg: péntekencsütörtökön (a vasárnapi kezdés miatt egész héten el voltam csúszva egy nappal) este 7 körül, amikor a dél-amerikai srácok többsége már úton volt a vonatja/repülője/hotelje felé, kiélesedett az oldal 1.0-s verziója, ami az eredetileg kitűzött cél volt. Még messze van a tökéletestől, és lesz vele munka, mire az ügyfelek is láthatják, de összeállt, ami egy 2-3 éve tartó folyamatot zár le végre.

Scenic route

 

Anita Austvika, Unsplash

Munkahelyi apróságok: nemrég elkezdtek passzív-agresszív kis üzenetek megjelenni Slacken a "hey guys"-ra reakcióként ("did you mean "hey gang?"), kiderült, hogy a HR-es állította be, mert nem csak pasik dolgoznak itt... és mondanám, hogy nem indokolt, de a legjobb kb. az szokott lenni, mint a mai meetingen is, hogy "hey guys... and girl...", de végül is együtt tudok élni vele.
És vicces, hogy ha éppen nem azon vagyok leakadva, hogy mennyire elfejeltettem emberekkel beszélgetni, milyen jó és random tud lenni egy sima "mit csináltatok hétvégén"-kör is (nem is tudtam, hogy az Arctic Monkeys épp Dél-Amerikában turnézik, és enyhén irigykedek arra a munkatársamra, aki a birkáját üldözte egy, a háza melletti réten a turisták közt, és gondolkodik rajta, hogy Dél-Afrikába költözik). Lehet, hogy csak annyi a trükk, hogy egyszerre két embernél többel nem szabad beszélni ... ami érdekes lesz péntektől, amikor az összes fejlesztő egy kupacban próbálja majd kijavítani az összes hibát a weboldalon, mielőtt élesedhetünk. 

Ha minden jól alakul, ez lesz a háromkörös őszi külföld utolsó pontja- az elsőt, a csapatépítőt végül ellógtam, a másodikat, Berlint nem (bár őszintén megtettem volna, ha tudtam volna, tényleg képtelennek éreztem magam rá), és emiatt kevésbé tartok ettől a harmadiktól (bár azért  ez péntek hajnalig még sokat változhat), de azért igazából már szeretnék túllenni az egészen. Akármennyire is elvadultam a két év alatt itthon, azért ilyenkor kezdődik a "milyen vállalható ruháim vannak egyáltalán" és "vajon vágassam le a hajam az egész előtt egy random vadidegen fodrásszal, vagy maradjon, amilyen most, lenőtt és formátlan, de legalább nem szörnyen fura"-jellegű vacakolások, meg a tudtat, hogy másokkal egy szobában kell aludni (Berlint lényegesen elviselhetőbbé tette, hogy a saját hotelszobámba vonulhattam vissza nap végén).

Splash

 

B. -ék mádi nyaralójában a mostanin kívül összesen egy hétvégét töltöttünk, amikor végig küzdöttem a begyulladt fogam miatti fájdalommal (és még ennek ellenére is szuper volt a koromsötét augusztusi éjszakában keresni a hullócsillagokat, ha csak félórákra is), ehhez képest ez a hétvége sokkal jobban alakult, minimális feszültséggel és éjszakai borozással a kinti forró vizes dézsában, és miközben szombat délután egyedül sétáltam a ködös naplementében a Lassú madár-ral a fülemben, éreztem, hogy kicsit helyrebillen a világ.
Mondjuk nem sokkal ez után gyorsan véget vetett a zennek, hogy az elhagyatott falusi utcák közepén felbukkant két kóbor kutya, de minden para-forgatókönyvemmel ellentétben az egyikőjük nem igazán foglalkozott velem, a másik viszont lelkesen rámugrált, és úgy döntött, hogy ők mostantól velem sétálnak, szóval jópár utcán át úgy tűnt, lett két kutyám (még a szemrehányó "miért jössz ilyen lassan"-visszanézések is megvoltak), aztán kicsit később találtak valami érdekesebbet, és elsprinteltek.

Szombaton egyébként ott volt a teljes, babával bővült család B. oldáról, és amennyire azt hittem, hogy nem tudok mit kezdeni a kisgyerekekkel, annyira jól sikerült elszórakoztatni B. majdnem-egy-éves unokahúgát, amíg B. húga kicsit kifújhatta magát (bár a kályhában táncoló lángok mindkettőnkél érdekesebbek voltak neki, de elég jól el tudtuk terelgetni tőle, és a borzalmasan elhangolódott zongorának is nagy sikere volt nála, ha 20 év múlva híres zenész lesz, emlegetni fogjuk ezt a hétvégét, mint mindennek a kezdetét...), és érdekes volt figyelni a B. húga és anyukája közti dinamikát is.
Menő lenne majd ott tölteni a karácsonyt is valamilyen kombinációban, de egyelőre még mindig nem tudom, melyik napokat vehetem ki szabinak, vagy hogy B.-nek mikor kell majd ügyelnie, és egyvalami biztos nincs Mádon: stabil mobilnet, szóval rendesen meg kell majd tervezni, hogy mikor tudunk lemenni.

De te maradj, ha idáig eljöttél

 

Duncan Shaffer, Unsplash

Mostanában újra nagyon sok Platon Karataev-et hallgatok, sőt, tegnap még az egyik énekest is láttam egy pillanatra egy környékbeli kávézóban (csak utólag jöttem rá, hogy pont lemaradtam a könyvbemutatóról), és az szomorú, hogy idén még nem is voltam a koncertjükön. Hiányzik, hogy a Partért kiáltó dalait élőben is hallhassam (bár még mindig a második albumuk a kedvencem), annyira jó lenne, ha végre újra ott tarthatnánk (... vagy tarthatnék, nem tudom, hogy az emberek többsége elengedte-e már teljesen a járvány-témát), hogy a koncertre járáshoz nem kapcsolódik egy csomó szorongás meg rágódás, hogy végre úgy állhatnék az első sorban, hogy tényleg csak a zene érdekel, és semmi más. Utólag visszanézve az összes "kockázatos" dolog (aréna-koncert, fesztivál, Kobuci) rendben volt és megérte, de mindnél ott lebegett a háttérben a "mi lesz, ha...", ami azért valamennyit rontott az élményen.

Bejött a köd

Tobias Rademacher, Unsplash

Sajnos nem azért nem írok, mert annyi szuper dolog történik, hogy válaszani se tudok a kínálkozó témalehetőségek közül (bár, objektíven nézve több a jó dolog, mint ahogy amúgy érzem magam), hanem mert sikerült bebetonoznom egy elég fájdalmas mintázatot az elmúlt pár héten: munka miatt stresszes, de kibírható hétköznapok, viszonylag kisimult-töltődő hétvégék, aztán vasárnaptól a 1-2-3 napnyi nemalvás/rémálmok/sokszor felriadás, amire úgy tűnik, semmi, de semmi hatása nincs, hogy előtte mennyi időt töltök képernyő előtt, mennyit sportolok, mennyit meditálok vagy jógázok... és kb. ezek voltak az eszközök, amiket korábban bevetve tudtam eredményeket elérni, úgyhogy ez az a pont, ahol már tényleg nem maradt ötletem, mit tudnék csinálni, cserébe egyre fáradtabb és szétesettebb vagyok. 

Ja, és persze most közeledik munkahelyen az Egyhetes Zúzás Élesítés Előtt, utána pedig december végéig nem lesz nyugi (cserébe a HR-esünk, aki mindig meg tud lepni, talált nekem a semmiből egy hétnyi szabadnapot, szóval ha nem pont karácsonykor is, de szabin leszek, az tuti... csak érzésre most pár hónapra lenne szükségem, nem pár napra). Múlt héten már rá tudtam venni magam az offline naplóírásra (legalább), nagyon régóta először, és ki is kristályosodott pár irány, amerre meg tudnék indulni, csak ez a mindent beterítő, minden energiát leszívó ködréteg nem mozdul rólam, hogy bele tudjak vágni.

Ellentétes hatások

 

Egy nagy stresszforrás meg még egy, meg még egy harmadik csak mert miért ne = letompulok annyira, hogy egyiken se tudjak igazán rágódni (cserébe napok óta lebegősen fáradt vagyok, és képtelen végigaludni egy éjszakát).

Ti is végig szoktátok játszani gondolatban a lehetséges vita-kimenetelek sakklépéseit, az érveket és ellenérveket egy családtaggal beszélgetés előtt? Most nagyon próbáltam nem ezt csinálni, de szörnyen védtelen érzés (mondjuk nálunk nagyon jellemző családi minta volt, hogy izomból meggyőzni próbáljuk a másikat arról, hogy nem jogos vagy érvényes a nézőpontja, vagy ha esetleg mégis, a saját problémánk az igazi probléma, nem az övé). 

És akármilyen fájdalmas is tud lenni egy tényleg mélyre menő beszélgetés, ezzel párhuzamosan, valahol a saját érzéseim felett lebegve még mindig lenyűgöz, hogy működnek az emberek, hogy minden logikátlannak tűnő túlreagálásra van magyarázat a másik szempontjából (és amit már próbálok tudatosítani egy ideje, kisebb-nagyobb sikerrel, hogy a másik fél reakciója milyen kis százalékban szól rólam, és milyen nagy százalékban róla).

Every bit of autumn

 

A múlt heti sodródás után próbálunk egy kicsit több rendszert vinni a napokba- és ezzel együtt sikerült megtervezni a világ legősziesebb menüjét (sütőtökleves és almás pite hétfő-keddre, tepsiben sült csirkecomb felkockázott sült krumplival+répával+céklával szerda-csütörtökre). A megvalósítással akadnak kisebb problémák (a sütőtökleves 1.0 még túl sűrű és túl sütőtökízű/egyhangú lett, és miközben próbáltam megmenteni, sikerült megsütnöm a világ legrosszabb almás pitéjét, de másnapra a levest is átvariáltam, és a pite is összeállt a hűtőben), és B. amúgy se ezt eszi, hanem a tegnap duplán rendelt pizzákból a másodikat (a Pizza Forte csak akkor közölte, hogy 90+ perc alatt ér majd ide, amikor már leadtuk a rendelést, úgyhogy rendeltünk egyet a PizzaMe-ből, ami a szokásos 20 percen belül ide is ért). Kaotikus? Igen. Még mindig jobb, mint a múlt héten? Naná.

Egyébként túlságosan is hullámzó ez az időszak, minden apróság ki tudja billenteni a hangulatomat+motivációs szintemet, és még mindig úgy érzem, hogy túl sok energiát kellene fordítanom arra, hogy rendben legyek, ami egyszerűen nincs, elfogyott. Nem tudom rávenni magam a sportra, a sétára, a nem-itthonról-dolgozásra (rosszabb napokon az itthonról dolgozásra se annyira, pedig ez a munkahely nem olyan, ahol ezt meg lehetne csinálni), többnyire csak üldögélek a szürke-szűk-unalmas terráriumomban, és nagyon sajnálom magam. Aztán jön munkában egy villanykörte-pillanat, vagy elkészül a Berlin-pólóm (szuper a grafikája, bár lehet, hogy kicsit túl turistás, de tudtam, hogy haza kell hoznom... viszont csak XL-esben volt már, úgyhogy elég sokat fel kellett hajtanom belőle), és olyankor mintha minden oké lenne egy kicsit.

Berlini képkockák 1.

 

1. egy nagy adag pánik és minimális alvás után hajnali 4 körülre kikeveredtem a reptérre, de amikor felszállt a gép, azért egy kicsit jobban kaptam már levegőt, akkor meg főleg, amikor a meglepően pontos érkezés és 20 perc séta + 10 perc összezavarodott tömegközlekedési infó-értelmezés után a Berlin felé tartó vonaton ültem végre (ötletem se volt, melyik vonatra érvényes a heti bérlet, és melyikre nem, úgyhogy inkább vettem egy sima jegyet). Az volt a terv, hogy miután leraktam a bőröndömet a Hauptbahnhofon, bezuhanok az első használható kávézóba, és ott üldögélek, ameddig csak lehetséges (már 9-re odaértem, a hotelszobába viszont csak 3-kor lehetett bejelentkezni), aztán... ez a fenti látvány fogadott, úgyhogy ami a "csak átsétálok ezen a hídon"-nak indult, egy több órás túrává állt össze, amiben messzebb és messzebb sodródtam az Unter den Linden-en, de annyira ott volt az összes fontos látványosság egy kupacban, hogy egészen a Múzeumszigetig vitt a lendület (ami nem is baj, mert a következő 3 napba nem fért bele túl sok városnézés).

2. A kaja-bakancslistámról meglepően sok elemet sikerült kipipálni, bár inkább a nemzetközi vonalon: az első este rament ettünk (egy koreai karaokebár előterében, de ettől még szuper volt), a második este poutine-t, csütörtökön elvonszoltam magam a Markthalle 9-ba a street food-estére (már nagyon fáradt voltam, úgyhogy maradtam a biztonságos pulled pork-szendvicsnél, de kísérletezhettem volna egy csomó afrikai vagy ázsiai konyhával is), és a német kajákhoz a legközelebb talán akkor kerültem, amikor beültem a Schwarze Heidi-be, ami igazából svájci, és az egész étterem úszik az olvasztott sajt-illatban.

3. a legnagyobb stratégiai hiba, amit elkövettem, az az, hogy a keddi repülés és a szerdai egész napos konferencia után bevállaltam a munkát csütörtökre és péntekre (oké, megvolt az oka, összesen két db. szabadnapom maradt az egész  hátralevő 2022-re, és sosem gondoltam volna, hogy annyira fáradt leszek, amennyire), úgy, hogy csütörtökön nap közben hotelt kellett váltanom, és nyilván a két szoba közti időszakra lett leszervezve a rendszeres össz-céges meeting, úgyhogy rohangáltam egyik hotelből állomásra a csomagmegőrzőig, onnan közösségi irodába (de: dolgoztam egy berlini közösségi irodából! menőbben hangzik, mint amennyire képes voltam kiélvezni, de akkor is!), onnan vissza az állomásra és aztán a másik hotelbe... túl hatékony nem voltam, de legalább végig tudtam csinálni. Pénteken legalább egy hotelszobában voltam végig, és az ebédszünetben át tudtam nézni a neonfelirat-múzeumba (már az odavezető séta is zseniális volt, sárguló őszi erdőn át, óriási bauhaus-épülettömbök közt, annyira sajnáltam, hogy nincs egy teljes délutánom csak itt bolyongani).

4. ... aztán ahogy véget ért a péntek délutáni 2+ órás tervezős meeting, indultam is a Humblodthain Flak Towers-hez. Látványos (és kicsit hátborzongató) a sok beton, rengeteg berlini és turista nézte onnan a naplementét, és pont sikerült elcsípnem a kilátást a városra még világosban, de utána a tornyot körülvevő erdős sávról már majdnem-sötétben kellett kikeverednem (és nem segített, hogy az előzékenyen magam elé engedett másik arrafelé sétáló kezében konkrétan egy balta volt... oké, inkább úgy nézett ki, mint aki egy könnyed hétvégi kertészkedésre indul, mint aki turistákat akar feldarabolni, de sose lehet tudni, úgyhogy az utolsó pár lépést az utcára visszavezető hídig már nagyrészt futva tettem meg).

Kilégzés

 

A vasárnap hajnali hazerepülés után elég fájdalmas volt hétfőn már egy új munkahetet kezdeni, főleg mert eléggé letisztult, hogy egy csomó szorongást és aggódást el tudtam engedni a berlini úttal, de a munkával kapcsolatosakat nem... ráadásul a két kinti munkanapom nem volt kimondottan hatékony, úgyhogy hétfőn és kedden is vissza kellett ülnöm este a gép elé, és még ezzel együtt is a szokásos "mindennel le vagyok maradva"-spirálban mozogtam, demotiváltan vonszoltam át magam péntekig, két fényponttal: a csütörtök esti jógaóra kezd rutinná válni (és most nem én voltam az egyetlen résztvevő, mint két hete), és az új kedvenc lemezboltunkban most hozzám passzolt jobban a kínálat, egy Middlemist Red és egy élő Dark Side of the Moon után is haza tudtam volna hozni még vagy három másikat is, de így is egész szépen alakul a lemezgyűjteményünk.

Vannak előnyei is annak, hogy két év téli álom után átkattantam turista-üzemmódba (amellett is, hogy már ezerrel tervezem a következő hosszú hétvégét valamelyik európai városban, bár inkább csak jövőre, mert egyikünknek sincs 3-nál több szabadnapja erre az évre), most egy sima Bp. belvárosi sétában is sokkal jobban el tudtam merülni (amíg szegény B. élete első MR-jén esett túl), annyira jó, hogy még vannak igazi "sárga levelek kavarognak a levegőben"-őszi pillanatok, ha nem is annyira sok.

Sleepless+happy

 

Oké, megcsináltam: 5 nap Berlinben, az első egyedül repülés, külföldi IT-s konferencia, az első személyes találkozó a munkatársaimmal... elképesztően fáradt vagyok, de azt hiszem, nagyon jót tett az út, kirángatott az egyre kisebb dobozból, amibe zártam magam (de azért durva volt ennyi időt B. nélkül tölteni, legközelebb viszem magammal). Zseniális dolgokat láttam, a nagyon nyilvánvaló turistalátványosságoktól a fura kis múzeumokig, végre kihasználhattam az iphone fotótudását, ettem egy csomó nemzetközi street food-ot, és majd írok részletesebben is, csak előtte végig kell aludnom egy-két napot.

Tiny happy things

 

Dorien Monnens, Unsplash

Még ha amúgy elég kapálózva felszínen maradósak is ezek a napok, azért vannak apróságok, amik feldobják:

- ha a négyeshatoson látok egy lányt nagyon mosolyogni, és később kicsit közelebb sodródva látom, hogy éppen QI-t néz a mobilján (megörültem, hogy ez azt jelenti, hogy vannak új részek, de nem, hiába kerestem Youtube-on, valamelyik régebbi évad lehetett, de akkor is)
- egy váratlan postai csomag, amit sajnos B. nem tudott átvenni nekem, de amiről kiderült, hogy a múltkori posztertervezős történet miatt ajándékba kapott lemez ért végre ide Los Angelesből- életem első bakelitje, lejátszó nyilván nincs hozzá (de valószínűleg csak idő kérdése)
- a kedvenc berlini tetoválóm újra aktívabb Instán, már csak össze kellene szednem a bátorságom, és kérni egy időpontot arra a hétre, amikor ott leszek
- már 13 napja használom a Duolingót, és meglepően sok német visszajött a gimiben tanultakból

Can't get rid of

 

A hétvége hullámzó volt, túl kevés alvással és túl sok stresszel a munka miatt, maradék fogfájással és egy extra adag szédüléssel, kollektív Wingspan-függéssel és befejezett 3.évadnyi Breeders-sel. Nagyon más élmény volt az első évadhoz képest a második-harmadik; az első alatt még csak sokszor összenéztünk B.-vel, hogy "igen, kb. ilyennek képzeltük a kisgyerekes életet, hogy lehet ezt ép ésszel kibírni...?", amikor ugranak az időben, az viszont ez az egyben visszahozta a saját családomat, a tizenévesen átélt veszekedéseket, az ordítást, a mindig mást hibáztatást, a szőnyeg alá söprést, az egészet. B. csak akkor volt hajlandó tovább nézni velem, amikor megígértem, hogy visszaveszek a kifakadásokból, szóval visszavettem (de azért körülnéztem a kapcsolódó reddit-oldalon, hogy legalább ott váltott-e ki hasonló reakciókat - aztán amikor többször is felbukkant a vélemény, hogy teljesen normális gyereknevelés, ha leordítod a fejét, amikor éppen olyanod van, és igazából a gyerek tehet róla, akkor inkább hagytam a fenébe).

Egy ideje próbálom átültetni ezt a Susan Cain-idézetet a gyakorlatba (meg meghallgatni a podcast-részt, amiből származik), és nem mondom, hogy könnyű, de ezekkel az art journal-oldalakkal érzem először azt, hogy sikerült elkapnom belőle valamit, és találni egy kis helyet annak a rengeteg fájdalmas érzésnek, amit hurcolok magammal már hónapok óta.

Plans and pants

 

Dave Ruck, Unsplash

Erős kezdés volt a ma reggel 8-as fogorvos, bár tegnap este direkt visszaültem dolgozni 8 körül, hogy a ma délelőttöt lazábbra vehessem, de legszívesebben elbújnék a takaró alatt, és hétfőig ki se jönnék. Tegnap az összcéges meetingen kaptunk egy csomó konkrét információt a csapatépítőről (azt még csak most próbálom kideríteni, hogy egy kisbőröndöt felengednek a repülőre, vagy konkrétan egy hátizsákból fogok öltözni egy hétig), és annyira fellelkesedtem, hogy el is ugrottam ruhát nézni az Allee-ba - és, történelmi pillanat, pontosan azt sikerült megvennem, amit eredetileg szerettem volna (... de miért hívják a webshopban folyékony nadrágnak?) Majdnem elhoztam őt is, csak kicsit húzós volt az ára, de legalább rájöttem, hogy kelleni fog majd egy vállalható pizsama is (ezer éve nem osztoztam szobán B.-n kívül senki mással). 

... és ha azok a szavak elfogytak (amiket eddig használtál)

 

Ma van a nyár utolsó napja, és csak egyvalamiben vagyok biztos: hogy lemerültebb vagyok, mint 3 hónappal ezelőtt. Na jó, még egy: a mai nappal lezárul a KATA-s pályafutásom, és mostantól sokkal jobban kell majd kapaszkodnom a könyvelőbe, hogy megmondja, mit csináljak/mit fizessek/hogy számlázzak (és csak homályos tippjeim vannak arról, az új verzióval mennyi lesz a megmaradó fizetésem). Egyébként eddig egyáltalán nem volt problémás az egyéni vállalkozó-lét, de valószínűleg csak azért, mert szuper jófej a munkahelyem, meglátjuk, mostantól mennyivel bonyolódik. Legalább B. kezdi meggyőzni magát arról, hogy ő is találhatna egy hasonló helyet, ha igazán nekiugrana a keresésnek, és ha mindketten szabadok vagyunk, akkor már tényleg egyszerűen és kockázatmentesen megoldható a külföldre költözés...

Azért várom az őszt, a színek és hűvösebb idő miatt is, nyilván, de az utazások miatt is- oké, kicsit halálra rémít, hogy 5 napig össze leszek zárva a munkatársakkal úgy, hogy korábban még sose találkozunk személyesen, de... hátha jól alakul? és ha nem, akkor is ott lesz az óceán. 2019-ben ültem utoljára repülőn (és egyedül még sosem, szóval ez a része is izgalmas lesz), de most bőven be fogom pótolni, ha minden a terv szerint megy. Egyelőre semmit nem készültem rá, mert még nagyon távolinak tűnt, és tegnap állt össze, hogy a csapatépítőig konkrétan 3 hét van hátra, úgyhogy ma teljes pánikban kezdtem keresgélni, hogy milyen oltási igazolásra van szükség és honnan fogom megszerezni időben (de az EESZT-ből két kattintással le tudtam tölteni, ami elég meglepő fordulat).

would recommend

1. általában lelkesen feliratkozok hírlevelekre, csak azért, hogy miután megérkeznek, olvasatlanul áthajítsam őket a megfelelő mappába (mondjuk ez még mindig jobb, mint amikor az inboxban álltak), és utána soha többet a közelükbe se menjek- Mari Andrew-é az egyetlen kivétel, az ő gondolatai pillanatok alatt berántanak, és ez alapján a gondolatmenet alapján készült a fenti art journal-oldal, és jöttem rá, hogy a "Hogy tudnám a teljes életemet ASAP rendbehozni?", és a "Hogyan térhetnék vissza a két évvel előtti, nem-traumatizálódott állapotba?" sem túl konstruktív, szóval most próbálom lecserélni valami megvalósíthatóbbra őket.

2. sorozatok szempontjából végre érzek egy kis fellendülést, a Sandman-t nagyon szerettem (oké, igazából  a főszereplő az, akit nagyon szerettem, de a sorozatrészek többsége is jó, és nagyon reményekedek benne, hogy lesz második évad, a Neil Gaiman-adaptációk közül eddig ez a kedvencem), a Never Have I Ever új évada is jó volt, és a Breeders a harmadik, amire rácsúsztunk mostnában (bár B.-nek két rész/este a limitje, ha annál többet nézünk, túl sok lesz neki a second-hand frusztráció)

3. a fogfájás miatt az evés mostanában inkább "essünk túl rajta"-kategória (és már a fülemen folyik ki a zabkása), de van egy új felfedezésem: az Alpro mangós szójajoghurtja egyszerűen tökéletes (cukormentes, pont eléggé gyümölcsízű, kellemesen savanykás, és óriási adag)

4. az új telefonnal valahogy visszatért az appokkal kapcsolatos lelkesedésem:
- egyrészt az ELSA Speak-et használtam pár hétig az angol kiejtésem javítására, és megígértem magamnak, hogy ha jobban leszek és végre lesz egy kis extra energiám, akkor folytatom a napi 10 perces leckéket
- másrészt rájöttem, hogy a gondolatnaplózáshoz a telefonom egy tökéletes eszköz, sokkal kényelmesebb ott írni az éppen eszembe jutó dolgokat, és bár "tiszta" formában nem találtam rá appot (... kénytelen leszek írni egyet...), a CBT Thought Diary tudja ezt, és még sokkal többet is, és a segítségével elkezdtem építgetni egy esti rutin alapjait is (... aztán jött a fogfájás és a szétesés, de most talán elkezdhetek visszaállni rá)

Ughh

Szóval, ott hagytam abba, hogy a fogfájás egész elfogadható szintre esett vissza- ez az állapot kb. fél napig tartott, utána szombat estétől csütörtök délelőttig le akart szakadni a jobb állkapcsom. Már vasárnap délután ott tartottam, hogy nem tudom, hogy bírom ki, a Cataflam nagyjából megszűnt működni (de rettegtem tőle, mit csinálnának az ügyeleten). Hétfőn visszamentem a fogorvoshoz, aki továbbpasszolt egy keddi időpontra (viszont legalább kaptam egy brutál fájdalomcsillapítót, ami működött is), kedden gyökérkezelték, amiből legalább nem éreztem semmit, viszont cserébe miután kiment az érzéstelenítés, pontosan ott folytatódott a fájdalom, ahol előtte abbahagyta.

Így jött el a szerda, amikorra már nem vehettem ki betegszabit (mint múlt héten) /rendes szabit (mint hétfőn-kedden), illett volna kicsit magasabb fokozatra kapcsolnom a munkában a múlt heti vergődés után, cserébe lassan egy hete nem aludtam normálisan, a gyomrom romon volt a beszedett Cataflam miatt, enni nem igazán tudtam, és kezdtem nem hinni benne, hogy ennek valaha is vége lesz... Haladtam, mert muszáj volt, de elképesztően lemerített és kikészített az egész, és nem tudtam, hogy adjam-e fel végleg és hagyjam, hogy kihúzzák, vagy ez csak a gyökérkezelés utóhatása, és ha még bírom egy kicsit a fájdalmat, akkor végre túlleszek rajta (... a játék, amit kisebb variációkkal múlt csütörtök óta játszok magammal, finoman továbbmozgatva a határvonalat, újra és újra átvonszolva magam rajta, újra és újra reménykedve benne, hogy ennyi volt, csak azért, hogy kezdődhessen a következő adag kínlódás). Csütörtök dél volt a végső utáni utáni magamnak adott határidő, és csütörtökön 10 körülre, az első munkával töltött óra után éreztem, hogy mintha most javult volna a helyzet, már nem átható fájdalom, csak finoman háttérben meghúzódó, de tulajdonképpen nem olyan rossz. Még nem mertem fellélegezni, de amikor délután 4 körül se kellett semmit bevennem, és bírtam, akkor talán kezdett visszatérni a remény, pénteken pedig úgy keltem fel, hogy határozott a javulás, már csak az ínyem/állkapcsom/fülem van romon, de a fog talán mintha már okés lenne.

A ma reggelt pedig egy Bite-os bagellel kezdtem (mindkét fogorvosi kör után oda ugrott be B. ebédelni, én pedig csak érzéstelenítőtől zsibbadt jobb szájszéllel tudtam nézni, ahogy az egyik kedvenc kajámat eszi), újra tudok harapni!, ebéd utáni szundival és Wingspan-tanulással folytattam, és közben óvatosan elkezdtem tervezni az októberi berlini út nem-munka részét (lesz ott egy konferencia, amire az egyik munkatársam szeretett volna menni, és végül a csapat nem dél-amerikai részéből mindenki fog)- ha valakinek vannak tippjei, mit érdemes megnézni Berlinben, köszi, ha megosztjátok :) (Nagyjából három szabad délutánom/estém lesz, és egy teljes szombat).

Inkább képek

 

Rájöttem, hogy minél többet hagyok ki, annál nehezebb lesz bármit is rendesen felidézni, és csak adódnak a listához a plusz elemek, úgyhogy most veszek egy nagy levegőt, és összedobok legalább egy "az előző részek tartalmából"-t, hogy legyen esélyem valós időben is írni (ha majd lesz hozzá végre kedvem/energiám).

A július röviden:
- 2 év várakozás után Pearl Jam!! (még annál is zseniálisabb volt, mint amire számítottam, Eddie Vedder énekhangjára nincsenek szavak)
- sokkal több év kihagyás után B.-vel kettesben fesztiválozás, Bánkitó (szuper volt még úgy is, hogy 12-kor kidőltünk, és sátorozás helyett a wellnesshotelt választottuk a tó túloldalán - a zene pont ugyanúgy behallatszott hajnali 2-3-ig)
- a Bánkitón már nem volt energiánk fent maradni a Dope Calypso-ig, de őket + a régóta tervezgetett Deep Glaze-t sikerült elcsípni a Kobuciban

Az augusztus eddig:
- vonatozás -> Split majdnem egy hétig, tengerpart nap közben, délután és este, pénteken egészen sötétedésig maradtunk, és még akkor is csobbantunk egy utolsót; a papíron szuper szállás a valóságban is az volt (oké, az egyik közvetlen szomszéd egy rockerkocsma, de csukott ajtónál, éjfél után már nem volt durva a zaj), ettünk grillezett halat és kagylót, és millióegy macskát láttunk (boltokban és műemlékeken szundikáltak, a törzshelyünkké kinevezett kocsmában pedig egy egész doboznyi kiscica volt, és az anyukájuk, Luigi a második napra már majdnem hagyta, hogy megsimogassuk)
- ... de ahogy az lenni szokott a tengerparti nyaralásoknál ("szokott", oké, eddig 2/2-szer), már a hazaúton kezdtem lebetegedni, és a következő hetet ki is hagytam a munkahelyen, viszont B. hosszas győzködése után megadtam magam, átálltam a sötét oldalra, és vettem egy iphone-t
- ezen a héten nagyon nehezen rázódtam vissza a munkába, és amikorra nagyjából sikerült volna, brutálisan megfájdult a fogam. Csütörtök éjszaka alig aludtam, pénteken egy órás telefonálgatás után találtam fogorvost, akihez még volt aznapra időpont (a szupercuki saját fogorvosunk, az egyetlen, akitől nem rettegek, covidos lett, úgyhogy próbáltam halogatni, ameddig tudtam, de... eljött az a pont, amikor nem tudtam elképzelni, hogy bármi, amit egy fogorvos csinálni tud velem, rosszabb lehet, mint az aktuális fájdalom), és 1-re túl is lettem egy fogtömésen, de a fájdalom maradt kb. ugyanolyan
- ... és így indultunk le Mádra, B.-ék végre elkészült családi nyaralójába a hétvégére (a nemalvás-stressz-fogfájás trió miatt az autóútra kicsit homályosan emlékszem, de azóta azért már javult a helyzet valamennyit, a csend+nyugi+csillagnézegetés is jót tett, és aludni is tudtam)



És most megtehetem végre, hogy legalább holnapig lekapcsolódjak a netről (délelőtt még dolgoznom kellett, de mostanra talán elfogadható szintre hoztam a lemaradást), remélhetőleg a hétvégébe még belefér egy pici zen.

Out of office

 

... azt hiszem, kihoztam, amit lehetett ebből a két nap szabiból, egy eperevős, medencében csobbanós, aztán árnyékos padon újságolvasós csillaghegyi délelőttel és egy lepkesimogatós, lombokat nézve meditálós normafai úttal. Volt, ami kimaradt (eredetileg a Dagályba is nagyon szerettem volna eljutni, de csak június végén kapjuk vissza; a lángosevést pedig hétvégére kell majd időzíteni), és mindkét délutánra elképesztően elfáradtam, de még így is tudtam egy picit haladni a varrással (most még főleg csak az uncsi előkészítő résszel, beszegtem és kimostam az új anyagokat, és szereztem egy olcsóbb vásznat, amiből ki tudom próbálni a mintákat, hogy utána már biztosra mehessek). Tegnap megsétáltattam az Aperture-pólómat, és nem tudom, hogy ennyien Portal-fanok, vagy csak képzeltem a gyanakvó/érdeklődő oldalpillantásokat, mindenesetre vicces volt. 

Azért ma reggel nagyon nehezen tudtam magam visszahajtogatni a munka-dobozba, most megint túl szűknek és korlátozónak tűnik minden, még szerencse, hogy közel a következő hétvége, és megkezdődött a visszaszámolás az "igazi" nyaralásig is (annyira szuper szállást találtunk airbnb-n, hogy el se akartam hinni, bár a lényeg úgyis a tengerpart lesz).

...My eyes are circles.

 

Gyanúsan nagy ma a csend (oké, Portugáliában már megint munkaszüneti nap van, ahogy múlt pénteken is, egy kicsit irigykedek), bár eddig hatékonyabb voltam, mint bármelyik nem-itthonról dolgozós napon (ez most konkrétan azt jelenti, hogy találtam hibákat valaki más kódjában, szóval nem jó érzés, nem lennék jó tesztelő, azt hiszem), és amúgy is, egy Magyar Posta-értesítéssel indult a reggel: ideért a Qwertee-rendelés, amit leghamarabb jövő keddre ígértek... még munkakezdés előtt átszaladtam a postára, és B.-vel ünnepélyesen közösen nyitottuk ki a csomagot. Mind a négy póló menő, és őszintén nem tudom eldönteni, hogy a rendelt két méretből az L-es vagy az XL-es a jobb, igazából mindkettő működik (mázli, hogy utánaolvastam a véleményeknek rendelés előtt, egy csomó nő ki volt akadva, hogy kicsi lett rá, szóval biztosra mentem). Gyorsan kimostuk őket, hogy minél hamarabb hordhassuk is, és most úgy néz ki a szárító, mint B. 16 éves korában, amikor még Ossian/Cradle of Filth/Pokolgép-póló nélkül ki se lépett a lakásból.

Ez lett végül a második saját készítésű minta, sárga alapra, már készül (az ügyfélszolgálatos chat másik oldalán ülőnek a lelkére kötöttem, hogy ha pixeles a kép/üti egymást a két sárga, mindenképp szóljanak, de csak egy e-mail jött, hogy megváltozott a státusz, szólval elvileg minden oké), és mondanám, hogy utána elengedem a témát, de legalább két olyan tervem van, amit még szeretnék megvalósítani, úgyhogy a következő pár hétben még marad ez a megszállottsági szint (aztán megyek nyaralni).

Háttérzaj

 

Egyelőre úgy tűnik, kávézóból munka > közösségi iroda (bár a légkondi nem olyan erős, de a hangulat messze jobb), úgyhogy ma reggel átgurultam B.-vel a Ferenciek terére, és beültem a Madalba, meglátom, kihúzom-e itt a délelőttöt, vagy indulok haza, amit elfogy a cold brew...(B. mindig befeszül a kávézóból kódoláson, úgy érzi, hogy legalább óránként vennie kell valamit, hogy indokolja az ittlétét, én meg bekucorodok egy félreesőbb asztalhoz az egy db. kávémmal, és szemrebbenés nélkül ott is maradok egész délelőtt vagy délután, mondjuk ha nagyon zsúfolt a hely, és látszik, hogy várnak az asztalokra, akkor nyilván nem, de akkor amúgy se tudnék már koncentrálni. Nem tudom, mi erre az etikett, vagy rossz-e így, ha lenne közösségi irodásan napi/félnapi helyjegy, simán megvenném, de nem akarom túladagolni magam koffeinnel, és nem érzem kínosnak ezt a verziót se- lehet, hogy a felszolgálóknak más a véleménye.)
Annyi hátránya van ennek az elmászkálásnak, hogy darabokra törte a jól bejáratott reggeli rutinomat, most egyszerre próbálok naplózni, elkezdeni a munkát, pólót tervezni, ismerősökkel beszélgetni, és az egész összefolyik egyetlen masszává (az azért kicsit feldobta a reggelemet, hogy még egy ex-munkatársam felmondott, bár arról - még- nem tudtam meggyőzni, hogy hozzánk jöjjön át, de azt egyáltalán nem csodálom, hogy elege lett). 

Tegnap hosszas egyeztetés után kiválasztottam, melyik anyagokat akarom (aztán anya kibővítette az eredeti listát, de nem bánom, mert gyönyörűek), és hétvégén már meg is kaparinthatom őket:

Főleg rövidnadrágokat-szoknyákat akarok csinálni belőlük, talán egy ruhát, de az biztos, hogy meg tudom belőle alapozni az új nyári ruhatáramat (végre). A pólótervezéshez pedig találtam egy új oldalt, a poloneked.hu-t, már csak azt kell lenyomoznom hozzá, hogy a sárga póló hol van pontosan a neon->mustár skálán (az én monitoromon szinte ugyanolyan, mint a mintámban levő kb. okkersárga, de ha a valóságban hidegebb az alapszín, akkor furán fognak kinézni együtt). Tanulva a múltkoriból, kinyomtattam a mintát, és rápróbáltam egy valódi felsőre, hogy nem túl nagy/túl kicsi/túl zsúfolt-e, de nagyjából jónak tűnik (csak a betűtípuson variálok a végtelenségig, de indultunk, úgyhogy muszáj volt félbehagynom, majd délután folyt.köv).